Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-24 / 352. szám
10 ★ SPORT » 2000. december 24. Rátgéber László: ahhoz túl rövid az élet, hogy szar borokat igyunk! Magyar hölgykosárlabda-alakulat olyan magasra még nem jutott, mint ők ezen az őszön. A MiZo-PVSK nevét ugyanis manapság már nem csak ismerik és tisztelik, hanem rettegik szerte Európában. Rátgéber László és csapata végiggázolt az Euroliga első körén, a duplán legyőzöttek cseppet sem lelkes táborát gyarapítja két sztárcsapat, a Brno és a Wuppertal. Ahogy a lányok csatakiáltása szólt a cseh bajnok legyűrése után: „Nyitva van a kapu!” (Mármint a négyes döntőhöz vezető), már „csak” a hazai meccseket kell nyerni és a Rátgéber- egyetem hallgatósága jövő áprilisban ott lehet az olaszországi Final Four mezőnyében. Mellesleg a pécsi lányok-asszonyok idehaza több mint 19 hónapja veretlenek (42 meccset számlál a győzelmi széria) és a Rátgéber László által irányított magyar válogatott az oroszok legyőzésével kijutott az Euró- pa-bajnokságra. A Rátgéber família (az edző élete párja, Csák Magdolna, a PVSK egyik erőssége) életritmusa némiképp eltér a polgári kényelemről kialakult felfogástól. A karácsonyi hét programja: szerdán Euroliga meccs a görög Pana- thinaikosz ellen, pénteken pedig bajnoki Debrecenben.- Gondolom, nem tévedek nagyot, hogy 48 órával a szentestén esedékes gyertyagyújtás előtt még nem készültek fel százszázalékosan a karácsonyra.- Gyakorlatilag semmit sem vettünk. Hajnal három felé érünk haza Debrecenből, s akkor elmegyünk a Tescóba. Ott majdnem mindent megkapunk.- Legalább nem lesz tömeg az áruházban.- Látja, ez biztos. Ráadásul a fenyőfára sincs gond, azt már megrendeltem egy ismerőstől, és házhoz szállítja.- Akkor pedig kezdődhet az ünnep, amelyet a családi kötődés miatt elég nehéz lesz kosárlabdamentessé tenni.- Azért megpróbáljuk. Jön hozzánk Újvidékről Zsolnay visszatérése Idehaza lemondtak Zsolnay Gyöngyi térdéről, úgy tűnt, a kiváló bedobó pályafutásának vége. Mielőtt azonban búcsúmeccset szerveztek volna Gyöngyinek, kisebbfajta csoda történt. A játékos férje, a televíziós Vujity Tvrtko a Romániából Amerikába települt világhírű tornaedzőről, Károlyi Béláról forgatott filmet. Mikor Károlyinak elmesélte felesége kálváriáját, a mester felajánlotta Zsolnay számára a houstoni klinikát, ahol a világ legjobb térdspecialistái dolgoznak. A műtét sikerült, jelenleg Gyöngyi rehabilitációs kezelése zajlik (januártól Magyarországon), s ha minden jól megy, a játékos ott lehet júliusban a válogatott Eb-felkészülésének kezdetén. az édesanyám és a húgom, ám ők nem maradhatnak sokáig, hiszen Jugoszláviában később tartják az ünnepet, így ők hétfőn már dolgoznak. Nálunk pedig váltás lesz, érkezik Magdi rokonsága Szolnokról.-Haaz esztendő utolsó napjaiban visszagondol 2000-re, nem kell túl sok frusztrációra okot adó élményt felelevenítenie.- A sérülésektől való félelem volt rettenetes.- Az erőltetett menet átka.- Az Euroliga és bajnokság mellett ott volt a válogatott. Öten játszottak a magyar csapatban, Vilutyte a litván, Tuvics pedig a jugoszláv együttesben volt kulcsember. Jött Csák bokaszalagszakadása, Károlyi és Tuvics is a bokájával kínlódott, míg Iványi- nak a sarokcsontja gyulladt be.- Mennyivel lett jobb nyáron a PVSK?- Szerencsénk volt, hogy le tudtuk igazolni Károlyi Andreát és Béres Tímeát. Velük már elmondhatjuk, hogy a PVSK-nak van hét egyenértékű játékosa.- A magyar válogatott pedig - bár sokan már temették - ott lesz az Eb-n.- Valóban, az oroszok legyőzése pedig sci-fi számba ment.- S amikor mindenki.a nagy összeborulást várta, ön kifakadt a válogatott semmibevevése miatt. Nem középiskolás fokon FOTÓ: MTI- Csak felhívtam a figyelmet, hogy így nem mehet tovább. A válogatott mellé kell találni egy profi embert, aki szervez, tárgyal. Ez lenne elvileg a főtitkár, csakhogy az MKOSZ-nek jelenleg nincs főtitkára. Horváth Frigyes leváltásáról már hónapokkal ezelőtt döntöttek, utódja még nincs. Az Eb-re pedig tisztességgel fel kell készülni, hiszen nüánszokon múlhat, hogy harmadikok leszünk vagy kilencedikek. Január 15-ére ígérték, hogy tárgyalunk, addig van időm gondolkodni.- Örökké ezer fokon égni persze nehéz, ezt jelezte nyári rosszulléte is.- A szervezetet nem lehet a végletekig kihasználni. Ez volt az első jel, ám a tüzetes kivizsgálás szerencsére mindent rendben talált. A rock and roll ritmus nem ment, az, hogy három bandában játszottam egyszerre. Meg kell tanulni pihenni, meg kell tanulni a családnak élni. Ahhoz egyébként is túl rövid az élet, hogy szar borokat igyunk... Bereczky Attila Farkassal táncolok A magyar női kézilabda-válogatott az elveszített olimpiai döntő és az öt évvel ezelőtti világbajnoki szintén második hely után felért a csúcsra. A külföldi szakemberek szerint is megérdemelten nyert a magyar csapat Romániában. Az Európa-bajnoki cím az északi hegemónia végét jelentette két dán, majd a norvég siker után. Siti Beát a torna legjobbjának választották. Egy másik kulcsember, Farkas Ágnes azonban nem fért be az All-Star csapatba, holott a döntőbeli győzelem legfőbb részesének bizonyult. Farkas Ági a kontinensbajnokságon harminc büntetőt lőhetett, s mindösz- sze kétszer hibázott. A fináléban tizennégy gólt szerzett. Hatgólos vezetésnél megnyugodtunk, ám amikor az ukránok egyre közelebb kerültek, bizony többekben is felrémlett a rosszemlékű sydneyi finálé. Főként, hogy alig fél perccel találkozó vége előtt még az ellenfél vezetett.- Javában tart még a karácsonyi nagybevásárlás, hogy szinte egész délután ki volt kapcsolva a mobilja?- Nem, már végeztem ezzel. November óta folyamatosan vettem meg mindent. Most éppen edzésről jövök.- ????- A Fradiban még a karácsony előtti napokban is volt edzés délelőtt és délután.- Szó se róla, szép jutalom az Európa- bajnoki győzelem után! Azért csak kaptak némi könnyítést?- Semmit, végigcsináltuk mindent, még az erőnléti edzést is. Most már valóban fáradt vagyok. Viszont hét végétől végre szabadságot kapunk.- Amúgy tudja, hogy milyen nap volt a győzelem napján?- Aranyvasárnap!- Valóban, de nem erre gondoltam. Milyen névnap?- Fogalmam sincs!- Olimpia!- Ez nagyszerű, valóban csodás egybeesés. Némi kárpótlás, ráadásul az év végén kerültünk a csúcspontra.- Amikor a ráadás végén belőtte a hetest, minden eldőlt. S a régi csapattárs, a válogatottságtól itt, az Európa-bajnoksá- gon búcsúzó Kökény Bea a nyakába borult. Miről beszéltek ott édes kettesben?- A' Köké szipogva súgta a fülembe többször is: „koszi Fari, koszi Fari”, én megmondtam neki, jól van aranybogárka, ezt megcsináltuk.- Aranybogárkát ön is fűzi, hogy folytassa még?- Természetesen. De csak Fradi-ügy- ben, hogy legalább a BL-t csinálja velünk végig. Nagyon szeretek vele játszani, talán már csukott szemmel is menne. A hosszabbítás során a Fradiban megszokott háromszög, a Kökény, Pádár, Farkas trió bebizonyíthatta, hogy valóban ismeri egymás gondolatát. Örülök, hogy szépre sikerült az utolsó éve. Jó lenne, ha pityeregne még néhányszor a fülembe.- A mindig bohém Farkas Ági is sírt a győzelem után?- Amikor bevonultunk a díjátadáshoz, akkor elbőgtem magam. Ekkor már tapsoltak is nekünk. Pedig előtte nem nagyon szerettek a román szurkolók. Korábban mondtam, hogy a hangzavart fogjuk fel úgy, mintha nekünk drukkolnának. Amúgy az utcán nem volt semmi gond.- A társak egyöntetűen azt mondták, biztosak voltak benne, hogy majd jön Farkas Ági és egyenlít. Ennyire egyértelmű volt?- Tudtam, hogy számítanak rám és ez nagyon jó érzés volt. Egy újonctól nem várható el, hogy hozza a meccseket. Én viszont szeretem, ha egy feladatot meg kell oldani. Ráadásul a korábbi találkozókon a legtöbb helyzethez volt közöm, hiszen gólt lőttem vagy gólpasszt adtam, így természetes volt, hogy az utolsó támadásban is benne leszek.- S következett az a bizonyos lövés tizennyolc másodperccel a befejezés előtt.- Nagyon összpontosítottam, nem bizonytalankodtam el egy pillanatra sem. Aztán jött vissza a labda a hálóból... Fel sem merült bennem, hogy ne nyernénk. Mondtam is a csajoknak, hogy itt nem veszíthetünk.- Ezt azért tudathatta volna velünk, nézőkkel is. Mert mi lerágtuk a körmünket az izgalomtól, az asztalt pedig ösz- szevissza rugdaltuk idegességünkben.- Aki nem bírja a feszültséget, az szedjen nyugtatót. Különben is milyen uncsi, simán hat-hét góllal nyerni a döntőben, mint ahogy a pólósok tették. Hát hol marad a show? Hosszabbítás után győzni! Na, az már valami! Ha az „Uncsi simán hat-hét góllal nyerni a döntőben, mint ahogy a pólósok tették” első félidőben bedobjuk a ziccereinket, akkor mi is nyugodt második félidőt játszhattunk volna.- Hiába remekelt az egész Európa- bajnokságon és a fináléban, már az ukránok elleni meccs előtt kiderült, hogy nem került az All-Star csapatba.- Sajnálom, mert úgy gondoltam, hogy beférhetek. Bánt, hogy nem kerültem be a „csapatba”, de megnyugtatok mindenkit, ezért nem hagyom abba. Majd csak túlélem valahogy. Sőt, még az sem fordult meg a fejemben, hogy ki- ugorjak a szálloda tizenötödik emeletéről.- Persze mert még egy komoly feladattal meg kellett birkóznia, be kellett csuknia a bőröndöt.- Még Valceában sétáltunk a butiksoron és ott vettem egy magyar árustól köröndi vázákat, tányérokat és szőtteseket. Szóval ezeket kellett begyömöszölni és nem értem rá kártyázni. Ezért nyerhetett a Brigovácz Niki. Utána beültem a Vének Tanácsába. Az öregekkel megbeszéltük, ezt a sikert már senki nem veheti el tőlünk. Schiller Zsolt Kimaradt, Vincze Balázzsal jól kibabrált a sors: hiába volt öt évig a vízilabda-válogatott csapatkapitánya, 358-szoros válogatottságával a mai garnitúra csúcstartója, a Sydneybe utazó kompánia utolsó keretszűkítéskor kimaradt a csapatból. Tekintve, hogy társai 24 éves pauza után ismét hazahozták az olimpiai aranyat, aligha kétséges: az év legpechesebb játékosává lett.- Egy akkori interjúban úgy nyilatkozott: ha a fiúk ön nélkül megnyerik az aranyat, sími fog. Csak azt nem tudta, hogy örömében vagy bánatában.- Igen, mondtam ilyet és néztem is a döntőt.-És?- Roppant nehéz erről beszélni, mert nehezen éltem meg azokat a napokat. Huszonöt éve készültem erre, de az álmom egy pillanat alatt semmivé vált. Azóta három hónap telt el, s ennyi idő kevés volt ahhoz, hogy teljesen feldolgozzam a történteket.- Mikorra sikerülhet? Elvégre majdnem mindent elért, Európa-bajnok, Világkupa-győztes, világbajnoki második, BEK-győztes és ez akkor is szép kollekció, ha hiányzik belőle az olimpiai arany...- Az olimpiai arany lett volna az igazi! Tizenöt év válogatottság után pont a legfontosabb eseményről maradtam le. Ráadásul ez a csapat tényleg jobb, érettebb volt, mint a korábbiak, és már a kimenetel előtt sejteni lehetett: aranyérmet fog nyerni. Gyakran eszembe jut, hogy mitől fosztott meg a sors. Mindegy, megtörtént, visszafordítani már nem lehet, és az a legborzasztóbb, hogy megismételni sem. 33 éves vagyok, nekem nem adatik meg, hogy olimpiai bajnok legyek. Érdekes, de az emberek szemében én is az vagyok, mert a mai napig gyakran megáilemaradt lítanak és gratulálnak nekem, mintha ők maguk se hinnék, hogy én nem kerültem oda. Jólesik persze, de nem vigasztal. Mit lehet ehhez még hozzátenni?- Nyilván nem sokat. A történet lélektanából viszont tán mások is okulhatnak. A többiekkel milyen azóta a viszonya?- Semmilyen.- Hogyhogy?- Benedek Tibi kivételével senki sem keresett, sajnos csak kutyafuttában tudtunk beszélni. Vele szorosabb kapcsolatban vagyok, annak idején még az Újpesttel együtt nyertünk meg mindent, bajnokságot, nemzetközi kupát, s azóta is családi jó barátok vagyunk.- A többiek viszont inkább szemlesütve kerülik önt?- így valahogy. Tulajdonképpen megértem, hogy nem kerestek, kényelmetlen lett volna nekik is, talán nekem is. Nem is nagyon tudtak volna mit mondani. A kapitány hozott egy döntést, ebből a szempontból nem az ő ügyük az egész. Az fáj inkább, hogy azok a barátságok, amelyek hat-nyolc válogatottban együtt töltött év alatt alakultak ki, pillanatok alatt abbamaradtak.- Mihez kezdett az olimpia után?- Elszegődtem a török Galatasaray csapatába. Jól érzem ott magam, ámbátor tudom, hogy ez a csapat mesz- sze nem olyan nívójú, mint amilyenekben az utóbbi években játszottam. Az Újpesttel, ugye, Szuperkupát, a Becsejjel meg kétszer Bajnokok Ligáját nyertem. Isztambulban ilyen veszély nem fenyeget. A pólót eddig is szerettem, most viszont élvezem. Fizikailag nem olyan megterhelő, a sikerért itt kevesebb is elég. Nem tudom, hogy hosszabbítok-e, de egy-két szezont még szívesen játszanék külföldön, annyi azonban majdhogynem biztos: Magyarországon befejeztem játékospályafutásomat.- A keretből önt kihagyó szövetségi kapitánnyal, Kemény Dénessel találkozott vagy beszélt Sydney óta?- Nem. Vincze Attila (A cikkíró csak névrokona az interjúalanynak) ögöMímN mmm MINDIG VÁRNAK! eN6.ec>D 6L. lányoknak a 488-5623-as budapesti telefonszámon fiúknak: 06-90-430 020 A. hívás díja 1 80 Ft-t-áfa/perc-+-ó Ft+áfa kapcsolási díj. Axal Springar-Budopsil Kiadói Kft. Audio*»«. 1535* Bp., PF591. Tol.: 488 -5515 I I I t *