Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-21 / 349. szám
4. oldal - Új Dunántúli Napló B A R A N Y A I T Ü K Ö R 2000. December 21., csütörtök _____________________Röviden______________________ Új pécsi kapcsolatok A nemrég újjászervezett Pécsi Testvérvárosi Egyesület két városból, Fellbachból és Kolozsvárról fogadott látogatókat. A fellbachi testvér egyesülettől Pécsett járt Irmgard Olesch asszonnyal a jövő évi terveket egyeztették, a szintén hozzánk látogató kolozsvári alpolgármesterrel, Boross Jánossal pedig a civil kapcsolatok felvételéről tárgyaltak. A tervek szerint a pécsi egyesület küldöttsége a tavasszal Kolozsvárra utazik. Baranyai versmondók A pécsi Kodály gimnáziumban megyei versmondó versenyt rendeztek tegnap. A 38 középiskolás zenei témájú, illetve klasszikus és mai magyar költők verseit adta elő. Első helyezett Balatinácz Júlia lett (M. Krlezsa Gimnázium, felkészítő tanár Bockovácz Tímea), a második Papp Júlia (Leőwey gimnázium, Zalay Szabolcs), a harmadik Czirkelbach Ágnes (Leőwey, Bús Éva). Ki kicsoda Pécsett? Az ezredvégi számvetés jegyében a város közéleti arcképcsarnoka Ki kicsoda Pécsett 2000-ben? címmel jelent meg Bencze János szerkesztésében és dr. Éberling László kiadó gondozásában, egyelőre ötezer példányban. A kötet bemutatására tegnap került sor a régi megyeháza dísztermében. A bemutatón a meghívott (és többnyire a kötetben szereplő) vendégek között ott volt dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke is. Megtéveszt a Misina A Pécs feletti Mecsek-tetőn második napja fehér erdő- és tisztásrészletek látszanak a városból nézve. Sokan azt hiszik, mivel időnként havas eső hullott, hogy a majdnem félezer méteres magasságot vékony hólepel fedi. Mint kiderült, dér és zúzmara rakódott a növényekre, amely a déli órákban sem olvad el, mert a Misinán 0 és mínusz két fok között alakul a nappali hőmérséklet. _______________________________________________________m Kemény fegyházévek drog miatt Az elítéltek jelentős része büntetlen előéletű, fiatal felnőtt Másodfokon hat és fél év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Baranya Megyei Bíróság a napokban az év egyik legsúlyosabb kábítószeres ügyének első rendű vádlottját, társa hasonló büntetést kapott. Az eíjárás már teljes egészében a márciusban hatályba lépett, új rendelkezések szerint zajlott le, ezért a - szakértői vélemény alapján kábítószer- függőnek minősített -»vádlottakat enyhébb büntetési tételek alapján ítélték el. Baranyai körkép Jogerős ítélettel zárult a Baranya Megyei Bíróságon a közelmúltban az év egyik legsúlyosabb baranyai kábítószeres ügye. A számos vádlott ellen lefolytatott eljárás végén, fellebSzázhét ügy, kilenc hónap alatt Az év első kilenc hónapjában százhét kábítószeres ügyet dolgozott fel a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozások legtöbbször csekély mennyiségű kábítószer birtoklása és fogyasztása, illetve indiai vadkender illegális termesztése és feldolgozása miatt indultak. A bíróság elé kerülő vádlottak jelentős része büntetlen előéletű, fiatal felnőtt volt, több büntetőügyben fiatalkorú gyanúsított, illetve vádlott is szerepelt. bezés után, hat és fél év, fegyházban letöltendő szabadságvesztést kapott büntetésül a per elsőrendű vádlottja.- Az ítéletet a márciusban hatályba lépett új büntetőtörvények két szempontból is befolyásolták - mondta dr. Kalmár Éva (képünkön), a Pécsi Városi Bíróság általános elnök- helyettese. - A jogszabály ugyanis a korábbi tizenöt helyett maximum tíz évre mérsékelte a büntetést abban az esetben, ha a kábítószer mennyisége jelentős, de a vádlott - mint ebben az ügyben is - bizonyíthatóan drogfüggő. Maga a büntetés enyhébb, a végrehajtási fokozat viszont szigorúbb lett. Egy évvel ezelőtt ezek az elítéltek börtönbe kerültek volna, ma viszont már fegyházban kell letölteniük a szabadságvesztést. A vádlottak több ezer extasy tablettát szereztek be és értékesítettek egy hónap alatt. Pécsett folyamatosan tízes nagyságrendben tárgyalja a bíróság a kábítószerrel való visszaéléshez kapcsolódó ügyeket. Az elkövetett bűncselekmények súlya legalább annyira változatos, mint az ítélőszék büntetése. Alapesetben, vagyis amikor valaki önállóan termeszt vadkendert, majd maga dolgozza fel a személyes felhasználásra szánt, csekély mennyiségű kábítószert, a bírák többnyire nem büntetéssel, hanem intézkedéssel zárják le az ügyet. Ebben az esetben néhány év próbára bocsátással távozik a tárgyalóteremből a vádlott, és ha ez idő alatt nem követ el más bűn- cselekményt, akkor ennyivel megúszta. Kisebb súlyú ügyeknél a vádlottnak lehetősége van arra is, hogy hat hónapos gyógykezelésen vegyen részt, és ha ezt a bíróság előtt igazolja, megszüntetik ellene az eljárást. Az ítéletekben amúgy a lehetséges büntetési formák mindegyike előfordul: pénzbüntetés, fogház, börtön, fegyház egyaránt szerepel a határozatokban. Komlón tavaly mindösz- sze egyetlen esetben született bírósági ítélet kábító- szeres ügyben. Egy helyi, büntetett előéletű fiatal csomagot kapott Belgiumból, amelyet nem bontott fel, mert ismeretlen volt számára a feladó. A rendőrség rajtaütésszerű házkutatásakor ugyanakkor kiderült, hogy a pakkban cannabis van elrejtve. Mivel a gyanúsított tagadta, hogy bármi köze lenne a fűhöz, és állítását cáfolni nem lehetett, a bíróság megszüntette ellene az eljárást. A csomag feladójára - a gyanúsított barátjára - viszont tíz hónap szabadságvesztést mértek ki, kábítószerrel való visszaélés miatt. A büntetést két év próbaidőre felfüggesztették. Mohácson az idei év legsúlyosabb kábító- szeres ítélete két és fél év börtön volt, kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt, a bíróság azonban három évre felfüggesztette a szabadságvesztés végrehajtását. Két további drogfogyasztó harmincezer forintos pénzbüntetést kapott. S. G. - N. L Felrobbant a petárdaüzem PÉCS Tegnap este robbanás történt egy fehérhegyi petárda- és tűzijátékgyártó vállalkozásnál. A tűzoltók azonnal nagy erőkkel vonultak a helyszínre: öt gépkocsi érkezett meg a robbanást követő percekben. A tűzoltóság illetékesétől a helyszínen megtudtuk, két fecskendővel eloltották a keletkezett tüzet, s az épületben található veszélyes anyagokat kivitték a hő közeléből, hogy a további veszélyhelyzetet megakadályozzák. A helyszínről a mentők egy férfit szállítottak kórházba égési sérülésekkel. A robbanás oka egyelőre ismeretlen, a cég legálisan foglalkozott petárda- és tűzijáték készítésével. A rendőrség és a tűzoltóság szakértői megkezdték a baleset körülményeinek kivizsgálását. NY. SZ. „Aki akarja, tudja a törvényt” A megszólított cégek közel harmada válaszolt a köznyelvben csak szoftverrendőrségként ismert, ám önmagát e titulustól jelentősen eltérően definiáló BSA Magyarország jogvédő egyesület felhívására. A társadalmi szervezet ügyvédje, dr. Novák Tamás úgy véli, az ellenőrző kampánynak máris komoly hatása lett.- Hogyan definiálja magát az egyesületük?- A BSA, azaz a Business Software Alliance magyarországi csoportja egy olyan világszervezet tagja, mely a szoftverekhez kapcsolódó szerzői jogok betartását ellenőrzi. A köztudatban élő elnevezés - a szoftverrendőrség - csupán ránk akasztott név: a BSA Magyarországnak semmilyen hasonló jogosítványa nincsen. A szerzői jogi törvény ugyanakkor felhatalmazza a szoftverek gyártóit, hogy termékeik használatát ellenőriztethessék. Ez adja meg a lehetőséget arra, hogy a gyártók képviselőit és a forgalmazók egy részét tömörítő egyesület vizsgálhassa a használat körülményeit. Konkrétan: a BSA szakemberei egy adott céget felkeresve valóban kérhetik a termékek licenceinek és egyéb igazolásoknak a bemutatását. Ha a felhasználó megtagadja az együttműködést, az egyesület - természetesen jogi felelőssége tudatában - bírósághoz fordulhat.- A jelenlegi kampány során októbertől csaknem hatezer céghez juttattak el levelet, melyben a felhasznált szoftverekkel kapcsolatos ellenőrzésekben való együttműködésre kérik fel őket. Milyenek a tapasztalatok, mi volt a kiválasztás alapja?- A kiküldött levelek közel harmada érkezett vissza december közepéig. A határidő lejártáig - tehát ez év végéig - a szám minden bizonnyal jelentősen növekedni fog. Úgy vélem, hogy a kampánynak megfelelően nagy hatása lett. Bízunk abban, hogy mindez tovább javíthatja a fel- használással kapcsolatos morált - az eddigi baranyai vizsgálódásunk során például rendben találtuk a dolgokat. A megkeresett cégek kiválasztási szempontjai között egyébként a területi tényezők és a tevékenységi körök vizsgálata egyaránt szerepet játszott: igyekeztünk minél szélesebb kört lefedni. Az egyesület - még ha az együttműködő cégeknél nem is talál mindent rendben - igyekszik az érintettekkel megállapodásra jutni, és a szoftverlegalizálásra valamilyen közös megoldást találni. A tapasztalat az, hogy aki akarja, tudja a törvényt. Éppen ezért a BSÁ számára a felkeresésre nem válaszolók az érdekesebbek: ne- Egy egyeztetett vizsgálat olyan dolgokra is fényt deríthet, melyek viszonylag könnyen orvosolhatók. Gondolok például arra, hogy gyakran előfordul, hogy a cég megvásárolta ugyan a jogtiszta programokat, ám a gépeken nem ezek futnak. Az együttműködőkkel magállapodás születhet például arról, milyen határidőn belül oldják meg a problémákat. Ugyankkor a jogsértőkre eljárás várhat, mely akár peren kívüli megegyezéssel, vagy értéktől függően pénz- vagy börtönbüntetéssel is végződhet. Érdeklődésünk homlokterében ugyanakkor az Morál és szoftver Míg öt évvel ezelőtt az üzleti szoftverek megközelítőleg hetvenöt százaléka, ma „mindössze” ötvenkét százaléka nem jogtiszta Magyarországon. A gyártók és forgalmazók célja az itthon illegálisan használt programok arányát az uniós átlag - harminc százalék - köré szorítani. Az üzleti szoftverek értéke a néhány tízezres tételtől egy grafikai vagy tervezőprogram több százezres, ritkán milliós áráig terjedhet. kik adott esetben jogi következményekkel is számolniuk kell.- Hogyan segíthet egy ellenőrző egyesület, melyek lehetnek az említett következmények? üzleti felhasználók állnak, magánszemélyek vizsgálatát nem a „szoftverrendőrség”, hanem - ha jó okuk van rá - legfeljebb a rend- őrség végzi. ___________tg. Aj ándékok a gyermekeknek PÉCS Tegnap kezdődött és ma is tart a tervek szerint az az adomány- gyűjtő akció, amely során a Baranya megyei gyermekotthonokban nevelkedő kiskorúak számára lehet felajánlani ajándékokat a pécsi Konzum Áruház parkolójában. A „Nekünk is boldog karácsonyt” mottójú kezdeményezés keretében a szervezők elsősorban sportszerek, játékok, könyvek, ruhanemű felajánlását várják a pécsi polgároktól az otthonok kis lakói számára. A ma 14 és 17 óra között zajló akció során beérkező ajándékokat a megye tíz településén osztják majd szét, összesen 23 gyermekotthon között. A város a parkoló használatát ingyen engedte át a szervező „Esélyt az Állami Gondoskodásra Szorulóknak” Alapítványnak. A felhívó transzparensek készítését a pécsi Művészeti Gimnázium alkotóműhelye vállalta, míg a lebonyolítást Bencze Attila tévés műsorvezető végzi. NYAKA SZ. Emlékmű a szerelemnek PÉCS A pénz elvette az emberek agyát, a szívüket meg sokan eladták - ez a ma világa. Ám az igazi élet még ma is a boldogság kereséséről szól, ahogyan ez az „Amit szívedbe rejtesz” című verses kazetta tegnapi bemutatóján kiderült a Pécs-Bara- nyai Értelmiségi Klubban. Az ezredforduló érték- és érzelmi válságáról, a szeretni tudás Istentől való képességének visszaszerzéséről beszél az a verses, zenés kazetta, amelyet több mint egyéves előkészítő munka után most adtak ki pécsi művészek és támogatóik. A magyar és a világirodalom gyöngyszemeiből Völgyi Melinda színművész válogatott, aki elmondta: nem szépelgő, negédes szerelmes költeményeket keresett. Valóban, a Vas Zoltán Iván közreműködésével sorba rendezett művek inkább „férfiversek”, egy élet érzelmi történéseit felvillantó irodalmi lenyomatok. A verseket előadó színésznőnek ez az első kazettája, s hallgatóinak már most feltűnhet Dómján Edithez hasonló, telt hangszíne, átfűtött, mélyen átélt előadásmódja. A felvétel egyik érdekessége, hogy még a légzéshangokat sem szűrték ki túlságosan, a cél ugyanis az volt, hogy minél élőbb legyen a produkció. A 18 vershez a pécsi Szabó Norbert szerezte a kifejező zenét. A kultúra ezredfordulós sorsára jellemző az is, hogy több felkeresett mecénás nem találta eléggé átütő reklámhordozó erőnek a verskazettát, amely így a kiadó, a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója jóvoltából egyelőre csak ezer példányban jelent meg. A kazettát nyolc pécsi és baranyai intézmény és cég támogatta, köztük lapunk, a Dunántúli Napló is. H. I. GY. i 4 «