Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-19 / 347. szám
I 2000. December 19., kedd HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Az elkorhadt családfa Búcsú a finnugor rokonság mítoszától Mi a magyar? Ki a magyar? A nyugtalanító régi kérdés újra és újra felbukkan, tisztázatlannak tetszik, s ostoba politikai konfliktusok forrása. A dilemma nem választható el a magyarság származásától, amely a 19. század óta eldőlni látszott. „Nyelvében él a nemzet”, az a rokonod, aki a nyelvrokonod... Ám Anonymus, Kézai, Körösi Csorna sírjukban sem nyugodhatnak, az ő üzeneteik, kérdéseik máig várnak igazi, rég letudottnak hitt válaszukra. A kutatás több nyomvonalon folyik. Újabban a nyelvészet és az antropológia hol kiszélesülő, hol összeszűkülő ösvényein nyomatodnak előre a fölfedezők kisebb-nagyobb csoportjai. Furcsa hevület fűti őket. A kérdés: „jó családból” származik-e népünk, vagy alacsony születésű? A nyomukba szegődött politika olykor hordószonoklati tettekké silányítja produktumaikat és nyomban a szatócsok aprópénzére vált minden valamirevaló címletet. Néhány évvel ezelőtt László Gyula neves, azóta elhunyt régészprofesszor köré tömörült egy magyarságkutatókból, orientalistákból álló kis csoport és újraindí- r. tóttá Teleki Pál, hajdani tragikus sorsú miniszterelnök és magyarságkutató Túrán című folyóiratát. Az előkelő rokonok nem reájuk jellemző elszánt keresése a sumérokhoz, etruszkokhoz és számos nosztalgikus elődnéphez vezette el a szemforgató és a szándékú dilettantizmust egyaránt. Még egy Körösi Csorna Sándor is kerek egy évet szentelt annak vizsgálatára, vajon van-e, lehet-e rokonság a magyar és a szanszkrit között. Szomorúan konstatálta: nem. A lhasszai könyvtárban remélt válasz után jártában köztudottan Dardzsilingnál érte a halál. Üili. : : V-' V- : Ezzel együtt a komoly vizsgálódás olykor fel-felmutat egy-egy szép eredményt. Ilyen például a Pécsett élő Szöllősy Kálmán (képünkön) Turánban közölt tanulmánya, amelyben több aspektusból is szembenéz a rokonságügy ásatag problémáival.- A finnugor őstörténet múlt századi fogantatású, születésű elmélet - mondja.- Önmagát tudományosnak tartotta, el- lenfeleit ábrándozónak, gondolataikat déTörténeti genetika libábnak, s szerény rokonságra, dicstelen múltra szavazott, ami az osztrákoknak igen tetszett, mondván: minek kell a büszke öntudat a letiportaknak? Egyik szál a nyelvek összehasonlításának farizeus gyakorlata, amelynek igazi célja j nem más, mint a dicsőség keresése. A másik szál Ch. Darwintól ered. Máig korszakosnak tartott munkája a fajok kapcsolatát elágazó fa alakjában ábrázolja, s ■ ő maga az, aki a „fejlődés elvét” kiterjeszti a nyelvekre is. A „tudományos” fajelmélet így terjeszkedik ki az emberi társadalmak viszonyainak magyarázatára. A nyelvrokonság-kutatás mostani divatja amolyan kincskeresés: ki talál magának (így a magyarságnak is) előkelőbb nyelvrokonokat a vér szerinti rokonság zavaros elveinek zagyvalékával nyakon löttyintve.- Hogyan jutott arra a következtetésre, hogy elkorhadt a családfa?- A finnugor rokonság finn részét mindenki vállalná, mivel az a Nokia és egyebek révén imázsjavító, az ugor vetület azonban irritálni látS szik Attila egyes mostani ivadékait. A téma szemügyre vételekor azonnal feltűnik, hogy a feszültséggóc nem honi szellemi fogantatású. A Mátyás korabeli Aeneas Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa tett legelőször kijelentést a magyarság finnugor nyelvrokonságáról. Pontosabban a lappokkal való rokonságról. Hogy a magyarság meg ne fertőződjön a hun-török rokonság hasonlóan életképes gondolatától. Ez annyit is jelenthet, minthogy a latin-amerikai spanyolul beszélők, a továbbá a filippínók nyelvi rokonságban lennének, mivel a nyelv... De valójában csak hasonló, vagy hasonló fogantatású nyelvet beszélnek. Mellesleg: a tiszta tudomány német képviselői, Hunfalvyék példaképei között magyargyűlölők is voltak. Az elméletet voltaképpen (Hunsdorfer) Hunfalvy Pál, ifjúságában magyarul egy szót sem tudó, szász születésű német teoretikus-könyvtáros találta ki és betonozta be a magyar köztudatba és közgondolkodásba. Innen datálódik a „finnugorság” abban a formában, ahogyan ma is naponta mindenünnen visszaköszön. Ugor, onogur, ungar, hun- v garus... így neveztek bennünket a külföldiek, amiből az említettek köny- nyedén hántották ki az „ugor” nevet, amit finnugor ősnépként eleinkként is elfogadtattak a Széchenyi'által alapított Magyar Tudo- •mányos Akadémiával, aminek mellesleg Hunfalvy lett a főkönyvtárosa. Innen már minden megkérdőjelezhető. Széles körű antropológiai, genetikai kutatások, amiket a nyelvészeti kutatások is megerősítenek, nyilvánvalóvá tették, hogy közös ősök, hosz- szú, több ezer éves együttélés a finnugornak nevezett népekkel kizárt. Végül megkérdezhetjük, eldönthető-e egyáltalán a nyelvészet alapján, kik a rokonaink? Nemigen. Dr. Erdélyi István, Budapesten élő régészprofesszor keresztül-kasul kutatta ásójával az összes ebből a szempontból számbajöhető területet.- Mik a szakrégész legalapvetőbb megállapításai a finnugor rokonsággal kapcsolatban?- A Kárpát-medencében talált, a 9. század legvégéről és a 10. századból származó leletek olyan sírleletek, amiket a magyarok úgy hoztak magukkal korábbi lakhelyükről - mondja Erdélyi professzor. - Ezek útját visszafelé kutatva a Kárpátoktól keletre, délkeletre legalább négy olyan ponthoz is elvezettek, amelyek a mai Románia területén fekszenek. A honfoglalás előtti magyarság temetői ezek. Négy közül három az egykori Etelköz területére, a négy folyó: a Szeret, Prut, Bug és a Dnyeszter folyók völgyébe esik. Ezen az alighanem átmeneti helyen 12 évig tartózkodtak a 895-ben honfoglaló Árpád csoportjai. Van, aki ezt az időszakot 50 évre teszi. Sajnos egyelőre ezt eldöntendő, kevés a lelet. Ennél korábbra tekintve egyre fokozódik a bizonytalanság. A Krímmel szembeni Tamány félsziget a Fekete-tengernél szintén a 9. század legelejéből származó magyar temetői sírleleteket produkált. Ez azért érdekes, mert a csodaszarvas-monda színhelye a közelben van. A neve Meotisz. Ezen a helyen játszódik le a magyar mondavilág egyik legértékesebb elemének számító történet, amelyben két testvér szerepel: Magor (Magyar) és Hunor. Az egyértelműen magyar leletekből, az egyértelműen magyar mondából következik, hogy eleink életének egy fontos helyszínével van dolgunk. A 9. századot megelőzően, keletebbre tekintvén a Don és a Volga között is van már lelőhely, ahonnan magyar emlékek kerültek elő. A szálak a Volgától keletre vezetnek.- Hol volt végül is az őshaza?- Julianus barát 1236-ban talált magyarokat a Volga és a Káma torkolatvidékén. Beszélt is velük. Sokan ezt a helyet gondolják őshazának. Azonban nem az... Matin a Kubány folyó északi partján van. Ott együtt élt az ősmagyarság az ősbolgárokkal (bolgár törökök). A 8. század végén az arabok jöttek dél felől át a Kaukázus gerincén. Áz arab hadsereg tolta maga előtt az említett népek tömegeit. Egy részük oda került, ahol Julianus megtalálta őket. Hogy ez volna az őshaza, az ősmagyarság, régészetileg egyelőre semmilyen módon sem lehet megerősíteni. Ma ez a tatár és baskír köztársaságok területe. Az 5. század 60-as éveiben került oda ez a népesség Ázsiából. Volt annak idején egy nagy népmozgás, amit onogur vándorlásnak nevez a tudomány. Ennek sodrásában kerülhettek a magyarok a Kubány folyóhoz. Az ono- gurok az Urálon túlról jöttek. Kérdés, hol volt az ösmagyarság őshazája. Ezt pontosan ma még nem lehet megmondani. A kutatások jelenleg Kazahsztán területén folynak. Nyugat-Szibériában kell keresni a magyar őshazát. Azt, hogy kik nem vagyunk, már tudni véljük, hogy kik is vagyunk valójában, továbbra is nyitott kérdés. BEBESSI KÁROLY „A genetika bevonulhat a régészetbe, közelebbről a magyarság őstörténetének kutatásába is. Legalábbis ez remélhető egy módszertől, amelyet Raskó István, az MTA Szegedi Biológiai Központja genetikai intézetének igazgatója, valamint az intézet fiatal kutatója, Kalmár Tibor dolgozott ki... Az eredet- és rokonságviták korszakról korszakra újrafogalmazott kérdéseire mostanában újabb irányból is érkezhetnek tudományos válaszok. Ezek egyike a genetika, derült ki a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete nemrég megrendezett ülésén.” Heti Világgazdaság 2000. november 4. MÉSZÁROS ATTILA Zsebbe vág Hihetetlen történeteket meséltek róluk. A zsebtolvajok klasszikusairól. Akik mögött, amikor már letűntek, kikoptak az örök körforgásból, legendák születtek. És ezek a mesék soha sem voltak rosszindulatúnk. Vagy inkább mondjunk megbocsátó történeteket, mert a nagyok, a legendásak ezt sugalló előjellel éltek és működtek. Nem mintha a zsebtolvajlás bármilyen mértéke, stílusa elfogadható lenne, de volt ezekben az emlékezésekben némi elnézés is. Azokról, akik házilagos műtéttel igyekeztek ujjaikat hosz- szabbá, mozgékonyabbá, finomabbá tenni. Akik úgy bántak a borotvapengével, hogy az maga vök a janicsárvirtus. Akik a módszereket családban megőrizve oktatták az utódaikat. De hát végül is ezek az átadók is utódok vokak, lévén a zsebtolvajlás ősi dolog, és határoktól is független. Megtelt a szekrény Pécsett. Azokkal a holmikkal, amelyeket a zsebesek dobáltak el, amelyek a zsebekből kiemeltek közül számukra feleslegesnek bizonyultak. Például személyi igazolványok, egyéb iratok. Ezek eltűnése miatt volt tulajdonosaik napokig rohangálnak hivataltól hatóságig, fizetik itt, perkálják le ott az illetéket, akiket természetesen hosszú-hosz- szú évek nyugalma után pontosan akkor szólít fel „önigazolásra” a zsaru, amikor pár perce hogy észrevették, hűlt helye a brifkójuknak, tárcájuknak. Ma már piszok dühösek az emberek a zsebesekre. Azokra, akikkel ott találkozunk jártunk- ban-keltünkben az Irgalmasok utcájában, a Konzum környékén, s minden zsúfolt helyen. És persze ránézésre pontosan tudjuk: na, ezek azok! Nem is tévedünk. Az ember önkéntelenül a zsebéhez kap... És kapdos már évtizedek óta Azóta, hogy állandóan szembe kell nézni egy ilyen hangos, szemtelen, sokszoknyás tolvajbandával. És szembe kell nézni mindennap, minden héten és hónapban, minden évben. Pedig ugyanazok ám! Igaz, nem kifinomult módszereket adnak át, nem könnyű rájuk mondani, hogy a szakma művészei. Valahogy' nem úgy néznek ki. Az azonban tény, hogy megszakítás, szünet nélkül jelen vannak Pécs utcáin. Egy érthetetlen állandóság képviselői. Utánpótlással. KOZMA FERENC ________________ Ké nyszermosolyogva Furcsa fáradtan, alig mosolyogva ülnek a multinacionális áruházlánc pénztárosai a rövidke szállítószalagok mellett, s mint a féloldalas gályarabok, monoton emelgetik az árut a vonalkód-letapogató elé. Naponta több tonnányit is. Megállás nélkül. Köszönnek, számláznak, köszönnek, számláznak. Heti egyetlen szabadnappal vagy annyival sem. A munkáltató nem érvényesíthet szociális szempontokat, a bevétel a fontos. A profit. És akinek nem tetszik a szünet nélküli munka, ez a századvégi rabszolgasors, az bármikor elmehet. Fel is út, le is út. Ott állnak mögötte a többiek a vártán (fél órányi szakképzéssel e láncban bárki pótolható), olyanok, akiknek ez is jó. És ki merné e szabadnapmentes hajszát szóvá tenni? Megemlíteni a munka törvény- könyvét? Rákérdezni a kompenzációra (ezért mennyi pluszpénz vagy mennyi szabadnap jár majd), ki merne ellent mondani? A pénztárgépekhez kötött hölgyek többsége ugyanis családanya. Otthon a férj, gyerek várná őket a kőttes- kalácsdagasztó ünnepben (az advent utolsó hetét írjuk, békés év vége közelít, iskolai szünet és családi együttlét), ám kellenek a megélhetés forintjai is. A kalács ráér. A pénztárgépek mellett enni és inni is alig jut idő. Persze a munkáltató megköveteli az udvariasságot, a mosolyt is. A jókedvet is. S ekként a hölgyek kényszermosolyogva vezénylik le az utolsó rohamokat (mit utolsó?), az ünnepek hatására kiszabadult és őrjöngő vásárlóerőt, s már álmodni sem tudnak másról, mint a kódvonalakról és a pénztárgép-csipogásról. Csip, csip... Menni kéne, elfelé... De, merre, hova.. ? Amikor manapság alapjában kétféle munkásember van. Az egyik ott ül a pénztárgépek mellett (van munkahelye és bírja a holnapot), a másik pedig arra vár (munkanélküli), hogy végre beülhessen egy végtelenített futószalag mögé, és szolgálja a „munkahelyteremtés istenét”. Ha kell, ha muszáj, még a szent év évezredfordító advent- jében is. hetedik oldal HOLNAP Riport A pécsi, belvárosi háznak már lebontották a tetejét, homlokzatát faoszlopok védik a kidőléstől, a tetőn jókora hasadékon át zuhog be az égi áldás. Lakója itt született, üt él lassan öt évtizede, de most, az épület életveszélyes állapotában senki nem áll mellé. Sem az új tulajdonos, sem az önkormányzat. Portré Dr. Papp Tivadar, a Mecseki Erdészeti Rt. vezérigazgatóhelyettese kedvencei a zselici ezüsthársas bükkösök. „Mint a katedrálisok!", ad hangot az erdő szépségével szembeni hódolatának. Portré A virágkötészet művészet is Az országos Advent versenyen három éven át ő szerezte meg kompozíciójával az év legszebb koszorúja címet. Idén már nem indult. Kiállításokra hívják, megfordultak művei külföldön is. A szakmát csak 1988-ban kezdte el tanulni autodidakta módon. Barátai, törzsvásárlói körében Szilva a beceneve. - Valaki rám ragasztotta, azt hiszem, a kék szemem miatt - mondja.- Virágszeretete mikor derült ki?- Az véletlen, hogy a növények lettek a kreativitásom eszközei. Az alkotni vágyás volt nálam gyermekkortól jelenlévő, az, hogy valamiből valami újat formáljak.- Mégis óvónőnek tanult.- Az óvónői munkához is kell a kreativitás és a kézügyesség. Egyébként a középiskolában rajzból és művészettörténetből érettségiztem, majd az óvónőképzőben kiderült, hogy tele vagyok ötletekkel. A munkáimat elismerték.- Hogyan módosított pályát?- Ma már vakmerőnek tűnik. Elhatároztam, másban is megpróbálom kamatoztatni a kreativitásomat, és üzletet nyitottam. Zavart, hogy a szakmáról igen keveset tudok, s nekiálltam ellesni. Aztán önerőből kiutaztam 1992-ben Németországba egy nemzetközi flo- risztikai központba elsajátítani a szakmát. Két európai nagymesternél tanultam. Amikor lehetséges volt, idehaza a szakmunkásbizonyítványt is megszereztem. Egyben tanítani is kezdtem a szakmát.- Mivel kezdődött a hírnév?- A Nők Lapja 1993-ban hirdetett egy virágkötő versenyt. A baranyait megnyertem, majd az országoson az Aranyvirág-kupát is a debütálók kategóriában.- Az óvodások nem hiányoztak?- Nehéz volt otthagyni őket, de rájöttem, hogy a felnőttektől is meglehet kapni a szeretetet. Nekem nagyon fontos, hogy elismerik, amit csinálok. Az a legcsodálatosabb ebben a szakmában, hogy kompozícióinkkal végigkísérjük az emberek életét, örömeiket, bánataikat. Egyéniséghez és alkalomhoz illő csokrokat kötünk. Ez egy kicsit olyan, mint a művészet: kinek mi jut az eszébe a témáról és alkalomról, és ki mit tud felhasználni hozzá, mennyire merész a fanNeubauer Szilvia 1959-ben Szigetváron született, de már az évtől kezdve Pécsett él. Uránvárosi lánynak vallja magát. Óvónőképző főiskolát végzett 1979-ben Kecskeméten. Most az egyik leginkább elismert baranyai virágkötő, országos versenyek győztese, külhoni szaklapok szereplője. Elvált. Van egy 17 éves fia. táziája. Egyébként egykori óvodásaimnak mostanában már menyasszonyi csokrokat készítek.- Nem szokta sajnálni, hogy elviszik a kompozícióit?- Jaj, dehogynem! Két-három napig nem adom el a munkáimat, hogy addig gyönyörködhessek bennük. A hobbim és a munkám ugyanaz, és ez plusz erőt ad. DUNAI IMRE
