Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-17 / 345. szám

Daum nem megy Iránba Az Iráni Labdarúgó Szövetség képviselője tagadta, hogy tárgyalásokat folytatnának Christoph Daummal, a Bayer Leverkusen két hónappal ezelőtt kokainfogyasztás miatt menesztett edzőjével. A jelenleg Floridában tartózkodó Daum pénteken nyilatkozott arról, hogy az irániak fel­ajánlották neki a szövetségi kapitányi posztot. Mint ismeretes, Daum a német válogatott edző­je lehetett volna, ám többek között kábítószer­fogyasztással vádolták. A szakember tagadott, majd felajánlotta, hogy vegyenek mintát a hajából. Ez lett a veszte. Ugyanis a laborteszt során pozitív eredményt mutattak ki. Néhány hét­tel később Amerikában megismételték a vizsgála­tot, ami negatív lett. Azóta mindenki arra vár, hogy visszatérjen Németországba. Egyelőre azon­ban csak az üzengetésig jutott. % Fogunk mi még ukrándozni Bukarestben nagyon várták a népek a szombati román-magyart. A hírek szerint a női kézilabda Európa-baj- nokság egésze túlságosan nem hoz­ta lázba a helybelieket - a véreink­kel vívott elődöntő viszont igen. Jegyüzérek kínálták a kincsszámba menő bilétákat, s mire a magyar himnusz felhangzott, tetőfokára há­gott a hangulat. Persze a folyamatos fütty és a szidalmak hatására amo­lyan csakazértis hangulatba kerül­tek a lányok, különösen Siti Eszter. A villámléptű irányítónak minden bejött az első félidőben (7 gólig ju­tott 30 perc alatt), az ellenfél Gogirla (nem Magilla) tartotta vele a lépést. A román játékosok egyébként igye­keztek szítani a közönség amúgy sem csekély ellenszenvét, különö­sen a kapus Hutupan és a már emlí­tett Gogirla játszott rá minden apró­ságra. A 19. percre stabilnak tűnő előnyt brusztolt össze Mocsai Lajos csapata, ám 9-6-os vezetésünknél egyszer csak kialudtak a fények a csarnokban. Jó néhány percig állt a játék és a kényszerszünet kicsit megzavarta a mieinket, így a szünetig 13-12-re fel­zárkóztak a hazaiak. A második félidő elején picinykét csendesebb lett a román sokaság, lévén rövid idő alatt négygólosra nőtt az előnyünk (16-12). A romá­nok még egyszer összeszedték ma­gukat, s a remeklő Gogirla vezérle­tével felzárkóztak 17-16-ra. Ám ezután hiába próbálkoztak - esé­lyük sem volt. Pálinger védett min­den védhetőt, támadásban pedig re­mekül szuperált a magyar gépezet. Három perccel a vége előtt 25-23-ra vezettünk, s a románoknak (bár­hogy is hőbörgött a közönség) már A férfi Bajnokok Ligájában a Dunaferr 30-26-os vereséget szen­vedett Barcelonában. Ezzel a Duna­ferr kiesett, miután a Montpellier győzött Gdanskban. Az újvárosiak így csak a harmadik helyet szerezték meg csoportjukban. A KEK-ben a Veszprém 30-24-re verte az osztrák Bregenz gárdáját és kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé. Az EHF Kupában a Pick Szeged ma játszik Moszkvában a CSZKA ellen. Az első meccsen Budayék 26-19-re nyertek. csak egy gólt sikerült lőniük, azt is a dudaszó pillanatában: Románia- Magyarország 24-25. Így esett, hogy alaposan pórul jártak, akik véreink veszte miatt adtak ki egy román mércével kisebb vagyonnak számí­tó összeget a belépőért, mert csak magyar fényt láthattak a bukaresti éjszakában. Bereczky Attila A másik elődöntőben: Ukraj- na-Oroszország 28-24, ma az ukrá­nokkal játszunk az aranyéremért. TÖRÖK FERENC JELENTI ESSENBŐL Madarat tolláról, Erdeit győzelmeiről A karácsonyi hangulatba öltözött Essenben tegnap estére fel­függesztették a vásárlást az odalátogatók és az ott lakók egy­aránt. A sportcsarnokban ugyanis profi ökölvívógála volt, amely többek között azért is volt érdekes, mert az universumos sztá­rok, Juan Carlos Gomez és Darius Michalczewski világbajnoki címmérkőzésen lépett szorítóba. A csapat legfrissebb tagja, Erdei Zsolt pedig az amerikai McDonald ellen akarta bizonyíta­ni tudását. Ä mi versenyzőnk már-szerda óta a német városban van, és a korábbi kemény munka után könnyített edzéseket vég­zett. Pénteken a mérlegelésen találkozott össze a két fiú. Madár ellenfele valamivel könnyebb volt. Az amerikainál ugyanis 78,7, Erdeinél 79,15 kilót mutatott a mérleg. A találkozó előtt vala­mennyi szakértő, köztük Kokó is győzelmet várt a magyar bu­Erdei Madárnak már nem csak amatőrként emelték a kezét a magasba nyóstól. Kokó mellesleg szokatlan feladatkörben vett részt a gá­lán, ugyanis ő volt Erdei ringsegédje. A félnehézsúlyú magyar bunyós a szombatot könnyű semmittevéssel töltötte. Reggeli után laza séta a városban, majd ebéd és egy kis pihenő. „Sokkal alacsonyabb nálam az amerikai legény; igaz, mokány, nagyon erős srác. Úgy tudom, elég gyors is, így elég nehéz lesz eltalál­nom. Edzőmmel, Fritz Sdunekkel úgy véljük, hogy közeli felüté­sekkel tudom majd megzavarni. Egyáltalán nem vagyok izga­tott, és bízom a győzelmemben, csupán az a kérdés, mennyi ide­ig tart majd az összecsapás” - nyilatkozta második profi mérkő­zése előtt Erdei Zsolt. Már a bemelegítésnél látszott, Erdei nagyon felkészült erre a mérkőzésre. Aztán amikor ringbe léptek, akkor rövid idő alatt kiderült, klasszis különbség van a két bunyós között. Madár rendre jól találta el amerikai ellenfelét, aki az első menet végén egy gyomrostól a padlóra is került. Alig kezdődött el a második felvonás, a magyar bunyós ismét kétszer úgy találta el riválisát, hogy a mérkőzésvezetőnek számolnia kellett, s ezzel a második menet első percében véget ért Erdei második profi csatája, ezút­tal technikai K. O.-val. „Nagyon örülök, s bár biztos győzelemre számítottam, arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar összejön. Jöhet a következő” - mondta utána a csöppet sem fáradt Erdei. Nem kételkedünk benne: szorítósegédjéhez hasonló karrier előtt áll. Eger az alsóházban A férfi vízilabda ob I-ben szombaton egy korábban elmaradt mérkő­zést játszottak: a Honvéd egri győzelme azt jelentette, hogy a fővá­rosiak az élre álltak, a vendéglátó vidékiek viszont nem jutottak az első hat helyezett közé. Férfiak: Eger-Honvéd-Domino 6-11. A bajnokság élcsoportja, a tavaszi folytatás „felsőháza”: 1. Honvéd 20 pont/11 mérkőzés, 2. Vasas 18/10, 3. BVSC 18/10, 4. FTC 14/11, 5. UTE 12/11, 6. Szeged 12/11. A Vasas-BVSC rangadót hétfőn 17 órakor játsszák a Komjádi-uszodában. dÉhtón 5 ^ * alacsony SMS 1 WAP böngészés szövegbevitel > Ébresztőóra Trium telefonnal 4999 Nincs más dolgod, minthogy zöÖÖ. november 21. és decemt között bármely Vodafone márkaüzletünkben, vagy hivatalos partnerünknél VitaMAX Fiesta csomagot vásárolj és automatikusan részt veszel a sorsolásokon*, melyeken ‘tente egy darab Citroen Xsara Coupé típusú autót, 3 db bruttó 12500 Ft-os újratöltő kártyát és 2 db VitaMAX Fiesta csomagot sorsolunk ki! A fődíj egy Citroen Xsara Picasso, melyet december 23-án I6.00 órakor a Westend Citycenterben sorsolunk ki. A fődij sorsolásában azok az ügyfelek vesznek részt, akik 2000. december 23-án 12.00 óráig vásárolják meg VitaMAX Fiesta csomagjukat. a Te hangod O vodafone I \ * i r 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom