Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-15 / 343. szám
@| 2000. December 15., péntek INTERJÚ Új Dunántúli Napló - 9. oldal Igény A társadalomban változatlanul megvan az igény a politikai békére, a nyugalomra és a tisztességes beszédre - mondta lapunknak a köztársasági elnök. Mádl Ferenc kötelességének érzi, hogy cselekvésre ösztönözve szóljon a nyilvánossághoz olyan problémákról, mint a szegénység, a romák helyzete, az ifjúság morális állapota, a népesség elöregedése. Úgy látja, jó úton haladunk ahhoz, hogy a polgárosodás az egész nemzetet áthassa. Karácsony előtt az államfő beszélt arról, milyen szerepe volt és maradt családjában az ünnepeknek, s elmondta olvasóinknak, mit kíván közelgő 70. születésnapjára.- Elnök úr sok éven át jogtudós volt, nemzetközi kitekintéssel rendelkező egyetemi professzor. Ha a „tanár úr” szemével nézi önmagát, hogyan telt el államfői tevékenységének első négy hónapja?- A tanár szemével nézve? Először is tudomásul kellett venni, hogy alapvetően megváltozott az életem, hiszen egyetemi tanárként a szabad gondolkodás és a szabad cselekvés polgára voltam. Meg kellett tanulnom, hogy melyek azok a főbb felelősségi területek, amelyek az államfői poszttal együtt járnak: az ország nemzetközi képviselete, a nemzeti egység megtestesítőjeként való fellépés a pártok, a társadalmi és a civil szerveződések, az egyházak előtt... sokszor nehéz elhinni, hogy én vagyok az, akitől ezt a szerepet elvárják, akinek az alkotmány értelmében ezeket a feladatokat vállalni kell.- Ha elnökként készít gyors mérleget, mi az, amit sikerként vagy esetleg kudarcként élt meg?- Amikor kiderült, hogy a politikai erők többsége engem jelöl erre a hivatalra (ami ellen egyébként az utolsó percig védekeztem), azt mondtam: csak akkor vállalom, ha el tudom hitetni, hogy a politikai béke erősítését keresem - a fokozott együttműködést az egyes erők között, a magasabb kultúrát a politika és a társadalom különféle fórumain. Első parlamenti beszédemben is elmondtam, hogy egyfajta új stílust szeretnék megteremteni a közéletben, s ez nagyon jó visszhangot kapott a sajtóban és a társadalomban.- Most viszont gyakran inkább hadszíntérre emlékeztet a közélet.- Sok helyen járok az országban, s azt tapasztalom, hogy változatlanul meg van az igény a politikai békére. Az embereknek elegük lett abból, hogy a vitastílus nem egyszer méltatlan a politikai fórumok, köztük a parlament történelmi, jogi és alkotmányos küldetéséhez. A társadalom változatlanul akarja a teremtő békét, a nyugalmat, a kulturált és tisztességes beszédet, a valóság talaján történő párbeszédet. Mert a baj ott kezdődik, amikor a szónokok nem a valóság talaján vitatkoznak, valamiféle fantomszerű világban csapnak össze nézetek és ellennézetek, érzelmek és ellenérzések, s időnként a gyűlölet uralkodik el. Az ország társadalmi, gazdasági és kulturális helyzete, nemzetközi pozíciója egyáltalán nem teszi indokolttá ezt az éles hangú retorikát. A jelenséget azonban nem értékelném túl. A retorika része a demokráciának, a gondolkodás szabadságának, s talán mindez magyarázható a választási kampány közeledtével is. Mindemellett jó lenne, ha visszafogottabb, mérsékeltebb hangnemben folyna, ezt igényli a társadalom, ezt szorgalmazom én is: a nemzeti érdekek szem előtt tartását a pártpolitikai érdekek helyett.- Mit tart ennél egyértelműbb sikernek?- Sok ilyen van, de úgy fogalmaznék, hogy az nem az én sikerem, hanem az egész országé. Jó néhány helyen jártam a világban, legalább huszonöt államelnökkel tárgyaltam, találkoztam miniszter- elnökökkel. Igyekeztem mindig reális képet festeni hazánkról, s mondhatom, mindig elismerést kapott a magyar kormány, a magyarországi politikai erők tevékenysége, gazdaságunk, kultúránk külföldi szerepe, a magyar felsőoktatás színvonala. Ezt fejezte ki az Európai Bizottság országjelentése is, ami megítélésem szerint Magyarország egyik legjelentősebb sikere az elmúlt években. Örülök, hogy ebben én is részt vehettem.- Mielőtt eljöttem erre a beszélgetésre, sok cikket elolvastam önről, beszéltem van a békére és a tisztességre Mádl Ferenc a közéletről, a polgárosodásról és az ünnepek jelentőségéről Névjegy 1931-ben született a Veszprém megyei Bándon. 1955- ben az ELTE jogi karán végzett. 1956- 71 között az MTA referense, majd osztályvezetője. 1971-től egyetemi oktató. 1990-1993 között tárca nélküli miniszter. 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1993-1994 között művelődési és közoktatási miniszter. 1996-2000 között a Magyar Polgári Egyesülés elnöke. 2000. augusztus 4-től a Magyar Köztársaság elnöke. Nős, felesége Mádlné Némethy Dalma. Egy fiuk és három unokájuk van. FOTÓ! EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE néhány tanítványával: minden vélemény pozitív volt, még annyit sem mondtak, hogy elkésett valamelyik előadásáról. Egész élete ilyen szabályos? Még kisfiúként sem tett rossz fát a tűzre?- Ez utóbbit nem mondhatnám. A hat gyerek között sokáig nagyon rakoncátlan voltam, igaz, állítólag ügyes és dolgos; aztán kamasz koromban kiforrtam, s állítólag rendes ember lettem. Nem vitás, hogy a családi légkör, az ott elsajátított morál és stílus meghatározó volt számomra. De hadd ne én beszéljek erről!- Akkor térjünk vissza államelnöki tevékenységéhez! Feltételezem, hogy amikor elvállalta ezt a posztot, sok mindent másként gondolt, mint most. Mi változott leginkább?- Olyan nagyon sok minden talán nem. Amikor megtörtént a döntés, néhány barátommal és kollégámmal elvonultunk egy nyugalmas helyre...- ...van ilyen „búvóhelye” ma is?- Igen. Sokat jártam Tihanyba, már gyermekkoromban is, hiszen közel volt a falunkhoz, s el-elbicikliztem, hogy úsz- szak egyet. Később, egyetemi tanárként, akadémikusként lehetőségem nyílt arra, hogy az Akadémia egykori halbiológiai intézetében a vendégszobában lakjak. Ilyen értelemben tehát Tihany - meg hogy az apátsággal Magyarország egyik szent helye - kicsit második otthonommá vált. Itt jöttem össze nyáron a barátaimmal, hogy végiggondoljuk, mi a teendő a rendszerváltozás utáni helyzetben, hogyan lehet belépni egy folyóba és továbbmenni. Számomra rendkívül hasznos volt ez a néhány napos gondolatcsere, ami este jó úszással vagy egy jó halászlével ért véget valamely közeli vendéglőben. Nos, a beszélgetések során kialakult az a felismerés, hogy az alkotmány és a törvények ugyan nagyon pontosan behatárolják a köztársasági elnök feladatkörét, de nincs szabályozva egy olyan viszonyrendszer, ami a társadalommal folytatott párbeszédben valósul meg. Az, hogy az elnök miként vehet részt ebben a dialógusban a maga erkölcsi, politikai és - ha van neki - emberi tekintélyével.- Azt hiszem ezen a ponton óhatatlanul felvetődik, mit tenne másként, mint tíz éven át elődje, Göncz Árpád.- Ő velünk együtt végigcsinálta a hőskorát a demokrácia megteremtésének, de úgy érzem, elérkezett az idő arra, hogy az államelnök időnként felvesse azokat a jelentős gondokat, problémákat, amelyek a társadalmat foglalkoztatják. A stratégiáért és a konkrét lépésekért természetesen a kormány, a parlament és a politikai erők felelősek, de a köztársasági elnök közreműködhet abban, hogy az egyes problémák a társadalmi tudat magasabb szintjére kerüljenek. Az államfő beszédeiben, írásaiban útmutatást adhat ahhoz, hogy miként kezeljük az egyes folyamatokat, s milyen irányban menjünk tovább. Ebbe a kategóriába tartozik a szegénység kérdése, a roma társadalom problematikája és a magyar ifjúság morális helyzete, a társadalom elöregedése és az alacsony népszaporulat, ilyen a határon túli magyarság sorsa az európai uniós tagság után... Az alkotmány sehol nem mondja ki, hogy az államelnöknek ezekről a kérdésekről beszélnie kell, feladata azonban, hogy kifejezze a nemzet egységét; hogy a társadalom lássa; az a személy, akit - ha közvetetten is - megválasztott erre a posztra, érzi, tudja azt, ha valahol baj van, s megnyilatkozzon ezekről a gondokról.- Ön a figyelmet kívánja felhívni a társadalmi problémákra, vagy megoldást is kínál?- Legutóbb, a Cigányszínház rendezvényén - ahol a romákon kívül jelen volt a magyar értelmiség sok ismert személyisége is - már jeleztem: megfelelő szakmai körültekintés után arra készülök, hogy megfogalmazzam javaslataimat is, adjak valamiféle cselekvési orientációt.- A polgárosodás már tudósként is az érdeklődési körében állt. Sok szó esik manapság a polgári Magyarországról, de mintha a feltételrendszer megteremtésének konkrét példáit meghaladnák a hangzatos szólamok. Hol tartunk ön szerint ebben a folyamatban?- Ahhoz, hogy a polgári értékrend kiteljesedjék Magyarországon, nyilvánvalóan sok-sok évre vagy évtizedre van szükség. Feltételezi a gazdaság megerősödését és ezen belül a kis- és középréteg számszerű növekedését, a magánegzisztenciák százezreinek létrejöttét; megkívánja az egyén szellemi és a tényleges tulajdonának olyan szintre való feljutását, amelyen a szabadság egy magasabb fokát tudja megélni. A kis-, egyéni és társas vállalkozások száma örvendetesen nő, de még korántsem elég. Nemrég Hamburgban jártam, amely korábban a hajóépítés egyik fellegvára volt. Most már csak egyetlen nagyvállalat működik itt, az európai airbus „testét” készítik a városban; egy statisztikából megtudtam, hogy hatalmas gazdagságát ma a kiskereskedők, -szolgáltatók, -iparosok, a kis- és középvállalkozások adják. Úgy látom, hogy - okosan - a Széchenyi-terv ezt célozza meg. Hál’ istennek már az Antall-kormány óta folyamatosan erősödik az oktatás, a tudástőke és a szakmai tőke szerepe, nő az érettségizettek, az egyetemet végzettek, a külföldön tanulók száma. Emelkedik Magyarországon az általános műveltségi szint, erősödik a társadalmi öntevékenység, a civil szervezetek szerepe, bővülnek a szűkebb közösségért való gondolkodás formái, tízezer fölött van a magánalapítványok száma. Mindez arra utal: a társadalom jelentős részének van olyan gazdasági szabadsága, hogy képes túllépni egyéni dolgain és a nagyobb közösségért is cselekedni. A folyamatban természetesen benne van az egyházak kultúraközvetítő szerepe, közért való gondoskodása, de hozzáteszem: a politikai demokrácia fejlettsége is; mert á vitafórumok minden borzassága ellenére kiépült a politikai szabadság intézményrendszere, a közösség iránti felelősségérzet. És hozzátartozik ehhez európaiságunk kiteljesedése, amely - Szent István-i örökségként - most, általunk válik valósággá. Történelmi távlatba helyezve tehát úgy vélem: ígéretes a polgári Magyarország helyzete.- Az elmondottak akár úgy is felfoghatók, mint programjavaslat a 21. századra.- A feladatok sorolását bizonyosan folytathatnánk, ide tartozik joéldául a szegénység felszámolása is. Általánosságban szólva az előttünk álló évszázadban az lehet a célja Magyarországnak, hogy a társadalmi fejlődés kiegyenlítődjék, s a lakosság lehető legnagyobb részét érintse a polgári átalakulás; hogy a lehető legtöbb ember érezze magát szabadnak és felelősnek - nem csak a saját családjáért, hanem a szűkebb és a tágabb közösségért is.- Az ezredvég, az év vége ünnepek jegyében telik el. Hogyan emlékszik vissza: az ön családjában mennyire voltak fontosak az ünnepek?- Akár új gyerek született, akár házasságot kötött valaki, akár a szokásos piros betűs napokról volt szó, nálunk az ünnepeknek mindig nagy jelentősége volt. Viszonylag szerény körülmények között kezdtük az életünket, hiszen nagyszülőkkel együtt tízen voltunk, de az ünnepre mindig szebb lett a ház, felsepertük az utcát is. Az anyagi erők jelentős része koncentrálódott az ünnepekre, ilyenkor kapott egyikünk cipőt, másikunk kabátot, emellett pedig magunk készítette ajándékkal kedveskedtünk egymásnak. Az ünnepeknek nagy szerepe volt a családi összetartozás, s egymás megbecsülésének, szeretetének erősítésében, de még - úgy mondanám - az energiagyűjtésben is. Hiszen másnap folytatódott az életért való küzdelem. Emlékszem, 16-17 éves koromban az Anna-napi búcsúkor elmentünk a bálba, hajnalig táncoltunk, de hétkor indultunk édesapámmal aratni.- Lesz-e most mód a családi ünneplésre?- Természetesen: mi is elmegyünk az unokákhoz, ők is eljönnek hozzánk. Szokássá vált nálunk, hogy a nagy család évente két-három alkalommal együtt van, három sőt négy generáció. Most is lesz ilyen: anyám és apám születésnapja, meg a szilveszter ad rá alkalmat.- Bándon, a szülőhelyén?- A nyári összejövetelt falun, a szülői házban tartjuk, télen meg Budapesten. Érdekes egyébként, hogy noha mindenki tanult és elkerült otthonról, nyáridőben „sorban állunk”, hogy hazamehessünk, s éljük a falu életét.- Ha jól tudom, januárban elnök úr születésnapja is módot ad ilyen találkozóra, hetvenéves lesz.- Nehéz elképzelni - érdekes, nem is érzem -, de ez a tény.- Mit kívánna ajándéknak erre a kerek születésnapra?- Nem könnyű a kérdés. Talán azt kívánom magamnak, hogy ugyanolyan szeretetben élhessek a családomban, ahogyan eddig, s hogy megmaradjon az alkotókedvem, az energiám. S miután államfőként most felelősséget viselek egy még nagyobb közösségért is, szeretném minden erőmmel ezt a nagy családot tovább szolgálni.- Gondolom, olvasóink akaratát is kifejezi, amikor ehhez jó egészséget, sok erőt kívánok önnek.- Hálásan köszönöm. CSÁK ELEMÉR
