Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-20 / 289. szám

2000. Október 20., péntek HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal-hetedik oldal — A Kádár-dosszié (2. rész) Út a hatalom dobogós helyére A Rubicon történelmi folyóirat Ki volt Kádár? és a Kádár-életút című számai szeptem­berben kerültek az újságárusokhoz, s az érdeklődésre tekintettel két hete jelent meg második kiadásuk. Sorozatunk mostani részében a folyóirat cikkei alapján követjük nyomon Kádár János útját a rendőrfőnökségétől a belügyminiszterségéig. Kádár és Rákosi viszonyát alapvetően a hazaté­rő moszkvai vezetők és az itthoniak között álta­lánosnak tekinthető kapcsolatmodell jellemezte, melyet az idősebb, emigrációból érkező elvtár­sak iránti tisztelet, csodálat határozott meg. Kap­csolatukat a tiszteleten alapuló alárendelődés ha­tározta meg, amit nem is fejezhetett ki jobban más, mint hogy Kádár elhárította a felajánlott pertut, így Rákosi egyoldalúan tegezte őt. Kállai Gyula visszaemlékezésében arról ír, hogy ami­kor ő ugyanígy járt el, Rákosi rátért a magázásra. Kádár hitt Rákosiban, ő bízott Kádárban, de baráti, bizalmas viszony nem alakult ki közöt­tük. Rákosi a maga emberének tartotta Kádárt, és a fiatal politikus gyorsan emelkedett a rang­létrán. Rákosi kétségtelenül jó szemmel vette észre, hogy az itthoni gárdából Rajk László és Kádár János a két legtehetségesebb politikus, és ekkor neki rájuk volt szüksége. 1946-ra Farkas­sal, Rajkkal és Kádárral kialakult az a triumvirá­tus, amelynek tagjai közül az idősebb generáció kiöregedése után az új vezető kikerülhetett. Rá­adásul mindhárman szilárdan álltak Rákosi Má­tyás mögött. Kádár és Farkas között baráti szá­lak is szövődtek - állapítja meg Feitl István törté­nész Rákosi és Kádár című cikkében. pest rendőrfőkapitány-helyettesi tisztének ellá­tásával. Kádár április 28-áig maradt ezen a posz­ton. A budapesti rendőrfőkapitány helyettese­ként Kádár formailag a politikai rendőrséget fel­ügyelte. A pártvezetés őt küldte a győri megyés püspök, Apor Vilmos április eleji - randalírozó szovjet katonák általi - meggyilkolása köriilmé­A főtitkár és a helyettese nyernek kivizsgálására. Kádárt két státusa egy­szerre predesztinálta, hogy a szovjet hatóságok­kal is szót értsen, emellett arról is gondoskod­jon, hogy a püspökgyilkosságot minél kevésbé használják id a szovjet- és kommunistaellenes- ség szítására. Közben február 22-étől a Közpon­ti Vezetőség (KV) tagja, április 28-ától május 21- éig a Nagy-budapesti Területi Pártbizottság tit­kára, 1945. április 13-ától az MKP KV Központi Titkárság tagja és a káderosztály vezetője lett. Akkor lett központi káderes, amikor pártja egy alig kétezer fős illegális szervezetből - fél év alatt - ötszázezres taglétszámot meghaladó tömeg­párttá vált. 1945. április 2-án delegálták az Ideig­lenes Nemzetgyűlésbe. Kádár 1945 májusában az MKP országos ér­tekezletén tagja maradt a párt Központi Vezető­ségének és a Titkárságnak, a megalakuló Politi­kai Bizottságba is beválasztották. Szeptember 6- ától tagja lett az Ideiglenes Nemzetgyűlés Politi­kai Bizottságának, majd a november 4-ei parla­menti választás nyomán bekerült a Nemzetgyű­lésbe. Mindemellett a párt Moszkvából hazatért repre­zentánsaihoz (Rákosi, Gerő, Révai, Nagy, Farkas) és a má­sik „hazai” favorit, Rajk Lász­lóhoz képest keveset forgott a közélet pódiumain. Viszont mindenütt ott volt, ahol politi­kai malőrt kell bizalmasan elsi­mítani, vagy országos botrány- nyá nőtt ügyekben folytatnak vizsgálatot. 1945. november 22-étől 1948. augusztus 18-áig az MKP Nagy-budapesti Párt- bizottságának titkáraként tevé­kenykedett, s pártjának 1946. szeptember végi III. kongresz- szusán KV- és PB-tagsága mel­lett főtitkárhelyettessé is vá­lasztották. Közben az 1947. és az 1949. évi or­szággyűlési választásokon képviselői mandá­tumhoz jutott. Kádár János az MKP Titkársága 1947. decem­beri ülésén intézkedést igénylő napirendi pont­ként terjesztette elő a Rajk László belügyminisz­ter és az Államvédelmi Osztályt vezető Päer Gá­bor között egyre inkább elmérgesedő személyi és szervezeti konfliktus ügyét. Ez leginkább ab­Litván György történész szerint a Kádár-kép alapszínezetét alighanem az adja, hogy ő volt az egyetlen valóban jelentős magyar kommunista munkáspolitikus. „A hazai kommunista mozga­lomban...a vezető káderek többségét a kis- és középpolgári zsidó származású rétegek adták, egy-egy középosztálybeli vagy értelmiségi, mint Rajk László, Münnich Ferenc, Losonczy Géza vagy Kállai Gyula, s ritka kivételként a paraszti családból jött Nagy Imre. De a magát elsősorban munkáspártnak hirdető KP túlhajtott munkás­kultuszából eredően a valódi munkásvezetőnek vagy -funkcionáriusnak különleges presztízsér­téke volt (bár zsidó származású munkáskáder Svejk és a népszerűség Aczél György így emlékezett az 1945-ös Kádárra: „Mind­járt az elején messze Kádárt tartottam én a legkiemelke­dőbb embernek. Egyetlen volt, akiben volt problémázó hajlam. ...iskolázatlan, de nem műveletlen, hanem egy művelt munkás volt, akinek például - elég ritka ez-a Svejk volt az egyik kedvenc könyve. Nagyon szerette. Volt neki bizonyos groteszkhez érzéke. ...Furcsa mód en­nek a tényleg tanulatlan, idegen szavakat rosszul ejtő embernek volt presztízse, bizonyos személyiségvarázsa. ’ Ezt a képet az elfogulatlan kortársak is megerősítik, annak ellenére, hogy a felső vezetés néhány tagja különféle vá­dakkal (pártfeloszlatás 1943-ban, gyáva magatartás az el­lenállásban) igyekeztek Kádárt hol lejáratni, hol bűntudatos­sá és kézben tarthatóvá tenni. De így is népszerű maradt. elég sok akadt a mozgalomban). Kádár ráadásul igen értelmes, s noha tanulatlan, de sokat olva­só, érdeklődő és gondolkodó fiatalember volt.” Gyarmati György történész, a PTE docense A rendőrfőnök és belügyminiszter című tanulmá­nyában követi végig Kádár János emelkedését a hatalmi hierarchiában. A kezdeti pozícióosztozkodáskor 1945. janu­ár 21-én Kádár Jánost bízták meg Nagy-Buda­ból adódott, hogy a belügyminiszter értelemsze­rűen hatáskörébe tartozónak tekintette a politi­kai rendőrség irányítását és felügyeletét, Péter azonban Rákosit tartotta egyedül „autentikus” elöljárójának és visszatérően sérelmezte, hogy Rajk élni kívánt - és élt is - felettesi jogkörével. A beszámoló után Rákosi pártellenesnek ítélte Rajk magatartását, és javasolta, hogy kezdemé­nyezzék leváltását. A Rajkkal szembeni bizalmatlanság mintha meglendítette volna Kádár pozíciójának erősö­dését a hatalmi hierarchiában. 1945-ben a „ha­zai” pártvezetők közül Rajk volt az MKP - Ráko­si mellett - leginkább futtatott favoritja. Kádár hozzá képest inkább a pártépítés - egyébként kulcsfontosságú - apparatcsikjaként robotolt, de a nyilvánosság számára alig volt „saját arca”. A korabeli filmhíradókban Rákosi, Rajk - s mellet­tük leginkább Gerő - szerepelt önálló híranyag­ként, Kádár legfeljebb az ő környezetükben „vá­góképként” tűnt fel - állapítja meg a történész. 1948 elejétől Kádár János hatalmi súlyát növelő megbízatásai szaporodtak. Egy január 29-ei dön­tés nyomán a hadsereg toborzásáért felelős bi­zottság tagja. Március 17-étől a két munkáspárt fúzióját Nagy-Budapest területén előkészítő egy­ségbizottság vezetője, az MKP-SZDP közös or­szágos szervezőbizottságának tagja, és szériá­ban dönt azon szociáldemokrata tisztségviselők és közalkalmazottak sorsáról, akiket nemkívá­natosnak tekintettek az új pártalakulatban. Ápri­lis 22-étől Farkas Mihály helyettese lett a Politikai Bizottság által életre hívott Katonai Bizottságban. Kádárt június 2-án az „egységesülő munkás­párt” nagy-budapesti választmányának titkárá­vá választották. Ä Magyar Dolgozók Pártja ala­kuló kongresszusán főtitkárhelyettes maradt, az új pártban is tagja lett a Központi Vezetőségnek, a Politikai Bizottságnak, valamint a Titkárság­nak. 1948. augusztus 5-én pedig ő örökölte meg a Belügyminisztérium irányítását Rajk László­tól, akit a külügyek élére helyeztek át. Májusban még együtt voltak „tanulmányúton” a Szovjet­unióban, de akkor sem kerültek közelebb egy­máshoz. Kádár János később úgy emlékezett vissza, hogy viszonyuk 1948 őszéig nem lépte túl a hivatali kommunikációt, s akkor is csak a pártvezetés utasítására épített ki Rajkkal és csa­ládjával baráti magánkapcsolatot. A hozzáférhetővé vált források alapján állítha­tó - írja Gyarmati György -, hogy Kádár János a Rajk László és Péter Gábor közötti, intrikákkal teli torzsalkodásban az utóbbi mellé állt, s ezt Rákosi bizalmát és Farkas barátságát bírva tet- te/tehette. Első miniszteri intézkedéseinek egyi­keként Péter Gábor apparátusát - nagyobb moz­gásteret, kiterjedtebb hatáskört biztosítva - a Bel­ügyminisztérium Államvédelmi Hatóságává „léptette elő” Kádár János. Ekkor már tagja volt a Rákosi által kreált Belügyi Bizottságnak. A Bel­ügyi Bizottságban hagyatta jóvá a politikai rend­őrség ÁVH-vá alakítását, s erre vonatkozó mi­niszteri rendeletét parlamenti jóváhagyás vagy kormányszintű tárgyalás nélkül adta ki. Ez az aktus az új belügyminiszter informális hatalmi helyzetére utal. Ez 'erősödött tovább, midőn a Belügyi Bizottságot a szintén „illegális” Katonai Bizottsággal összevonva, 1948 szeptember vé­gén életre hozták az Államvédelmi Bizottságot, és Kádár nem csupán ennek, hanem a háromta­gú „operatív irányító bizottságának” is tagja lett Rákosi Mátyás és Farkas Mihály mellett. CSERI LÁSZLÓ Derű és éhhalál Ha valaki nem tudná: javul­nak a munkanélküliség statisz­tikai mutatói. Ezen a munka- nélküliek jót derülnének, ha nem ment volna el még az élet­kedvük. Itt van például egyi­kük, nevezzük Zé-nek, egy hu­szonéves pécsi lány, aki érettsé­gijével nem sokra megy, ponto­sabban: semmilyen munkát nem talál egy jó ideje, pedig Pécs nagyváros, egyelőre még nem az Ormánság kilátásta- lansága jellemzi. Zé a munkaügyi központhoz fordult, amely különböző tan­folyamokat finanszíroz rászo­rultaknak. Végigjárta a tanfo­lyamon való részvételhez szük­séges tortúrát, a központ pedig a tanfolyam költségének kilenc­ven százalékát fizeti is, azon­ban Zé egy kicsit elbizonytala­nodott. Hiszen a több mint százezer forint mindenképpen nagy segítségnek bizonyul, de a többi kiadással már seho­gyan sem boldogul. Úgy talál­ja, hogy akinek nincs semmije, azon a munkanélküliek részére kitalált programok nem segíte­nek. Ugyanis a tanfolyamon azzal a feltétellel vehet részt, ha felmutat egy szerződést, amely biztosítékot ad, hogy az általa választott szakma vala­melyik munkahelye alkalmaz­za majd. De ezt csak akkor ál­lítják ki neki és sorstársainak, ha elkötelezik magukat, hogy utána egy évig ott dolgoznak minimálbérért, vagy fizetnek százötven-kétszázezret a mes­ternek a szakma kitanításáért; a munkaügyi központ pedig csupán az elméleti képzés költ­ségeit állja. Ráadásul a szak­mához szükséges felszerelést is neki kell megvásárolnia ötven­ezer forint körüli összegért, és a tankönyveket is súlyos ezrese­kért. A minden idejét igénybe vevő iskola és a szakmai gya­korlat mellett pedig valamiből élnie is kellene, de hát munka- nélküli, segélye a napi egyszeri étkezésre is kevés, ha pedig munkát kapna, akkor nem vol­na szüksége erre az egész her­cehurcára. Zé így hát az iskola után ha­zafelé mentében arra gondol, milyen jó is volna, ha a törvé­nyek és rendeletek alkotói a gyakorlatban is kipróbálnák, működőképes-e mindaz, amit kiagyaltak. Azon legalább de­rülhetne egy keveset. A derű pedig gyógyító erő az éhhalál előtti pillanatokban. NYAKA SZABOLCS _________________________ Tr affipax maszekban Kétségkívül figyelemreméltó, ha nem is úttörő vállalkozás a szederkényi ötlet, miszerint a község beszállna egy rendőrsé­gi traffipax vásárlásába, ha az állandóan a falu utcáján állna, és mérné a gyorshajtókat. Azért nem nevezhető úttörő­nek, mert az lassan gyakorlat, hogy az önkormányzatok meg­próbálják egy kissé felszerelni a némiképp legatyásodott rendőr­séget, hol autóval, hol mobilte­lefonnal, hol éppen biciklivel - kinek mire telik. Ez jó a rend őreinek, mert némiképp moder­nebb technikával űzhetik a bű­nözőket, akik egyébként már évtizedekkel megelőzték őket a technikai fejlesztések terén. Ugyanakkor traffipax vásár­lása eddig még nem merült fel, bár gondolom, csak a sebesség- mérő speciális volta miatt. Ad­va van ugyanis egy helyzet, ami a helybeliek szerint tartha­tatlan (az autók és a kamio­nok száguldoznak az úton), s adott egy másik, amely a rend­őrség anyagi helyzetét is mutat­ja (bármennyire is szeretné­nek, nem tudnak mindenhol ott lenni). Ebből logikusan követke­zik, hogy a falu, ha pénze van hozzá, megoldaná a feladatot, azaz venne egy sebességbemé- rőt, szépen felállítanák, majd a zsarukkal osztoznának a büntetésen, gondolom, fifti- fifti alapon. Ami szintén ért­hető, hiszen a műszer nem ol­csó, jó lenne, ha megtermelné az árát. Ha pedig híre futna, hogy a községben mindig ra- daroznak, rögtön lassulna a forgalom, s nem kellene állan­dó félelemben átszlalomozni az utcán. A maszek traffipax hírét persze keltenék a keres­kedelmi rádiók is, amelyek óránként bemondják, hol las­sítsanak az ámokfutók, mert ippeg rendőrök állnak az út mentén. De mégsem lehet házi sebes­ségmérő Szederkényben. Erre jogszabály van, a traffipaxokat csak a hatóság üzemeltetheti. Egyébként is, ha végiggondol­juk, hová jutna a világ, ha a te­lepülések mindenfélét venné­nek a rendőröknek. Ma csak egy traffipax, amivel az önkor- mányzatok.felszerelik a zsaru­kat, holnap már pisztoly vagy tank. Holnapután pedig akár egy új belügyminiszter. hetedik oldal HOLNAP Riport Napról napra drágul az egészségügy. A személy­zet hiányossága miatt osztálybezárásra is sor került. A remény, hogy az egyházak hatékonyan se­gítenek a beteggondozás­ban, nem látszik teljesül­ni. Paradox módon csak az óriási pénzszűke mu­tat valamelyes kiutat. Tárca Bükkösdi László „Egy öregember emlékiratai­ból" című sorozatában ezúttal az ’56-os élményei kapcsán a dokumentu­mok megbízhatóságáról elmélkedik. Portré Alapvető képessége a kommunikáció A PR nem olyan ház, amelybe csak úgy beköltözünk, a PR ma­ga az építkezés. Egy szervezet vagy vállalat PR-tevékenységét nem a sajtótájékoztatók jellemzik, hanem a vállalat magatar­tása, mondja a szakember. Azt szeretné többek között elérni, hogy Pécs a kelet-közép-európai PR fellegvára legyen.- Tudatos volt az újságírói pálya választása?- Még 79 elején, az egyetemi lapban megjelent írásomért kap­tam 48 forintot, akkor tudatosult bennem először, hogy ezért a tevé­kenységért pénzhez is hozzá lehet jutni. De újságíró véletlenül lettem, a Mecseki Bányászhoz Grünwald Géza ajánlásával kerültem, mert volt egy szabad státus, én pedig ke­restem az életben a helyem.- Hogyan kerültél a Naplóhoz?- Finoman távolítottak el a Bá­nyásztól. Az indoklás az volt, hogy „gondolkodó” cikkeimmel megzavarom a bányászok fejét.- A Naplónál nem töltöttél el sok időt.- Nehezebb volt, amikor Belénessy Csaba az első héten alaposan meghúzta az egyik cik­kemet, amelyről pedig azt hit­tem, úgy tökéletes, ahogy megír­tam, és látnom kellett, hogy bi­zony jobb lett úgy az anyag. Az igazán súlyos gondok ellen min­dig védelmet adott a családi me­nedék.- Havasi János hívott az 1989-ben szerveződő A Helyzet cí­mű hetilap­hoz, és én igent mondtam, mert a felkérés nagyon megtisztelő volt.- Súlyos gondot jelentett szá­modra a lap megszűnése? Ferling József 1958-ban született Sopronban. A Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, később a BKE vezetőképzőjén. A Me­cseki Bányász, a Dunántúli Napló és A Helyzet című lapoknál volt újságíró. Ma a Ferling PR & Communications Kft. tulajdono­sa, a Magyar PR Szövetség alelnöke. Nős, három gyermeke van.- Könnyebbséget jelent, hogy most nincs főnököd?- Jól érzem magam így, nagy szabadságérzetet nyújt.- Nem furcsa, hogy beosztotta- id vannak?- Most már nem. Eleinte azt hittem, olyan főnöknek kell lennem, akit mindenki sze­ret, de aztán rájöttem, hogy nem az a dolgom, hogy szeretetre méltó legyek, inkább az, hogy lehetőségeket teremtsek, irányt mutassak. Sokat változtam, és ma már fel me­rem tenni azt a kérdést, amitől éveken át fél­tem, hogy ez vagy az jó lesz-e nekem...- Mi határozza meg a munka­idődet?- Annyit dolgozom, amennyi jól esik, mostanában naponta 10­12 órát. A Hosszúhetény hangula­tú Hosszúhetényben élünk, több mint hat éve. Szeretek kiülni a kertbe, nézni a Hármashegyet, és érezni, ahogy elterpeszkedik kö­rülöttem a csend. Olyankor sze­retném megállítani az időt. CSERI L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom