Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-07 / 276. szám

Sí Ml 2000. Október 7., szombat HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Kádár-kép a Rubicon tükrében Egy közvélemény-kutatás eredményül azt hozta, hogy az egyik legismertebb ma­gyar történelmi személyiség Kádár János, az előző rendszer korszaknévadó első embere. Ez vezette arra az elhatározásra a Rubicon történelmi folyóiratot, hogy két számot szenteljen a Kádár-életútnak. A következő hetekben a Dunántúli Naplóban részleteket közlünk a Rubiconban megjelent írásokból. A sorozathoz útmutatóként Rácz Árpáddal, a folyóirat főszerkesztőjével és felelős kiadójával beszélgettünk a Kádár-életút-kutatás új tanulságairól, felfedezéseiről.- Miért választották ezt a témát?- Fontossága indokolta, hogy megszólaljunk. A közvélemény-kutatás eredményét követő vitahelyzet alkalmat kínált arra, hogy vissza­tekintsünk az elmúlt fél évszázadra, amely így vagy úgy, eleinte áttételesen, majd sze­mély szerint is Kádár János nevéhez kötődik.- Elég-e ehhez ilyen csekély időbeü távolság?- Az elmúlt idő valóban kevés, mert sok forrás nem áll rendelkezésre. Különböző idő­szakokban Magyarországon rengeteg doku­mentumot megsemmisítettek. Ebben különö­sen élen járt Kádár János, aki főleg a saját múltjával kapcsolatos bizonyítékokat próbál­ta eltüntetni. Ezért több eseményről informá­ciót szerezni nem a Kádár-agyagban lévő do­kumentumból lehet, hanem más csomagok­ból. Akkor láthatunk tisztábban, ha szovjet források a kulcsmomentumokra tekintettel is elérhetővé válnak. Foglalkoznunk kell a kor­ral, mert a szemtanúk, az események szerep­lői ma még megszólaltathatók. Egyébként nem hiszünk abban, hogy történelmi megkö­zelítésben nem lehet közelmúltbeli témákat vizsgálni. Az már más kérdés, mennyi objek­tivitással lehet ilyen kísérletet tenni, és meny­nyire nyomja rá a bélyegét valamilyen politi­kai szándék. Az lett volna a rossz megközelí­tés, ha előre eldöntjük, milyen személyiség­nek akarjuk Iáhatni, s ahhoz gyűjtjük az anyagokat. Kádár János a legjobb példa arra, hogy az életút minden szakaszában meg le­het találni azokat a mozzanatokat, amelyek­ből pozitív, és azokat is, amelyekből viszont negatív kép rajzolható meg. Mi nem akartunk előzetesen kőbe vésett igazságokat kimonda­ni, hanem egymás mellé helyeztük a külön­böző időszakok különböző értékeléseit, mel­létettünk dokumentumokat és a visszaemlé­kezéseket. Az olvasót nagykorúnak tekintve, rábíztuk, hogy miként árnyalja a képet.- Milyen újdonságok kerültek elő a Kádár- életútról?- Új elem a Rákosi-korszak elején játszott szerepe, amelyet kevésbé jelentősnek tartot­tunk. Második vonalbeli figurának lett beállít­va a vezető csoport, Rákosi, Farkas, Gerő, Ré­vai mögött. A belügyminisztérium történeti irattárában hozzáférhető források alapján egy­értelműen kibontakozik az a kép, hogy Kádár­nak sokkal meghatározóbb szerepe volt, mint A folyóirat hiánycikke akár Gerőnek vagy Révainak. 1949-51 között, Rajk eltávolítását követően - amely ügyben Kádár bizonyította „rátermettségét” és lojalitá­sát Rákosi iránt - Farkas Mihállyal egy sorba került a hatalmi hierarchiában. Az ő belügymi­nisztersége idején történtek a legsúlyosabb törvénysértések, repressziók a társadalom kü­lönböző csoportjai ellen, illetve a leszámolá­sok párton belüli ellenségkeresés során. Ráko­si odaadó híveként a végrehajtó szerepet vál­lalta. Nála sokkal népszerűbb­ként az ő véleménye meghatáro­zó volt a pártban. Személye volt hivatott hitelesíteni a Rajk-pert, ő is Rajk ellen vallott és vállalta a vádat. Tehát nem az 1956 utáni megtorlás volt az első igazi sötét folt az életútjában. Az a felfogás is módosítandó, hogy 1956-ban az események véletlen összeját­szása folytán került olyan hely­zetbe, hogy őt választották leg­főbb pártvezetőnek, hiszen nem is akarta a hatalmat. Érdekes pontja az életútnak, hogy ami­kor kijutott a börtönből, zokszó nélkül újra beáll a sorba Rákosi mögé, őt feltétlenül elfogadva vállalja a reá kiosztott szerepet. Legfeljebb a végrehajtókra haragudott, Péter Gáborra, Far­kas Mihályra. De ez látszat. Újabb kutatások szerint ahogy kijött a börtönből, eltökélte ma­gát a hatalom megszerzése iránt. Mindent meg is tett érte. Rákosi leváltása után, 1956 nyarán már a pártvezetés második embere, majd pedig ’56 októberében, a forradalmi han­gulatban a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárává választják. Kádár szempontjából azonban ez nem igazán örömteli pillanat, mert épp akkor értékelődik le hatalmi centrumként a pártköz­pont, és lép az első helyre a kormány, s mi­niszterelnökként Nagy Imre. Az abszolút ha­talmat tehát csak a szovjet csapatokkal vissza­jőve sikerült megszereznie.- Miért éppen rá esett a szovjetek választá­sa? És miért vállalta a megtorló szerepét?- A szovjetek választási szempontja máig nyitott kérdés. Az orosz archívumok megnyíl­tával lehet talán majd megválaszolni. Kádár­nak viszont igazából nem volt sok választási lehetősége. Nem mintha kényszerítették vol­na, nyilván vállalta volna más is. De ha más vállalja, ő ugyanúgy sebezhetővé vált volna az 1949-50 időszakának te­vékenysége miatt, mint ahogy Rákosi. Ha meg az tér vissza, vagy a kö­réhez tartozó kemény­vonalas lesz az új párt­vezető, a bűnbak kere­sésekor legegyszerűbb lett volna rámutatni Ká­dárra. Neki tehát élet-ha­lál kérdés volt, hogy megszerezze a hatal­mat, mert csak úgy volt módja korábbi szerepét kicsinyíteni, tisztára mosni, a terhelő doku­mentumokat eltüntetni. A forradalom leveré­sében is aktív, a megtorlásban pedig Nagy Im­rével és csoportjával szemben kőkemény. Új ismeret, hogy végül nem a szovjet vezetés kö­telezte el magát Nagy Imréék fizikai megsem­misítése mellett, hanem Kádár. Nem tudott addig nyugodtan kormányozni, amíg a szá­mára veszélyes, potenciálisan alternatív hatal­mi képződményt fel nem számolta.- Ez már a harmadik új negatív elem a Ká­dár-képhez? Mit kezdjünk a klasszikus Kádár- korszakkal, a gulyáskommunizmussal, a szo­cializmus magyar modelljével?- Két sajátos szerep fonódik össze Kádár cselekedeteiben, ami szinte egyedülálló a ma­gyar történelemben. A megtorlásban elvégez­te a piszkos munkát, de más hasonló szituáci­óktól eltérően nem vettetett ki a hatalomból, hanem ő lett a konszolidátor is, aki normali- zálta a viszonyokat, aki ismét felvette és to­vábbszőtte a párbeszéd fonalát a társadalom­mal. Megegyezésre törekedett és elfogadtatta magát a létező szocializmusban.- Mi ennek a titka?- Ő nem ideológus alkat volt, mint Rákosi, aki egy eszme jelszavainak megvalósítása ér­dekében konokul csörtetett, hanem sokkal gyakorlatiasabb. Jobban megértette az embe­rek gondolkodásmódját. Amikor már nem volt szüksége a terrorra, felhagyott vele, megoldást keresett a megosztott társadalom problémáira, és inkább engedményeket adott. Kulcselem: Kádár végig megmaradt munkáspolitikusnak, ami szinte egyedülálló a nagy politikai vezetők körében. Nem egyedül az ideológia mozgatta a tetteit, hanem egy olyan kispolgári mentali­tás is, amely alapján a gyarapodást ugyan­olyan fontosnak tartotta, mint a fő tabuk betar­tását, amelyek meghatározták a rendszerét: megkérdőjelezhetetlen a Szovjetunió, a párt és a saját vezető szerepe, a múltat - különösen 1956 történéseit - pedig nem szabad bolygat­ni. Aki ezeket betartotta, annak gyarapodási lehetőséget, magánéleti szabadságot biztosí­tott a rendszer. Ez volt a kádárizmus lényege, nagy trükkje. Az emberek elfogadták Kádárt és a kádárizmus, mert a Rákosi-időszakhoz és a többi szocialista országban tapasztalt való­sághoz képest pozitív élmény volt. Az is lénye­ges, hogy Magyarországgal 1956 taníttatta meg, hogy a világpolitikai erőtérben a helye a szovjet zónában lett kijelölve, s ezen önmaga nem tud változtatni, a nagyhatalmak pedig nem akarnak. Azt kellett felfedezni, hogy ilyen keretek között miként találjuk meg a számítá­sainkat. Ehhez Kádár János volt akkor a legal­kalmasabb figura. A szovjet vezetés a számára az 1956-os szerepvállalása miatt mindig na­gyobb mozgásteret hagyott, mint a többi kom­munista vezetőnek, Kádár pedig ezt az ország javára tudta kihasználni. A magyarságnak év­századokon át az életrevalóság próbája volt, hogyan képes egy nagyhatalom céljaihoz al­kalmazkodni, mozgásteret találni és azzal él­ni. Kádár is effajta mentalitású ember volt. Történelmi értékelését ez igen erőteljesen meghatározza.__________________dunai imre A Rubicon történelmi folyóiratot tíz és fél éve alapították, 1990 februárjában jelent meg az első száma, amely valami­képpen programadó is volt: 1956-os forradalmi események­kel, illetve azok következményeivel foglalkozott. Az elmúlt száz szám alatt a Rubicon a magyar történelem minden fontosabb kérdésével foglalkozott a honfoglalástól a Kádár-korszakig. A Ki volt Kádár? és a Kádár-életút címet viselő 100-102. számok idén szeptember elsején jelentek meg az újságos­standokon és csakhamar hiánycikké változtak, legalábbis Bu­dapesten és a nagyvárosokban minden példány elfogyott be­lőlük. Újabb kiadásuk a héten került a standokra. Pedig komolyan reménykedtem. A sajtókampány indítása ígére­tesnek tűnt, „Nekem nyolc", ez volt a szöveg, semmi más, no, mondtam is magamban, ebből még akármit lehet, nyolckerekű autó, nyolcemeletes irodaház, nyolctermes mozi vagy nűt- tudomén, még az olimpián is nyolc aranyat nyertünk, meg a póknak is nyolc lába van, mégis megbotlik, a lényeg, hogy rek­lámvilágunk unalmas sivatagá­ban egy oázist véltem észlelni, hogy irtózatosan rosszul fejez­zem ki magamat. Ehhez képest. Tegnap le­hullt a lepel, és autók, házak, mozik, érmek és pókok helyett jól megkaptuk a magunkét. A Nekem nyolc! szellemesnek tű­nő szlogenje ugyanis az illegá­lis szoftverhasználat ellen hi­vatott föllépni, a megrendelő pedig nem más, mint a BSA, azaz a Business Software Alliance. „A büntető törvény- könyv 329/A § értelmében az illegális szoftverfelhasználás akár nyolc évig terjedő szabad­ságvesztéssel sújtható. Ezért nem mindegy, hogy jogtiszta szoftvert használ-e.- olvas­ható a hirdetésben. LENPVAI DÁVID _______________ Ny olc Értem én. Nekem nyolc, hogy mit használok, pedig nem mind­egy, mert nekem nyolc évet is ad­hatnak. Hanyagoljuk most azt a vonalat, hogy mennyibe is kerül­nek ezek a jogtiszta szoftverek, mindenki gondoljon magában amit akar, én is gondolok vala­mit, majd összeadjuk. Foglalkoz­zunk inkább azzal, hogy miért is nem smokkal ez a kampány. Azt üvölti ugye a hirdetés, hogy Nekem nyolc!, pedig az az üze­nete, hogy nem mindegy, azaz senkinek sem nyolc. De ez a ki­sebbik baj a hirdetéssel. A nagyobbik baj az, hogy fölháborítóan provokatív. Míg • a hirdetésben hivatkozott weboldalon pozitív kampány­ról beszélnek, addig itt azzal ijesztgetnek, hogy ha illegális vördöt használok, akkor sittre vágnak nyolc évre, ami nyil­vánvalóan nem igaz, nyolc évet csak az fog kapni illegális szoftverhasználatért, aki a tel­jes, minimum száz munkaállo­másos gépparkján másolt cuc- cokkal dolgoztatja feketén fize­tettembereit. Úgyhogy tetszik tudni, kit tessék rémisztgetni. (Készült legális Lotus Notes 4.1-re fejlesztett legális szöveg- szerkesztő programon.) CSERI LÁSZLÓ A Duce unokája Az internetre manapság mint a „szabadság utolsó védővonalá­ra” tekintünk, amely lehetősé­get nyújt mindenkinek arra, hogy azon bármit megjelentes­sen. A jog ezzel kapcsolatban akkor jár el helyesen, ha felis­meri korlátáit, mindenekelőtt azt, hogy a virtuális valóságot nem lehet hagyományos eszkö­zökkel legális normák alá von­ni. Természetesen akad azért néhány terület, amelybe az ál­lam közvetlenül is be kell, hogy avatkozzék: ha például olyan érdekek sérelméről van szó, melyek a lehető legáltaláno­sabb, nemzetközileg is elfoga­dott, konszenzuson nyugsza­nak. A büntetőjog terén ilyen csúfság a gyermekpomográfia, a szexualitás tiltott formáinak ábrázolása, vagy a komputer- bűnözés. A küzdelem a fentiek ellen olykor persze kilátásta­lannak bizonyul. Itt van mindjárt Alessandra Mussolini, a Duce unokája, a jobboldali olasz Nemzeti Szö­vetség képviselőnője, aki azzal a javaslattal állt elő az olasz parlament gyermekvédelmi bi­zottságában, hogy számítógé­pes vírusokkal fertőzzék meg a hatóságok a pedofiloknak szóló internetes honlapokat. Az in­dítványt azonban elutasították, mert az érvényben lévő törvé­nyek értelmében a vírussal való fertőzés eleve bűncselekmény­nek számít. Magyarországon is akadnak gondok, például hiába szüntet­te meg a hazai szolgáltató Mónus Áron internethez való hozzáférését, ezt most egy olaszországi szolgáltatón ke­resztül ugyanolyan eredmé­nyességgel folytatja, mutathat­ja be betiltott könyveit, és írhat le olyan ízetlen baromságokat, mint hogy „több mint ötven éve annak, hogy a szegény zsi­dókból ’hollókoszt’ készült. ” Az ilyesmi nem mindenhol büntetlen, például az Egyesü­let Államokban sem, ahol egy egyetemi hallgatót 1998-ban a szövetségi polgári jog alapján elmarasztalt a bíróság, mert magát az „Ázsiaiak Gyűlölőjé­nek” nyilvánítva fenyegető e-maileket küldött az egyetem ázsiai származású diákjainak. Hogy milyen büntetésre ítélték, nem tudjuk. Talán Mao Ce- tung összes műveinek elolva­sására. hetedik oldal HÉTFŐN Riport Nyugtalanság a levegőben. Az elterjedt felfogás szerint Beremenden az országos és a megyei átlagot meghaladó a rákos megbetegedésben szen­vedők, az emiatt elhunytak aránya. A népegészségügyi, környezetvédelmi szervezetek hosszú idő óta kísérik figye­lemmel a térséget. Eredmé­nyeik a félelem okának cáfo­latát jelentik, mégsem tom­pítják a gyanakvást. Portré Várbíró Péter, a Zöld Híd Egyesülés és a Pécsi Keresz­tény Értelmiségi Kör alapí­tója, a Kapocs ökumenikus magazin szerkesztője. Egy öregember emlékirataiból Mandarinság A Pécsi Napok idején a Szegedi Kortárs Balett A csodálatos man­darinnal vendégszerepeit Pécsett. A nézőtér tele fiatalokkal. Hall­hattak valamit. Régi Mandarin­előadások emléke kavarog a fe­jemben. Boldogemlékű Eck Imre több­ször is megörvendeztetett ben­nünket, mindig finomított Man­darin-koreográfiával. Az 1926-os kölni ősbemutató óta elsősorban táncos megoldások születtek a re­mekmű színreállításában. Eck Imre 1965-ben szinte tánctalaní- totta az előadást. Az Öreg gaval­lért, a Diákot prózai színészekre bízta - Paál László, Bálint András -, a csavargók mozgása is köze­lebb állt a címhez, csak a lányt táncoló Bretus Mari keverte a tán­cot erőteljes gesztusokkal. A cím­szerepben Eck mozgása már ak­kor minimális volt. A harmadik felújításnál pedig szinte csak állt és guggolt és szuggerált. Ezek az előadások akkor az érzékiség ere­jének, az érzékiségnek mint em­beri értéknek a kifejezései voltak. Feledhetetlen befejezéssel. A lány a beteljesült vágy után magára öl­tötte a Mandarin köpenyét, mint­egy jelezve, hogy tovább viszi a mandarinságot. Persze az is feledhetetlen, ami­kor egyszer majdnem „sikerült” a Mandarin akasztása. Lámpavasra lógatták föl, s elcsúszott Eck Imre hátán a heveder, elkezdte fojto­gatni a biztonsági pánt. Már ké­kült, mire észrevették, le kellett engedni a függönyt. A következő Mandarint Már Herczog István álmodta színre. Az ő felfogásában is prosti még a lány, ha egzotikus is. A Lencsés Károly alakította Mandarin vi­szont elsősorban idegen, más, akár földönkívüli is lehet. Legyőz­hetetlensége, vágya is a másság kifejezője. Izgalmas, gondolat- gazdag előadás, ám a végén in­kább csak abbamarad s nem befe­jeződik. Most a szegediek felrúgtak min­den hagyományt. Már a szerep- osztásból kiderül, nincs öreg ga­vallér, nincs Diák. A függöny szét­megy, az ismert zene helyett vala­mi hegedű-improvizációt hallunk, a szürke fényben fölkel a földről két majdnem ruhátlan alak, ruha kerül rájuk, egy asztal két oldalára ülnek, velünk szembe, meredten, mintha végiggondolnának vala­mit. Talán azt, hogy jutottak ide, s csak most indul a Bartók-zene s a Mandarin története. A csavargók arctalanul, hol a tárgyi környezetbe olvadva, hol onnan kiválva is csak a környeze­tet testesítik meg. A lány a vágy tárgya, nem titok­zatos, s a korábbi felfogások értel­mében alig érezzük utcalánynak. Hamar kifejezi szimpátiáját, egy idő után már csak a környezet áll beteljesülésük útjába. A koreográfus Juronics Tamás táncolja a címszerepet. Torony­ként magasodik a színpadon. Óriási szcenikai trükkök. Eltűnés, megjelenés, falba, karosszékbe olvadás, akasztás, mind csupa lát­ványos bravúr. A látványt lassan az érzékiség nagy vörös leple tölti ki. Ez alatt, mögött, mellett dúl a küzdelem, s végül ennek lágy öle­lésében jön létre a beteljesülést érzékeltető csók. S miközben az egész előadás az érzéki szerelem apoteózisa, eszközeiben végig finom. A törté­net alatt már szinte sok a ruha Kopeczny Katalinon. S nem a parttalan, mindent elöntő érzéki­ség beteljesülése történik, hanem két ember találkozása. Az előadás két ember látomása, akik végig­gondolják, mi történt, amíg egy­másé lettek. Hol van a színpad, kint-e vagy bent? - kérdi a Kék­szakállú prológjában Balázs Béla. A siker frenetikus volt. Talán azért is, mert az érzékiség fontos­sága mellett a párkapcsolat költé­szetét is fel tudta mutatni az elő­adás. Ma ez az igazi egzotikum, a Mandarinság. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom