Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-07 / 276. szám
4. oldal - Új Dunántúli Naplő BARANYA I TÜKÖR 2000. Október 7., szombat üifl • í ül ___ ______ Hírek röviden____________________ FU LDAI VENDÉGEK. Dr. Kékes Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke tegnap fogadta a németországi fuldai körzet CDU-frak- ciójának 25 fős küldöttségét, akik két napot töltenek Baranyában. Az elnök a tervek szerint találkozik a fuldai községek képviselőivel is. (ns) HARKÁNYBAN a közelmúltban befejeződtek a Vasútegész- ségügyi Kht. rehabilitációs intézetének fűtéskorszerűsítési munkái. Az elavult fűtési rendszer évek óta komoly gondokat okozott az intézményben, a betegek gyakran panaszolták, hogy hideg van az épületben. Az új, európai színvonalú rendszer ünnepélyes átadására a jövő héten kerül sor. (wk) GEMENCEN HÁROM ÉVIG. A Gemenc védett holtágmaradványait kutatta az elmúlt hetekben a PTE TTK Ökológia Tanszékének egyik diákközössége Majer József tanszékvezető irányításával. A tíz lápos terület kémiai és biológiai állapotfelmérése legalább három esztendeig fog tartani. Különleges élő anyag vár elemzésre, hiszen az időnkénti oxigénhiány miatt párját ritkító növény- és állatvilág alakult ki a lassan betemetődő medrekben. _______________________________________________________m „Visszacsinált” telekárak Szigetvár A Muszola utcában 11 építési telek árát július végén 30 százalékkal megemelte a képviselő-testület, ám a szeptember végi ülésén ezt visszavonta. Két hónapja még több képviselő is azzal érvelt, hogy évek óta nem emeltek telekárat, holott a közművesítés költségei egyre magasabbak. A 11 telek megemelt árát valamivel több mint 6 millió forintban állapították meg akkor. Eladásuk esetén most alig valamivel több mint 4,7 millió forintos bevétellel számolhat a város. Miért ez a majdnem 1,4 millió forintos visszalépés? Egy névtelenségbe burkolózó vállalkozó szerint az ok egyszerű: az egyik képviselő azért kezdeményezte az egész visszatán- colást, hogy a gyermekei összességében 240 ezer forinttal olcsóbban vehessenek két kialakítandó telket. „A vételárat már be is fizették” - közölte informátorunk. H A polgár- mesteri hivasemmit az ügyről, vagy elzárkóztak a felviérintett képviselő mobiltelefonja üzenetrögzítőjén hagyott üzenetünkre választ nem kaptunk. Tóth Károly, a városfejlesztési bizottság elnöke (képünkön) szerint a megemelt áron nem volt vevő, így csak „benne állt a telkekben” az önkormányzat pénze, az árcsökkentés után viszont minden telekre van, illetve lesz vevő. B. MURÁNYI L. Munkanélküliek átképzése SZENTLŐRINC A munkaügyi kirendeltségen regisztráltak majdnem 60 százaléka tartós munkanélküli. Visszailleszkedést segítő programmal igyekeznek visszajuttatni őket a munka világába. Tegnapra száz szakmai végzettség nélküli, illetve szakmával rendelkező tartós.munkanélkülit vártak a polgármesteri hivatalba, hogy ismertessék velük a munkához jutás lehetőségeit. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ szervezésében tavaly Szentlőrincen már rendeztek ilyen programot, Bojtor Béláné kirendeltségvezető szerint az azon részt vevők mintegy 80 százaléka valamilyen szakmai képzésben vett részt, illetve el tudott helyezkedni. Most gyérebb volt az érdeklődés. A jelentkezők hétfőtől a Pécsi Regionális Munkaerő Képző Központban vesznek részt ötnapos intenzív, a visszailleszkedésüket elősegítő (reintegrációs) képzésben. A megyei program olyan együttműködési lehetőséget kínál, amely révén a tartósan munkanélküliek megismerhetik az álláskereséssel kapcsolatos különböző, sikeres magatartási formákat és azokat a technikákat, amelyekkel felszínre hozhatják a belső értékeiket, ezáltal nagyobb az esélyük a mélypontról való kilábalásra. B. M. L. Milliárdos támogatás: elkészülhet a sürgősségi központ Úgy tűnik, a baranyai egészségügy a következő évben komoly fejlesztésekbe foghat, értesüléseink szerint ugyanis a költségvetésbe bekerült a régiós sürgősségi központ második fázisának kialakítása, amely mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás. Ezzel a Dunántúl legmodernebb egészségügyi központja lehet Pécsett. Emellett a reumatológiai és a gerontológiai tanszékek is elkezdik a működést. Pécs Gógl Árpád egészségügyi miniszter (képünkön) a napokban Pécsett tárgyalt, s egyebek mellett támogatást ígért a Honvédkórház területén, de az egyetem egészségtudományi központjának kezeléMikor kezdhetnek? sében működő trauma- és sürgősségi központ második ütemére. Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a traumacentrum gyakorlatilag készen áll, a második lépcsőben pedig az egyéb sürgősségi ellátást igénylő - rosszullét, sokkos állapot stb. - betegek kezelésére nyílna lehetőség. Az egészségügyi tárca vezetője a minapi tárgyalássorozat után kifejtette: keresik a forrásokat arra, hogy a pécsi sürgősségi centrum teljes befejezésére központi keretet rendelhessenek. Értesüléseink szerint ez a probléma talán megoldódhat, ugyanis a következő évi állami költségvetésben szerepel a mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás, így az egész régió, sőt a teljes Dunántúl legmodernebb, azonnali kezelést nyújtó egészség- ügyi intézménye kezdheti meg majd a működést. Hasonló terveket ugyanis egyelőre csak Győrben fogalmaztak meg, Pécsett viszont az első lépcsőben épült intézményben akár jövőre megkezdhetik a munkát. Ha pedig az év végén a költségvetés tárgyalásakor a parlament nem változtatja meg a javaslatot, már a következő évben nekiláthatnak a második beruházásnak is. Ezzel azonban a következő évi fejlesztéseknek egyáltalán nincs vége. Dr. Bellyei Árpád, a Pécsi Tudományegyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke elmondta, 2001-ben két új tanszék kialakítását tervezik.- Mivel 1998-ban megjelent az orvos-továbbképzésről szóló törvény, amelyben 37 alapszakma szerepel, köztük a gerontológia és a reumatológia is, egy regionális egyetemnek kötelessége, hogy ezek oktatását biztosítsa - vázolta a professzor. - Folynak tárgyalások az együttműködésről, ha ezek mégsem vezetnének sikerre, saját erőből hozzuk létre ezeket az egységeket. Korábban felmerült, hogy az egyetem a Baranya Megyei Kórház pécsbányai intézményét szerezné meg arra a célra, hogy az időskori szakellátás bázisát kiépítse. A megbeszélések még nem zárultak le, így arra is van esély, hogy együttműködés keretében ott jöjjön létre a gerontológia pécsi központja. Természetesen más variációk is elképzelhetők, azonban az egyetem szándékai szerint mindenképpen elindítják a képzést. A reumatológia terén is lehetőség nyílik a kapcsolatra, a harkányi gyógyfürdő komoly múltja miatt ideális gyakorlati hely lehetne, hiszen ott mind a szakmai, mind az intézményi keretek adottak. Azonban az is tény, hogy az egészségtudományi centrumra is mindenképp szükség van, hiszen a szakág fejlődésével egyre több feladat hárul a klinikai egységekre. Gógl Árpád miniszter ugyanakkor a napokban kifejtette, a harkányi kapcsolathoz az is szükséges az elméleti háttér mellett, hogy a gyógyfürdő tulajdonviszonyaiban megállapodás szülessen. A tárca vezetője a nagyobb beruházások mellett fontosnak ítélte azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a megyében a szenvedélybetegekért tesznek. Elképzelhető, hogy a jövőben támogatásra számíthatnak a drog-rehabilitációs egységek és a szigetvári alkohológiai központ, ezt azonban ugyancsak a költségvetési tárgyalások dönthetik el véglegesen. NYAKA SZABOLCS Amint arról beszámoltunk (Dunántúli Napló, 2000. 09. 02.), a traumaközpont már jelenleg is gyakorlatilag készen várja az indulást. A tényleges működésére azonban csak akkor van lehetőség, ha a Honvédkórház területén álló egység rákapcsolódhat a központi egészségügyi intézményre, hiszen a fekvőbeteg ellátást a Honvéddal közösen tervezték. Az új épületben az ambuláns kezelés és az egyetemi tanszékek kaptak helyet. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor zárulhat le az a folyamat, amely során - a haderőreform keretében - a pécsi Honvédkórház döntő része átkerül a polgári egészségügybe, ezután feltehetően nem lesz akadálya a traumacentrum beindításának sem. Időközben az is felmerült, hogy átkerül- e egyáltalán. Orvosok előtt az orvosok Csak azok a háziorvosok és fogorvosok praktizálhatnak 2001. január 1-je után - a vonatkozó jogszabály értelmében -, akik a kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon megfeleltek. Többek között az ezzel kapcsolatos kérdésekről is szó esik majd a tegnap kezdődött, vasárnapig tartó háziorvosi fórumon. Bóly A megyében érintett mintegy 400 háziorvos és fogorvos közül 130- an vettek részt eddig a köztelező egészségügyi alkalmassági vizsgálaton. A 62 éves kor feletti doktorok pszichikai alkalmasságát is ellenőrzik, a fiatalabbakkal ellentétben ők nem négy, hanem két évre szóló működési engedélyt kaphatnak.- 62 évesnél fiatalabb kolléga pszichikai kivizsgálását eddig mindössze nyolc esetben javasoltuk - nyilatkozta lapunknak dr. Rúzsa Csaba osztályvezető belgyógyász-főorvos. - A laborvizsgálatokon, tüdőszűrésen kívül - többek között - az orvosok látását, hallását, mozgásszervi alkalmasságát is ellenőrizzük. Debreczeni László megyei helyettes tiszti főorvos kérdésünkre elmondta, hogy az előírt egészségügyi követelményeknek eddig mindenki megfelelt. - A praxisjog megszerzését a törvényhozók felső korhatárhoz nem kötötték, az alkalmasság kivizsgálására elsősorban ezért van szükség. Ha valaki ez év december végéig - neki felróható okból - nem jelenik meg a vizsgálatokon, vagy nem felel meg a követelményeknek, januártól nem folytatathatja tevékenységét - tette hozzá. A tegnap Bolyban kezdődött, immár tizenegyedik alkalommal megrendezett háromnapos háziorvosi fórumon többek között ezekről a kérdésekről is szó esik majd.- A baranyai doktorok mellett az ország különböző pontjairól várunk szakembereket - mondta dr. Lomb Dénes szakfőorvos, a rendezvény egyik szervezője. - A konferencia fő témái lesznek a daganatos betegségek megelőzésével és felismerésével, valamint az időskori szellemi hanyatlás gyógyszerekkel való megakadályozásával kapcsolatos kérdések. Á fórumon a háziorvosok eredményeikről is beszámolnak majd, a tapasztalatok szerint ezek az eszmecserék a későbbi munkájukban sokat segítenek. Lomb Dénes hozzátette, a praxisprivatizációval kapcsolatos bizonytalanságok megvitatása is fontos napirendi pont, a teljes magánosítást - mivel a rendelő üzemeltetésének gazdasági feltételei egyelőre tisztázatlanok - kevesen tervezik a megyében. WALD KATA Korszerűbb közvilágítás Sellye Megkezdődhet a közeljövőben az Ormánság 52 településén a közvilágítás korszerűsítése, a kivitelező céget - a két pályázó közül - tegnapi ülésén választotta ki a kistérségi társulás vezetősége.- A meglévő lámpatestek cseréje mintegy 70 millió forintba kerül, az érintett önkormányzatoknak hat év alatt kell törleszteniük a részleteket - nyilatkozta lapunknak Nórántné dr. Hajós Klára, az Ormánság Fejlesztő Társulás elnöke. - A helyhatóságok a korszerűsítésnek köszönhető megtakarításokból fedezik majd a részleteket. Az új, energiatakarékos berendezések Sellye esetében például évi 2,5 millió forintos megtakarítást eredményeznek. A beruházás a kistérség érintett településein legkésőbb jövő április- ban befejeződik. __________wjc ME NTŐTÖRTENETI KIÁLLÍTÁS. Az Országos Mentőmúzeum és a baranyai mentőszolgálat történetét, életét és munkáját bemutató kiállítás nyílott tegnap Pécsett, a Várostörténeti Múzeumban. A bemutatón - amely november 5-ig látogatható - kiállított fényképek egy része a Dunántúli Napló archívumából származik. fotó: laufer László Közszemlén a rendezési terv A belvárosban értékek semmisülhetnek meg? Elkészült a belváros rendezési terve, amit közszemlére kitettek a városházán. A lakosság október 18-ig teheti meg észrevételeit. Gondot egyelőre a Mária utcai tömbbelsőben kialakítandó parkoló okoz. PÉCS Közszemlére tették a városházán Pécs belvárosának rendezési tervét, amely az északi érintő út, a Rákóczi út, illetve a Klimó utca és a Búza tér közti területtel foglalkozik. A korábbit még 1981-ben hagyták jóvá, ebből következően elavult, tájékoztatta lapunkat dr. Gömöry János városi főépítész (képünkön). Azóta ugyanis átrendeződtek a tulajdonviszonyok, kevesebb lett az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan. Megerősödött az érdekvédelmi szemlélet, és a belvárosnak a kialakítandó régióközpont rangjának megfelelő üzleti, kereskedelmi és irodai funkciót is el kell látnia. Az új tervet a Koller és Társa Kft. végezte, illetve azon belül Zámbó Terézia városrendező. A szakhatóságok véleménye szerint a terv kellően visszafogott, és jó megoldásokat kínál. Készítése idején a belvárosban változtatási tilalmat rendeltek el, amely akkor szűnik meg, amikor - várhatóan még ebben az évben - a közgyűlés a tervet jóváhagyja. A lakosság október 18-ig jelezheti észrevételeit a tervvel kapcsolatban, mely észrevételeket a lehetőségekhez képest a végleges jóváhagyás előtt figyelembe vesznek, mondja a főépítész. Szerkesztőségünkhöz már érkezett jelzés a Mária utcai tömbbelsőben kialakítandó parkolóval kapcsolatban. A telefonáló szerint a parkoló kialakításakor értékek kerülhetnek lebontásra, amely nem kívánatos. Gömöry János elmondása szerint a 41. számú tömbben lévő, közlekedési területként bejelölt, 3-4 telket érintő parkolóra azért van szükség, mert a környékbelieknek parkolási lehetőséget kívánnak biztosítani. Ennek hiányában az itt lakóknak gépkocsijaikkal ki kell vonulniuk a közterületre. Természetesen ezt a bejelentést is megvizsgálják, és ha valóban értékek veszélyeztetéséről van szó, módosításra kerülhet sor. CSERI LÁSZLÓ