Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-30 / 298. szám
2000. Október 30., hétfő BÁRÁNY A I TÜKÖR Uj Dunántúli Napló - 5. oldal Hibásan számoló patikusok? Helytelenül elszámolt vények: Baranya vezető helyen Az októberben Siófokon megtartott Gyógyszerész Kongresszuson dr. Kőrössy Péter, az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) gyógyszer- ügyi főosztályának vezetője a gyógyszertári elszámolásokban előforduló típushibákról szólván elmondta: az OEP kimutatása szerint lakosságszámhoz viszonyítva az országban Baranya az első helyen áll a hibásan elszámolt vények után visszavont összegek tekintetében. Baranyai körkép- A többi megyéhez viszonyítva Baranya megyében valóban több a jogtalanul elszámolt tb-támogatások miatti visszavonások összege - mondta el a Dunántúli Naplónak dr. Sebestyén Andor, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Dél-dunántúli Egészségügyi Területi Főosztályának vezetője. Mint megtudtuk, a jelenleg érvényes szabályozás értelmében a patikák maguk dönthetnek arról, hogy milyen gyakorisággal számolnak el az egészségbiztosítóval az igényelt tb-támo- gatás vonatkozásában. A gyógyszertárak ugyanis választhatják a heti, a kétheti és a havi elszámolási ciklust: Baranya nyolcvankét patikája körülbelül egyenlő arányban döntött a fenti lehetőségek mellett. Az elszámolás benyújtása után a biztosító szakemberei megvizs- gálják a kifizetés hátterét, ugyanakkor a két fél T~- közötti szerződés lehe■ *,» jb tőséget ad a vények pátiul. —- kai önellenőrzésére is. Mint az egészségbiz- '' i / | tosító vizsgálatai során ■ -i —«L.II....1 kiderült, a patikák legtöbbjében jellegzetes hibának számít a közlönyben megjelent gyógyszerártól való eltérés; ritka, de nem példa nélküli egy vény kétszer való elszámolása sem. Leggyakrabban azonban az fordult elő, hogy nem azonos a patikák által elszámolt és kiadott, valamint a vényen szereplő gyógyszer- mennyiség, sőt, a visszaellenőrzés során olyan is akadt, hogy egyáltalán nem volt meg egy, a nyilvántartásban egyébként szereplő vény - tudtuk meg Molnár Zoltánnétól, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) gyógyszerügyi osztályának vezetőjétől (képünkön). Az előbbiekben említett típushibák főleg azokban az esetekben fordultak és fordulnak elő, amikor a betegnek nincs térítésidíjfizetési kötelezettsége, - vagyis úgynevezett közgyógyellátott - vagy pedig akkor, amikor száz százalékban támogatott készítményt vált ki. Ezen eladási típusoknál a leggyakoribb az önellenőrzés, amikor a patikus maga ismeri fel a hibát és fizeti vissza a jogtalanul igényelt támogatást az OEP felé. A főosztályvezető úgy véli, a figyelmetlen patikai munkából adódó hibás elszámolások által okozott anyagi kár emellett nem csupán az egészségbiztosítónál jelentkezik; maga a vényt beváltó beteg is rosszul járhat, ha a gyógyszerkiadásnál a patikus „elüti” a vényen szereplő készítmény árát, mennyiségét, az eredeti árnál esetleg többet számolva fel a páciensnek. Az okokkal kapcsolatban Molnár Zoltánná úgy véli, hogy a Baranyában tapasztalt esetek fokozott számú felderítése a következetes és rendszeres ellenőrzésnek tudható be. A MEP első, már lezárt fél éve alapján az első hat hónapban mintegy négymillió forintot kellett visszavonni a patikáktól és gyógyászati segédeszköz-forgalmazóktól - tudtuk meg dr. Sebestyén Andortól. Az egészségbiztosító egyébként a jogszabályokban meghatározott „tévedési szint” felett akár szerződést is bonthat a gyógyszertárakkal - erre azonban eddig Baranyában még nem került sor. ______________________T.Q. TB-TÁMOGATÁS BARANYÁBAN (1999) 1999-ben beváltott vények száma Baranyában 6 357 603 db Lakossági gyógyszerekre kifizetett tb-támogatás EÜ 100 támogatás 6 236 000 000 Ft 1464 682 845 Ft EÜ 90 támogatás 843 783 560 Ft Fix összegű támogatás 807 542 913 Ft 90% támogatás 902 816 542 Ft 70% támogatás 1212413 975 Ft 50% támogatás Forrás: MEP 372 899 184 Ft K Oktatási fejlesztések PÉCSVÁRAD Elkészült az önkormányzat hosz- szú távú közoktatási intézkedési terve, amely a 2006-ig terjedő időszak legfontosabb fejlesztéseit, elképzeléseit foglalja össze. Az önkormányzat által fenntartott óvodai képzés évek óta fejlődik, a közelmúltban a térségben egyedülálló módon német nemzetiségi nevelést is bevezettek, mivel a környék lakói igényelték ezt. A településnek ugyanakkor segítséget nyújt az is, hogy az intézmény évek óta sikeresen pályázott különböző forrásokhoz. A Kodolányi János Általános Iskola nemcsak a város, hanem a környék gyermekeit is fogadja. A nemzetiségi oktatás itt is magas szintű, nyelvoktató és kéttannyelvű rendszerben működik. Az önkormányzat támogatása révén lehetőség nyílt emelt szintű matematika, informatika-számítástechnika oktatására is. Bár a feltételek biztosítottak, a további, a pedagógiai programban kitűzött fejlesztésekhez további hozzájárulásra is szükség lesz - a pályázati forrásokon túl. Pécsváradnak az elmúlt időszakban sok dicsőséget szerzett a zeneiskola, amelyet a jövőben is fenn kívánnak tartani. NY. SZ. Bérlakások építésére pályáznak A minőségi csereigények kielégítése is megvalósulhat A képviselő-testület a Szent István lakótelepen lévő 1200 négyzetméteres telkére legfeljebb 14, költségalapon meghatározott lakbérű bérlakás építésének támogatására nyújt be pályázatot. Szigetvár A város a lakáshelyzetet illetően sincs könnyű helyzetben. Az önkormányzati névjegyzéken harminckét lakásigénylő szerepel, viszont a szociális bérlakást kérők száma ötvenkettő. A fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatására 5 millió forintos keretet biztosít idén a város, amiből eddig 14 kérelmező 3,5 milliót kapott. A város tulajdonában a hajdani 408-ból már csak 106, zömében komfortos lakás van, a benne élők tetemes közköltséget halmoztak fel eddig. A szakemberellátáshoz (pedagógus, orvos) sincs már lényegében kiutalható összkomfortos, komfortos lakás, így a minőségi csereigények kielégítése is várat magára. Kapóra jött a megpályázható állami támogatás lehetősége, elvégre közművesített építési telke van a városnak. Csak azt kellett eldöntenie a testületnek, hogy szociális bérlakások vagy a költségalapon meghatározott lakbérű bérlakások építését pályázza-e meg. Az utóbbi mellett döntöttek. Azért is, mert azzal legalább öt évre megoldhatnák a letelepítendő szakemberek megfelelő elhelyezését, amellett a fiatal házasok indulását is könnyíthetnék, ugyanis ők öt év elteltével az elő- takarékossággal, illetve önkormányzati támogatással, szociális kedvezménnyel létesített vagy vásárolt saját lakásba költözhetnének. A lakásárak négyzetmétere jelenleg a komfortfokozattól és a fűtési módtól függően 32800 és 47300 ezer forint között mozog (lásd táblázatunkat). A közművesített telkek ára négyzetméterenként ezer forint. Az is a pályázati lehetőséggel a költségalapon meghatározott lakbérű bérlakások építése mellett szól, hogy elősegíthetnék a belváros rehabilitációját, mert foghíjak beépítésével, műemlékek felújításával lehetővé válna lakások létrehozása tetőtérbeépítéssel. B. M. L ___JELENLEGI LAKÁSÁRAK SZIGETVARON____? Ös szkomfortos- távfűtés 32,8-34,4 E Ft/m2- egyedi fűtés 45,6-47,3 E Ft/m2 Komfortos- egyedi fűtés 39,6-41,3 E Ft/m2 Családi ház- összkomfortos 69,2-76,9 E Ft/m2- komfortos____________30.0-40.0 E Ft/m2 Ho lnap Fábián Nikolett komlói hölgy fényképét közöljük A nap mosolya Horváth Judit (Pécs) További 7 kép: wvYw.dunantulinaplo.hu Életkor: 18 Magasság: 178 cm Foglalkozás: fodrász Családi állapot: hajadon Csillagjegy: halak Hobbi: fodrászat, zene Kedvenc étel: tejfölös csirke Kedvenc ital: őszibaracklé Ismét egyfajta fürdőruhás szépségversenyre hívjuk! Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, valamint úgy érzi, hogy szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben, akkor küldje be lehetőleg nem túl régi fürdőruhás fényképét lapunknak. A képeket szakemberek zsűrizik, a legfotogénebb hölgyekről ezután profi fotóriportereink készítik el a megjelenésre szánt képeket. A fotók október 2-ától hat héten át jelennek meg a Dunántúli Naplóban, és megtekinthetőek lesznek az interneten is, a www.dunantulinaplo.hu címen. A hölgyek közül olvasóink szavazatai alapján az első három helyezett egy-egy hétvégi, háromnapos, kétszemélyes belföldi utazást nyer. Többek között választhat soproni, lillafüredi vagy operalátogatással egybekötött budapesti utat! Olvasóink ennek a szelvénynek a beküldésével, telefonon és interneten is szavazhatnak arra, kié is a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál ✓ egy kétszemélyes hétvégi belföldi utazás! Címünk: Dunántúli Napló, Pécs, 7601 Pf. 134. ) A borítékra írják rá: „A nap mosolya"! A szavazó neve:______________________________________ A szavazó pontos címe:______________________________ Vá rfaltámogatás és rózsák Siklós Támfallal állították meg a csúszó külső várfalat, és helyreállítják Kanizsai Dorottya kertjét. Jövőre a gyi- lokjáró felújítása következik. A Váralja utcában a külső várfalhoz nagyon közel épült lakóépületek vannak. Visszatérő probléma volt, hogy ez terület megmegcsúszott, s vele együtt a külső várfal is. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) Baranya Megyei Kirendeltsége a veszély megszüntetésére 30 méter hosz- szú támfalat építtetett, amely a várfaltól 8-10 méterre az egész csúszó rézsűt megfogja. A bruttó 10 millió forintba került építmény az elmúlt héten készült el. A vagyont hasznosító önkormányzatnak a fő érdeke az, hogy a belső vár mielőbb és minél több funkcióval használható legyen. A vagyonkezelési szerződésben azonban a vár egész teniletének gondozását vállalta. Összesen mintegy 1170 méter hosszú a siklósi várat körülvevő falrendszer. Ez egyes helyeken az elmúlt években megújult, másutt kisebb javításokat végeztek rajta, de bőven akadtak még problémás szakaszok. A vagyonkezelési szerződést úgy találták ki, hogy minden esztendő utolsó negyedében a vagyonhasznosító önkormányzat és a tulajdonos államot képviselő KVI a következő évi felújítási programot egyezteti. A KVI minden évben legalább annyi összeget vállal a felújítást jelentő munkák költségéből, mint amennyit erre a célra a vagyonkezelő önkormányzat fordítani tud. A jövő évi egyeztetések már megtörténtek. Az önkormányzat beru- házásában megvalósul a tetőjavítás befejező üteme, a KVI pedig megkezdi a gyilokjáró felújítását. Ez a kettő kb. 20-25 millió forint költségű munka. Az önkormányzat ezen felül kertészeti szakértők tanácsainak megfelelően hozzákezdett Kanizsai Dorottya híres belső várbeli kertjének rekonstruálásához - tudtuk meg Máté János polgár- mestertől (képünkön). Legfőképpen rózsákat ültetnek, mert a történeti források szerint a kertben ezek voltak túlsúlyban, illetve a nagyasszonynak ezek a virágok voltak a kedvencei. o. i. 1 Szomorúan tudatjuk, hogy SZEKERES JANOSNE Györkő Mária pécsi, volt drávacsepelyi lakos 76 éves korában október 22-én elhunyt. Búcsúztatása október 31-én 12.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Temetése november 2-án 12 órakor a drávacsepelyi református temetőben. Kelemen család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. POTHORSZKI LAJOSNÉ 86 éves korában elhunyt. Temetése október 31-én, kedden 16 órakor lész a bere- mendi temetőben. Gyászolják: gyerekei, unokái és dédunokái MEGÚJULÓ TURISTAUTAK PÉCSETT. Új lépcső, frissen festett jelzések, megtisztított ösvények fogadják a kirándulókat a Misina környékén. Az elvégzett munka a természetjáró körök és a Tubes Alapítvány tagjainak köszönhető. ________________fotó: lmjfer László Ma rad a gyógyfürdő-illúzió A hegyháti falu önkormányzatát legtöbbször sorra érik a kudarcok, amikor állami vagy megyei segítséget igényel. Mégsem adták fel. Ha keservesen is, de saját erőből a volt moziból sokcélú rendezvényterem lesz, bővül a szennyvíz- telep és korszerűsítik a szemétlerakót. Mágocs Dr Czinege Imre polgármester (képünkön) kérdésünkre elmondta, ülhetnének csalódottan ölbe tett kézzel és kivárhatnának keseregve. Azonban idegenkednek az efféle struccpolitikától. Megesik, hogy éveken át pályázati kérelmeket írnak, hogy valamiképp összeálljon a beruházáshoz szükséges tőke. Például a gyógyvízlelőhely megmentésén, hogy a meleg vizes forrásnál egy hangulatos szállodát alakítsanak ki, immár egy évtizede fáradoznak. Napjainkban szerényebb tervet készítenek elő, vagyis a 250 ágyas pihenőközpont helyett beérik egy szerényebb méretű létesítménnyel. A megvalósítás esélyei sose voltak ennyire kedvezőek, mint mostanában, hisz a Gazdasági Minisztérium nemrég nyilvántartásba vette a gyógyvízadó bázist, egy pécsi utazási iroda pedig közös pályázatot készít elő és befektetőket keres. Az ötlet realizálása legkevesebb kétmilliárd forintba kerülne. Ekkora ösz- szeg pedig csak állami segítséggel és kistérségi összefogással teremthető elő. A féltett kincsnek tekintett forrást és környékét környezet- és természetvédelmi szempontból is óvják, hogy semmiféle szeny- nyeződés se érje a talajt. Ugyanerre törekednek a település más részén akkor is, amikor a lakossági szilárdhulladék-lerakó korszerűsítését készítik elő. A most születő terv szerint egyebek között elvezetik a csapadékvizeket, hogy megelőzzék a káros bemo- sódásokat. A tervkészítők elképzelése szerint a tartani, hisz a föld alatti hideg és meleg vizes készletek sehol sem kerülhetnek veszélybe. Másképp a gyógyfürdő-illúzió elvész. CSUTI J. ? > )