Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-29 / 297. szám

2000. október 29. ★ MAGYARORSZÁG-DÉL-DUNÁNTÚL ★ ? Nulla forintot érő komlói tartozások Nem számít mibe kerül, lé­nyeg, hogy a fogyasztó és az adózó minden forintot befizessen a kasszába. Még akkor is küldik a csekket, ha azon fizetendő összegről szó sincs. A minap levél jött, melyben az egyik szolgáltató a meg­szokott módon mellékelte a csekket is az általa küldött számla mellé. A dologban csupán az volt a szokványos­tól eltérő, hogy a csekken nul­la forint szerepelt, mint befi­zetendő összeg. Nosza, kap­tam magam, elmentem a pos­tára, mert a semmivel sem akarok adós maradni. Bead­tam az alkalmazottnak a blan­kettát, és - állj meg ész! - elfo­gadták és lepecsételték a fel­adóvevényt. Túltettem ma­gam az ügyön, nyilván a* szá­mítógépes számlafeldolgozás ördöge űz tréfát velem. Azon csak csendben töp­rengtem, vajon ki fizeti mind­ezt meg? Alig hevertem ki a megráz­kódtatást, újabb levelet kap­tam, melyben az önkormány­zat szólít fel helyi adótartozá­som rendezésére, és a csekken 16 - azaz tizenhat - forint sze­repel. Gyors fejszámolást köve­tően kiderült számomra: ször­nyen jól megy nekünk. A csekk előállítási költsége vélhetően többe kerül, mint a tartozásom. Ma már a bélyeg sem olcsó. A Homályos Pécs múltja (Folytatás az 1. oldalról) Tóth Endre szerint az a döntő, hogy a Frank Birodalomnak csak Nyugat-Dimántúlon volt három őrgrófsága. Tőlük kele­tebbre nem lehet egy a biroda­lomban lévőként említett he­lyet keresni. Erre Rayter Camilló pécsi helytörténész is rámutatott már. - Én Dalmáciá­ban, Spalato fölött találtam meg - mondja a Nemzeti Mú­zeum főosztályvezetője. Kárpáti Gábor régész pécsi­ként nem kedveli ezt a követ­keztetést: - A régészet Cella Trichorában már bizonyította a Sopianae és Pécs közötti ke­resztény kontinuitást. Igaz, 9. századi templomépítményt még nem tártak fel Pécsett, de ez csak ásatás kérdése. Ám ha Quinque Basilicae netán nem lenne azonos Sopianaevel és Péccsel, az még nem cáfolja, hogy keresztény élet volt itt a 9. században. Az egyházi hagyo­mány a 11. században hasonló értelmű „Quinque Ecclesiae” el­nevezést használ. Akkoriban még tudhattak valamit, ami az­óta eltűnt. Dunai I. pénzt feladom a postán, ahol nem az ingyenmunkáról híre­sek. Mire elkönyveli az adóiro­da, eleget tettem kötelezettsé­gemnek, 16 forintnál jóval töb­be kerül ez nekünk. Futja! Persze, hogy megkerestem a komlói önkormányzatot.- A jogszabály előírja, hogy mindenkinek értesítést kell küldenünk, függetlenül az adótartozás összegétől mondta Vaskó Ernő, az adóiro­da vezetője. - A késedelmi díj a jegybanki kamat kétszerese, ha valakivel nem fizettetjük be a tartozását, az jövőre sokkal több lesz, és azért reklamálnak majd. Akkor ennek okát nem értenék meg az emberek. Helyi rendelettel nem lehet, de nem is lenne érdemes ezt szabá­lyozni. A számítógépes feldol­gozás során sem tudnánk az ilyen kis összegeket kivenni, hisz’ tizenötezer levelet kül­dünk ki két hét alatt. Igaz, ezek harmadán száz forint alatti összegek szerepelnek. Arról nem is szólva, hogy az adófize­tési morál szempontjából a kis pénz is fontos lehet. Egyéb­ként ezért egyre kevesebben fordulnak hozzánk reklamá­cióval. Az adózók megszokták, hogy mindenért fizetni kell. Sajnos ezt a jogszabályt csak mereven lehet alkalmazni, ezért időnként el kell visel­nem, hogy - kétségbe vonják szellemi képességeimet. Németh L. ■ I Célba dobás - megint vonatra A vonatok megdo- bálásának divatja a 90-es évek dere­kán született. A halálos kimenete­lű esetet megelő­zően, 1995-ben a magyar vasútháló­zaton 374, majd 1996-ban 191 do- bálást követtek el. A szerencsétlenségnek és a fokozott járőrözés­nek volt elrettentő hatá­sa. 1997-ben már csak 142 eset volt, tavaly 132. *A megszeppenés azonban már múlófélben van. A magyar vas- úthálózat egészén 117 vonatdo- bálás volt már idén. A dél-du­nántúli helyzet meghökkentően rosszabbodott. Október 26-ig 21 dobálás volt a pécsi vasút-igazgatóság területén: Somogy megyében 7, Zalában 3, Baranyában 4, Fejér megyében 6, Tolna megyében 1, miközben tavaly összesen csak 3 - tudtuk meg Kovács Jó­zseftől, a MÁV Rt. Pécsi Terüle­ti Igazgatóságának igazgatóhe­lyettesétől. A baranyai esetek Pécs külte­rületein, illetve Szentlőrinc és Bükkösd között a 6-os úti közúti felüljárónál, valamint Abaliget és Godisa között történtek. Az elkövetők életkorára utal, hogy valamennyi eset tanítási időn kívül történt, és a zömük hétvé­gén. A 21-ből 9-szer nem kelet­kezett érdemleges kár, a többi­ben vagy ablak törött be, vagy a kocsiszekrény rongálódott. Sze­mélyi sérülés szerencsére nem volt. A tettesek ritkán kerülnek kézre. Fejér megyében három iskoláskorút fogtak meg. A val­lomásukból kiderült: jó hecc­nek tartják a vonatok megdobá- lását. Balatonbogláron június 18-án egy negyvenéves férfi do­mohácsi gyanúsítások Hajléktalan-összkomfort FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ (Folytatás az 1. oldalról)- Rossz indulatú pletyka az, ami a lakók bántalmazásáról, a gazdál­kodásunk visszásságairól szól - állítja a Délvidéki Református Szeretetszolgálat nappali melege­dője és hajléktalanok szállója ve­zetője, B. K. A. - Néhány munka­társunktól megváltunk az év első felében, és talán ők próbálják ne­gatívan, feltüntetni a tevékenysé­günket - jelentette ki. Majd meg­jegyezte, hogy az előírt szakképe­sítésű alkalmazottakat már felvet­ték, kialakítottak betegszobát, és a húsz férfi hajlékát szépen kitata­rozták, így a hiánypótlási kötele­zettségüknek eleget tettek. Igaza alátámasztására az APEH áprilisi keltezésű, az adóhatóságnál nyil­vántartott tartozás megfizetésére felszólító határozat megszünteté­sét is bemutatta. - Nehéz anyagi helyzetünk miatt adót, társada­lombiztosítási járulékot nem fi­zettünk időben, de a bírsággal együtt már leróttuk - tette hozzá. A Mohácsi Rendőrkapitányság­ra viszont augusztusi dátummal jött a milliós értékre elkövetett hűtlen kezelés, és sikkasztás ala­pos gyanújával a feljelentés, illetve a hasonló témájú állampolgári be­jelentés, s most ezek alapján folyik az eljárás. B. M. Pécsi szafari: állati szegénység Októbertől közhasznú társaság­ként működik tovább a Mecseki Kultúrpark. Az állatkert ügyé­nek vizsgálata után két prog­ram megterveztetésére kapott feladatot a polgármesteri hiva­tal. Az egyik az állatkerti ve­szélyelhárító minimálprogram, amelynek terveivel e hónap vé­gén kell előállni. Ez arról szól, hogy a környezeti károk miként enyhíthetők az állatállomány további csökkentésével, példá­ul a patások tartásának meg­szüntetésével, illetve az egyéb környezetvédelmi beavatkozá­sokkal hogyan csökkenthető minimálisra a karsztvíz szeny- nyezése. A kökényi arborétum terüle­tén létesítendő szafari megvaló­sításához vezető stratégia és program elkészítésére a Pécsi Tudományegyetem Természet- tudományi Kara Földrajzi Inté­zete kapott megbízást - másfél millióért - november 30-i határ­idővel. Földtani, vízföldtani, klíma, növénytani és állattani feltérképezést végeznek, össze­vetik a beruházást a városszer­kezeti szempontokkal, az ökoló­giai és a modern állatkertekkel szemben megfogalmazott igé­nyekkel. A programból kell kiderülnie, hogy az állatkert áttelepítésére milyen lehetőségek vannak, mi­lyen ütemben, a működéshez milyen marketing és milyen kö­rülmények kellenek. És persze az is, hogy mennyibe kerül az egész. (Az 1998-as döntéskor félmilliárdot emlegettek.) A pesszimista sejtések szerint nem lesz rá egyhamar pénz. Az állatkert közben megszüntetés nélkül szép csendben elfogy, a madárvilágra és kisállatokra szorítkozik az állománya, amely már jelenleg is fele a két évvel ezelőttinek. A karcsúsítás során eljöhet az a pont, amikor a látni­való nem lesz elég vonzó a kö­zönségnek. D. I. MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából NÁRCISZ nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.25, nyugszik 18.30 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetőek 14-16 óráig az 505-048-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Dunai Imre bálta meg éjjel fél egykor a vo­natot. E nekibúsult ittassal szemben a Btk. 184 szakasza szerinti közlekedésbiztonság el­leni bűntett minősítéssel már vádemelési szakban van az ügy. A büntetési tétel 2-től 8 évig tar­tó szabadságvesztés. A MÁV védekezési lehetősé­gei korlátozottak. A vonatokat ellátták rádióval vagy mobiltele­fonnal, tehát menet közben is lehet értesíteni a rendőrséget. A kocsik ablakainak átüvegezésé- re nincs pénz. A mozdonyokon többrétegű ragasztott üveg van, ha az betörik, legalább nem re­ped szét szilánkosan. D. I. Nem virágnév A Nárcisz az antik mítosz fiú­alakjának az önmaga tükör­képébe beleszerető, s ezért az istenek által büntetésből virággá változtatott Narcis­sus nevének a női változata. A nárcisz virág is a mítosz alapján kapta a nevét. I Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Internet Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az Interneten www.dunantulinapIo.hu lottószámok Ötös lottó: 4) 1(10) (20 1(59) (79) Jokerszám: 698385 Hírek • Hírek Feloldották a tűzgyújtási tilalmat Az erdőkre és az erdők melletti te­rületekre vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat a Földmű­velésügyi és Vidékfejlesztési -Minisztérium - a belügyminisz­terrel egyetértésben - október 28-ától feloldotta. Az erdőkben azonban továbbra is csak a ki­jelölt és kiépített tűzrakó helye­ken, szélcsendes időben sza­bad tüzet gyújtani, és gondos­kodni kell az eloltásáról. Bonyhádi felvonó. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban mozgáskorlátozottakat szolgá­ló felvonót avattaka hétvégén. Ugyanekkor adták át a kollégi­um klubszobáját is. Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 244 cm, apa­dó, 13,0, Őrtilos -17 cm, apa­dó, 9,5, Barcs -4 cm, apadó, 10,5, Drávaszabolcs 143 cm, apadó, 11,4 fok. Számoljunk együtt! A Dunántúli Naplóért Ön tél éven keresztül, utcai árushelyen történő vásárlásnál kiad 8.082 Ft-ot. Ha Ön a Lakáskultúra rendszeres vásárlója, a lapért tél év során összesen 1.716 Ft-ot fizet. Ez összesen 9.798 Ft kiadás tél év alatt. Ha akciónkban a Dunántúli Napló mellé a Lakáskultúrát kéri ajándékba, úgy fél évre mindössze 5.550 Ft-ot fizet a két lapért. Tehát fél év alatt 4.248 Ft-ot takarít meg! Egy év alatt pedig 8.496 Ft-ot! Egyet fizet kettő lap! Ha Ön legalább egy évre előfizet a ra, és vállalja, hogy az egy évet féléves vagy éves periódusban, egy összegben kifizeti, akkor mi egy Ön által választott magazin (Kiskegyed Konyhája, WOxSzép, Popcorn, Csók és könny, Gyöngy, Lakáskultúra) előfizetését ajándékozzuk Önnek. Továbbá garantáljuk, hogy az előfizetési díj Önnek egy évig havi 925 Ft marad! Nem kell mást tennie, mint a mellékelt megrendelőlapon kiválasztani, melyik havilap szimpatikus a hat közűi és azt mi, Önnek ingyen küldjük. A megrendelőt vágja ki és lezárt borítékban 2000.12.01-ig küldje vissza címünkre: AS-M Kft Baranya Megyei Irodája, 7601 Pécs, Pf. 134 Természetesen régi előfizetőink is választhatnak ajándéklapot, amennyiben 2000. 11. 30-ig kitöltve visszaküldik a megrendelő-szelvényt és legalább fél évvel meghosszabbítják előfizetésüket, valamint készpénzben kiegyenlítik azt. Ugyanezen feltételek vonatkoznak az előfizetési dijukat átutalással rendezó előfizetőinkre is. Ne feledje, utólagos módosításra nincs lehetőség! Ha esetleg meggondolja magát, a már kézhezvett ajándéklapok árát ki kell fizetnie, és a t ezután csak az éppen érvényben lévő előfizetési díj ellenében rendelheti meg újra. További információ ingyenes zöld számunkon: 06-80-200-089 MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodájától (Pécs, Engel J. u. 8.) a gazdasági társaság kiadásában megjelenő Új Dunántúli Napló című napilapot, és vállalom, hogy az aláírástól számítva 12 hónapon keresztül a lap előfizetője maradok. A megrendeléssel és az előfizetés 12 hónapon keresztül történő folyamatos fenntartásával jogosultságot szerzek arra, hogy az alább felsorolt lapok egyikét, 12 hónapon keresztül a megjelenéseknek megfelelően ajándékként megkapjam: 10OxSzép Popcorn Gyöngy Lakáskultúra Kiskegyed konyhája Csók és könny Az ajándék értéke: 2.376 Ft 2 508 Ft 2 280 Ft 3432 Ft 1.776 Ft 1.548 Ft Jogosultságot szerzek továbbá arra, hogy az áremelésektől függetlenül, a 12 hónapos időtartam alatt 925,- Ft/hó előfizetési díjért kapjam a lapot. Amennyiben előfizetésem a 12 hónapos időtartamon belül felmondom, úgy a már megkapott ajándék lapok árát visszafizetem az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodájának, valamint a későbbiek során az éppen érvényben levőelőfizetési díjért rendelhetem meg alapot. Név:-----------­Dá tum: Az előfizetési díjat Cím:......................................... Teletonszám: fé lévente lévente i készpénzben átutalással fizetem. aláírás Bgüsl A miénk. J HÉ

Next

/
Oldalképek
Tartalom