Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-24 / 292. szám
14. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2000. Október 24., kedd flj | | E es apc: Kommunikációs partnerünk: a Westel Rt. ■ Labdarúgó NB I., 13. forduló Fehérvár volt a végállomás A Videoton elleni 3-2-es vereséggel a PMFC búcsúzott az első osztálytól. A pécsi csapat az alapszakasz során legjobb teljesítményét nyújtotta. Az NB I. B-ben a játékosok szerződései alapján együtt maradhat a csapat, de információink szerint azért várhatók személyi változások. Pécs A PMFC szombaton az utolsó szalmaszálat akarta megragadni Székesfehérváron: ha a baranyaiak nyerni tudtak volna, és emellett a Zalaegerszeg otthonában kikap az MTK-tól, a PMFC az utolsó fordulóban az Újpest ellen hazai pályán egy győzelemmel megőrizhette volna NB I-es tagságát. A pécsi játékosok igen elszántan léptek pályára a Videoton ellen, az első gólt mégis ők kapták. Ettől sem kedvetleneden el azonban a vendéggárda, tudtak újítani, s a félidőben már ők vezettek a megrökönyödött fehérvári szurkolók legnagyobb bánatára. A szünetben aztán megtudták a ZTE - MTK mérkőzés állását, amelyen a fővárosi kék-fehérek 1-0-ás előnynyel vonultak az öltözőbe, s ekkor újra felcsillant a remény. A második félidő azonban már nem úgy alakult a pécsiek számára, ahogy azt ők szerették volna: a Videoton Szalai és Földes révén fordított, s a 3-2-vel a PMFC búcsúzott az NB I-től. Dienes András (képünkön), a pécsiek csapatkapitánya úgy érzi, hogy jól játszottak, s legalább az egy pontra rászolgáltak volna: Félidőben hallottuk, hogy az MTK vezet Zalaegerszegen, ennek ellenére a második játékrészben mi kihagytuk helyzeteinket, a Videoton viszont értékesítette lehetőségeit. Sajnos mi az alapszakasz elején elszúrtuk a tan elkeseredw a kiesés miatt, szeretnénk már jövőre visszakerülni a legmagasabb osztályba. Hasonlóan vélekedett Pázmán- dy Zsolt, a PMFC Kft. ügyvezető igazgatója. A felkerüléshez minden feltétel adott lesz, hiszen az összes játékosuknak élő szerződése Van, a csapat tehát együtt marad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesznek személyi változások a keretben, a gyenge teljesítményt nyújtó labdarúgóktól ugyanis meg fognak válni. A kritikus posztokra - ez főleg a támadósorra érthető - igazolni is szeretnének, amire megvan az anyagi keret is. Videoton - PMFC 3-2 (1-2) Székesfehérvár, 1000 néző. V.: Dubraviczky. Videoton: Milinte 6 - Hompoth 4 (Szalai 6, a szünetben), Hosnyánszki 5, Lévai 5 - Németh 5, Fodor 6, Tóth 5, Sipeki 5, Csehi 4 - Földes 7, Gyurováth 4 (Zombori 5, a szünetben). Edző: Csongrádi Ferenc. PMFC: Matus 6 - Tomka 5, Dienes 5, Halász 5, Kutas 4 - Gálffy 6 (Puskas, 75. p.), Márton 6, Földvári 5 (Berdó 6, 32. p.), Szekeres 5 - Király 6, Szabó Zs. 4 (Gaál, 79. p.). Edző: Torna Árpád. Sárga lap: Lévai (31. p.), Földes (37. p.), Zombori (55. p.), Hosnyánszki (62. p.) ill., Gálffy (32. p.), Halász (51. p.), Szekeres (56. p.), Márton (63. p.). Szögletarány: 114 (8-1). 13. p.: Németh visszagurítását Földes 15-ről lőtte a hálóba (1-0). 31. p.: Mártont a 16-oson belül Csehi lökte fel. A büntetőt a sértett értékesítette (1-1). 45. p.: Szekeres bal oldali beadását Király rúgta a kapuba (1-2). 54. p.: Fodor legurított szabadrúgását Szalai nagy erővel lőtte 22 méterről a felső sarokba (2-2). 80. p.: Földes kicselezett három védőt, majd jobbról Matus mellett a hosszú sarokba gurított (3-2). Csongrádi Ferenc: - Nem szabad senkit lebecsülni, mi az első játékrészben ezt tettük. Torna Árpád: - A Videoton egyenlítő gólja után nem tudtunk újítani, ezután már nem az történt, amit mi szerettünk volna. További eredmények, A-cso- port: Kispest - Haladás 2-0 (1-0). G.: Szekeres (2). Lombard - Győr 3-3 (1-2). G.: Vincze (2), Kovács, ill. Vasas, Baumgartner, Rósa. FTC - Sopron 2-1 (2-1). G.: Horváth, Lipcsei, ill. Preisinger. Nyírség - Dunaferr 2-5 (1-0). G.: Fü- löp, Kulcsár (11-esből), ill. Tököli (2), Orosz, Rósa, Zavadszky. B- csoport: ZTE - MTK 2-1 (0-1). G.: Waltner, Róth ill. Buzsáky. UTE - Nagykanizsa 4-2 (1-1). G.: Orescsuk (2), Urbán (2), ill. Nagy, Toleski. Vasas - Debrecen 3-1 (1-0). G.: Kabát (3), ill. Ulveczki. Következik, A-csoport: Tatabánya - FTC, Sopron - Kispest, Haladás - Nyírség, Dunaferr - Győr. B-csoport: Debrecen - ZTE, MTK - Videoton, Pécs - ÚTÉ, Nagykanizsa - Vasas. NB 1. A-csoport 1. Dunaferr 13 7 5 1 35-19 26 2. Tatabánya 13 7 5 1 28-18 26 3. Ferencváros 13 6 3 4 23-20 21 4. Sopron 13 6 1 6 21-23 19 5. Győr 13 5 3 5 20- 21 18 6. Kispest 13 3 5 5 18-20 14 7. Szombathely 13 2 4 7 13-24 10 8. Nyíregyháza 13 3 0 10 10 - 23 9 NB 1. B-csoport 1. MTK 13 8 3 2 30-10 27 2. Újpest 13 7 3 3 32 - 18 24 3. Vasas 13 6 4 3 20- 11 22 4. Debrecen 13 6 2 5 23- 19 20 5. Videoton 13 5 3 5 18-20 18 6. Zalaegerszeg 13 3 7 3 11-18 16 7 PMFC 13 2 2 9 12-23 8 8. Nagykanizsa 13 2 2 9 12 - 39 8 A vonal alatti csapatok kiestek az NB l-ből K. MAYER A. Meglepetésezüst az évzárón Pécs-Mecsek Ami a végső győzelmet illeti, vetélytársa kiesése után Érdi Tibor és Varga István papírforma-sikert aratott a 33. Mecsek-ra- lin. A mögötte célba érő Bútor, Táborszky duó mégis sporttörténelmet írt: F2-es autó még nem nyert ezüstérmet ralifutamon. A Mecsek-ralik sajátossága, hogy utolsó futam lévén eddigre már legtöbbször eldőlnek a nagy kérdések a géposztályok végeredményéről, és ez most sem történt másként. Ifj. Tóth János és Tóth Imre már régen magukénak tudhatta az abszolút aranyserlegét, ezért is tűnik udvariatlan megoldásnak, hogy az utolsó pillanatig „átverték” a szurkolókat: örömautózást ígértek a búcsúfutamra, ehelyett rajthoz sem álltak... Majdnem nem tudott viszont elindulni a Keszler Mátyás (képünkön), Grózli Attila páros, amelynek a prológ előtt összetörte az autóját egy szerelő, ám végül a folyamatos műhelymunka következtében a Ventile kettőse végül a célba vezette az Audit. Érdiék joggal tarthatják igaznak a „minden jó, ha a vége jó” szólást, hiszen az első 3 gyorsaságin Szeleczky Tamás sorra verte őket az Escort WRC-vel. A subarus páros csak a 4., vásártéri gyorson kezdett magához térni, igaz, onnan kezdve már egyszer sem engedte ki kezéből a győzelmet, így 5 másodperces előnnyel várhatta a folytatást. Akkor aztán úgy folytatódott a száguldás, ahogy előző nap kezdődött: Szeleczkyék az élre álltak, ám az Escort nem bírta a< terhelést, és a 10. szakaszon megfőtt a motorja, úgyhogy Érdiék számára innen kezdve sétakocsikázássá alakult a hátralévő három gyors. Érdi győzelme mellett nem kis meglepetést keltett a dobogó további sorsa: az F2-es Escort Maxi nem az az autó ugyanis, amellyel ralifutamok dobogóján tudna végezni valaki - mint ezúttal a Bútor, Táborszky duó. Az utolsó futamra mindössze két kategória maradt, ahol még nem dőlt el a bajnoki cím. Az N3- ban a Hering, Kaveczky duó nyerte a Mecseket és az összesítést, mögöttük a remekül autózó pécsi Nagy, Bíró duó ért célba. 33. Mol-Mecsek-rali. Abszolút sorrend: 1. Érdi, Varga (Subaru Impreza 555 WRX, A8) 1:13:21 óra, 2. Bútor, Táborszki (Ford Escort Maxi, A7, F2) 2:14 perc hátrány, 3. Tagai, Tagai (Mitsubishi Carisma GT Evő VI., N4) 3:18 p h., 4. Szabó, Köhler (VW Golf Kit-Car, A7, F2) 3:22 p h„ 5. Faltusz, Békefi (Peugeot 306 Maxi Kit-Car, A7, F2) 3:51 p h„ 6. Budai, Szabó (Toyota Celica, A8) 4:26 p h„ 7. Oroszlán, Oroszlán (Mitsubishi Lancer Evő VI., N4) 4:51 p h., 8. Takácsy, Bertalan (Opel Astra GSi, A7) 5:25 p h. A legeredményesebb pécsi versenyzők: 21. (az N3-ban 2.) Nagy Zoltán, Bíró Zoltán (Autósziget Rallye Team, Peugeot 306) 1:25:03, ...23. (az A8-ban 5.) Keszler Mátyás, Grózli Attila (Ventile Rallye Team, Audi S2) 1:25:19. A Dara, Török páros a 10. gyorsaságin az autó hibája miatt föladta a versenyt. A viadal részeként a horvát bajnoki futamon részt vevő külföldiek közül a legeredményesebb az abszolút 11. helyen célba érő Pattison, Stefanovics (Ford Escort, A8) kettős volt (1:19:41). ________________________________SZŰCS ZSOLT Paralimpia: két pécsi bronz Sydney Pásztory Dóra 1:27.41 perces idővel 3. lett a 100 m-es női pülangó- úszás S8-as kategóriájában a világcsúccsal (1:22.33) nyerő holland Van Amelswoors és a kanadai Kohl mögött. A Lendület SE és az ANK sportolója második érmét nyerte Sydneyben: pénteken paralimpiai csúccsal győzött a 200 m-es vegyes úszásban. Vasárnap a 400 méteres gyorsúszásban állt rajtkőre a pécsi versenyző, ahol már nem kísérte szereplését az eddigi siker, e számban ugyanis nem került be a döntőbe. A másik pécsi úszó, Kovács Ervin pénteki, 200 vegyesen elért 4. helye után ugyancsak egy bronzérmet szerzett a hétvégén, méghozzá az 50 m-es férfi pillangóúszás S6-os kategóriájában. A számot a kínai Hej Jun-kvan (41.13 mp) nyerte, 2. lett a francia Pinard. Kovács Ervin eredménye: 41.41 mp. Labdarúgó NB II., Práva-csoport, 14. forduló Parádés harkányi búcsú A-alcsoport Beremend - Szentlőrinc 1-1 (0-0) Beremend, 500 néző. V.: Fábián. Beremend: Herbert - Halász A. , Macsi, Kislőrincz - Polgári, Lóth, Borsos, Petőcz (Kósa), Juhász - Kutyáncsánin, Onódi. Edző: Héhl János. Szentlőrinc: Kurucz - Zámbó, Morvái, Papes - Armbruszt (Elmájer), Orlovics, Ángyán (Lőrincz), Miczek, Csizmadia - Szabó Cs„ Pincehelyi (Lakatos). Edző: Mészáros Ferenc. 48. p.: A Macsi szabályos szereléséért jóindulatúan megítélt büntetőt Ángyán értékesítette (0-1). 60. p.: Kutyáncsánin cselezett a 16-os jobb oldalánál, majd 12 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot (1-1). A játékvezető hibás ítéletei alapvetően befolyásolták a mérkőzés eredményét. Mindkét csapat mindent megtett a győzelemért, ami egyiküknek sem sikerült. Jók: Halász, Herbert, Macsi, Borsos, ill. Papes, Orlovics, Csizmadia. B-alcsoport Harkány - Dombóvár 4-1 (1-1) Harkány, 250 néző. V.: Nagy B. . Harkány: Herczog - Szabó (Hancsicsák), Molnár, Gellén, Papp - Vida, Weinert, Nagy A. (Horváth T.), Takács (Frank) - Makai, Berkics. Edző: Óbert Béla. Dombóvár: Bontovics - Varga, Vincze, Hopp, Kósa (Berdál) - Horváth Á., Nagy, Steigert, Ötvös - Szabotin, Horváth J. Edző: Horváth Árpád. 16. p.: Jobb oldali támadás után Nagy A. beadását Weinert 6 méterről értékesítette (1-0). 24. p.: Steigert 4 méterről egyenlített (1-1). 61. p.: Gellén bal oldali beadását Szabó bombázta a hálóba (2-1). 73. p.: A vendégek kapusa rosszul jött ki, amit Hancsicsák 20 méterről kihasznált (3-1). 82. p.: Weinert kiugrott, Molnárnak tálalta a labdát, aki belőtte a hazaiak negyedik gólját (4-1). Parádés gólokkal búcsúzott a Harkány az NB II-től. Jók: Papp, Weinert, Molnár, Makai, ill. Horváth Á„ Steigert. PVSK - Szekszárd 0-0 Pécs, 250 néző. V.: Nagyhegyese PVSK: Horváth Gy. - Vessző (Éles), Tallósi, Jordanov - Balázs, Sipos, Mosonyi, Dárdai B„ Schmidt- Varga Zs. (Lieber), Csordás (Farkas). Edző: Dárdai Pál. Szekszárd: Horváth B. - Kiss Cs„ Fehér, Torma- Vesztergombi (Tóth A.), Mészáros I., Boros (Kvanduk), Tóth V., Ruff - Kiss J„ Mészáros Zs. Edző: Kniesz Mátyás. Az első félidőben adódtak a nagyobb helyzetek, akkor a vasutasok kapufát is rúgtak. Jók: Tallósi, Mosonyi, ill. Horváth B„ Fehér, Mészáros Zs. További eredmények. A-al- csoport: Decs - MÁV NTE 2-0, Kaposvölgye - Baja 1-2, Paks - Balatonlelle 1-2. B-alcsoport: Kalocsa - Baracs 1-2, Bonyhád - Andocs 4-0. NB II. Dráva A-csoport 1. Balatonlelle 14 11 3 0 30-6 36 2. Baja 14 8 2 4 24 - 24 26 3. Szentlőrinc 14 6 4 4 19-18 22 4. Kaposvölgye 14 5 5 4 19-14 20 5. MÁV NTE 14 5 4 5 21 -14 19 6. Beremend 14 2 8 4 15-18 14 7 Paks 14 2 3 9 11-25 9 8. Decs 14 2 1 11 15-35 7 NB II. Dráva B-csoport 1. PVSK 14 9 4 1 33-9 31 2. Bonyhád 14 8 4 2 33-18 28 3. Szekszárd 14 7 5 2 27-10 26 4. Harkány 14 6 4 4 23 - 19 22 5. Dombóvár 14 4 2 8 25 - 27 14 6. Baracs 14 4 2 8 18-21 14 7. Kalocsa 14 3 5 6 12 - 30 14 8. Andocs 14 1 2 11 12-49 5 A vonal fölötti csapatok megőrizték NB Ikes tagságukat Összeállította: Horváth Árpád, Tamás Antal, Horváth László Országos kék szám Ügyfélszolgálati iroda: Pécs, Kereskedők háza (Rákóczi út 46.) Interware Kft. • e-mail: info@interware.hu • www.interware.hu Totóeredmények 1. B. München - 1860 München 3-1 1 2. VfB Stuttgart - Unterhaching 2-2 x 3. Hamburg - Frankfurt 2-0 1 4. Leverkusen - Dortmund 2-0 1 5. Freiburg - Schalke 04 3-1 1 6. Bochum - Rostock 1-2 2 7. Udinese - Internazionale 3-0 1 8. Milan - Juventus 2-2 x 9. Bari - Atalanta 0-2 2 10. Brescia - Fiorentina 1-1 x 11. Napoli - Bologna 1-5 2 12. Reggina - Lecce 0-1 2 13. Verona - Lazio 2-0 1 +1 14. Perugia - Parma 3-1 1 Totónyeremények 42. hét 13+1 “Az újság a 13• • • 12 3 db 909 062 Ft • P A N O A 11 10 35 418 Ft 5 354 Ft szerkesztőségi rendszerrel készült Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft, Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január 1-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hunga-ropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá- ^ A nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. '^jAATESZ ISSN 0865-9133 t . tagja