Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-21 / 290. szám

2000. Október 21., szombat KULTÚRA Űj Dunántúli Napló - 13. oldal- M ŰVELŐDÉS Újra Jelenkor Megjelent a Jelenkor októberi száma, amely Darvasi László Tien Tan hadvezér című novel­lájával indul, majd Térey János, Karafiáth Orsolya és András Sándor verseit közli. Folytatódik Karátson Endre A kórház én va­gyok című prózaciklusa, Tan- dori Dezső az irodalmi közérzet­ről fogalmazza meg gondolatait. A folyóirat filozófiai blokkjában Florian Rötzer Emmanuel Lé- vinassal készített interjúja ol­vasható és Peter Sloterdijk Né­metországban tavaly vihart ka­vart Az emberpark szabályai cí­mű esszéje. A kriükarovatban Thomka Beáta és Bacsó Béla az év nagy könyvsikeréről, Ester­házy Péter Harmonia caelestis című regényéről, Bogi Zsolt Jacques Derrida Istenhozzád Emmanuel Lévinasnak című kö­tetéről ír. B. R. Aki a kulisszák mögé is belát A színházat olyan sokféleképpen lehet szeretni. Simara László pécsi fotóművész is rajong érte, majdnem azóta, amióta él. A pillanatot ragadja meg, de legjobban az a mélység érdekli, ami a mozdulat mögött rejlik. Éppen a színházból jön, amikor ta­lálkozunk, és persze pont van nála vagy félszáz kép különböző elő­adásokból. Végigpörgetjük a felvé­teleket, mindegyik jó, de neki azért az tetszik igazán, amelyiken valami több is van, az a lélekteli perc, ami, ha szerencsénk van, és jókor exponálunk a fényképező­géppel, megnyilvánul egy mozdu­latban, egy szemvillanásban. Érzékeny kamera amúgy nin­csen, érzékeny ember van, ami­lyen Simara László például. Ne­hezen nyílik meg, valószínűleg évekig kellene fejtegetni a titkait, igaz, kinek nem? Annyi azért ha­mar kiderül, hogy a művészet minden ágát kedveli. Saját, csak barátoknak szánt, néhány példá­nyos CD-t csinált Bach zenéjével, absztrakt képeket fest (vagy in­kább teremt, hiszen számítógé­pen születnek a Simara-galéria al­kotásai), és természetesen a szín­házzal is van a fotózáson kívül is másfajta kapcsolat: elvégzett egy amatőr rendezői szakot, s időn­ként kolléganőjével, Tamás Évá­val gyermekműsorokban lépnek fel, versekkel, dalokkal, saját szö­vegekkel. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a fotós szak­mát kitanult 43 éves férfi gyer­mekkorától kezdve fényképezett, erre édesanyja biztatta. A színház közelébe négyévesen édesapja vitte, aki ügyeletes tűzoltóként járt az előadásokra. A művészet­szeretet talán genetikusán öröklő­dött át, hiszen az édesapa verse­ket írt, az édesanya pedig a színé­szettel is próbálkozott. Simara László fotói nem hason­lítanak a pletykalapok sztárfotói­ra. Ő a kulisszák mögé is belát, ha Pécsett vagy Kaposváron színházi fotót csinál, órákat tölt el egy-egy próbán. Különben, mint mondja, a színészek utálják, ha fényképe­zik őket, őt viszont az igazság ér­dekli, ezért beszélget sokat azzal, akit portrén mutat be. Ez is szá­mít ugyanis, mert egy ember be­lülről szépül meg, mindez átjön a képen, pedig, mint megállapítjuk, a kamera kegyetlen. A fotó doku­mentum, másrészt viszont nem a valóság, hi­szen egy meg­világítás, egy beállítás az egész szemé­lyiségnek más jelleget köl­csönöz. A fényképész fe­lelőssége tehát nem kicsi. Nem tudni, kell-e kedvel­nie a másikat, beszélgetőtár­sam mindeset­re azt tapasz­talta eddigi életében, hogy az em­berek többsége nem szereti, nyolcvan százalékuk meg nem is ismeri saját magát. Ilyenkor egy fotó hatása megdöbbentő lehet. És hogy Simara László milyen ké­pet készítene önmagáról? Rejtőz­ködőt, de kíváncsit is: önmagát kapná le, ahogyan az objektív mögül kinéz a megörökítendő világra. HODNIK I. GY. Magyarul - magyarán Mentősök és más -ősök A közéleti és egyéb balese­tek gyakorisága miatt egyre sűrűbben hangzik fel a helyszínre száguldó jármű­vek semmi mással össze nem téveszthető vijjogó, vészjelző hangja fényjelek kíséretében. A megilletődött, megdöbbent em­berek szerint: Jönnek a mentő­sök. Többen szóvá tették már, hogy nemcsak az utca embere használja ezt a szóalakot, hanem a hírközlő eszközök (tv, rádió, új­ság) hivatásos dolgozói, sőt az egészségügyi ellátás emez ágá­nak némely alkalmazottja is. Is­merőseim szerint fülsértő, szo­katlan nyelvi forma, amely nem jelenti a nyelv árnyalati gazdago­dását sem, sokkal inkább az után­zás által divattá, illetve divatossá válik. Kérdés: igazuk van-e? A szó töve, alapszava a ment ige. Ebből az -ő képző hozzáadá­sával melléknévi igenév (folya­matos történésű) keletkezett, olyan, mint a dönt - döntő, ken - kenő stb. Mélyhangú párja az -ó,: óv - óvó, ront - rontó. Az ilyen képzésű szavak jelentős része melléknévvé, illetve főnévvé vált (mentő ötlet, mentő tanú, mentő kérdés), és a mentő főnév, mint a mentési munka részvevője. Töb­bes száma: mentők a mentőszol­gálat alkalmazottai: Felhívja a mentőket. Melléknévként sok összetett főnév előtagja: mentő- állomás, -autó, -csónak, -hajó, -kocsi, -szolgálat, -öv, -mellény. Keressünk azonos nyelvi for­mákat, vagyis -ó, -ő képzővel al­kotott szavakat, főneveket. Ilye­neket, mint ápoló, tűzoltó, tanu­ló, hallgató, képviselő, rakodó, rabló, vezető, fogathajtó, és így tovább. Többes számú alakjuk a mentők-höz hasonlóan fc-val kie­gészülve alakul. A felsorolt ana­lóg példák bármelyike -sok, -sok végződéssel enyhén szólva szo­katlan volna, igazából nyelvi kép­telenség. A magyart anyanyel­vűnkként beszélők többsége bi­zonyosan fönnakadna, ha a rádi­óban ápolósok-ról, tűzoltósok-ról hallana, vagy az újságban a rab­lósok, fogathajtósok, országgyű­lési képviselősök kerülnének a szemük elé. Lehetne persze ellenpéldákat is felsorolni. Természetesnek vesszük, ha valaki a kórház se­bészeti osztályának dolgozói kö­zül a műtősök-et emlegeti. Bizo­nyára azért, mert ebben a jelen­tésmezőben a műtök szóalak más fogalom jelölésére szolgál. A képzősök is elfogadott, mert közelebbi megjelölés nélkül nem tudjuk, hogy hol, milyen intézményben és mire képezik őket. (Lásd tanító- vagy tanár­képzősök!) Talán még az altatá­sok sorolható az ellenpéldák kö­zé, mivel az altatók-on az elal- vást megkönnyítő, az alvás álla­potát előidéző gyógyszereket értjük. Az altatósok (anesztezio­lógusok) viszont a műtét előké­szítésében vesznek részt. Föltevésem szerint a tárgyalt jelenség kialakulásában szerepe lehet az -s képzős foglalkozást je­lentő főneveknek is: kocsis (ok), cserepes(ek), csutorás(ok), har­cosfok), fotós(ok) és egyéb iparosfok). Az utánzás csábítja-a nyelvi öntudatában bizonytalan em­bert. Ezt csak a nyelv törvényei­nek jobb megismerésével lehet ellensúlyozni. Rónai Béla Egy nő a vasvilágban Még a mai férfi-női egyenrangúsdiságban is nehéz elképzelni, ahogyan egy törékeny al­katú, csinos arcú lány hatalmas vasszerke­zeteket hegeszt szoborrá. Pedig Nádor Edi­na, akinek a Pécsi Galéria pincéjében teg­nap nyílt meg a tárlata, éppen ezt teszi. Arra, hogy mi vesz rá egy fiatal lányt arra, hogy ne szövés-fonással, kerámiatálak készítésével töltse napjait, hanem inkább bronzzal, vassal foglalkozzon, nincs mindig válasz. A pécsi Ná­dor Edina is csak annyit mond, hogy már kisis­kolás korában annyira akart valamit csinálni agyagból, a két kezével, hogy a szobrászat szin­te adódott magától. Először rajz-földrajz szakon tanult a (mostani nevén) Pécsi Tudományegye­temen, 1989-ben rajz szakon végzett, majd '92 és '96 között a mesteriskola fémszobrász sza­kán folytatta tanulmányait. Amikor kérdezem, felsorol néhány szobrászművészt, aki hatott rá, de igazi mesterének Rétfalvi Sándort tekinti. Munkái kétségkívül karakteresek. Kettősek is valamiképpen, hiszen többnyire van valamilyen váz, ami egy másik formát közrefog, védve vagy sebezve, a szobrokban egyszerre van ott a nőies lágyság, a hajlékonyság, a természetesség, és az egésznek korlátokat (vagy védelmet?) adó férfi­as szigorúság. Nádor Edina azt mondja erről, hogy a konst­ruktivista, geometrikus elemekből építkező szerkezet és az organikus forma kapcsolata, egymásba épülése mindig is érdekelte. A rögtön­zött tárlatvezetésen beszélgetünk arról, hogy az egészen könnyed térrajzokban hogyan jelölhet­nek ki két elem között bizonyos zárt formák egy harmadikat, s hogyan hozza be az idő fogalmát az egészbe egy rozsdamarta vasdarab, amely a frissen hajlított fémhez üleszkedik. Egy másik munkánál a MÉH-telepről előkerült ekevasat né­zegetjük, ebből egy bálna lett, de mondhatnánk azt is, hogy valami hatalmas hullámzás; furcsa, hogyan tud érzékeltetni néhány vasdarab egy egész tengert, sőt, a testet alkotó fém eredeti funkciója is emlékeket idézhet a termékenység, a föld, a mélység témakörében. Ezt is akarja Nádor Edina, aki szereti, ha a né­ző maga is folytatja a műalkotást, ezért nem is ad munkáinak közhelyszerű, egyértelmű megközelítést sulykoló címeket. „Kapjon több lehetőséget a befogadó” mondja, hát nézni van is mit a nagyon durva, sokat megélt elemekből épített hatalmas vázon is, figyelni a pozitív, negatív formák, irá­nyok, tömegek egymáshoz való viszonyát, s benne az élőlényt, az embert, aki szinte mobil elem az egészben, a megértéshez belülre kell jutnia. A 36 éves művész alkotásait nemrég a Pécs 2000 tárlaton, a Kisplasztikái Bienná- lén láthatták a pécsiek, de öt éve szobra áll az Aradi vértanúk útján is, ahová Lahner György portréját készítette el. Szereti ezt a fejet, büszke is volt a felkérésre, és hát itt a viaszveszejtéses eljárással dolgozhatott, amit olyan jól megtanult. (Nehéz, és ren­geteg munkát igénylő technika ez, mégis míg a dokumentációkkal a folyamat fázisait ele­mezgetjük, Benvenuto Cellini jut eszünkbe, aki Dumas romantikus regényében szinte heroikus erőfeszítéssel önti ki végül óriás szobrát.) S ha már a könyvekről van szó: kiderül, hogy Edina szabadidejét az olvasás köti le, tévét alig néz. Szabad idő azonban nincs olyan sok, külö­nösen, hogy tanít is a Pollack Mihály Művészeti Főiskolai Kar építész szakán. Úgy veszem ki szavaiból, hogy tanítványaitól is ugyanazt várja el mint önmagától: találják meg önmagukat, ne másoljanak, legyenek nyitottak, kitartóak, céltu­datosak és fegyelmezettek. Ő ilyen, kétségtele­nül. Ám ebből a szigorú összhangzatból azért, én azt hiszem, ha valaki odafigyel, kihall egy másfajta melódiát is. HODNIK ILDIKÓ GY. A rozsdamarta vasdarabok engedelmeskednek a női kéznek fotó: l. l. Hírcsatorna DÉRY TIBOR-DÍJ. Déry Tibor elhunyt özvegye végrendeleté­ben vagyonát a magyar állam­ra hagyta azzal, hogy azt érté­kesíteni kell és a befolyó ösz- szegből Déry Tibor-alapítványt kell létrehozni. Az alapítvány kamataiból az öttagú kuratóri­um - melynek többek között tagja Mészöly Miklós és Réz Pál - évenként jutalmakat ítél oda azoknak, akik a magyar iroda­lom művelésében, akik a szép magyar nyelv ápolásában, illet­ve magyar irodalmi művek ide­gen nyelvre fordításában jeles­kedtek. Az idei díjazottak kö­zött szerepel Méhes Károly író, lapunk munkatársa. A többi ki­tüntetett: Angyalosi Gergely, Bodor Béla, Kun Árpád, Szabó T. Anna, Szijj Ferenc, dr. B. Lőrincz Éva és Anna Valentova. VÁNDORLÓ ALKOTÁSOK. A Pécsi Galéria szeptemberben si­keresen megrendezett „Pécs testvérvárosainak művészei” cí­mű kiállítása megérkezett Romá­niába, a kolozsvári Rem^nyik Sándor Galériába. A három hétig látható válogatást 14-én nyitot­ták meg. A tárlat rendezésében a Pécsi Galéria munkatársai mű­ködtek közre. A kiállítássorozat következő állomása idén decem­berben a horvátországi Eszék városa lesz. (ly) IDENTITÁS. A magyarmecskei általános iskolásában a francia nyelven tanuló cigány gyere­kekkel dolgozott együtt tíz na­pon át Éric Ramboux francia képzőművész és pedagógus. Témájuk a lakóhellyel, a faluval kapcsolatos identitás volt. Az alkotásokból a Pécsi Alliance Francaise Francia Kulturális Egyesület rendezett kiállítást a pécsi Dante Caféban. _________________________ipo Századvégi emberbarátok Műhelymunkának indult, előadás lett belőle. A Pécsi Nemzeti Színház szobaszínházában ma este fél 8-kor új bemutató látható. A cím: Emberbarát. A darab Moliére Mizantrópjá­nak alapötletén nyugszik, de míg Moliére-nél „embergyűlö­lőről” van szó, Christopher Hamptonnál már „emberbarát­ról”. Igaz, ez az emberbarát­ság is csak egy póz, mondja a darabot színre állító Rázga Miklós, akit idáig színművész­ként ismertünk, s aki most elő­ször vállalkozott rendezői fel­adatokra. Tavaly még azért állt össze néhány fiatal művész, hogy sa­ját örömükre és tudásuk csi­szolására dolgozzanak a mű­vön, amelyet sok-sok darab el­olvasása után választott ki a rendező. A munka előadássá érlelte a próbálkozást, persze a hat képből álló, egyetlen hely­színen játszódó színdarab is szinte adta magát. A történet Philipnek, a fiatal nyelvészpro­fesszornak a lakásán játszódik. Ebben a látszólag hermetiku­san elzáit világban jelennek meg az egymástól jól elhatárol­ható karakterek, a frivol Celia, a főhős jövendőbelije, Don, a barát, aki nem jósol nagy jövőt ennek a házasságnak, Braham, a sikeres író, akit a jövedelem- adó baloldali meggyőződésé­nek feladására késztetett. Ott van Araminta, az egyetem sliccgomboló bajnoknője, a szende Liz, akiről csak később derül ki, hogy komoly szerepe van az események alakulásá­ban. És ott van John is, a kissé őrültnek tűnő fiatal író, aki fel­olvassa darabját Philnek és Donnak, ám sikertelensége mi­att olyan lépésre szánja el ma­gát, ami furcsa, kettős értelmet ad a befejezésnek. Rázga Miklós a XX. századi értelmiség problémáit kívánta a középpontba állítani, az érték­őrzés és a sikerorientáltság szembenállását, a rafináltan el­rejtett rosszindulat befurakodá- sát a toleránsnak képzelt világ­ba, s a férfi-nő kapcsolatnak azt a ké dését, hogy az értelem uralkodjék-e az érzelmeken. Azok, akik a görbe tükörben a szereplők reményei szerint ma­gukra ismernek, talán egyben a helyes válaszokhoz is közelebb jutnak egy lépéssel. Az előadás szereplői: Bajomi Nagy György, Urbán Tibor, Simon Andrea, Lipics Zsolt, Melkvi Bea, c éli Horváth Lajos, Perjés Beán... H. I. GY. Emlékkiállítások Két helyszínen, a pécsi Művé­szetek Házában és a Műhelyga­lériában is láthatók az erdélyi születésű Simon Béla munkái. (Képünk a grafikákat bemutató második galériában készült.) Az alkotó 1935-ben költözött Budapestre, 1951-ben pedig Alsószentmártonban kezdett tanítani. 1960 és 1980 között Pécsett élt, a Művészeti Szak- középiskola mestere volt, és a táj, különösen Siklós szerelme­se. 1977-ben e városban nyílt meg állandó kiállítása is. Szá­mos elismerést kapott, 1971- ben Munkácsy-díjas lett. Éppen húsz éve halt meg, és éppen idén lenne 90 éves. A Művészetek Házában je­lenleg több, mint félszáz műve látható, közel 40 alkotói év ter­méséből. Aki a Műhelygalériá­ba is átsétál, rajzait tekintheti meg. HODNIK I. GY. V i > 4 Gyermekkorától kezdve keze ügyében van a fényképezőgép

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom