Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-21 / 290. szám
12. oldal - Uj Dunántúli Napló KULTÚRA 2000. Október 21., szombat- MŰVEL ODES Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Hírcsatorna ÖRMÉNY FESTŐ. Jereváni születésű festőművész, Robert Ma- sinjan örmény professzor kiállítása nyílik október 27-én Pécsett a Plaza Galériában, Cseke Zoltán bevezető szavával. A Görögországban, Franciaországban és Németországban már kiállító művész először mutatja be műveit hazánkban, tálata november 11-ig látogatható. (br) VENDÉGELŐADÁSOK. A Dunántúlon is fellép gyermekelőadásává a Pécsi Harmadik Színház. A hiánypótló produkciók sorában 24-én és 25-én Pakson játsszák a Csillaglányt, november 13-án Bonyhádon A gyáva kistigrist, Szombathelyen 30-án a felnőttek láthatják majd a több színpadon is sikert aratott Szappan- operát. (ly) ÜNNEPI NYITVA TARTÁS. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozó pécsi kiállítóhelyei közül ünnepek áatt csak az október 23-i, hétfői nyitvatartási rend tér el a szokásostól. Ekkor a Csontváy Múzeum és a Zsolnay Kerámia Kiállítás 10- től 18 órág látogatható, míg a Várostörténeti Kiállítás, a Néprajzi Kiállítás, a Régészeti Kiálítás, a Modem Magyar Képtár, a Múzeum Gáéria, az Ókeresztény Mauzóleum, a „Schaár-utca”, a Nemes Endre Múzeum, a Vasarely Múzeum zárva lesz. (br) AZ ÉLET KENYERE. Az Árpád házi Szent Erzsébetről szóló „vígságos szomorújátékká" lepi meg közönségét a Marosvásárhelyi Színház színművésznője, Ily- lyés Kinga Pécsett: október 25-én a Művészetek Háza Fülep Lajos- termében „Az élet kenyere” c. monodrámát adja elő. (br) MATINÉ A CSONTVÁRYBAN. A pécsi Csontváy Múzeumban október 22-én 10 óra 30-tól a Nyugdíjas Pedagógusok Barátság Kórusa ad hangversenyt, vezényel Gáfiné Magyar Ibolya, közreműködik Bánky József zongoraművész. (br) GÁLAEST. A Hatáon Túli Magyarok IX. Fesztivája zárónap- ján, október 22-én Pécsett 12 órakor millecentenáriumi emléktáblát koszorúznak a Barbakán Vár- áoknál, ahol Pá Lajos főiskolá taná, a Péterfávi Népzenei Együttes vezetője mond köszöntőt, a gáaest 18 órától a PTE Orvostudományi Kar aulájában lesz hatáon túli hagyományőrző együttesek fellépésével. (br> Művészek vagy műkedvelők? Nem lehet elpusztítani a közös tánc, éneklés, muzsikálás, színjátszás vágyát az emberekben. Miközben elsirattunk Ki Mit Tud?-okat, amatőrmozgalmat, támogatókat, a baranyai műkedvelő előadó-művészet megerősödni látszik. Pénz kell mindenhez, ezzel az áapszabállyal nemigen lehet vitatkozni. A központi támogatások rendszere azonban elmúlt, s ez elsősorban a már régóta működő, nagyobb együtteseket érintette érzékenyen. Nem szokás ma má fellépésekre elengedni a munkából a tagokat, aki szerepelni kíván, annak komoly áldozatokat kell hoznia, szabadságot kell kivenni (van, ahol még ezt sem nézik jó szemmel), az útiköltséget ki-ki maga fizeti, és gyakori, hogy fellépti díj sincs, legfeljebb egy ebéd, vagy egy pogácsás-üdítős asztal valahol hátul. Az önkormányzatok többsége a művelődési intézményén keresztül támogatja a különböző köröket, s már az is haszon, ha valahol nem kell terembérletet fizetni. Nálunk még nem divat, hogy egy-egy csapatot valamilyen vállalkozó szponzorál, aki ezért cserébe elvárja, hogy az autószalonja vagy a hamburgeres büféje előtt is fellépjen a feliratos trikóba vagy sapkába bújt társaság. Baranyában azonban a rendszerváltás utáni ellanyhult lendület most új erőre kapott, fényes bizonyítéka volt ennek a „Kultúrával a Nyugat kapujában” elnevezésű nemzeti fesztivál, amelynek • gáláját nemrég rendezték meg zajos sikerrel a Pécsi Nemzeti Színházban. Ezen a fesztiválon 2664 résztvevő szerepelt, 208 csoport, és 79 egyéni szereplő. Összesen 287 műsorszám került a zsűri elé. A legfrissebb hír szerint már biztos, hogy az országos találkozóra tánc kategóriában bejutottak a pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékei, ott lesz a már 10 éves pécsi Szibi-Robi mazsorettcsoport, és a tavaly alakult Sz-Brothers, akik a 20-as, 30-as évek swing korszakától kezdve a néptáncon át a mostani hip-hop stílusig válogatnak a repertoárukba. A márciusban kezdődött bemutatók hátterét elemezve kiderült, hogy a legtöbb csoport nem annyira a pénzhiányról panaszkodik, inkább arról, hogy kevés a fellépési lehetőség, a saját falujukon és legfeljebb a testvértelepülésen kívül alig vannak fórumok. Hiányoznak a szakmai vezetők is, így sok együttes nem tudja, hol is tart valójában. A megyében területileg aránylag egyenletes az eloszlás, talán Szigetvár térsége lehet kivétel, ahol a tapasztalatok szerint nagyon is hiányzik az alkotóközösségeket szervező, nekik helyet biztosító nagy művelődési ház. Pécsváradon, Sellyén, Sásdon, Mohácson, Komlón, Siklóson nincs ilyen probléma. Baranya továbbra is a kóruséletben a legerősebb, a zenei, népzenei, néptáncos csoportok színvonala is magas. A szakértők szerint kevésbé büszkélkedhetünk a színjátszók teljesítményével, és a vers- és prózamondók száma is lehetne több. (Igaz, köztük olyan kincsre is bukkant a zsűri, mint a 79 éves pécsi nyugdíjas tanár, Galambosi Nándor, aki egyébként a legidősebb fellépő volt.) A fesztivál megyei koordinátora a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központban dr. Végh Józsefné volt, aki szerint a megye kiemelkedő az amatőr együttesek számát, aktivitását tekintve. Mivel a Ki Mit Tud?-ok sorsa kétséges, tolnai és somogyi kollégákkal együttműködve szeremének regionális bemutatókat tartani később, ám erre az NKÖM szerint nincs pénz. Megélénkült a közélet a kisebb településeken, erre példa Mindszent- godisa is, ahol alig hat éve alakult meg a Rózsabimbó táncegyüttes a helyi fiatalokból, s már 1998-ban országos minősítőn szereztek elismerést. Görcsönyben szintén hatéves a község hatfős kamarakórusa, míg Kozár- mislenyben a Nyugdíjasok Egyesülete 150 tagú énekkarral is ki tud állni. Az aprócska Gerdéből a 10 éves Limba- Nostru Hagyományőrző Együttes is megérdemel néhány jó szót, ők régi, autentikus cigányzenét mutatnak be. A zenei sokszínűségre példa a rendkívül sikeres, csak kétéves Harkány Big Band, vagy a négy éve létrejött Pécsváradi Reneszánsz Együttes többek között. Felsorolni persze lehetetlen volna a több száz működő közösséget. Annyi biztos: a korábban annyira hiányolt alulról való építkezéssel nincs baj, most már csak a pénzosztásnál kellene őket észrevenni. h. i. gy. A Művészeti Szakközépiskola táncosai kategóriájukban jól szerepeltek fotó: l. l. A modern városok építészete A napokban jelent meg az ECHO július-szeptemberi összevont, a megszokottnál nagyobb terjedelmű száma. A Pécsett szerkesztett kritikai szemle ezúttal a modern városok és Pécs építészetének kérdéseit állítja középpontba, innen kiindulva villantja fel a Velencei Biennálé területén rendezett nemzetközi építészeti kiállítást, annak magyar pavilonját. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik az interjú is Pécs városának főépítészével, illetve Getto József építésszel, akinek számos jellegzetes alkotása mindennapi környezetünk részévé vált. Az ECHO kritikai rovata felidézi a késő nyár zenei, táncos és képzőművészeti eseményeinek legjavát, mint az Országos Kerámia Biennálé, a testvérvárosok művészeinek kiállítása, vagy a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusának koncertje. A „Zenekar, mint válsággóc” című írásával köszönti Hamar Zsolt karnagyot az ECHO, részletes elemzést adva a jelenlegi zenekari élet ellentmondásairól. A „Zsolnay győzött” című cikkben idézi fel a restaurátor és a művészettörténész annak a nem mindennapi műtárgymentési akciónak az eseményeit, amelynek eredményeként a miniszterelnöki hivatal régi bútorai ma megújulva kerülhetnek eredeti funkciójukba. Szól a kritikai szemle az elektronikus képalkotók sellyei Retina fesztiváljáról, az Esztergomi Fotóbiennálé pécsi résztvevőiről; terjedelmesebb interjút közöl a montreaux-i jazz zongoraverseny győztesével, Szabó Dániellel, valamint a jelmez- tervező Tresz Zsuzsával. A lap beszámol a világörökség pályázatra beadott legújabb tanulmánykötet megjelenéséről, Vedres Csaba zenei albumairól, és Csajághy György tárogatómuzsikát bemutató CD-jéről. Mindenki árva A nagymamát Vári Éva alakítja a pécsi színpadon fotó: müller andrea A nyersanyag kiváló, az 1927-ben született szerző kétségkívül a drámaírás mestere. Neil Simon a Yonkersi árvákkal 1991-ben megkapta az év legjobb darabjának járó Tony Awardot, a mű később Pulitzer-díjat is nyert. A Pécsi Nemzeti Színház társulata idei első prózai bemutatójának ezt a tragikomédiát választotta. Kidolgozott karakterek, változni képes jellemek, egymásra figyelő színészi játék, követhető párbeszédek, ütemtartó, jó színvonalú produkció - nagyjából ezekkel a szavakkal jellemezhető a Yonkersi árvák október 17-ei előadása a PNSZ kamaraszínházában. Kereshetnénk különböző nézőpontokat ebben az előadásban, hiszen több tematikus vonulat is felfedezhető: fő szál lehetne a németországi üldöztetések elől Amerikába menekülő zsidó emigránsok gyökérkeresése; vagy izgalmas volna hangsúlyozottabban a két félárva gyermeken keresztül kommentálni egy olyan család történetét, ahol mindenki sérült valamennyire; esetleg amatőr pszichoanalitikus megközelítéssel egyszerűen csak arról beszélni, hogy az anyák egy része valójában érzelmi terrorista, akik pszichopatát csinálnak a gyerekeikből. A pécsi előadásban (amelyet Márton András állított színpadra, de később a rendezői feladatokat Balikó Tamás vette át) talán az utóbbi gondolatkör a domináns. A döntés jó, anyja mindenkinek van, ez a tény pedig az ókortól napjainkig számos megrázó drámairodalmi alkotást eredményezett már. Neil Simon is személyes, családi élményeiből indult ki, ám a témakör túlnő egyetlen ember érzelmi válságainak leírásán. Mindenki árva, mondhatnánk a pécsi olvasatot szemlélve, legfőképpen a nagymama, akit Vári Éva formál meg különös érzékenységgel. Nem kegyetlen, de acélkemény, aki azonban maga is szenved a melegség hiányától. Vári Éva olyan asszonyt alakít, aki valójában tudja, mit tesz a gyermekeivel, s aki ridegségével azért űzi el maga mellől mindegyiket, hogy ezzel tanítsa meg védekezni őket. Az egész figurán átsugárzik tudatos szerepformálása, minden gesztusának, mondatának súlya van. A nagymama négy gyermeke más-más túlélési stratégiát választ. (Az előadásnak azon a pontján, ahol mindannyian ösz- szegyűlnek a családi kupaktanácsra, még az a futó gondolat is felmerülhet az emberben: érdekes volna egyszer az egész darabot úgy megrendezni, mintha a karakterek egyetlen lény hasadt személyiségrészei volnának.) Balikó Tamás attól a perctől kezdve, hogy bemászik anyja lakásának ablakán, otthonosan mozog a (persze csak látszólag) vagány és laza Louie szerepében. Az alakítás életteli és hiteles. Nagy Adrienn Bellája, bár szellemileg kissé visszamaradottnak mondják, inkább csak a gyermekkorban feledkezett benn. A színésznő fokozatosan talál magára a szerepben, ám végül egy korántsem egyszerű jellemet teremt. Vidákovics Szláven, a nagyfiú, Jay szerepében összeszedett, egységes alakítást nyújt, a felfo- kozottabb érzelmi helyzetekben talán kissé kevésbé kontrollál- tabb is lehetne. Pilinczes József (Eddie) sikeresen villantja fel a szinte nőiesen érzelmes, kissé széteső apafigurát, Füsti Molnár Éva (Gert) pedig néhány mondatával formálja meg a szorongásában fizikai tüneteket is produkáló testvért. A 17-ei előadáson Arty szerepében a szöveg humorát jól fogó és közvetítő Kisida Istvánt láthattuk. A Csík György kort idéző jelmezeiben és díszletei között rendezett összefogott előadás kiemelte a lényeges dramaturgiai pontokat, így már csak szőrszál- hasogatásnak tűnik, ha megjegyezzük: a szín átrendezésekor megszólaló, égből jövő vonatkattogás kissé talán sok, mint legvégül a karácsonyi dal is, igaz, Bing Crosbyt mindig szeretjük. HODNIK IlDIKŐ GY. Futnak a képek _________________________________ Pa limpszeszt Ez is egy város filmje, Los Angele- sé, amiből azonban csupán a nyitó (és majd a záró) képsoron kapunk egy hűvös, tárgyilagos totálképet. Mindent látunk - és semmit. Semmi részletet, semmit, ami emberi, ami otthonias lenne. A kamera felhőkarcolókat mutat: sötét oszlopként, temetői obe- liszkként merednek elénk. Semmi mozgás, semmi fény. Aztán le- szállunk egy sokemeletes ház tetejére, betonoszlopok, vastraverzek közé. Ez az épület lesz a film szinte egyetlen helyszíne, a „Millió Dolláros Hotel”. De most még a tetőn állunk, szemlélődünk a kamerával, egy fiatalember van mellettünk, ő a történet főhőse, Tom Tom (Jeremy Davies), aki öngyilkosságra készül. Ez az a pillanat, amikor a celluloidszalag először válik palimpszesztté: mintha újraírt kódex lenne, a képi szöveg mögül előderengenek egy korábbi vizuális textus emléktöredékei. Igen, a Berlin-filmben is így álltunk a magasban egy öngyilkosjelölt mögött, de akkor egy angyalt is láttunk mellette. Ez az angyal most hiányzik. Csak hűlt helye van a képen, őt magát már levakarták onnan. Levakartatott. Ez a palimp- szeszt-élmény többször is eltölt bennünket, amíg Wim Wenders nagy lélegzetű, a korábbi opusokhoz hasonló formátumú új filmjét nézzük, A Millió Dolláros Hotel-t (The Million Dollar Hotel). A rendező szuverén bátorsággal alkalmazza a kettős szövegű pergamen olvasásának módszerét, ami az aktuális, a remekmű szintjén jelen lévő műbe olyan konstruktív hiányokat épít bele, amelyek akkor is termékenyen értelmezhetők lennének, ha nem láttuk volna a Berlin-filmet. Ezen esztétikai étékű hiányokat gazdag kömyezetrajz tölti be, s egy izgalmasan elbeszélt történet cselekményszálai hálózzák át hallatlanul tudatos rend követelményei szerint, s egy fokozatosan kibom- ló jelkép struktúra igényeinek megfelelően. Skinner FBI-ügynök (Mel Gibson) egy gyilkossággal kapcsolatosan nyomoz. Fura, mereven járó figura, különös ellentét a groteszk balettet táncoló Tom NAGY IMRE FILMJEGYZETE Eloise szerepében Milla Jorovich Tom társaságában. Egy alkalommal hason fekve látjuk, kivételesen nyak- és gerincrögzítő nélkül, a hátán forradások. Valamit leoperáltak róla. A hotel olyan, mintha sziget lenne a civilizáció özönvízében. Hajótöröttek lakják, bolondok, lézengők, örök gyerekek, akiket a modern világ kirekesztett mint lététől idegen „határtapasztalatokat”. Mögöttük fel-feldereng egy-egy felejthetetlen arc a film- történetből: Gloria Swanson az Alkony sugárút-ból és a Nagy ábránd Stoheimje. Wim Wenders filozófiájának alapkérdése: maga az élet, amelyet csak akkor tudunk értékként szembeállítani a nemléttel, ha teremtett életként fogjuk fel. Erre jön rá hősünk - zuhanás közben. „A lány nem semmi, az Élet nem semmi.” A film valójában a zuhanás másodperceibe préselődik bele, s felidéz egy másik fiatalembert, s egy másik aláhullást. így a szerkezet a Möbius-féle szalag elve szerint hajlítja a jelenbe a múltat s a végtelen időt. Az a másik a semmibe esett. Ezt a fiút, Tom Tomot egy angyal várhatta odalent. t f ♦
