Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-13 / 282. szám
10. oldal - Új Dunántúli Napló A SZÁMÍTÓGÉP VILÁGA 2000. Október 13., péntek Adatbázis Elektronikus kereskedelem: biztos jövő Az IDC monacói európai informatikai fórumán a piackutató cég roppant biztató képet vázolt fel az európai elektronikus kereskedelem jövőjéről. Patrick McGovern alapító-elnök úgy véli, hogy az általános vélekedés ellenére igen szoros a verseny az Egyesült Államok és Európa között, s az internethasználók számát tekintve Európa jövőre megelőzi az Egyesült Államokat! Ha ez a tendencia folytatódik, akkor az elektronikus gazdaság - amely tavaly 900 millió dollárt termelt a vén kontinensen - 28,6-ról 32,2 százalékra tudja növelni a részesedését. Bár az „új gazdaság” 1998-ban az Egyesült Államok bruttó hazai termékének csak 9 százalékát hozta, ez az arány 2004-re 89 százalékra nőhet. Hasonló a helyzet a hagyományos ipar területén, ahol az e-kereskedelem 1999-ben mindössze 21 milliárd dollárt termelt, 2004-re azonban a legtöbb szakértő szerint negyvenszeresére (!) növekszik. Figyel a Nagy Testvér! Egyelőre csak Skandináviában, de megvalósulni látszódik a totális ellenőrzés újabb fejezete. A bekapcsolt mobiltelefon jeleit bemérve a szolgáltatók operátorai már most ötszáz méteres pontossággal meg tudják mondani az illető tartózkodási helyét. A szolgáltatások elsőként Európa egyik „legmobilabb” térségében, Skandináviában bukkantak fel, rögtön három is. A YachtPosition, a BikePosition és a FriendFinder nevet viselő szolgáltatások a rendőri szervek által is alkalmazott módszereket fejlesztették tovább. A YachtPosition előfizetői az operátort feltárcsázva megtudhatják saját tartózkodási helyük koordinátáit. Egy menürendszer segítségével Svédország (és Florida!) területén megtalálhatják a kikötők, bárok, üzletek, szerelőműhelyek helyét és távolságát, irányát a jelenlegi tartózkodási helyükhöz képest, de időjárás-jelentésekhez is könnyen hozzájuthatnak. A BikePosition hasonló adatokat szolgáltat a kerekezők számára. A FriendFinder viszont mindenkinek érdekes lehet, hiszenl meg lehet határozni az illető tartózkodási helyét a barátok és a családtagok mobiltelefonjához képest. Tévészabályozós Windows-program A Microsoft Windows operációs rendszerének következő változatába beépíti a digitális televíziókészülékek működtetését szabályozó kezelőprogramot is. Az új Windows-változat várhatóan a jövő év másik felében jelenik meg a piacon, de az amszterdami Nemzetközi Műsorszóró Találkozón a cég már bemutatta a kísérleti fázisban levő programot. Bár a Microsoft az interaktív szórakoztató elektronika terén késve indult nagy vetélytársaihoz képest, hatalmas vonzerő lesz, ha egyetlen számítógépes programmal lehet kezelni majd a PC- t és a digitális tévékészüléket. Ezzel fölöslegessé válik a Microsoft- technológiát használók számára az a ma még elengedhetetlen külön berendezés, amely a digitális tévéjeleket dekódolja. A készülő új, Whistlemek nevezett Windows kezelőrendszer a Microsoft stratégáinak fejlesztési elképzelései szerint idővel nem csupán a személyi számítógép és a tévé, hanem az egész lakás fűtési és világítási rendszerének a vezérlésére is alkalmas lesz. Féléves a magyar intemetrendőrség A világhálón lévő egyes oldalak jogsértő tartalmáról hetente átlagosan két állampolgári bejelentés - de van, hogy ennek három-négyszerese is - „befut” az ORFK Kommunikációs Igazgatóságán belül működő internetmonitoring csoporthoz. Urbán Tamás, a fél éve működő csoport vezetője szerint a hiedelmekkel ellentétben a csoport tagjai nem az e-maileket, illetve a tartalomszolgáltatók különböző fórumait figyelik, hanem célirányosan keresnek a weben. Feladatuk, hogy az interneten fellelhető magyar oldalakat olvassák, és ha ott szabálysértési vagy büntetőjogi normákat sértő szövegekkel, ületve képekkel találkoznak, akkor azt regisztrálják, majd továbbítsák az illetékes hatóságnak. Az „internetrendőrségnek” ugyanis nincs nyomozati jogköre. • A csoport egyébként - mint elmondta - ritkán lép fel akár közvetlenül, akár közvetve. Legtöbbször egy elektronikus levelet küldenek az oldal tulajdonosának, aki ha azt megszívleli, leveszi a szabálysértő anyagot a netről. A rendőrség munkatársai találtak olyan oldalakat is, amelyeken több mint 300 bűncselekmény elkövetésének módjáról - a CD- lopástól kezdve a különböző gépjárművek feltörésén keresztül a végtelenített telefonkártya készítéséig - lehetett olvasni. A lapra egyébként csak jelszóval lehetett belépni. Az interneten elkövetett bűncselekményeket a szakértők három kategóriába csoportosítják. Ezek szerint a világhálón elkövethetnek olyan bűncselekményeket, amelyeket anyagi haszonszerzés motivál. E körbe tartoznak például az adatlopások. Az előbb említettektől jól el lehet különíteni az érzelmi és indulati motivációjú bűncselekményeket. Ide sorolható a szélsőjobb, illetve szélsőbal anyagok terjesztése, vagy például a pedofil képek felvitele a világhálóra. A harmadik bűncselekménytípus tulajdonképpen „csak” virtusnak minősíthető, de... E kategóriába sorolhatóak például azok az esetek, amikor hackerek vírust juttatnak fel az internetre, így okozva kisebb-nagyobb problémákat. Az elmúlt két évben a Magyarországon interneten elkövetett bűncselekmények döntő többsége a pornográfia vagy a pedofília körébe tartozott. Szakértők szerint az interneten elkövetett gazdasági jellegű bűncselekmények értéke egy éven belül Magyarországon meghaladja az egymiUiárd forintot. A felkapottabb weboldalakat egyébként naponta 80-100 alkalommal próbálják feltörni. __________■ Eg y siker: kulcs az e-kereskedelemhez Milyenek, hogyan kezdődnek a nagy sikertörténetek? Sokszor csak egy ötlettel. Az alábbi történet akár esettanulmányként is érdekes. A 33 éves Richard A. Wiklünd weblapok tervezőjeként kereste kenyerét, és megrendelői legnagyobb megelégedésére jobbnál jobb, szebbnél szebb weboldalakat tervezett. Csakhogy mint utóbb mesélte, megrendelői rendre feltették neki a kérdést: „Dollárezreket költöttem a weblapom létrehozására, de hogyan fogom az embereket idecsalogatni?” A designerként dolgozó szakembernek természetesen nem volt tiszte a válasz, de a gyakori kérdés szöget ütött a fejében. Végül éppen neki sikerült a költséghatékony választ megtalálnia, legalábbis ezt állítja. A Toyota America Inc. számára elkészített egy CD- t, amelynek segítségével a jövendőbeli kuncsaftok egyszerűen eljuthatnak a Toyota exkluzív weboldalára, ahol mindent megtudhatnak a cégről, az új autótípusokról, a vásárlásfinanszírozási formákról, és az egyéb Toyota-programokról. A cég 150 ezer CD- t küld szét az amerikai Toyo- ta-szalonokba, ahol azok terjesztik tovább a Toyota-vásárlók körében. A CD egy olyan szellemes szoftverrel is kiegészül, amelynek segítségével a Toyota több vásárlói visszajelzést képes feldolgozni, és ennek alapján a konkurenciánál jobb, hatékonyabb akciókat és szolgáltatásokat tud nyújtani. A fiatalember új céget hozott létre PortCD.com névvel és mindössze három munkatárssal (azaz a teljes vállalkozás látható a képen) és tevékenységük iránt óriási az e-kereskedelemben érdekelt vállalatok érdeklődése. A dinamikus ifjú főnök szerint: a kevesebb mint negyedmillió dolláros beruházással (tavaly októberben) indult cég az idén már milliókat jövedelmezett, jövőre tízmilliós bevételt vár a cégalapító, a határ pedig a csillagos ég... ______________■ nő i krepp harisnyanadrág (több színben) Triumph melltartó (75-85 B és C kosér, fiatalos, mindkét irányban rugalmas kelméből) 1490 Ft hozzá illő alsó (38-44 méretben) 590 Ft Triumph vállasing 44*** 4 00n hozzá illő alsó (pamut-viszkóz alapanyag, elasztikus csipke díszítéssel, fehér- és gyöngy színben, 3844 méretben) mert non ... A szaunázás kellékei az olajtól a szaunaszoknyáig. .. (a II. emeleten) Ma este 10 óráig tartunk nyitva 20 óra után bármely termék vásárlása esetén dupla SUPERSHOP pontot adunk! Újdonság! & VflRO<; SKALA KONZUM SZÍVÉBE* www.sc.hu női nadrág (több színben, stretch, S-XL méretben) 2990 Ft Tectron órás zsebrádió (CT 298, digitális kijelző, AM/FM rádió, ébresztő funkció) 2590 Ft női zsenília pulóver (norvég mintás, garbó- és kereknyakú fazonban) 3990 Ft Zanussi mosogatógép (DW 4803, 8 teríték, 3 program, vízfogyasztás 17 liter, méret 85x45x60 cm) 74990 Ft férfi nadrág (több színben) 4990 Ft mázas kerámia fűszertartó kicsi, 200 ml 329 Ft nagy, 500 ml 699 Ft férfi flanell ing (többféle színkombinációban) 1490 Ft keretezett képek 20x25 cm (Donald kacsától a romantikus fotóig) 399 Ft női bőr bokacipők (többféle divatos fazonban) 8990 Ft-tói színes reprodukció 20x25 cm (Kandinszkytól a csendéletig, szfnes keretben) 699 Ft gyermek dzseki (kétféle színben, 134-152 méretig) 2990 Ft Az akció szombaton zárásig, illetve a készlet erejéig tartl Két német cég márkaképviseletét ellátó, hegesztőgépek forgalmazásával m és szervízelésével foglalkozó <Jüaliwéí3 Egyéni Cég munkatársat keres ÉRTÉKESÍTÉSI MENEDZSER munkakör betöltésére Dél-Magyarországra. A hosszú távra gondolkodó munkatárs önállóan végzendő feladatai: • piacbővítési stratégia kidolgozása, megvalósítása, • kapcsolattartás a partnerekkel, • hegesztési szaktanácsadás. Jelentkezési feltételek: • lehetőleg felsőfokú műszaki végzettség, • hegesztési szakismeret, • jó kommunikációs készség, • jogosítvány saját szgk. A jelentkezéseket kézírásos szakmai önéletrajzzal együtt a következő címre kérjük: Qualiweld Egyéni Cég, 8800 Nagykanizsa, Szemere u. 3. Tél.: (93) 310-499,318-499 TPG Esőerdő Utazási Centrum 7621 Pécs, Ferencesek u. 34. Tel.: 72/514-544 Tel/fax: 72/514-545 Szeretettel várunk minden kedves leendő utast esőerdőnkben! Ajánlatunk a nyitás alkalmából: Vegyen részt október 14-én, szombaton 9-14 óráig • a Winlermonn tours ez évi sikatalógusónak pécsi, árusítással egybekötött bemutatóján! ílöfoglalási kedvezmények! Az iroda munkatársai szakszerű íelvilágositással szolgálnak minden síeléssel kapcsolatos kérdésben. Tekintse meg a siterepekröl szálé videofilmeket! Ízelítőül ajánlatainkból:- Olaszország/Ravascaletto szálloda félpanzióval: 23.900 Ft/lö/7 nap, autóbusz: 7900 Ft/fő, síbérlet: 14.500 Ft/fő ártól- Olaszország/Ionale- pályaszállás 6 (ős apartmanban 16.700 Ft/fö ártól/8 nap autóbusz: 13.500 Ft/fő, síbérlet: 24.500 Ft/fő ártői- Szlovénia/Maribor - pályaszállás 6 fős apartfmanban 24.500 Ft/fő/8 nap ártól- Szlovénio/Roglo - Turistaház iskolás csoportoknak közvetlenül a pályáknál, teljes panziévai, 5 napos síbérlettel, uszodai belépőkkel: 27.900 Ft/fő ártól 12 éves korig, 32.900 Ft/fő ártál 15 éves korig- Ausztria/Saalbach-Hinterglemm-Wiesern apart- manok-30.900 ft/fő 8 nop áriái További ajánlatok irodánkban! Szilveszteri síutak nagy választékban! Megbizhatóság—minőség—korrekt árokon = Esőerdő Utazási Centrum! ■imv ÖLTÖNY linészes. 59TaúúÍa jgM| mm PÁNTAil® Hfspu I ISMÉT VÁSÁR m. mtm^ n* Kiegészítők megújult választékkal (női cikkek is) FÉLÁRON! Egyes méretekben: A SÍR Kft. éttermében: Október 13-én, pénteken 16-19 óráig Október 14-én, szombaton 9-16 óráig Október 15-én, vasárnap 9-15 óráig ©ffBOD^ Pte, JJfe@f A. 1.17.