Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-24 / 263. szám

. *4 ■■ ■ 2000. szeptember 24. ★ MAGYARORSZÁG-DEL-DUNÁNVÚL ★ ' Reptéri engedélyre várva (Folytatás az 1. oldalról) A stratégiai kormányhatározat a sármelléki és a debreceni repü­lőtér állami támogatással történő fejlesztését nemzeti és nemzet- gazdasági érdeknek nyilvánítja - csak e két repülőtérnek van a szovjet katonai múltból szárma­zóan beton futópályája - , de a többi repülőtérre is kimondja az eseti jellegű állami támogatás le­hetőségét. A fejlesztések fő forrá­sának azonban ezeknél már a vállalkozói, önkormányzati be­fektetést jelöli meg. Vagyis nem kizárt az állami támogatás, ami erre a régióra igencsak ráfér a közlekedési infrastruktúrában. Nemrégiben a Phare 2000 120 millió eurós maradványából a pogányi repülőtér fejlesztése nem kapott. Hiába volt a pályá­zat: utólag kiderült, hogy csak a három kedvezményezett keleti régióban használható fel a pénz. Most azonban izmosodni látszik egy másik lehetőség. A magyar Phare irodában azt tervezik, hogy a hoppon maradtak számá­ra 2001-től a kormány adjon kb. 2-2 milliárd forintos fejlesztési forrást, de szigorúan a Phare-elő- írások szerinti programokra és feltételekkel. Információk szerint mintegy 1,8 milliárd forint jutna Dél-Dunántúlnak. A pályázati előírásokban a kedvezményezett célok között vannak az üzleti éle­tet szolgáló infrastruktúra fejlesz­tések, beruházások. A repülőtér pedig klasszikusan annak szá­mít. A kérdések kérdése, hogy ez esetben vajon a két másik dél-du­nántúli megye és a minisztériu­mok tíz delegáltja miként viszo­nyul a cél jóváhagyásához és a pénz elosztásához a regionális fejlesztési tanácsban. Baranyá­nak persze a létszámarányos el­osztás lenne kedvező, de a sum­ma harmadolása, a 600 milliós részesedés is nagyot lendítene a repülőtérfejlesztés megvalósítá­sán. Ez a cél szerepel a regionális stratégiában, a programokban. Az elutasító döntés felettébb fur­csa színezetű lenne.- A kormány remélt engedélye után feltehetőleg két év alatt való­sulhat meg a fejlesztés. Ha 500-600 millió forinthoz jutunk a magyar Phare-alapból, akkor az önkormányzat a két évben 150- 150 milliót csak ki tud szorítani a költségvetéséből. A Baranya Me­gyei Önkormányzat ígérvénye pedig arról szól, hogy a Harkányi Gyógyfürdő Rt. tulajdonáért ka­pott pénzt a repülőtérfejlesztésre adják. Ha ennek csak a fele telje­sül - hiszen ismert a megye fe­szes költségvetési helyzete - az A Szegedi Városi Bíróság 150 ezer forintra büntetett egy tálján vadászt, aki a Fehér-tavon lelőtt egy cigányrécét. A nemzeti park további 250 ezer forint környe­zetvédelmi bírságot rótt ki a fi­gyelmetlen vadászra, akinek a ci­gányréce 100 ezer forintos esz­mei értékét is meg kell fizetnie. Ugyancsak két olasz ugyanott öt cigányrécét és egy védett kon­tyosrécét lőtt le. Büntetésük ösz- szesen mintegy 2,5 millió forint volt. Százhetvenegy védett ma­dár tetemére bukkantak vámosa­ink az osztrák határon egy olasz vadász hűtőtáskájában. A mada­rak értéke megközelíti a 8 millió forintot. A gazdag zsákmány­gyűjteményben fürj, szalonka, A Pécsi Városszépítő és Városvé­dő Egyesület által kezdeménye­zett alapítványt azonban még nem jegyezte be a bíróság. A szo­borállítás szokásos ügymene­tének időigénye - a pénz össze­gyűjtéséről nem is beszélve - azt valószínűsíti, hogy jövő augusz­tus 20-án aligha lesz avatóünnep. De nincs is határidőnek kitűzve. Szent István tehát továbbra is osztozik azon történelmi szemé­akkor újabb 300 millió. A megyei területfejlesztési pénzekből két év alatt 100-100 milliót kellene el­csípni - kalkulál Papp Béla. A repülőtér azért is megyei ér­dek, mert állítólag több vállalko­zó ugrásra készen áll a termálvi­zes településeken a szállodaépí­téssel a repülőtérre várva. Az vi­szont biztos, hogy a finn Elcoteq annak függvényében tervezi a fejlesztéseit. így 4-5 forrásból nagyjából összerakható lenne másfél milli­árdos költségű beruházás fedeze­mezei pacsirta, feketerigó, szür­ke légykapó, sárga billegető és erdei cankó is volt. Mindez csak alátámasztja a korábbi tapasztalatot, hogy az olasz vadászok elég rendszere­sen védett fajokat is lőnek. A dél-dunántúli területen nem túl sűrűn fordulnak elő ilyen ese­tek, de tavaly olasz vadászokkal itt is akadtak problémák, és vár­ható, hogy még lesz is - hallot­tuk a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága természetvédelmi őrszolgálatának vezetőjétől. A probléma a Dél-Alföldön tipikus, ahol kisvadas vadászatok zajla­nak, főként fogolyra, gerlére, fá­cánra. Ilyenkor esnek áldozatul a védett récék. Ez a vadásztató tre­lyek pécsi sorsában, akikről ugyan közterület lett elnevezve, ám nekik ott nemcsak hogy nincs szobruk, hanem másvalaki szob­ra áll. A legjobb példa erre a Szent István tér, ahol jelenleg Szepesy Ignác püspök - 1893-ban kapott szobrot magánkezdeményezésre, közadakozásból -, Kodály Zol­tán, Csontváry Kosztka Tivadar, Assisi Szent Ferenc és Liszt Fe­renc szobra található. tének több, mint 90 százaléka. Néhány részfeladatot pedig sza­kaszolni is lehet. Egy efféle pénz­ügyi konstrukció azért lenne rop­pant előnyös, mert nem szerepel benne hitel. A repülőtéri beruhá­zások megtérülése kezdetben nem túl gyors, ez esetben sze­rencsés könnyebbség, ha csak a működési költségeket kell kiter­melni. Hiteltörlesztés nélkül er­re - másfél évtized helyett - né­hány év alatt képes lehet a pogányi repülőtér. Dunai Imre hánysága is: a felvezető vadász nem megy ki velük a területre. Az olaszok persze népi hagyo­mányként kapásból lőnek min­deme, ami csak repül. Jókai Mór írta az évszázados vadászszenvedély és a vokális muzikalitás összefüggéséről, a taljánok már lelövöldözték az összes énekesmadarukat, azért kénytelenek helyettük dalolni. Az olasz vadászok gyakran ki­fogásolható magatartása két tőről fakad. Viszik tőlünk a húst lefa­gyasztottam mert Itáliában elfo­gyasztják a kis énekesmadarakat is. A másik sajátosság a céllövé­szeti versengés. Egészen apró szemű sörétet is használnak, amivel akár szitakötőt lehet lőni, és bravúrként meg is próbálják. Volt már rá példa, hogy denevé­rekre lőttek. Dunai I. Jellemző, hogy 1944-ben a kultuszkormányzat a várossal nagyszabású programot ötlött ki, amelyből a háború után nem valósult meg semmi: Janus Pannoniusnak, Surányi Miklósnak, Erdélyi Jánosnak (Pécs 18. századi vezetője), Lakóczy Mihálynak (Pécs első polgármestere), Szent Mór püs­pöknek, Alsáni Bálint bíboros­nak, Klimó György püspöknek, Özsébnek, a pálos rend megala­pítójának, Fráter Györgynek, Péter királynak, a dóm alapító­jának kívántak szobrot állítani. Szent Istvánról akkor is megfe­ledkeztek. D. I. MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GELLERT, MERCÉDESZ nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.35, nyugszik 18.35 órakor. Hírek, tudósítások események közölhetők 14-16 óráig az 505-048-ös telefonszámon. Hírszerkesztő: Dunai Imre Fogolykiváltó - Gellért a német Gerhardt névből ered, amely összetett szó. Elemei: gerely és kemény. A Mercédesz a spanyol Maria Mercedes - Fogolykiváltó Szűz Mária - kifejezés jelzőjé­nek állandósulása. lilesiel a Kapcsolat Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Internet Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az Interneten www.dunantulinaplo.hu Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 269 cm, apadó, 18,4 fok, Őrtilos -10 cm, apadó, 16,4 fok, Barcs -14 cm, apadó, 17,5 fok, Drávaszabolcs 51 cm, apadó, 15,1 fok. Rablás Pécsett A pécsi rendőrkapitányság rablás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki szombaton reggel 6 óra­kor a Maiéter Pál út 106 előtt tettleg bántalmazott egy pécsi lakost, majd eltulajdonította a táskáját a benne lévő arany ékszerekkel, egy Ericsson T10 típusú mobiltelefonnal és mintegy 450 ezer forint kész­pénzzel. A táska sötétkék, vá­szon alapanyagú, rajta „Uro­lógus kongresszus Pécs 2000” felirat. Az elkövető kb. 175- 180 cm magas, erős testalkatú fiatal férfi, aki szürke nadrá­got és szürke, kapucnis felső­ruhát viselt. Kérik, hogy aki a cselekmény körülményeivel, az elkövetővel, az eltulajdoní­tott tárgyakról információval bír, jelentkezzen a 107-es tele­fonszámon. Rákgyógyítás közadakozásból Ötvenmillió forintot szeret­ne összegyűjteni a szek­szárdi bejegyzésű „Thermokezeléssel a rák ellen” alapítvány. Szlavicsek Lászlóné, az alapít­vány elnöke, aki több éve szenved a ráktól, először Ausztriában (nagyon sok pén­zért), majd Magyarországon kapott kezelést, az idei nyara tünetmentes volt, s a vizsgála­tok azt mutatják, hogy tüdejé­ben visszaszorulóban van a betegség. A szekszárdi egyesület 30 millió forintért először a loká­lis gyógyításra alkalmas gépet venné meg, amely az egész testet képes lenne gyógyítani, majd 20 millióért a testüregi (szájüreg, prosztata, végbél) thermogépet szereznék be. Szlavicsekné dunántúli ösz- szefogást sürget. (Az alapít­vány számlaszáma: 11746005- 200187.)Tudomásuk szerint Magyarországon Budapesten és Kecskeméten van ilyen gép. Ha valakit nem is tudnak meggyógyítani a Szász András professzor által kifejlesztett készülékkel, de legalább az életminősége javítható. A ta­lálmány lényege az, hogy a rá­kos daganatot 42 fokos hőmér­sékletre melegítik fel, s ez a beteg sejtek pusztulását ered­ményezi. Hazafi József Aram a kilincsben A falu lakosai tűvé tették Alsómocsoládot a rend­szeresen fosztogató fiú kézre kerítésére. Az intézetből szökött ifjú áramot vezetett a ki­lincsbe. Több helyen is betört, padlá­son bujkált az a fiatal, akit jól ismert a falu lakossága, fülön csípni mégsem sikerült senki­nek. Rejtekhelyét is felkutatták már, ahol megtalálták a koráb­ban ellopott portékák egy ré­szét. A falu lakosainak elmon­dása szerint többen összeálltak a kézre kerítésére. A rögtönzött csapatnak tagja volt egy olyan férfi is, akinek a portáján a 17 éves fiú korábban alkalmi munkát vállalt. Miközben tűvé tették a tele­pülést, régi munkaadójánál be­mászott az ablakon, és ott húz­ta meg magát a suhanc. A várat­lanul hazaérkezők ellen - mint­egy védekezésül - áramot veze­tett a bejárati ajtó kilincsébe. A gazda megérkeztekor villám­csapásszerű fogadtatásban ré­szesült, mikor megfogta a kilin­cset. Szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb baja nem lett. Másnap ismét matatás hal­latszott a megtréfált gazda há­zából. A kilincs megint áram alatt volt, ennek ellenére sike­rült bejutniuk az épületbe, ahol elfogták a hívatlan látogatót. Vélhetően életveszélyt okozó bűntett miatt is folyik ellene el­járás, mert az ügyet a megyei rendőrség vizsgálja. Németh L. Röptében a szitakötőt is Rossz nyárvégük volt védett madarainknak az olasz orvva­dászokkal, ha azok lebukással járó eseteinek utóbbi egy hónapos mérlegét a jéghegy csúcsának vesszük. Államalapítóként nehéz szoborhoz jutni A közelmúltban egy ifjú ónkormányzati képviselő számon kérte a pécsi városvezetéstől, hogy sok más, kevésbé ősi és jelentős településsel ellentétben Pécsett a millennium ünnepi évében nem állítanak fel Szent István-szobrot. Vá­laszként elhangzott: az év első felében létesült erre a cél­ra egy alapítvány, amit az önkormányzat támogat. SzámoUunk együtt! ADunántúli Naplóért Ön fél éven keresztül, utcai árushelyen történő vásárlásnál kiad 8.082 Ft-ot. Ha Ön a Lakáskultúra rendszeres vásárlója, a lapért fél év során összesen 1.716 Ft-ot fizet. Ez összesen 9.798 Ft kiadás fél év alatt. Ha akciónkban a Dunántúli Napló mellé a Lakáskultúrát kéri ajándékba, úgy fél évre mindössze 5.550 Ft-ot fizet a két lapért. Tehát fél év alatt 4,248 Pt-ot takarít magi Egy év alatt pádig 8.498 Ft-otI Most mi adjuk a lapot! Ha vállalja, hogy egy évre megrendeli a t, mi egy magazin egyéves előfizetését ajándékozzuk Önnek. Ezért csak annyit kérünk, hogy legalább a féléves előfizetés díját egy összegben fizesse be. Cserébe garantáljuk, hogy az előfizetési díj Önnek egy évig 925 Ft marad. Az alábbi megrendelőlapon válassza ki, melyik havilap szimpatikus a hat közül, és mi azt küldjük Önnek - ingyen. A megrendelőt vágja ki, és lezárt borítékban küldje vissza címünkre: AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, 7601 Pécs, Pf. 134. Természetesen régi előfizetőink is választhatnak ajándéklapot, ha kitöltve visszaküldik a megrendelő-szelvényt, és legalább fél évre meghosszabítják előfizetésüket. Éves és féléves előfizetőinknek pedig nem kell mást tenniük, mint visszaküldeni a megrendelőlapot. Ne feledje, ha esetleg meggondolja magát, a már kézhez vett ajándéklapok árát ki kell fizetnie, és a t ezután csak az éppen érvényben lévő előfizetési díj ellenében rendelheti meg újra. Utólagos módosításra nincs lehetőség! További információ ingyenes zöld számunkon: 06-80-200-089 MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodájától (Pécs, Engel J. u. 8.) a gazdasági társaság kiadásában megjelenő Új Dunántúli Napló című napilapot, és vállalom, hogy az aláírástól számítva 12 hónapon keresztül a lap előfizetője maradok. A megrendeléssel és az előfizetés 12 hónapon keresztül történő folyamatos fenntartásával jogosultságot szerzek arra. hogy az alább felsorolt lapok egyikét, 12 hónapon keresztül a megjelenéseknek megfelelően ajándékként megkapjam: ....i 100xSzép □ Popcorn Ej Gyöngy Lakáskultúra [I] Kiskegyed konyhája L...j Csók és könny Az ajándék értéke: 2.376 Ft 2 508 Ft 2.280 Ft 3.432 Ft 1.770 Ft 1.548 Ft Jogosultságot szerzektovábbá arra, hogy az áremelésektől függetlenül, a 12 hónapos időtartam alatt 925,- Ft/hó előfizetési díjért kapjam a lapot. Amennyiben előfizetésem a 12 hónapos időtartamon belül felmondom, úgy a már megkapott ajándék lapok árát visszafizetem az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodájának, valamint a későbbiek során az éppen érvényben levő előfizetési díjért rendelhetem meg a lapot. Név:------------------------------------------------------Cím:-------------------------------------------------------------------------- Telefonszám: ----------------------------­Az előfizetésí díjat j [ félévente | [évente | [ készpénzben | | átutalással fizetem. < t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom