Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-27 / 266. szám
Hetedik oldal Dr. Sárközi Ferenc ezredes, Baranya megye tegnap kinevezett új rendőrfőkapitánya harmincegy év szakmai múlttal rendelkezik. (7. oldal) Olvasószolgálat Samu Géza szobrász műveit a róla elnevezett pécsváradi múzeumban állandó kiállításon tekinthetik meg. (13. oldal) Sport Bejutott a legjobb négy közé, így már biztos érmes Erdei Zsolt ökölvívó (jobbra), aki az ukrán Zubrihint győzte le 14-2-re. (14. oldal) Stop az utakon a füstnek Országos körkép Elfogadhatatlanul sok a nagy füstkibocsátással közlekedő dízeljármű az utakon. így foglalta össze az egyhetes zöld kártya ellenőrzési akció előzetes tapasztalatait a Környezetvédelmi Minisztérium tanácsosa. Bibók Zsuzsa elmondta, hogy az akció során ellenőrzött dízeljárművek 40 százaléka lépte túl a még elfogadható füstkibocsátási értéket, ezek fele a határérték kétszeresét-háromszorosát jelentő füstszennyezéssel közlekedett. Mindez bizonyítja, hogy megalapozottak a környezetvédelmi tárca az ellenőrzés szigorítására tett javaslatai. Ezek egyike, hogy a rendőrök állítsák le a láthatóan nagy füstkibocsátást okozó dízeljárműveket, s korlátozzák a zöld kártyájuk érvényességét tizenöt napra. Ez alatt elvégezhető a jármű beállítása és a zöld kártya érvényesítése. A másik indítvány egy tartós hitelesítő jelzés bevezetését szorgalmazza. Az ellenőrzési akció - tájékoztatása szerint - bizonyította azt is, hogy a szabályozott katalizátorral rendelkező négyütemű járművek felelnek meg leginkább az elvárásoknak. Szivárog az urános víz Akár Szentlőrincig terjedhet a szennyeződés PÉCS Sürgős beavatkozást kér a Vízügyi Igazgatóság a Mecsekére Rt.-től, mert a zagytározókból elszivár- gott, sókkal szennyezett víz mérhetően a határérték fölötti szennyezőanyagtartalmú. A központi költségvetés az elmúlt négy évben 200 millió forinttal támogatta egy megfigyelő rendszer felállítását az urános zagytározók körül, s az itt mért adatok sürgetik a gyors intézkedést - jelentette be Udud Péter, a Vízügyi Igazgatóság műszaki ellenőre (képünkön) tegnap Pécsett a Zöld Híd Egyesülés ivóvízvédelmi konferenciáján. A mérések szerint elsősorban a tortyogói vízbázis a veszélyeztetett. Szulfátok, sók, a mangán és a vastartalom mutat magas értékeket a zagytározók közelében, míg az uránium és a rádium jócskán elmarad mindenütt a megengedett értéktől. A 6-os úttól délre, és nyugati irányban az Ércdúsító Üzemtől egészen Szentlőrinc széléig a teljes vízkészlet szeny- nyeződhet. A pécsi ivóvízbázisokat, a tortyogóit és a pellérdit szennyező urános zagytározók gyakorlatilag kiszáradtak, vagyis újabb sós és radioaktív dózis nem kerül már a mélybe - tudtuk meg dr. Csővári Mihálytól, a Mecsekére Rt. területi főmérnökétől. Azonban így is mintegy 10 millió köbméternyi vizet kell közömbösíteni és kiemelni, ami majd a Pécsi-vízbe engedve távozik a térségből. A megyeszékhely lakossága 10 év alatt fogyaszt el ennyi vizet. Több százmillió forintba került az a rendszer, amely várhatóan novemberben kezdi meg a 6-os út melletti zagytározóknál a vízkiemelést és víztisztítást. MÉSZÁROS B. E. Indul a bányaprogram Januártól mecsekiek hajtják a vágatot Spanyolországban Több mint féléves várakozás után a jövő héten a Gazdasági Minisztériumban aláírják azt a szerződést, amely mintegy 200 mecseki bányász számára lehetővé teszi a spanyolországi munkavállalást. Az első csapat januárban indulhat a Leon tartománybeli bányába. Komló-Pécs-Santa Lucia Azok a komlói bányászok, akik a zobáki mély- művelésű bánya bezárása után nagyon bíztak a spanyol lehetőségben, már alapszintű nyelvtan- folyamot is szerveztek maguknak. Számukra már nem cseng idegenül, hogy minera azt jelenti: bányász, a galéria a vágat spanyol neve, a carbon a szén, a picador pedig nemcsak a bikaviadalokon jut szerephez, hiszen így hívják a fejtőkalapáccsal dolgozó bányászt is. Nos, a tanultakat nem árt újra felfrissíteni, mert néhány hónapon belül már a spanyol földben bányásszák a szenet a program résztvevői.- Nem hiszem, hogy nyelvi nehézségeik lennének, ugyanis a magyar csapat homogén egységet alkot, szinte csak egymás között kommunikálnak majd munka közben. A mindennapi élethez szükséges nyelvismeret pedig a gyakorlat szerint gyorsan ráragad az emberekre - mondta Várbíró Gábor (képünkön), a Mecsek Marketing Kft., illetve a spanyol bányaprogram vezetője. A nemzetközileg is elismert - a mecseki speciális bányászati technológiával sok országban sikerrel megforduló - szakember arról tájékoztatta lapunkat, hogy azért húzódott fél évig a szerzőBiztos a megtakarítás dések véglegesítése, mert a Spanyol Bányászok Szakszervezete tiltakozott a külföldi munkaerő alkalmazása ellen. Mára nyugvópontra jutott az ügy, az érdekképviselet is belegyezett a magyarok menetelébe. A Leon tartománybeli bányatársaság sem bízott semmit a véletlenre, hiszen 8 országból kért technológiai és munkavégzési ajánlatot a leművelendő bányamezőre. Ezek közül került ki győztesen a mecseki csapat. A két évre szóló megbízási szerződést jövő kedden írják alá a Gazdasági Minisztériumban a bányatársaság vezetői, illetve a munkára Spanyolországban bejegyzett 2M Mecsek Espagna vállalkozás képviselői. Mint Várbíró Gábor elmondta, ezt követően 2- 3 hónapba telik, mire megszerzik a szükséges munka- vállalási engedélyeket, illetve a Spanyol Bányaműszaki Felügyelőség jóváhagyja a termelés műszaki dokumentumait. Ilyen módon az előzetes tervek szerint januárban indulhat az első két vágathajtó csapat. Őket néhány héttel később már a tényleges termelés résztvevői követhetik.- A létszám felfutásával számításaink szerint egy időben 130 ember tartózkodik majd kint. Úgy tervezzük, hogy három hónap munka után két hónapot itthon töltenek majd a dolgozók. Ez nemcsak a pihenésüket biztosítja, hanem a családokat sem választja el olyan hosz- szú ideig a külföldi munkát vállaló bányászoktól - ismertette az előzetes elképzeléseket Várbíró Gábor. A Leon tartománybeli Santa Lucia mintegy 400 kilométerre északra található a spanyol fővárostól, Madridtól. A programban résztvevő mecseki bányászok havonta 200 ezer forintnak megfelelő nettó fizetésre - a kint dolgozók a spanyol jog szerint adóznak majd - számíthatnak. Ez a juttatás minimális mértékben marad el a spanyol bányászok keresetétől. A magyar-spanyol vállalkozás gondoskodik még az emberek szállásáról, illetve a munkába járásáról. Az előzetes hírek szerint nem okoz majd gondot a program zökkenőmentes lebonyolításához szükséges teljes, 200 fős csapat kiválogatása. A szervezők még idén év elején összeállítottak egy 400 baranyai - többségükben komlói és környékbeli - jelentkezőt magába foglaló listát, közülük kerül majd ki az utazó mezőny. KASZÁS E. Az utazó bányászok fizetésének 10 százalékából személyenként alapot képeznek, ezt a járandóságot a program befejeztével egy összegben kapják meg. Ilyen módon biztos a megtakarítás mindenki számára. Egyébként a magyar pénztárcának sem túl riasztóak a spanyol árak. Lapunk értesülései szerint egy-egy menü 6-700 forintnak megfelelő pesetába kerül, dobozos sört 150-200, egy liter bort pedig már akár 300 forintnyi spanyol valutáért is lehet kapni. Előzetes számítások szerint egy bányásznak havonta 20-30 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül majd az alapvető szükségleteinek biztosítása. MAI SZÁMUNKBÓL VILÁG TÜKÖR Veresége elismerésére szólítják fel Milosevicset. Az Európai Unió hajlandó feloldani a szankciókat. Prágában randevúzik a pénzvilág. A cseh fővárosban kedden megkezdődött a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank idei közgyűlése. Űrseprő jól seper. Megtisztítják a kozmoszt a szaporodó szeméttől. (2. oldal) HAZAI TÜKÖR Zárszámadás a Tisztelt Házban. Még nem tudni, kik a bűnösök és kik az ártatlanok olajügyekben. Miért fordult Mádl Ferenc köz- társasági elnök az Alkotmánybírósághoz? (3. oldal) BARANYAI TÜKÖR Pc a családoknak, részletre. Hamarosan indul a kísérleti program. (5. oldal) SZÜRETI BÁL 0RFŰN, A CLUB 0RFÜ KISTÓ ÉTTERMÉBEN am saajMüM iméűs, Programok: délelőtt vadászlovaglás, piknik ebéd, lovas akadályverseny, fogathajtóverseny. ingyenes mustkóstolás, népművészeti kirakodóvásár, szüreti felvonulás, este mü Tombolánk főnyereménye egy egyéves csikó Érdeklődni lehet a Danubius Béta Hotel Club Orfű Kistó éttermében vagy a 72/498- 483-as telefonszámon. Mai időjárás: Változóan felhős idő, több-kevesebb napsütés +12, +20 °C Háromnapos előrejelzés: Csütörtök Napos, felhős +11, +20 °C Péntek Napos, felhős +12, +20°C Szombat Felhős, napos +12, +21°C TIBAY GÁBOR KOMMENTÁRJA Adott két álláspont, két érdek, egy megye, egy város meg egy gyógyfürdő. Egy város közismert és közkedvelt létesítményével, meg egy megye, ennek viszont forrás kellene sorai rendezésére. (Alaptétel és kis kitérő: akinek rossz, az nem feltétlenül azért van, mert kretének gazdagítják a sorokat. Hazánkban ugyanis bizonyos sajátos geopolitikai képződmények törvényszerűen eladásodnak. Ezeket megyéknek hívja a köznyelv.) Elviekben tehát úgy kellene legyen, hogy mindenki hátradőlhessen az üzlet után a székben, hogy na, most aztán a megfelelő helyre került végre minden. A kopottas medencékben nem csak az avart kavarja T» • • J // / Furdoso tán a részét valaki másnak eladja jól, mert neki sürgős az, hogy a lyukak, azok didaktikai sajátosságuknak megfelelően betömve legyenek - ellenben a közgyűlés is érdekelt a gyors és megbízható üzletben, a sürgető okokat már vitattuk volt fenntebb. Az teljesen világos, hogy egyik érdek mellett sem áll másikat elrántó szándék, ám biztos, távolról indult a két oldal, kérdés, összeérnek-e. Mint ahogy elgondolkodtató az is, hogy mi lesz akkor, ha elfogy a megye pénze, mert a pénzzé tehető önkormányzati ingatlanok már lassacskán erre a sorsra jutottak. Nem akartak persze, de csodák Baranyában sincsenek. Gyógyfürdő Rt.... 0S4. oldnl FÜRDŐSZOBA SZŐNYEGEK VIASZOS VÁSZNAK FŰRÉSZPOROS TAPÉTÁK DlhiGO ^ŐHY^l*^^PARKErTi, Udvarias kiszolgálás, szakképzett eladók, K&H áruvásárlási hitel helyszíni ügyintézéssel. INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! \ Skála Konzum mélyföldszintjén. Tel.: 72/315-898 eztán éjszakánként a langyos estéli szél: fürdőzők tombolnak abban mind éjjel, mind pedig a déli verőn, megérdemelt európai színvonalon, ahogy azt már Úgy kellene, hogy hátradőlhessenek az üzlet után a székben: a helyére került minden mostantól meg kellene szokni lassacskán. Egyelőre azonban nincs üzlet. Hogy aztán meddig, továbbra is kérdés. Csakúgy az is, mi lesz akkor, ha a város két szék között a padlóra ül: a megye keres - és talál is - olyat, aki többet fizet, az-