Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-26 / 265. szám

2000. Szeptember 26., kedd BARANYA I TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal ÉLETVESZÉLYES JÁTÉKOK SZABOLCSFALUBAN. Az egykori hintára, mászókára ma már csak a földből kiálló rozsdás vasak em­lékeztetnek. Focikapu sem lenne, ha az itt lakó fiatalok nem barká- csoltak volna egyet. _________________________fot&müllerandrea Új lakások épülnek SZENTLŐRINC A város a Deák Ferenc utca és a Kodály Zoltán utca sarkán lévő 2367 négyzetméteres önkor­mányzati terület értékesítésével társasházi lakótelket alakít ki, amelyen vállalkozói alapon mint­egy 20-22 lakás épülhet. Az ötlet- pályázatra három tervezőt hívtak meg, és a november végi határ­időre az ő terveik közül dönti majd a testület, hogy melyiket tartja megvalósíthatónak. A város területén elfogytak az egyedi építési telkek. Az önkor­mányzat ugyan vett egy na­gyobb, összefüggő telket lakóte­rület céljára, azonban az elö- közművesítéshez szükséges pénz hiánya miatt ott egyelőre nem alakíthat ki telkeket. Igénylő pedig lenne, akár az önkormány­zati bérlakásokra. A tervezőktől azt várják, hogy az adott telken olyan tár­sasházat építsenek, ami illik a városképbe, és a lakások is biz­ton számíthatnak vevőre, a föld­szinten garázsok és tárolók, az első emeleten kisebb lakások, a második emeleten tetőtérrel összevont nagyobb lakások le­gyenek. A lakások egy része bal­konnal tervezhető, mert az komfortosabb és könnyebben értékesíthető. Az önkormányzat 3-4 bérlakás erejéig az új lakás- támogatási jogszabályok alap­ján akár a finanszírozásban is részt tudna venni. B. M. L. Több zugfőzde, magasabb bírságok Szeptemberig kétszer annyi illegális pálinkafőző készüléket foglaltak le a vámosok a Dél-Dunántúlon, mint tavaly egész évben. A kiszabható bírság a több százezer forintos nagyságrendet is elér­heti. Az otthon tárolt pálinka felhígítá­sa is tilos, az ital alkoholtartalma maxi­mum egy fokkal térhet el a származási bizonyítványban foglaltaktól. Baranyai körkép Szeszes italt előállítani csak a hatósági enge­délyekkel rendelkező helyeken lehet, a vo­natkozó jogszabály értelmében. Baranyában húsz szeszfőzde található, az illegális pálin- kafőzdék száma ennek többszörösére tehető.- Idén eddig 20 pálinkafőző készüléket foglaltunk le a régióban, ebből öt volt bara­nyai - nyilatkozta lapunknak Hajgató Zoltán, a Vám- és Pénzügyőrség dél-dunántúli regio­nális parancsnokságának osztályvezetője. - Tavaly 11 szerkezetet találtunk a három me­gyében. Az augusztus 1-jén életbe lépett jö­vedéki törvény módosításának köszönhető­en munkatársaink gyakrabban keresik fel a szőlősgazdákat, a felfedezett szabálytalansá­A bírság számítása gok számának emelkedése többek között ez­zel magyarázható. Az esetek többségében azonban lakossági bejelentések útján bukka­nunk az illegális szeszfőzdékre. Hajgató Zol­tán hozzátette, a korábbi években jellemző volt, hogy a készülékeket újsághirdetések út­ján árulták a tulajdonosok, a felderítést ez je­lentősen megkönnyítette. Az illegális pálinkafőzésért kiszabható bír­ság nagyobb mennyiség esetén a több száz­ezer forintos nagyságrendet is elérheti. A ké­szülék használatáért húsztól kétszázezer fo­rintig terjedő bírság szabható ki. Az illegális főzésért fize­tendő pénzbüntetés mértékét a főzet mennyiségének és adómértékének szorzata alapján számítják ki. A bírság felső határa nem meghatáro­zott, a törvény csak a mini­mumot írja elő. Tíz liternél kevesebb főzet esetén ma­gánszemélyeknek minimum húsz, cégeknek minimum százezer forintot kell fizetni­ük. Tíz liternél több pálinka készítésekor a bírság alsó határa száz, nem magánszemélyek esetén kétszázezer forint.- A húszezer forintos bírságok a legjellem­zőbbek a régióban, tavaly a legmagasabb ki­szabott büntetés 600 ezer forint volt - mond­ta az osztályvezető. - A bérfőzött pálinkát csak italgyártóknak lehet eladni, ennek ellenére különböző vendéglátóhe­lyeken is gyakran találko­zunk házi készítésű pár­latokkal. Az üzlet tulaj­donosának egyetlen liter bizonytalan eredetű pá­linkáért is százezer forin­tot kell fizetnie. A pálinkák felhígítását is tiltja a törvény, ilyen jellegű visszaélésekkel évente több tucat esetben találkoznak a hatóság szakemberei. Amennyi­ben az otthon tárolt ital alkoholtartalma a származási bizonyítványban foglaltaknál több mint egy fokkal eltér, a termékeket el­kobozzák és a tulajdonost megbírságolják. A pénzbüntetés mértéke a tiltott pálinkafőzé­sért kiszabható bírságokkal megegyezik. - Az idén január 1-jétől hatályos jogszabály­módosítás értelmében, az elkészített pálin­ka alkoholtartalma maximum 55 fokos - a korábbi határértéknél 4 fokkal magasabb - lehet - mondta Hajgató Zoltán. - Ennek kö­szönhetően a hígítások egyre gyakoribbak. Az 55 fokos ital ugyanis az esetek többségé­ben túl erősnek bizonyul és ezért kénytele­nek vizet hozzáadni a főzethez, ami tör­vényellenes - közölte az vám- és pénzügy- őrség szakembere. A tapasztalatok szerint többnyire házilag összeállított, egyszerű pálinkafőző készülé­ket használnak a megyében, a szükséges fel­szerelések mintegy 8-10 ezer forintért bárhol beszerezhetők. A komolyabb, több tíz liter ital előállítására alkalmas szerkezetek ára a 30-40 ezer forintot is elérheti. A baranyai szeszfőzdék megkérdezett illetékesei kérdé­sünkre elmondták, hogy egy liter pálinkáért 500 forintot kell fizetniük a megrendelőknek. Az esetek többségében 200 liter cefre alatt nem vállalják a pálinkafőzést, ebből a men­nyiségből mintegy 20-25 liter pálinka készül.- A házilag előállított készülékekkel, nem steril körülmények között és nem szakembe­rek által főzött párlatok az egészségre ártal­masak lehetnek - közölték. - Az előpárlatot minden esetben ki kell önteni, mert magas réztartalma - nagyobb mennyiség elfogyasz­tása esetén - komoly egészségkárosodáshoz vezethet. WALD KATA A bírság alapját a pálinka mennyiségének és adómértékének szorzata képezi. Az adómérték ötven hektoliterfokos - azaz 100 liter 50 százalék alkoholtartalmú pálinka - esetén 1250 forint hektoliterfokonként (egy hektoliterfok = 2 liter 50 száza­lékos pálinka). Ennél kisebb mennyiség esetén az adómérték 540 forint. 10 liter alatt, a magánszemélyek által fizetendő bírság a meny- nyiség és az adómérték szorzatának kétszerese, cégek ese­tében ötszöröse. 10 liter fölött magánszemélyek a szorzat öt­szörösét, vállalkozások tízszeresét fizetik. 100 liter 50 fokos pálinka után a bírság 312 ezer, cégeknek 625 ezer forint. Káros az egészségre A nem megfelelő erjesztés következtében az ital metil- alkohol tartalma magasabb lehet a megengedettnél, ez lá­táskárosodáshoz vezethet. Az edényekről az alkohol a rezet leoldja, az előpáriat réztartalma ezért az előírtnál magasabb. Nagy mennyiség elfogyasztása az emésztőrendszer károsodását okozhatja. A gyümölcsök magvai cianidot tartalmaznak, a nem megfelelően előkészített alapanyagokból főzött pálinka agykárosodást idézhet elő. Hírcsatorna A BEREMENDI HATÁRBAN és környékén sose volt ennyire gyenge a kukoricatermés, mint ezen az őszön. A gazdák földjein a hektáronkénti hozam 3 tonna a megszokott 7-8 helyett. Van, ahol már ezen a hét végén befe­jezték a betakarítást, amire még nem volt példa. (cs) SOMOGYVISZLÓI ADAKOZÁS. A faluban a hét végén használt ruhákat gyűjtöttek a helyi vörös­keresztesek. Az akciót a sziget­vári társszervezet javára indítot­ták. A két nap alatt közel ötven család adakozott. (cs) SZILÁGYON ÖT létesítmény újult meg az önkormányzat be­ruházásában csaknem három és fél millió forintért. A hét végén fejeződött be a kivitelezés, meg­történt a műszaki átadás. Cse­réptetőt kapott a kultúrház, új kéményeket alakítottak ki az or­vosi rendelőnél és a polgármes­teri hivatalnál. A bolt homlokza­tát színesre festették. ______________________________(CS) Lottónyeremények 38 . HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 9, 22, 58, 69, 79 Joker: 320966 Ötös nem volt Négyes 572.426 Ft Hármas 8094 Ft Kettes 522 Ft Joker: 81.937.154 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 12, 13,17, 26, 32,41 Pótszám: 43 Hatos nem volt 5+1 3.630.525 Ft Ötös 51.497 Ft Négyes 1357 Ft Hármas 394 Ft Leváltott TÁKISZ-vezetők A kormányzati terveknek megfelelően várhatóan jövő év elejétől átszervezik a megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok (TÁKISZ-ok) műkö­dését. A közelmúltban több megyei hivatal - köztük a bara­nyai - vezetőjét is leváltották. Millenniumi pénzből Pécs-Budapest- A jövőben jelentősen bővül majd a TÁKISZ-ok feladatköre, ezt azonban több egyeztetésnek és további szervezőmunkának kell megelőznie - érzékelteti a helyzet képlékenységét Pilasza- novichlván (képünkön), a hivatal frissen kinevezett vezetője. A ter­vek szerint ugyanis a jelenleg közigazgatási adatösszegzést és ellátást gyakorló TÁKISZ-hoz ke­rülnének többek között egyes kincstári - önkormányzati finan­szírozással kapcsolatos - felada­tok, egészségbiztosítási ügyek - így például a családtámogatási feladatokat vállalja majd át a hi­vatal az egészségbiztosítótól -, valamint néhány önkormányzati ellenőrzési jogkör is. Bár még sok a bizonytalanság, a szakemberek úgy vélik, hogy az eredeti elképze­lésekben sze­rePlö' ^ tók. A tervek szerint megyei államháztartási hi­vatalok jönnek majd létre.- A pluszfeladatok nyilvánvaló­an csak a hivatali apparátus bőví­tésével oldhatóak meg, melynek legcélszerűbb módja a megfelelő szakemberek átvétele - véli Pilaszanovich Iván. Az igazgató szerint azonban további konkrétu­mokra legkorábban decemberben lehet számítani. A Pénzügyminisztérium egyéb­ként az év közepén pályázatot hir­detett a TÁKISZ-ok vezetői állásá­nak betöltésére: az országban csak kilenc helyen maradtak meg a hivatalok első emberei, a többi­ek szeptember közepétől - többek között Baranyában is - lecserélőd­tek. Egyes korábbi vezetők nehez­ményezték, hogy a hivatali rend­nek megfelelően nyolc napon be­lül nem kaptak írásos elbocsátó választ, mindössze telefonon tu­datták velük, hogy megbízatásuk véget ért. Lapunk az üggyel kap­csolatban megkereste Altorjainé dr. Eisenberg Judit korábbi igazga­tót is, ő azonban nem kívánta kommentálni az ügyet. __T.G. Szi getvár Az orosz kormány engedé­lyével exhumálhatták a vár előtti szovjet katonasírokat, így már csak az időjárás akadályozhatja meg a mil­lenniumi szobor és park ok- tóber 23-ai avatását. A város önkormányzata az erede­ti tervek szerint már augusztus 20-án avatta volna a Bencsik Ist­ván szobrászművész alkotta mil­lenniumi szobrot és a Dévényi Sándor építész tervezte parkot a vár bejárata előtti részen, ám a munka csak a szovjet katonasírok engedélyezett exhumálásának befejezésével kezdődhetett el. Az utóbbi napokban felgyor­sultak az események: a dencs- házi vállalkozó már végzi a terep- rendezést és elkészült a szobor vasbeton alapozásával, a város- gondnokság napokon belül meg­kezdi a sírhelyek parkosítását és a sétányok kialakítását.- A hét végére a szobor talap­zata is elkészül, dolgoznak a par­kosításon, és a Turbéki temető­ben az új orosz katonatemető ki­alakításán, amit kellő ünnepé­lyességgel és felszentelve szeret­nénk avatni, ha a várható nagy esők nem hátráltatják a munká­kat - mondja dr. Amcsi József jegyző. Az Almás híd korlátái megújul­nak, a híd végén faragott oszlo­pok hirdetik majd a millenniu­mot, a Turbéki temetőben Vanyúr István szobrászművész tervei alapján és szobraival alakítják ki az új katonai sírkertet is. Mindezt anyagüag a Magyar Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal fedezi. A vár előtti emlékmű és park a két fülesbástya előtti térben vár­hatóan a város új idegenforgalmi vonzerejévé válik majd. B. M. L Nem aggódnak, de vannak feltételeik Új helyre költözik a megyei önkormányzat drogrehabilitációs intézete Várhatóan fél éven belül megkezdheti működését a megyei önkormányzat drogbeteg rehabilitációs központja Pécs- váradon, ami eddig Keszüben működött. A helyi képviselő- testület tegnap vitatta meg az együttműködési megállapo­dást, az igényelt ingatlant a megyei közgyűlés már megvá­sárolta, a felújítási munkálatok hamarosan elkezdődnek. Pécsvárad A megyei önkormányzat, bár nem kötelező feladata, felvállalta a drog­betegek rehabilitációs intézetének működtetését, amely' eddig Keszüben üzemelt.- A készíti, egyházi tulajdonú épület már elég rossz állapotban volt, a bővítésre sem volt lehető­ség, ezért mintegy másfél éve úgy döntött a testület, új helyet kell ke­resni a központnak - vázolta Pörös Béla, a megyei közgyűlés alelnöke. Végül Pécsváradon találtunk rá a megfelelő helyre, amelyet megvá­sároltunk, a készíti házat pedig visszajuttatjuk az egyháznak. Nem ment könnyen a döntés, mint az alelnök elmondta, szükség volt arra, hogy a képviselőket meg­győzzék, nem jelent veszélyt a vá­rosnak az intézet. Értesüléseink szerint a helybeliek nem aggódtak ennyire, komolyabb beszédtémát nem is jelentett, hogy a gyógyító központ idetelepül, bár akadtak, akik féltek, az intézménnyel együtt a kábítószer is megjelenik. Voltak, akik gyermekeiket óvták az „idege­nektől”, mások viszont példaként hozták fel a fogyatékos tanulók ott­honát, amely évek óta súrlódás nél­kül együtt él a várossal. Az aggá­lyok miatt természetesen az önkor­mányzat is támasztott feltételeket.- Az egyik legfontosabb, hogy az együttműködési szerződésbe bekerült: kizárólag belső gondo­zásról van szó, nyitott drogambu- lanciás részleggel nem bővítik az egységet - fejtette ki Zsádi János polgármester (képünkön). - Úgy vélem, a település érdekében, a nyugalom miatt erre szükség van. A megállapodás szerint emellett a megyei közgyűlés folyamatosan tájékoztatja a pécsváradi testületet az intézet tevékenységéről, az ott folyó szakmai munkáról, s lehető­ség szerint a helybelieknek is munkalehetőséget próbál biztosí- . tani az egységben. Á központ dol­gozói a helyi oktatás terén a ter­vek szerint közreműködnek a fel- világosító programokban is. A he­lyi önkormányzat ugyanakkor fel­vállalta, hogy az alap-egészség­ügyi ellátást az intézményben is biztosítja, továbbá a hétvégi és hét­közi ügyeletet is kiterjeszti a reha­bilitációs foglalkoztatóra. A megyei önkormányzat az egészségügyi tárca pályázatán nyert forrást a rehabilitációs köz­pont fejlesztésére, amit a készíti épület bővítése helyett - mivel az nem lehetséges - most Pécsvára­don használ fel. A tervek szerint- maximum húsz fő bentlakásos az önkormány­zattól a 6-os út mellett, a volt tsz- major és iskola jelenleg kihaszná­latlan épületében hamarosan el­kezdődhet az átalakítás, és várha­tóan fél éven belül a készíti intéz­mény átköltözhet. Ez a lépés ugyanakkor csak egy része annak a programnak, amely révén a me­gyeszékhelyen is új helyet kapha­tott a megyei drogközpont. NYAKASZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom