Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-23 / 262. szám

14. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2000. Szeptember 23., szombat lilesiel Kommunikációs partnerünk: a Westel Rt. Labdarúgó NB I., NB I. B, NB II. Férfi kézilabda NB I., második forduló A csoport gólzsákja az ellenfélnél Baranyai körkép Mindhárom NB-s bajnokságban, az NB I- ben, az NB I. B-ben és az NB Il-ben is tel­jes fordulót rendeznek. A legmagasabb osztályban a PMFC az erős középcsapat­nak számító Debrecent fogadja, míg az NB II-ben baranyai rangadóra kerül sor: a PVSK-hoz látogat a Harkány. Újabb nehéz feladat várja a PMFC NB I-es lab­darúgócsapatát, hiszen a B-csoportban a har­madik helyen álló Debrecent fogadja hazai pá­lyán. A leendő ellenfél ugyan verhetőnek tűnik, mégis intő jel lehet, hogy náluk játszik a cso­port leggólerősebb csatára, a télen Nagykani­zsáról Debrecenbe igazolt Kerekes Zsombor, aki kilenc mérkőzésen már nyolc gólnál tart. A pécsieknél éppen a csatárposzton adód­nak a legsúlyosabb problémák: a kilenc eddigi találkozón mindössze négy gólt szerzett a csa­pat. Toma Árpád vezetőedzőnek ez a gond okoz fejtörést, hiszen az MTK ellen sem brillí­rozott az együttes támadósora. A tréner el­mondta, hogy a napokban külön erre készül­tek, s ha sikerül megvalósítania elképzeléseit, akkor az első győzelmet is megszerezhetik. A szakvezető az MTK elleni mérkőzésen már tapasztalt biztató jeleket a védekezésben, amire nagy szüksége is lesz az együttesnek. A PMFC eddig valamennyi találkozóján kapott gólt, sosem tudott 0-ra játszani. A csapatnál Márton letöltötte büntetését, a sérültek közül továbbra sem játszhat Puskás és Lantos, Király szereplése kérdéses. A várható összeállítás: Matus - Tomka, Dienes, Márton, Kutas - Berdó, Toldi, Gálffy, Szekeres - Osztermájer, Király (Szabó Zs.). További mérkőzések. A-csoport: Dunaferr- Sopron (16.00), Nyíregyháza - Kispest (16.00), Győr - FTC (16.00, ml), Haladás - Ta­tabánya. B-csoport: Vasas - ZTE (19.00), Újpest- Videoton (19.00). A Nagy­kanizsa - MTK találkozót ok­tóber 8-ra halasztották. Az NB I. B-ben a kiesésre ítélt Komló a Hévízhez láto­gat, akitől otthon 8-0-ra ki­kapott. Az elvárásokat is eh­hez mérten lehet meghatá­rozni: csak a súlyos vereség elkerülése lehet a cél. Gyuri- na József ennek megfelelően nyilatkozott: - Nem utazunk nagy reményekkel Hévízre, de megpróbálunk helytállni. Eltiltott nincs a csa­patnál, térdsérülés miatt Bori nem játszhat. A várható kezdőcsapat: Gerstenbrein - Fo­dor, Augustin, Bozai, Sontra - Luthár, Méhn, Dörgő, Geisz - Kolesánszky, Müller. További mérkőzések: Csepel - Dorog, Ka­posvár - Százhalombatta. Szabadnap: Marcali. Az NB II. B-csoportjában baranyai rangadóra kerül sor. A második PVSK a Harkányt fogadja. Az erőviszonyok alapján a vasutasok győzelme sejthető, de a rangadón bármi megtörténhet. A PVSK vezetőedzője, id. Dárdai Pál helyett most is Lőrincz Sándor (képünkön) irányítja az együttest. A megbízott edző vezetésével a Har­kány ellen természetesen győzelemre törnek hazai pályán. Sérült nincs, egyedül a három sárga lapos Csordás nem játszhat eltiltása miatt. A tervezett kezdőtizenegy: Horváth - Vesz- sző, Tallósi, Mosonyi, Jordanov - Balázs, Sipos, Schmidt, Hegedűs, Dárdai B. - Varga. A PVSK ellenfele, a harkányi együttes persze nem akar pont nélkül távozni Pécsről. A me­gyei rangadót háromesélyesnek tartják, szeret­nének meglepetést okozni. Óbert Béla vezető­edző csapatánál eltiltott nincs, sérülés miatt Horváth nem állhat a tréner rendelkezésére. A várható összeállítás: Herczog - Molnár, Papp, Vida, Gellén - Nagy, Takács, Weinert, Berkics - Makai, Szabó. Az A-csoportban a Szentlőrinc a listavezető Balatonlelléhez látogat, így nem számíthat könnyű mérkőzésre, ennek ellenére Mészáros Ferenc vezetőedző együttese nem feltartott kéz­zel utazik. Különleges taktikával is készül a szakvezető érré az összecsapásra, amit nem árult el. Sérült és eltiltott nincs a csapatnál. A várható kezdőcsapat: Kurucz - Zámbó, Nagy, Morvái, Papes - Armbruszt, Reith, Pfeiffer, Orlovics - Lakatos (Pincehelyi), Szabó II. A másik baranyai együttes a Beremend Kaposvölgyén szerepel. A már öt döntetlent összehozó cementgyáriak Héhl János vezető­edző irányításával bátran akarnak játszani ide­genben is, s ponttal-pontokkal szeretnék kelle­mesebbé tenni a hazafelé vezető utat. Eltiltott nincs, sérülés miatt Korosecz és Kutyáncsánin nem hadra fogható. A tervezett kezdőtizenegy: Herbert (Demhardt) - Bábli, Macsi, Kislőrincz, Borsos - Petőcz, Lóth (Halász G.), Juhász (Berdó), Kutas - Polgári (Onódi), Kósa (Halász A.). További mérkőzések. A-csoport: Paks - Decs (vasárnap, 16.00), Baja - MÁV NTE (szombat, 16.00). B-csoport: Szekszárd - Baracs (szombat, 16.00), Andocs - Dombóvár, Bonyhád - Kalocsa (vasárnap, 16.00). K. MAYER ANDRÁS Kesztyűt húz az ifjúság Teniszpálya a szemét helyén Pécs, Verseny utca Ma kezdődik a 2. Horváth Gé­za serdülő és kadett ökölvívó­torna, amit a PVSK rendez a Verseny utcai csarnokában. A legjobb magyar utánpótláskorú bokszolók lépnek ringbe szom­baton a versenyen. Több orszá­gos bajnok és diákolimpia-győz­tes is osztja majd a kemény pofo­nokat 16 órától. Az ünnepélyes megnyitóra 15.30-kor kerül sor. A tornára tíz egyesület nevezte be összesen 50 sportolóját, 21-en a serdülő, 29-en a kadett korcso­portban szerepelnek. Baranyát három szakosztály képviseli, a rendező PVSK-Szentlőrinc mel­lett a DOZSO és a Zsutipe delegál versenyzőket. A szombati program után va­sárnap már a döntőkkel folytató­dik a program, amelyek 9 órától kezdődnek. A szervezők szoká­sukhoz híven ismét ingyenes be­lépést biztosítanak a sportág sze­relmeseinek, s bíznak benne, hogy az olimpia ellenére is sokan kilátogatnak a rendezvényre. Mohács Elkezdték a földmunkálatokat az illegális szemétlerakónak is hasz­nált régi téglagyári gödör helyén, a félkész sportcsarnok mellett, ahol egy szabadidőparkot szeret­ne létrehozni az önkormányzat. Szekó József polgármester el­Szeptember 23., szombat DUATLON. Diákolimpia Pécs vá­rosi és megyei döntő, Pécs, Délász-parkoló, 9.00. ÍJÁSZAT. Vadon-kupa, Gyűrűfű, 10.00. KÉZILABDA. NB 1. B, férfiak: Szi­getvári Takarékszövetkezet SE - Balatonfüred, Szigetvár, 17.00. Pe­likán-Siklós - Szombathely, Sik­lós, 18.00. Komárom - Pécsvárad- Renax, Komárom, 18.00. NB 1. B, nők: Győr II. - PEAC-TÁSI, Győr, 15.00. NB II., férfiak: PEAC- Kettele - Balatonboglár, Pécs, Egyetemi csarnok, 15.00. Harkány - Dombóvár, Harkány, 18.00. Nagykanizsa - Hosszúhetény- Pécsvárad, Nagykanizsa, 16.00. Csurgó - Mecseknádasd, Csurgó, 16.30. NB II., nők: Tamási - Térni Pécs, Tamási, 12.00. KOSÁRLABDA. NB I. B, férfiak: PVSK - Veszprém, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 18.00. LABDARÚGÁS. NB I.: PMFC - Debrecen, Pécs, Újmecsekalja, 16.00. NB II., Dráva-csoport, A-al­csoport: Balatonlelle Szentlőrinc, Balatonlelle, 16.00. Megyei I. osztály: PEAC - Szeder­kény, Pécs, Egyetemi pálya, 10.30. Patapoklosi - Pécsvárad, Patapoklosi, 16.00. Bicsérd - Sellye, Bicsérd, 16.00. Bóly - Dunaszekcső-Bogád, Bóly, 10.00. 3. Baranyateher-kupa, férfi és női kispályás torna, Pécs, Vasas, 8.00. ÖKÖLVÍVÁS. Horváth Géza utánpótlás emlékverseny, Pécs, Vasút-csamok, 16.00. TEKE. Szuperliga, férfiak: BKV Előre - DDGÁZ, Budapest, 10.00. TENISZ. Közalkalmazottak, köz- tisztviselők teniszversenye, Pécs, Balokányliget, 9.00. mondta, hogy a földterület rend­betételéhez a szaktárcától kapott 92 millió forintból csak 80-ra van szüksége a kivitelezőnek. A ma­radékból tenisz- és kocogópá­lyákat, valamint egy dísztavat alakítanának ki, ha a minisztéri­um is jóváhagyja terveiket. _______________________K. M . A. VÍZILA BDA. OB I. B: Egri Vízmű - PVSK-TÁSI, Eger, 14.00. Orszá­gos gyermekbajnokság: Vasas - Pécsi TÁSI, Budapest, 11.00. Szeptember 24., vasárnap KÉZILABDA. NB I. B, nők: Szombathely - Szekszárd, Szom­bathely, 16.00. NB II., nők: Mo­hács, Fonyód, Bátaszék, 15.30. Balatonboglár - Pécsváradi Spar­tacus, Balatonboglár, 15.00. KOSÁRLABDA. NB I. B, nők: Ta­tabánya - Autópark-PVSK, Tata­bánya, 15.00. LABDARÚGÁS. NB I. B, Nyugati csoport, B-alcsoport: Hévíz - Kom­lói Bányász, Hévíz, 16.00. NB II., Dráva-csoport, A-alcsoport: Kapós- völgye - Beremendi Építők, Nagy­berki, 16.00. NB II., Dráva-csoport, B-alcsoport: PVSK - Harkány, Pécs, Vasút-pálya, 16.00. Megyei I. osz­tály: Siklós - Kozármisleny, Lány­csók - Szászvár, Hidas - Szigetvár, Mohács - Majs. Megyei I. B: Drává­tok - Felsőszentmárton, Nagyár­pád - Hóból, Sásd - Hosszúhetény, Somberek - Kovácshida, Magyar- bóly - Magyarszék, Töttös - Palo- tabozsok, Gödre - Boda, Egerág - Újpetre (mind a pályaválasztók ott­honában, 16.00). ÖKÖLVÍVÁS. Horváth Géza utánpótlás emlékverseny, Pécs, Vasút-csamok, 9.00. TÁJFUTÁS. Őszi-kupa, Pécs, Bü- döskút, 11.00. TEKE. Szuperliga, nők: PNTSE - Kaposvár, Pécs, Egyetemi teke­csarnok, 10.00. VÍZILABDA. Országos gyermek­bajnokság: Pécsi TASI - Villanó Fókák, Pécs, Abay Nemes Oszkár sportuszoda, 11.00. __________________________ffl ur nám kis- és középvállalkozóknak • gyors hitelbírálat • 1 és 30 millió forint között kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül • Hitelgarancia kezességvállalása > • futamidő 1 év További információ: Pécs, Ferencesek u. 6. Tel.: (72) 336-022 KÖLCSÖNÖS BIZALOM - KÖZÖS SIKER www. konzumbank-hu KONZUMBANK A hétvége sportműsora Járhatónak tűnő út Komló-Cegléd Komlói Bányász - Nyíregyháza 27-21 (13-12) 1000 néző. V.: Horváth, Mar­ton. Komlói Bányász: MÉSZÁ­ROS (képünkön) - Iván 2, SOÓS 7, PAPP L. 4, TOLSZTIH 5, Keszt­helyi 7/7, Szüovics 2. Cs.: Koncz, Papp G., Dömös, Perencz T. Edző: Fenyvesi Károly. Nyíregy­háza: KENYERES - Kemény 1, Gábosy 6, Déváid, Kaplonyi 5, Medve 3, Sipos 3. Cs.: Lencsés (kapus), Pacza (kapus), Nagy Z. 2, Tarnavölgyi, Bíró, Csaba, Bolyáki 1. Edző; Hanufer Sándor. Kiállítások: 8, ill. 8 p. Hétméteresek: 8/7, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 7. p.: 3-4,14. p.: 6-5, 18. p.: 7-9, 24. p.: 11-10, 36. p.: 16-13, 40. p.: 17-16, 52. p.: 24-17. Egy negyedórát kellett várni arra, hogy vezessen a Komló, és utána egy félidőt, hogy ezt biz­tossá tegye. Kezdetben a vendé­gek remekül lőtték át a be­húzódó komlói falat, szinte mindig kipók- hálózták vala­melyik felső sarkot. A véde­kezés szigo­rúbbá és haté­konyabbá válá­sával aztán nem tudott mit kez­deni a Nyíregyháza, és a kontrák ugyan nem eredményeztek min­den esetben gólt, de a rutinos, egymást jól ismerő belső négyes támadásban jól ismerte fel és használta ki a helyzeteket. Soós, Papp László és Tolsztih egymás gondolatait is kitalálták, Keszthe­lyi pedig a heteseket lőtte szinte hibátlanul, csak a végén, mikor már minden eldőlt, hagyott ki egyet. De így is megvolt a heti he­tes. A második játékrészben tíz perc alatt egyértelművé tették a hazaiak, hiú ábránd az alföldiek számára még a pontszerzés is, pillanatok alatt elhúztak hét gól­lal, és arattak magabiztos győzel­met. Fenyvesi Károly: - Ezen az úton kell továbbmenni. Hanufer Sándor: - 45 percig egész jól bírtuk, aztán fölénk ke­rekedett a Komló. Cegléd - V. Tabac-Pécsi KK 31-19 (14 -10) 1000 néző. V.: Kékes P„ Kékes Cs. Cegléd: Erdélyi L. - BENDÓ 9/1, Kökény 2, JAKAB 6/1, Dengi 2, Lengyel 1, Varga 3. Cs.: CZIRÁKI (kapus), HÍMER 6/1, Magyar 1, Dávid 1. Edző: Nagy Károly. V. Tabac-Pécsi KK: Szente - Erdélyi P. 3, Szögi 1, Lévay 2, Horváth 5, Bognár N„ Kovács Zs. 1. Cs.: Balló (kapus), Frey T. 1, Frányó B. 1, Serfel 4, Katzirz. Edző: Füzesi Ferenc. Kiállítások: 10, ill. 14 p. Hétméteresek: 5/3 ill. 3/0 Az eredmény alakulása: 9. p.: 4-4, 18. p.: 7-9, 40. p.: 20-11, 55. p.: 29-17. A 18. perc kétgólos vezetése után három ziccert hibáztak a pé­csiek, és ez értehetetlen módon megfogta őket. Visszaestek, vé­dekezésben mintha elfelejtették volna a tanultakat, szinte ólomlá­bakon játszottak. Mindennek nem is lehetett más eredménye, mint ez a katasztrofális, 12 gólos vereség. Füzesi Ferenc: - Teljes csődöt mondtunk. További eredmény: Tiszaföld- vár - Dunaferr 22-30. M. Z. Kezdődik a kosárszezon Pécs A kosárlabdasport szerel­meseinek örömére szomba­ton indul a férfiaknál a ma­gyar bajnokság 2000/2001- es idénye. Az utóbbi egy-két évben a férfiaknál is elké­nyeztetett szurkolók idén „csak” az NB 1. B-s PVSK mérkőzéseit látogathatják. Jól sikerült a felkészülés a Zalay Zoltán vezetőedző irányította csapatnak. Több rangos tornán is részt vettek, ahol a leendő ellenfe­lekkel is játszottak már az új sza­bályok szerint. A fiatal együttes­től győzelmet vár a szakvezető a nyitányon, ami önbizalmat ad­hatna a bajnokság további szaka­szára nézve. Ellenfelük a stabil NB I. B-s Veszprém gárdája lesz. A 18 órakor kezdődő mérkőzés pikantériáját az szolgáltatja, hogy a vendégek kispadján az a Petőfi Lajos ül, aki a PVSK-ban kosárlab­dázó Petőfi Áron édesapja. A Lauber Dezső sportcsarnok­ban a kapunyitás 15.15-kor lesz, mert negyedórával később már kezdődik az ifik mérkőzése. A B- csoportos nyitányra a diák- és nyugdíjasjegy ára 200, a felnőtté 300, az egész idényre szóló diák­bérlet 3000, a felnőtt pedig 4500 forintba kerül. A 14 éven aluli gyermekek és a 70-en felüliek in­gyen mehetnek be a csarnokba. K.M. A. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata vé^zi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), vala­mint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január 1-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Az újság a t • • • • • # •panda szerkesztőségi rendszerrel készült Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hunga-ropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá- ^ A nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ^AATESZ ISSN 0865-9133 tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom