Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-21 / 260. szám
6. oldal - Uj Dunántúli Napló HITÉLET 2000. Szeptember 21., csütörtök Évnyitó a református kollégiumban Közel 400 tanulóval és 49 nevelővel kezdte meg a Pécsi Református Kollégium tagintézménye a 2000/2001-es tanévet. A beiskolázás igen eredményes volt, hisz az első évfolyamon 50 kisdiák, a 9. évfolyamon 51 gimnazista tanul a két-két osztályban. A tanévnyitó választott igéje: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene azúr, az a nép, amelyet örökségül választott. ” (Zsolt 33,12) Addig amíg az elemibe elsősorban pécsi, illetve annak szűk körzetébe tartozó szülők gyermekei járnak, addig a középiskolában Baranya kisebb-nagyobb településeinek fiataljai, is képviseltetik magukat, vállalva ezzel a bentlakást. Idén is jelentős anyagi erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy családias környezetben tölthessék mindennapjaikat. Az elmúlt tanév érettségizett diákjai sikene- sen felvételiztek. A 32 érettségizettből 17 jutott be egyetemi és főiskolai szakokra, a többiek pedig érettségihez kötött szakmákat tanulnak. A végzősök közül kilencen végeznek karitatív munkát Európa szociális intézményeiben, illetve gyülekezeteiben. így védett környezetben nyílik lehetőségük arra, hogy a gimnáziumban jó alapokra helyezett nyelvtudásukat elmélyítsék a jószolgálati munka mellett. Az idei tanév kiemelt feladatai közé tartozik a sportcsarnok építése. A nyár folyamán sikerült az önkormányzattal az intézményükkel szomszédos telek birtokbavételéről elvi megállapodásra jutni,. így ha rövid időn belül a jogi akadályokat is leküzdjük, akkor talán az ősz folyamán megkezdődhet a beruházás, melyet az Ifjúsági és Sportminisztérium’is 17 millió forinttal támogat. Ha elképzeléseink a terveknek megfelelően alakulnak, akkor a 2001/2002-es tanévben tanulóink már birtokba is vehetik az új létesítményt. Mivel épületeink lassan elkészülnek, így egyre több időt tudunk fordítani intézményünk egyéb feladataira is. Ebben az évben hangsúlyosabban szeretnénk jelen lenni a város életében. így az oktatási intézmények által meghirdetett versenyekre a tehetséggondozásban részt vevő tanítványainkat indítjuk. (Van olyan tantárgy, ahol 2 diákkal is lehetősége van a tanárnak külön foglalkozni.) A pécsi református gyülekezetek alkalmain is rendszeresen vennénk részt. Ezek mellett amennyiben igény mutatkozik, kórusunkkal, színjátszó-körünkkel szívesen vállalunk szereplést, szolgálatot. Emellett természetesen ápoljuk kapcsolatainkat, melyek Baranya református gyülekezeteihez kötnek bennünket. Ennek egyik eredménye, hogy a Szigetvár melletti kis falu Molvány gyülekezeti házát közös erővel újítottuk föl és holland segítséggel tettük alkalmassá arra, hogy 25 diák aktívan ott tölthesse szabadidejét. Szeretnénk, ha ez a hely arra is jó lenne, hogy alkalmanként tanáraink testi-lelki felüdülését is szolgálja. Baka Sára igazgató Emlékeztető 125 ÉVE áll az evangélikusok temploma a Dischka Győző utcában. Az évfordulóról a szeptember 24-én 10 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten emlékeznek meg. Vendégek a testvérvárosi gyülekezet képviselői Fellbach-Oeffingen- ből, Kolozsvárról és Lahtiból. A SZÉKESEGYHÁZI plébánia nyitva tartása megváltozott: vasárnap kivételével mindennap 10.00-12.30-ig és 16.00-18.00 óráig, kivéve szombat délután. ESZPERANTÓ MISE. Pécsett az első eszperantista Lajos Gyula kanonok volt, aki 1912-től tanította is a nyelvet. Az ő nevét viselő eszperantó múzeumot a Belvárosi plébánián a magyar eszpe- rantisták országos elnöke szeptember 23-án, szombaton 11 órakor nyitja meg. A megnyitót eszperantó nyelvű szentmise követi. A KÁNTORKÉPZŐ végzősei szombaton 10-kor a Bazilika Szent Mór kápolnájában veszik át oklevelüket. Ok Könczöl Ferenc ny. főisk. tanárnál vizsgáztak. A KOMLÓI baptista gyülekezet jubileumi hálaadó napokat tart szeptember 23-án és 24-én az Engel utca 14/A alatti imaházban. A gyülekezetei ’25 óta jegyzik. FÚVŐSZENE A MISÉN. A Bel városi templomban a vasárnapi fél 10-es német szentmisén a babarci Wölfling zenekar játszik. Rádióközvetítés 10.30-tól. VASÁRNAP DÉLELŐTT 10.30 kor Olaszon, délután 4 órakor Egerágon bérmál Pavlekovics Ferenc általános püspöki helynök. PÉNTEKEN 19 és 21 óra között a 101,2 MHz-en a Publikum Rádió felvételről közvetíti Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kozár- mislenyi anyaházában Clarissa és Tarzicia nővérek örökfogadalmi, Míra és Angelika nővérek fogadalmukat megújító szentmiséjét. SZENT GELLÉRT-NAPI meg emlékezést tart a Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola szeptember 27-én szerdán 17 órakor a Zárda-templomban. HITOKTATÓK továbbképzése kezdődik szeptember 30-án 10 órakor a Hittudományi Főiskolán. A tanfolyam éves díja 1000 forint. Érdeklődni a tanulmányi irodán (72-513-063), vagy a konzultációs irodában lehet (72-513-030). PÉNTEK este a 18 órás szentmise után P. Werner József SVD missziós élményeiről tart előadást a Pálos-templomban. RÓMÁBA zarándokolnak a bólyi- ak az egyházközség szervezésében október 19. és 25. között. Érin- ük Assisit és Padovát is. Érdeklődni Győriné Meiszterics Katalinnál, a (69) 369-111-e számon lehet. EMLÉKMISE lesz Hirden szeptember 22-én 17 órakor Lócsi Ist- . vánért és a Hirden szolgáló valamennyi elhunyt paptársáért. Kérik mindazokat, akik elszármaztak a faluból, és tisztelték, szerették papjukat, jöjjenek el. CSERKÉSZ világtakarítás. Szeptember második szombatján és vasárnapján 11 éve a világ cserkészei megtisztítják az erdőket, vízpartokat a hulladéktól. A pécsiek idén is bekapcsolódtak az akcióba, a kiscserkészek a Kálvária-domb környékén, a nagyobbak a Dömör- kapu-Kantavár közti erdőben gyűjtötték a szemetet. _________■ Wa ldorf-iskola? Szeptember 7-én a Dominikánus Házban bemutatkozót tartottak a Waldorf-pedagógja képviselői. Tudjuk, hogy mostanában foglalkoznak egy pécsi Waldorf-iskola szervezésével Hallottuk, hívő katolikus pedagógusok is mintegy invitálást kaptak már az iskolában való részvételre. Ezért fontos, hogy valóban lássuk, mit is jelent a Waldorf-pedagógia. Néhány pontot villantsunk fel abból, amit egy keresztény hívőnek jó tudnia erről. Az első iskolát 1919-ben alapították Stuttgartban. Alapítója Rudolf Steiner és a Waldorf Astoria cigarettagyár Moh nevű tulajdonosa. Rudolf Steiner (1861-1925) gnosztikus-okkultista gondolkodó, az „antropozófia” elindítója, amelyet ő maga „szelkmtudománynak", illetve „titkos tudománynak” (okkult tudomány) nevezett. Ez az antropozófia a mai New Age fontos előfutára. „A titkos tudomány körvonalakban” című, 1910-ben írt művében Steiner leírja hitét: Megvan a lehetőség arra, hogy az ember a benne szunnyadó képességek kifejlesztésével a rejtett világba behatoljon”. Az ehhez való „módszer”-t az ázsiai vallásokból és az ókori gnoszticizmus szektáinak hagyományrendszeréből meríti Steiner. A módszer lényegében az ezoterikus meditáció. A tartalmak, amelyekre így Steiner „rábukkant”, szintén megfelelnek a hindu kozmológiának és a gnoszticizmus meseszerű világmagyarázatának (pl az emberi lélek rétegeiről, az asztráltestről, az ún. „akasha-krónikáról”). (A gnosztizmus az 1-5. században elterjedt, keleti tartalmú, keresztényellenes, „kozmikus” jellegű keverékvallási mozgalom volt a Római Biroda- bmban számtalan szektával.) A „nem látható világ" megismerésével kapcsolatban Steiner határozottan elveti a bibliai kinyilatkoztatást, a világképpel kapcsolatban elveti a keresztény teológiát. Stáner a világ-eredetet magyarázó gnosztikus képeiből, melyekben hemzsegnek a hierarchiákba rendeződő hatalmas szellemek, teljességgel kimarad a személyes Isten. Ám nem lebecsült szerepet ad Lucifernek: „a luríferi hatás révén az ember függetlenné vált bizonyos meghatározó erőktől amelyeknek azelőtt akarat nélkül átadta önmagát. Most már saját elhatározása volt. A szabadság a luríferi hatás eredménye”. Steiner feleségével együttműködve adta ki éveken át a „Lucifer” című folyóiratot. ,A szabadság fibzófiája" című könyvével (magyarul megjelent az Édesvíz Kiadónál) a modem liberalizmus egyik tanítójának bizonyult. Steiner maga hangsúlyozta, hogy „mi az antropozófia megvalósítására törekszünk a WaMorf-iskolákban és amit az antropozófia terüde- tén nyerünk, gyakorlattá akarjuk formálni a tanításban", (idézi: Chris- tian Gratenaw Rudolf Steinertőllézus Krisztusig. Primo Kiad Bp. 1991.) A Thomas Pbger Verlag-nál jelent meg több kritika mellett Franz 1, Kramer: „Waldorf-iskolába adjam-e a gyermekemet?" c. műve, amelyben a történelem-német szakos tanár, aki a Német Püspökkari Konferencia iskobügyi referense, leírja a pedagógiai aggályok egész sorát, és arra a következtetésre jut, hogy keresztény nevelés a Waldorf-iskolákban folyó gbbális antropozófiai emberképzés miatt nem lehetséges. Érdekbdő híveink számúm még ajánlhatom az „Ethos” 2000/2. számában megjelent közleményt a témával kapcsolatban, amelynek nyomán a következtetésünk ugyancsak negative alakul a Waldorf-iskok keresztény családok áltcdi használhatóságával kapcsolatban. Mayer Mihály pécsi megyés püspök Autó-Largo Kft. 7626 Pécs Vadász u. 83. Tel./Fax: (72) 236-220 CITROÉN AZ ÖRÖKKÉ VIDÁM A KÉPZELETET TÚLSZÁRNYALÓ PORONDON A CITROÉN Az Autó-Largo várja Önt szeptember 22-én délutántól 24-én délig a Pécs Plaza parkolójában. Szombaton gazdag programok: utcai kosárlabdabajnokság - gyermekrajz-verseny - kvízjáték nyereményekkel - divatbemutató - koncert: Roy&Adám és más sztárok - koktélbemutató ATESTETOLTOTT KÉPZELET CITROÉN XSARA A RENDŐRÖK IS NYUGODTAN GÁZT ADHATNAK Egy gépkocsipark, ahol a fogyasztás miatt nem kell aggódni Idestova három hónapja, hogy Veszprémben érezhetően javult a közbiztonság. Ott, ahol eddig csak elvétve járt járőrkocsi a magas benzinárakból fakadó alacsony napi kilométerkvóta miatt, az utóbbi időben rendszeresen megfordulnak a járőrök. A gázüzemű rendőrautókkal a havonta megtehető kilométerfutás drasztikusan növekedett.- Anyagi megfontolások vezéreltek bennünket, amikor a Prímagázzal együttműködve gázüzeművé alakíttattuk át a gépkocsiparkunk egy részét - mondja Kiss Béla, rendőr alezredes, a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság gazdasági igazgatója.- Jelenleg 33 vegyes, azaz benzin/gáz üzemű autónk fut a megye útjain, és a befektetésünk szeptember végére, alig fél év alatt, megtérül. Sokan emlékeznek még, hogy évekkel ezelőtt a házilag bu- herált gázüzemű autók sorra robbantak fel, és a rémséges történetek máig felbukkannak. Ez azonban valóban a múlté, hisz az új technológiának köszönhetően a gázüzem legalább annyira biztonságos, mint a benzin. De ez csak az egyik oka annak, amiért a nagyobb cégek, hivatalos szervek - köztük több megyei rendőrkapitányság is - a gázüzemű autózást választotta.- Minket egyetlen szempont vezérelt, és ez a gazdaságosság - folytatja Kiss Béla alezredes. A Prímagáz telepített ide egy kutat, amely után nem kell bérleti díjat fizetnünk, ha egy bizonyos mennyiség felett használunk gázt. Éppen ezért nekünk érdekünk, hogy minél többet fussanak a kocsijaink. Ezzel pedig semmi gond nincsen, ugyanis egy autó havi kilométerkvótája 1500 - benzinnel. Amióta gázzal futnak a kocsijaink, mondhatjuk azt, hogy nincsen felső határ. Csak a számok kedvéért: a benzinüzemű autók havi 1500 kilométerével szemben a gázüze- műek akár 5000 kilométert is futhatnak úgy, hogy a költségek miatt egy percig is aggódnunk kellene. A megyei kapitányság területén lévő 4300 literes kút telepítésénél a rendőrségnek csak a hely kialakítását és a számítógépes rendszert kellett finanszíroznia, ugyanis a Prímagáz telepítési díj nélkül bocsájtotta rendelkezésre az üzemanyagtöltő állomást, sőt az autók átalakításának finanszírozásában is partner volt, amely átlagosan 150 000 Ft-ba került kocsinként. A tankolás így hihetetlenül egyszerű: minden gázüzemű autóhoz tartozik egy aprócska azonosító, amely egy központi számítógéphez csatlakoztatva nyilvántartja, hogy mikor melyik autó mennyit tankolt.- Egy liter gáz nekünk most 149 forintba kerül, szemben az állandóan 240 forint fölött lévő benzinnel - emeli ki az egyik legfontosabb érvet Piedl Imre, a kapitányság gépjárműalosztályának vezetője. - És ez bőven kárpótol minket a gázüzemű autók körülbelül 10%-os, egyáltalán nem észrevehető teljesítménycsökkenésével. Két autószerelőnk egy egyhetes speciábs szakmai képzésen vett részt, így megvan az engedélyünk arra, hogy a kocsikat helyben javíttassuk. S mivel nincs mélygarázsunk, a parkolás sem gond, hisz gázüzemű autók mélygarázsban nem tartózkodhatnak. Az pedig végképp pluszt jelent, hogy a gázüzem megnöveli a kocsik élettartamát. A kúttelepítés sem szükséges, csak azok számára, akik sok kocsival rendelkeznek, hisz a Prímagáz 110 kútja teljes egészében lefedi az országot, és a kártyás tankolásnak köszönhetően percre, literre és autóra pontosan nyomon lehet követni a tankolásokat. A Veszprém megyei rendőrök mellé eddig négy másik megye rendőrkapitányságai csatlakoztak; ők a megtakarítást visszaforgatják, így az autók jelentősen többet futhatnak. A kereskedelmi cégek egy részének pedig a megtakarítás sok esetben olyan jelentős árcsökkentést jelentett, amellyel piaci pozícióját erősíthette. RAUTÓGÁZ