Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-21 / 260. szám

2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. Szeptember 21., csütörtök :J| ív j§§ Elismert magyar diplomácia „A csatlakozási tárgyalások nem folyhatnak időkeret nélkül” Az uniós csatlakozási folyamat új sza­kaszába lépett Magyarország, s a társu­lási tanács legutóbbi ülésének eredmé­nyei alapján joggal lehetünk bizakodó­ak - jelentette ki újságírók előtt Martonyi János (képünkön). Budapest „Tevékenyen hozzájárulunk mindazoknak a feladatoknak a teljesítéséhez, amelyek globalizálódó világunk kihívásaiból fakad­nak” - mondta New York-i és brüsszeli lá­togatása után a magyar diplomácia irányí­tója. A millenniumi ENSZ-közgyűlésen nagy visszhangot kapott az a magyar megfogal­mazás, miszerint senki sem bújhat a nem­zeti szuverenitás mögé. A külügyminiszté- riumi tájékoztatón elhangzott: olyan nor­maalkotásra, átfogó szabályozásra van szükség, amely magában foglalja a kisebb­ségvédelmet éppúgy, mint a kereskede­lemmel, a befektetéssel, a gazdasági ver­sennyel és más területekkel kapcsolatos biztosítékokat. A világszervezet ugyanak­kor nagyra értékeli Magyarország szerep- vállalását a délkelet-európai térségben, s az Egyesült Államok pénzügyileg is támo­gatja a Szegeden aláírt nemzetközi stabili­tási egyezmény végrehaj­tását. Feszült figyelem övezi a vasárnap esedé­kes jugoszláviai választá­sokat, s a remélt demok­ratikus fordulat a bünte­tő intézkedések feloldá­sát eredményezi majd déli szomszédságunk­ban. Munkatársunknak arra a kérdésére, hogy növekszik-e a jövőben hazánk hozzájárulása a biztonság megte­remtéséhez a világon, a külügyminiszter kifejtette: Magyarország - lélekszámához és nemzeti jövedelméhez viszonyítva - most is számottevő szerepet játszik a béke­fenntartásban. Ez a jövőben is folytatódik, s további magyar felajánlással lehet szá­molni az európai véderő fölállítása során. A brüsszeli tanácsüléssel kapcsolatban a külügyminiszter leszögezte: nincs értelme dátumversenyt vívni az uniós belépést ille­tően, de időkeretek nélkül nem lehet tár­gyalásokat folytatni. Annál is inkább, mint­hogy az egyeztetések jelenlegi szakaszában érünk el a „kemény maghoz”, a legfonto­sabb, érdemi témákhoz. Most dől el, mely kérdésekben illeti meg majd Magyarorszá­got átmeneti mentesség, s hol kell ettől el­tekintenie. Egyébként bizonyos szabályo­zások az uniós tagállamokra sem azonnal vonatkoznak. Brüsszelnek most nemcsak a csatlakozá­si tárgyalások és a belső intézményi refor­mok okoznak fejtörést, hanem a közös pénz mélyrepülése is. „Bevezetésekor az euró a dollárhóz viszonyítva - az 1,17-es ár­folyammal - túlértékelt volt. Gyengélkedé­sének persze nem lehet örülni, de emlékez­tetnék a német márka elmúlt húsz évére, amikor értékvesztése a dollárral szemben olykor elérte az ötven százalékot, és ez for­dítva is előfordult. S azt sem szabad elfelej­teni, hogy vannak lehetőségek a beavatko­zásra az euró megerősítéséhez” - hangsú­lyozta Martonyi János. _____________________________________(TORONYI) • • A MODERN NÓK.HETILAPJA Születésnapi ajándék az olvasóknak HML(#-Sal a világ körül Nyerje meg a bmbeh 12 napos luxus hajóútját. A csodaút Floridából indúl, kiköt a Karib-szigetek legszebb üdülőhelyein és Miamiban ér véget. Hogyan lehet ön a nyertes? Vágja ki a 39. majd 40. és 41. számából a kis földgömböt, és küldje be szerkesztőségünkbe, ahol sorsoláson vesz részt. Vizsgálódás csecsen ügyben AzET az orosz vállalásokra figyelmeztet Moszkva Csecsenföldön 19 esetben indult eljárás a szövetségi erők katonái ellen, köztük hét gyilkosság és két gon­datlanságból elkövetett em­berölés ügyében. Az adatok közzétételét arra a látoga­tásra időzítették, amelynek során az Európa Tanács küldöttsége a szövetségi csapatok ténykedését tanul­mányozza. A delegációt Surján László, a par­lamenti közgyűlés alelnöke veze­ti. Az európai honatyák szerdán az orosz igazságügyi minisztéri­umban és a belügyi tárcánál tájé­kozódtak csecsenföldi kérdések­ben, s az orosz főügyészségen is látogatást tesznek. A küldöttség egy része korábban Csecsen- földre is ellátogatott. Surján Lász­ló arról számolt be, hogy az em­beri jogok szavatolásában Cse­csenföldön „kedvező előrelépé­sek és negatív momentumok” egyaránt tapasztalhatók. A Dmitrij Usztyinov orosz fő­ügyésszel megtartott találkozót követően a küldöttség vezetője a közgyűlés álláspontját úgy fog­lalta össze, hogy „tiszteletben kell tartani minden ország terüle­ti épségét, és nem szabad támo­gatni a terrorizmust”. Másrészt viszont „az emberi jogokat is tiszteletben kell tartani" - tette hozzá Oroszország kötelezett- ségvállalására hivatkozva. ■ Hírek röviden Párizs az Unió elé viszi az olajár ügyét A soros EU-elnöki tisztséget betöltő Franciaország a nemzetközi in­tézmények legszélesebb köre előtt akarja felvetni az üzemanyagárak problémáját, s már a 15 európai uniós tagállam október második he­tére Biarriztba összehívott informális csúcstalálkozóján napirendre kívánja tűzni a kérdést. Lionel Jospin kormányfő a 2001. évi francia költségvetési törvénytervezet előterjesztésével kapcsolatos kor­mányülésen szorgalmazta, hogy Párizs „ragadjon meg minden nem­zetközi szintű alkalmat, s lépjen fel kezdeményezően” az üzem- anyagárakkal összefüggő problémák ügyében. Palesztin-izraeli szópárbaj A palesztinok szerdán azt követelték az izraeli féltől, hogy adjon ma­gyarázatot arra: az előző nap miért függesztette, majd újította fel a béketárgyalásokat. A palesztin fél emellett kilátásba helyezte, hogy ha Izrael folytatja ezt a „kisded játékot”, nem hajlandó a további párbeszédre. Zágráb nem segíti a szerbiai horvátokat A vajdasági horvát kisebbség vezetői szerint a hivatalos Budapest szervezettebben törődik a vajdasági magyarsággal, mint Zágráb a szerbiai tartomány horvát kisebbségével. A vajdasági horvát szerve­zetek és intézmények szövetségének vezetői ezt Zágrábban fejtették ki a horvát vezetésnek többnapos látogatásukon, amelynek során Stipe Mesic elnökkel, Ivica Rácán miniszterelnökkel és Tonino Picu­la külügyminiszterrel tárgyaltak. Földet ért az Atlantis űrrepülőgép Az amerikai Atlantis űrrepülőgép szerdára virradóra leszállt a floridai Cap Canaveral melletti Kennedy űrközpontban, szeren­csésen befejezve küldetését, amelynek célja a Nemzetközi Űrállomás felszerelése volt az első állandó legénységének no­vemberi fogadása előtt. Öt amerikai és két orosz űrhajós a 12 napos misszió során többször kilépett a világűrbe, és mintegy kéttonnányi felszerelést kellett átrakniuk az Atlantisról az űr­állomásra. A1 Gore a NATO bővítéséről A1 Gore amerikai alelnök, a demokraták elnökjelöltje a pozsonyi Pravda című napilap kérdésére válaszolva „bizonyos fenntartásai­nak” adott hangot a NATO további bővítésével kapcsolatban. „Az el­ső körben a bővítés pártján álltam, és ha megválasztanak az Egye­sült Államok elnökének, akkor szükség szerint a továbbiakban is így lesz” - idézte A1 Gore szavait a lap szerdai száma. ______________■ Na gy üzlet a hírszerzés Kémek elemzik a világháló adatait Washington Kiderült, hogy gazdasági hírszerzésre kitűnő lehető­séget nyújt az internet. Az Egyesült Államokban máris új, erre szakosodott iparág fejlődött ki, éves forgalmát 100 milliárd dollárra becsü­lik. Egyre többen fedezik fel, hogy a vállalatok weboldalái, bemutat­kozásuk, önreklámjaik a világhá­lón kiváló forrás a vetélytársak- nak. Innen igen hamar megtud­hatják, mi újság, mi készül a kon­kurenciánál. Amint az új iparág egyik szakértője, a CIÁ egyik névtelen hírszerzője mondja: a „hagyományos” kémkedésnél is nagyobb hatékonysággal dolgoz­nak, mivel 95 százalékban min­den keresett információ hozzá­férhető. A maradék öt százalék már csak elemzés kérdése. Ilyenformán vállalatok százai foglalkoznak azzal, hogy megbí­zóik számára figyelemmel kísér­jék a világhálót, kikeressék on­nan és továbbítsák a kért infor­mációkat. Tekintettel az adatok egyre nagyobb, immár elképesz­tő mennyiségére, a munka távol­ról sem olcsó. Sok tízezer dollárt kell fizetni a megrendeléskért, ám az ár eltörpül amellett, mi­lyen üzleti nyereség érhető el, ha sikerül idejében felfedni, mi ké­szül a vetélytársnál, melyek az esetleges gyenge, támadható pontok. így például adnak olyan meg­bízásokat, hogy derítsék fel, mennyire vannak megelégedve a vevők, a fogyasztók a vetélytárs áruival, szolgáltatásával. Nagy pénzeket keresnek olyan adat­bankok is, amelyek szakosodnak a gazdaság és a jog kérdéseire, és az egész világról, az áttekinthe­tetlennek tetsző internetből gyűj­tik össze a speciális adatokat. Az egyik ohiói cégnél például már 2,5 milliárd dokumentum érhető el, s a számuk hetenként csak­nem 15 millióval gyarapodik. Na­ponta több százezer megkeresés érkezik, amelyeket a számítógép- rendszer ki is tud elégíteni. Az­után megy a számla: aki csak né­hány adatot hív le naponta, meg­ússza havi jó százdolláros előfi­zetési díjjal. Aki viszont állandó, beható, elemző kutatást igényel a konkurenciáról, annak dollár tízezrekben mérik a munkát. EUROPRESS i 4 A »

Next

/
Oldalképek
Tartalom