Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-19 / 258. szám

■ 2000. Szeptember 19., kedd HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Naplő - 7. oldal hetedik oldal — A csángók korlátái Magyarország népessége vészesen fogy. Az iskolában még azt tanultam, hogy Magyarországnak 11 millió lakosa van, mára csupán 10 milliónyi maradt (ponto­sabban tavaly év végére 10.044.000). Soha nem született olyan kevés gyermek, mint tavaly. Évről évre egy Kaposvár nagyságú város lélekszámúval leszünk ke­vesebben. Egy termékeny korú nőre 1,3 gyermek jut, miközben a népességszám egyszerű szinten tartásához ennek az aránynak kettő fölött kellene lennie. A lakosságszám immár vészes méretű csök­kenésének várhatóan több nemkívánatos következménye lesz. A legsúlyosabb az el­öregedés. Minden foglalkoztatottra máris másfél inaktív személy jut, és ez a kedvezőt­len korösszetétel miatt tovább romlik majd. A nagyszámú inaktív személy eltartása, va­lamint az állandósult munkaerőhiány a to­vábbi gazdasági fejlődést gátolja majd. Ha ez az évek óta tartó - és egyre súlyos­bodó - állapot nem ér véget, ötven év múlva alig érjük el a hatmillió főt - riogatnak a leg­borúlátóbb számítások, s még a legoptimis­tább is közülük legfeljebb a lakosság szinten tartását meri jósolni. Ehhez viszont évente 15 ezer bevándorlót kellene fogadnia az or­szágnak. Ezzel itthon vagyunk, és a probléma kellős közepén: legszívesebben, természetesen, nem fogadnának senkit, és önerőből próbál­nák megoldani a növekedést. Erre való a szé­pen hangzó „fideszes családmodell”, amely legalább három gyerek vállalását feltételezi. De maguk a fideszesek, az ország jelenlegi fe­lelős vezetői sem gondolják komolyan, hogy a lakosság felbuzdul a politikai vezetők néme­lyike által mutatott példán, és mostantól a leg­több energiát nemzetmentésre és gyermek- nemzésre fogja fordítani. Itt a kormánynak kell lépnie átgondoltan, felelősen. És mert egy éveken át következetesen végrehajtandó in­tézkedéssorozatról van szó, széles körű társa­dalmi konszenzusra van szükség. ■■■■■■■■■■■ Egyelőre a Magyar Tudományos Akadé­mia munkacsoportja Cseh-Szombathy Lajos professzor vezetésével elemezte a helyzetet, és több megoldásjavaslatot terjesztett meg­vitatásra. A legegyszerűbb, legolcsóbb és legkézenfekvőbb megoldás (itt is, akárcsak egyebütt) bevándorlók fogadása-letelepítése lenne. Aid jön, az jobbára mind felnőtt, fia­tal, dolgozni akar, sőt családot is alapítani (az államnak nem kell tizen- vagy huszon- valahány évet várnia míg felnő, nem kell családi pótlékot fizetni érte, iskoláztatni stb.), ezen kívül, ha határon túli magyarokat fogadnak, a magyar munkaadóknak nem kell törökül megtanulniuk vendégmunkása­ik kedvéért, mint a német munkaadóknak például. Szóba jöhető megoldásként mold­vai csángók befogadása is felmerült. Nem érdektelen utánanézni annak, a csángók mit szólnának mindehhez. Ők egyelőre nem is hallottak arról, mit spekulálnak (róluk is) Budapesten. Azaz miről indult be ott a „társadalmi vita”. Moldvában - Bákó megye néhány csángó falujában - megdöbbentő és szembeszökő a változás az akár pár évvel ezelőtt látott-meg­szokott helyzethez is: sok az új ház, és még több épül. És nemcsak a városok peremén épülnek az újgazdagok kacsalábon forgó pa­lotái, hanem csinos, tágas családi házak épülnek falvakon is. Klézsén Farcádi Jánost keressük. Azok egyike, akik évekig éltek, dolgoztak Magyar- országon, tudják tehát, ott milyen. Keres­sük, hogy megkérdezzük, visszamenne-e, visszaköltözne-e családostul, ha lehetne. Farcádi János nincs otthon. Egyik ismerősé­nél találjuk, épp padlócsempét rak le az elő­szobában. Amiben csupán az a rendkívüli, hogy Klézsén ma is a házak zömében a pad­ló döngölt agyag. De az új házak építtetői külföldet - Magyarországot, Olaszországot, Izraelt, Portugáliát - megjárt vendégmun­kások valamennyien. Nemcsak pénzt hoz­tak haza, hanem divatot és igényt is. Farcádi János a maga történetét mondja.- 1991-ben mentem ki először Magyarba. Előbb a szabadság ideje alatt, egy kicsit több pénzt keresni, mert idehaza épp építkezés­be kezdtünk. Aztán az egy hónapból több lett, jól kerestem, megbecsültek, és még visszamentem. Most idehaza dolgozom.- Gondolt-e arra, hogy ott letelepedjen?- Gondolni gondoltam, de nem kaptam házat. Faluhelyen sem. Ott drága nagyon. Azzal a pénzzel itt szebbet építek.- Befejezte-e a házát, amelynek még ’91- ben nekikezdett?- Nem ’91-ben, még azelőtt. Nem fejez­tem be. Hazajöttem, elbontottam, ami volt, szebbet építek, nagyobbat, amilyeneket lát­tam odaát. Hoztam valami pénzt is, de most már itt is lehet keresni. Mert sokan jönnek haza, akik odakint dolgoztak, és most épít­keznek. Én meg kőműves vagyok és szerelő, megfogadnak.- Mindenki hazajön, aki elment dolgozni?- Nem épp mindenki. Olyat is tudok itt Klézséről, atónek cége van Pesten. Építkezé­si vállalkozó. Ilyenkor tavasszal hazajön, és innen visz magának munkásokat a faluból. Mert ismeri őket, és ol­csóbban dolgoznak, mint az odavalók. Annak ellenére, hogy az utóbbi évek­ben immár Románia népessége is csökken, Moldva, s ezen belül a Csángóföld kivételnek számít: itt ma is öt-hat gyermek van egy családban, és nem ritkák a tíz-tizenkét gyermekes családok sem. A vi­dék túlnépesedett. Innen eddig is mentek el fiatalok dolgozni Románia iparvidékeire: Galacra, Bukarestbe, Brassóba, Temesvárra. És nem mindenki tért haza. Nem is nagyon lenne hová. Klézse legmódosabb gazdája Duma An­tal. Egykor a gépállomást vezette, most is vezeti, mint a sajátját. És öt hektár földön A magyarországi hivatalos adatok szerint az áttelepülök száma minden ellenkező híresztelés ellenére elenyésző. 1997-ben 3224 romániai kapott magyar állampolgárságot, 1998-ban 3271, tavaly pedig 5266. Aki kérte az állampolgárságot, az többnyire meg is kapta - állítják. Ez bizonyára így is van. Azzal a kiegészítéssel, hogy akinek nincs a megélhetése és a lakása biztosítva, az eleve nem is folyamodhat letelepedésért, majd ál­lampolgárságért, bevándorlási engedéllyel tavaly év végén 71 ezer külföldi élt Magyarországon. Anélkül hányán, nem tudni. gazdálkodik. Falubelijeinek többsége be kell hogy érje egy-másfél hektárral, s az nem is kevés, hisz van akinek csupán csak egy fél hektárnyi termő jut. Ami terem, az éhenha- lástól éppen hogy megóvja a tulajdonost (és gyermekeit), de ezen már igazán nincs mit osztani. Marad életképes megoldásként az elvándorlás. Duma Antalnak - középkorú, tagbasza­kadt férfi - nagyon határozott véleménye van erről.- Aki elmegy, az mind vissza is jön. A ho­zott pénzzel itt épít, családot alapít és meg­marad. A csángó ember már ilyen, nem is tudna máshol megtelepedni. Jóval később derül ki, hogy Duma Antal nagy határozottsága nagy-nagy bizonytalan­ságot takar. Saját tanítónő lánya és felserdült fia is kivándorolni készül Németországba. És egyáltalán nem biztos, hogy onnan visz- szakívánkoznak majd még ide. Duma András, a Csángó Szövetség klé- zsei elnöke már csak tisztéből adódóan is a megmaradás mellett kéne hogy lándzsát tör­jön, állásfoglalása viszont jóval árnyaltabb, és helyzetismeretről tanúskodik:- Egyszerűen nem az én dolgom eldönte­ni, menjenek-e vagy ne a csángók. Amit vi­szont fontosnak tartok, hogy előbb részlete­sen tájékoztatni kell az embereket. Az itte­nieket is, ott esetleg mi vár rájuk, s az otta­niakat is, hogy kik azok a csángók, akiket esetleg befogadnának. Mi itt szegények va­gyunk, küzdünk a megélhetésért nap mint nap, hátrányos helyzetben vagyunk, és pró­bálunk megmaradni, de azt az egyet azért nem szeretném, hogy az itteni hátrányos helyzetünket egy ottani hátrányos helyzet­tel cseréljük fel. Szerintem egyéni döntés kérdése, hogy ki megy, és ki marad. Vagy az kéne, hogy legyen. A 22 éves Gondos János szeme felcsillan a kérdés hallatán.- Tényleg? Hisz ha már beszélnek róla, hátha lesz is a dologból valami... A munkavállalási, a letelepedési enge­dély, pláne az állampolgárság megszerzése az elérhetetlen vágyálmok világába tartozik a legtöbb egyedül boldogulni próbáló romá­niai vendégmunkás számára. Igen, ő biztos benne, hogy a társai is mind megörvendenének, ha lenne egy ilyen lehetőség. Vagy hatvanan vannak ott, ahol ő is lakik. Hogy hol, nem érdekes.- Feketén dolgoznak? - firtatom. Mire csak vállat von, és szó nélkül elfordul. Istók Angéla példája a kérdés újabb vetü- letét világítja meg.- 1991-ben mentünk ki a férjemmel. Igaz, akkor még nem voltunk összeházasodva. Segítőkész, kedves emberekre akadtunk, akik nagyon sokat segítettek, támogattak az otthonteremtésben. Szolgálati lakásunk is volt. Meglett a gyerek, ez, a legnagyobbik, utána aztán hazaköltöztünk.- A férje itt is kapott munkát?- Á, dehogy! Kint maradt dolgozni. De amikor csak teheti, hazajön.- Visszaköltöznének-e, ha lehetne?- Az attól függ... Mi annak idején úgy mentünk ki, hogy ott maradunk. De le­hetett? Balázs János (Brassó) BÓKA RÓBERT Majd ők Hát igen, mormogja befelé az öregedő tanár és már-már le- gyintene a karjával. Hátradől, meghintáztatja maga alatt a széket, szemüvege az asztalon koppan. A fiú, a főokos meg csak mondja a magáét, az osztály nevében is. Ráadásul igaza van. Mindig van egy ügyeletes zseni. Es ez, ha sza­vai fájnak is, nem baj. Ezek a nyúlánk, nyílt tekintetű gyere­kek - cserfes lányok, harsány fiúk - olyankor is zsebre dug­ják, ha odaülnek a számító­gép elé. Egyébként meg az is­kolák többsége már úgy állítja össze a kötelező jelentéseit, mintha mind tehetséggondozó intézmény lenne. Ahogy ez egy tanácskozáson is elhang­zott, az iskoláira méltán büsz­ke Pécs. Először az eredménye­it lobogtatja mind, mert élni akar. Első hely, második, ik- szedik - mind, amivel még di­csekedni lehet. Viszont odaálmodható egy csöndes gyerek az utolsó padba még a múltból. Az, aki egy kis üvegben összegyűjtötte, majd széteresztette az ismeretlen ere­detű bogarakat, hogy visongja- nak szerelmei, a lányok. Vé­kony, száraz, fekete gyerek - emlékezteti korán elhunyt ba­rátjára is. Kortársára, aki - ré­gimódi, nagy közhely - sze­gényparaszti sorsát feledtetve lett világot járt, több nyelven beszélő értelmiségi, hogy aztán elnyelje állhatatossága és az al­kohol. Talán ezért nőtt a szívé­hez ez is, aki feszült zárkózott­ságát nemtörődömséggel leple­zi, noha apró dolgok miatt is ölni tudna. Önfejű, de amit ön­erőből gondol el, abban mindig van valami. Önérzet-betegségé­nek biztos jele, hogy nem tud­ni, mikor fér meg önmagában. Már sokan lemondtak róla - ő, a tanár, csak belefáradt. Mind­egy is. A mai diák abban is önállóbb elődeinél, hogy meg­veti a készen szállított ideákat, amit az ő fülébe még tanári asztal tetején verset szavaló iro­dalomtanárok és hangszórók recsegtek. Ők már maguk akar­ják a világot megváltani, ideák és Isten segítsége nélkül. Igaz ugyan, hogy a fiú, a főokos, még mindig a ma­gáét fújja. Illő lenne észre- . venni, hogy a te segítségedre vár. Talán mégis bízik azok­ban az általad megélt évtize­dekben, amiket te már dög­löttnek hiszel. KOZMAFfRENC Plüssmaci Minden bizonnyal az olimpia lázában ég az egész világ (van már nekünk is fénylő aranyunk), ám osztrák szom­szédaink nem átallották a hét végén egy rövid időre mackó­világtalálkozóval magukra irányítani a figyelmet. A bécsi Állami Operaházban rende­zett óriási bemutatóra közel tízezer plüssmackót gyűjtöttek össze a rendezők, a legkisebb­től a legnagyobbig, sokfélét és sokfajtát, s akár hihető, akár nem, hosszasan kígyózott a bebocsátásra várakozók sora az opera előtt. Órákat is vár­tak a macirajongók arra, hogy megtekinthessék a medvéket és elolvashassák róluk a leg­fontosabb tudnivalókat. Nos, a kedvenc gyermekjá­ték plüssmackó éppen 98 éves, s azért hívják az angol nyelvterületen Teddynek, mert Theodore Roosevelt amerikai elnök beceneve Teddy volt, s valójában róla nevezték el. A legenda szerint egy vadásza­ton az elnök elé tereltek egy fi­atal, életerős grizzly medvét, sőt a magas rangú vadászatra való tekintettel ki is kötötték az egyik lábát, hogy az elnök­nek véletlenül se legyen sem­mi baja. Ám Roosevelt megkegyelme­zett a medvének; „Ha én ezt lelőném, nem tudnék többet a gyermekeim szemébe nézni” - mondta. Az esetről megjelent beszámoló indította arra egy Rose Michtiom névre hallgató szamaritánus hölgyet, hogy elkészítse az első plüssmacit. (Állítólag ezzel egy időben kezdték el a játékmackók gyártását Németországban, az egykori Steiff Játékgyár­ban is.) A példa mutatja, hogy mi mindent köszönhetünk an­nak, ha jószívű emberekkel vagyunk körülvéve. Konkré­tan: milyen öröm, hogyha emelkedett lelkületű egy nagy­hatalom első embere. Mindezt nem árt végiggon­dolni most, az amerikai el­nökválasztási kampány kellős közepén és az új évezredbe va­ló belépés előtt. Mert ha mondjuk (ne adj Isten!) a 98 évvel ezelőtti vadászaton Teddy szemrebbenés nélkül le­lövi a lába-kikötött grizzlyt, generációk sora nőtt volna fel plüssmaci nélkül. hetedik oldal Portré Egy igazi scatman A magyar Scatman Joe, mondják rá, de egyáltalán nem örül ennek a címnek, mert sokkal hamarabb kezdte gyako­rolni ezt az improvizációra épülő szaggatott éneklést, mint a popműfajban befutott s időközben elhunyt sztár. Berki Tamást itthon a zenekedvelők csak úgy emlegetik, a leg­jobb hazai férfi dzsesszénekes. HOLNAP Riport Senki sem tudja ponto­san, hány egyház van Ma­gyarországon. A becslések 200-250-ről szólnak. Semlyén Zsolt helyettes ál­lamtitkár szerint akad az alapítók között zavaros fe­jű és szélhámos egyaránt. Rövidesen új törvény sza­bályozza majd az egyház­alapítást. Portré Dr. Buda Péter, az Országos Mentőszolgálat Baranya Megyei Szervezetének vezető főorvosa már elsősegély- nyújtó általános iskolásként elkötelezte magát mai hiva­tásának.- A zenei pályafutásom úgy kez­dődött, hogy Vámos Miklóssal csináltunk egy zenekart a 60-as évek második felében. Mi is Bob Dylan és Joan Baez polbeates vo­nalán indultunk el. Aztán az együttesből mindenkit elhúzott a saját érdeklődési köre, Vámos az irodalom, én pedig a dzsessztan- székre keveredtem.- Pedig eleinte nem ez a műfaj , „onzotta.- A főiskolán Gonda János fertőzött meg a műfaj gyökerei­vel, s a zene hamarosan teljesen magával rántott. Olyannyira, hogy akkoriban a dzsesszben ugyanazt a csatát vívta három csa­pat, mint a beatben az Illés, a Met­ró meg az Omega. Én az Interbrasst vezet­tem, olyan személyiségek ját­szottak itt, mint Dés László, vagy Másik János, míg a Syrius és a Mini volt a másik két ve- télytárs.- Hogy talált rá a scatelésre?- Kezdettől a scatvokál volt a kedvencem, mert ez hasonlít legjobban a hangszeres improvi­zációhoz. Ezt a technikát keve­sen csinálják az egész világon, ők is inkább hangszeres ze­nészek.- A könnyű műfaj soha nem tu­dott lekötni. A leglazább kicsa­pongásom ezen a téren a Toy Story című film magyar szinkron­jának feléneklése volt.-És mi a közelmúlt, a jelen ter­mése?- Borzasztó fontos állomások az életemben az első szerzői le­mezek. A nyolcvanas években az Igazi paradi­csom, majd 10 évvel később a Jó reggelt! című.- A jövő?- Egy standard lemezt és egy sa­ját zeneműkorongot tervezek. A dzsesszfőiskolán, valamint a kő­bányai könnyűzenei szakiskolá­ban tanítok néhány éve, ezt is folytatni szeretném. Emellett a Duna Televízió dzsessz-szerkesz- tőjeként is dolgozom. Másrészt csak 54 éves vagyok, úgyhogy szeretnék még 30 évet énekelni, azt követően már nem érdekel az egész. MÉSZÁROS B. ENDRE Berki Tamás 1946. május 16-án született Budapesten. A hazai dzsesszélet vezéralakja, az Interbrass együttes egykori alapítója ma több zeneiskola tanára, a Shabu Shabu zenekar szólistája, egyben a scatelő énektechnika legjobb hazai művelője. Elvált, fia 24 éves marketingszakember, lánya 10 éves, zongorázni tanul.- Nemzetközileg sokkal széle­sebb körben elismert lenne, ha ezt a virtuóz éneklést popvonalon gyakorolta volna. Kevés áttelepülő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom