Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-16 / 255. szám
6. oldal - Új Dunántúli Napló O L I M P t A I 2000. Szeptember 16., szombat Bátorfi, Tóth: itt az idő Bátorfi Csilla Asztalitenisz Az ötkarikás játékokon Szöulban debütáló sportágban a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős ezúttal az első magyar olimpiai éremért léphet az asztalhoz. Ebben segíthet, hogy az előkelő 4. helyre rangsorolták őket, így az elődöntőig nem kerülhetnek össze kínaiakkal. (A nyitányon Klampár Tibor 4. lett, miután a későbbi aranyérmes Jü Nan Kjutól majd a szokatlan módon lejátszott bronzmeccsen a svéd Lindhtől is kikapott.) És ha már kiemelés: korábban mindenki a selejtezőkkel kezdte a küzdelmeket, mostantól a 64-es mezőnyben 16-16 egyéni és a 32 páros között 8-8 kiemeltként várhatja a rajtot (a többiek hármas csoportokban küzdenek egymással, mindegyikből a győztes jut tovább a kiemeltek közé). Újítás, hogy az edzők meccsenként egyszer egyperces időkéréssel lendíthetik át tanítványaikat az esetleges holtponton, és hogy ütőt csak akkor cserélhet valaki, ha a régi használhatatlanná vált. A magyar trió 3. tagja, a csak egyéniben induló Molnár Zita esetében már az is komoly siker, hogy ki tudta harcolni a részvételt. Tóth Krisztina Kemény a pálya ^ Tenisz Teniszválogatottunk öt fővel - Kuli Kis Rita, Mandula Petra, Marosi Katalin, Köves Gábor, Sávolt Attila - képviselteti magát. Hölgyeink korábban elsősorban salakon értek el jó eredményt, ám az ötkarikás játékokat kemény pályán rendezik. Kuti Kis szinte a Roland Garros óta gödörben van, de Mandula és Marosi teljesítménye is hullámzó - ami rögtön esélyeinket is jelzi. Férfiaink már büszkélkedhetnek olimpiai érmessel (Tapavicza Momcsilo rögtön a játékok kezdetén, 1896-ban volt harmadik...), de a dobogóra kerülésre most nincs reális esély. Az egyesben és Kövessel párosban is induló „salakbarát” Sávolt az utóbbi hetekben több kemény pályás viadalon is rajthoz állt, hogy szokja az ausztráliai feltételeket. Az egyesekben 64, a párosokban 32 induló kerül a főtáblára. Pont-szám A tipp-szorzónál egyszerűbb játékunkban naponta arra keressük a választ, hogy a magyar sportolók az adott napon hány olimpia pontot szereznek (a győztesnek 6, a másodiknak 5, a harmadiknak 4, a negyediknek 3, az ötödiknek 2, a hatodiknak 1 pont jár). Itt mindössze egy számot várunk a fenti telefonszámon, illetve címen, a napi nyertes, aki telibe találja az eredményt, az adidas Pécsi Márkaboltja, a Pécs, Király u. 23-27. alatti Belvárosi Divatház 5000 forint értékű ajándékát nyerheti meg. (Tájékoztatásként közöljük az adott nap lehetséges magyar döntőseit. Itt előfordulhat, hogy sportolók be sem jutnak a döntőbe, evvel a tippeléskor olvasóinknak is számolniuk kell). Vasárnap: Cselgáncs, 66 kg (Csák), triatlon (Kuttor), úszás, 400 gyors (RisztovÉva), 400 vegyes (Batházi István), 100 mell (Güttler Károly), 100 pillangó (Ferenczy Orsolya), párbajtőr egyéni (Szalay, Mincza, Nagy). JÁTÉKOK Játsszon velünk az olimpián! A Dunántúli Napló és a Szerencsejáték Rt. közös játéka esemény sportág 1 X 2 az 1-2. között végez (1) 1. Csák József a 3-5. közöttvégez (x) nem kerül döntőbe (2) cselgáncs 6,50 2,20 1,80 dobogón végez (1) 2. Batházy István a 4-8. helyen végez (x) nem jut a 8-as döntőbe (2) úszás 400 vegyes 5,00 1,90 3,60 nem nyer érmet (1) 3. A három magyar egy érmet nyer (x) két érmet nyer (2) vívás nők, párbajtőr 2,50 2,00 6,00 tíznél kisebb különbséggel nyerünk (1) 4. Magyaro. - Angola tíznél nagyobb... (x) nem nyerünk (2) kézilabda nők 3,50 2.15 8.00 5. Spanyolország - Chile labdarúgás férfiak 1,80 2,70 2,30 Tipp-szorzó A Szerencsejáték Rt. és a Dunántúli Napló e közös olimpiai játékának lényege a közkedvelt tippmix mintáján alapul. Ebben szerkesztőségünk kiválasztja az adott nap öt sporteseményét (lásd a táblázatban), és mindegyikkel kapcsolatban megadjuk az adott esemény kimenetelének három lehetséges eredményét,- amelyekhez három különféle oddsot rendelünk. (Például csapatmeccseknél a totószerű végeredményt kell megtippelni, míg egy egyéni sportolónál esetleg azt, hogy kiesik-e már az elődöntőből, csak a középdöntőig jut-e el, vagy a dobogón végez.) Az öt kérdésből hármat (nem többet és kevesebbet) kell kiválasztani, és bejelölni a hozzá tartozó oddsot. Azok közül, akik mindhárom tippjükkel eltalálták az eredményt, a játékot az nyeri, aki az adott napon a legmagasabb összeszorzott odds-értéket éri el (például a mai napon Güttler kiesése esetén 5, szorozva Kovács dobogóra kerülése esetén 3.80, szorozva az USA veresége esetén 1.40, azaz 5 x 3.80 x 1.40 = 26.6). A játék a 13 hétköznap alatt halmozható is, azaz ha valaki több napon keresztül (akár kihagyásokkal is) vesz benne részt, a napi végeredményei összeadódnak, így kerül majd ki az olimpia végén a játék három abszolút győztese. Ők a Szerencsejáték Rt. 30,15 és 10 ezer forint értékű ajándékát nyerik. Tippelni naponta 15.00-18.00 óra között lehet a 72/505-013-as telefonszámon, ahol a név és lakcím bemondása után munkatársunk fölírja a tippelő által tó- választott három esemény helyesnek vélt eredményét (1, x, 2). A telefonálás mellett természetesen a www.dunan- tulinaplo.hu internetes honlapunkon érkező tippeket is várjuk. A játék győztese naponta a Szerencsejáték Rt. 5000 forint értékű ajándékát nyerheti meg, nevét naponta közöljük. 100 millió feletti főnyeremény a skandináv lottón! A skandináv lottó 37. heti sorsolásán az egyetlen telitalálatos szelvényre pontosan 120 422 153 forintot fizet ki a Szerencsejáték Rt. A Részvénytársaság saját fejlesztésű, közel egy éve indított játékán „Szokásba jött a szerencse”, a 20 telitalálat mellett a számtalan hatos, ötös és négytalálatos szelvényen összesen 4,8 milliárd forint talált gazdára. A Szerencsejáték Rt. Pécsi Területi Igazgatóságán augusztusban egy 48 millió forintos, szeptemberben egy 33 millió forintos skandi nagynyereményt vehettek fel, továbbá a „Skandináv Szerencseünnep” akció szombathelyi szerencsés pályázójának egy VW Bora típusú személygépkocsit adtak át, Somogy megyei nyertese Sydneybe utazhat, ahol megtekintheti az olimpiai játékok sporteseményeit. A „hetes lottó” egy éves évfordulójára szervezett „Skandináv születésnap” jelmondatú akción, aki szeptember 20. és október 18. között egyszeri befizetéssel minimum 1200 forint értékben játszik a skandináv lottón, megnyerheti az 500.000 forintos takaréklevelet vagy az 5 db 100 000 forintos takaréklevél egyikét. Szeptember 14-én megújult a skandináv lottó, melyet ismét lehet öthetes szelvényen játszani. Az alapjáték részvételi díja 150 forintra emelkedik, de a nyeremények nagysága is ennek arányában megnövekszik. A skandi így is a legolcsóbb lottónak számít, hiszen a befizetett tét ugyanazon a héten egy gépi- és egy kézisorsoláson vesz részt. Játékaihoz sok szerencsét kíván a SZERENCSEJÁTÉK RT. Pécsi Területi Igazgatósága h| dMö A Szerencsejáték Rt. és a Dunántúli Napló olimpiai totója A Dunántúli Napló és a Szerencsejáték Rt. tippelésre invitálja a játékot kedvelő olvasókat. Olimpiai totónk szabályai megegyeznek a közkedvelt játékéval: az itt közölt 13+1 mérkőzés totószerű végeredményét (1, X, 2) kell megtippelni szeptember 20-án 12 óráig beérkező- leg, szerkesztőségünk címére (7627 Pécs, Engel János u. 8.) levélben elküldve, vagy a www. dunantulinaplo.hu internetes honlapunkon. A legjobban tippelők között a Szerencsejáték Rt. 15, 10, és 5 ezer forint értékű ajándékát sorsoljuk tó. 1. Kína - Franciaország - kosárlabda, férfiak 2. Magyarország-Dél-Korea - kézilabda, nők 3. Dél-Korea-Egyiptom - kézilabda, férfiak 4. Románia - Magyarország - kézilabda, nők 5. Görögország-Magyarország - vízilabda, férfiak 6. Litvánia-Kína - kosárlabda, férfiak 7. Spanyolország-Jugoszlávia - kosárlabda, férfiak [~ 8. Magyarország-Hollandia - vízilabda, férfiak 9. Oroszország-Jugoszlávia - kézilabda, férfiak 10. Horvátország-Magyarország - vízilabda, férfiak 11. Olaszország-Spanyolország - vízilabda, férfiak 12. Magyarország-USA - vízilabda, férfiak 13. Jugoszlávia-Magyarország - vízilabda, férfiak +1 14. Franciaország-USA - kosáriabda, férfiak (A kosárlabda-mérkőzéseknél a rendes játékidő eredménye számít, tehát döntetlen is lehetséges) 2000. Szeptember 16., szombat OLIMPIAI Új Dunántúli Napló - 15. oldal Párbajtőrben tőröző ^ Vívás Némileg szerencsés körülmények között indulhat a férfi párbajtőrcsapatunk, ugyanis Szöulban nem sikerült csapatkvótát szerezni, mert csak a tizedik helyen végeztünk. A Világkupa-viadalokon nyújtott kiváló teljesítményével azonban egyéni kvótát szerzett Kovács Iván, és - a dél-afrikai Torrenle visszalépésével - Fekete Attila Mivel a tőröző Marsi Márk is megragadta az utolsó esélyt - megnyerte a budapesti kvalifikációs viadalt - hárman együtt a csapatversenyben is elindulnak. Csak férfi tőrben nem szerepel magyar csapat. Egyéniben Kovács és Fekete is képes lehet éremszerzésre, a legnagyobb riválisok: Kolobkov (orosz), Schmitt (német), Vanky (svéd). Csapatban a franciák, a kubaiak és a németek versengenek legnagyobb eséllyel a dobogóért, nekünk Marsival bravúr lenne az élcsoportba kerülés. Marsi idén többször is beverekedte magát tőröző- ként Világkupa-verseny döntőjébe, ez az eredmény most is szép lenne tőle. Döntő, tőr, egyéni: szeptember 20., 8.30. Párbajtőr, egyéni: szeptember 16., 8.30. Párbajtőr, csapat: szeptember 18., 8.30. A magyar résztvevők: Fekete Attila, Kovács Iván, Marsi Márk (egyéni tőrben is induló). Lesz-e 23. aranyérem? Marsi Márk Vívás Ferjancsik Domonkos Ha csak a történelmet nézzük, a többi nemzetnek teljesen felesleges repülőjegyet váltania férfi kardozói számára, hiszen eddig 22 aranyat nyertek az ötkarikás játékokon a magyarok, a világranglistán pedig Ferjancsik a harmadik, Nemesik az ötödik, Köves a hatodik helyet foglalja el, tehát minden fellengzős- ség nélkül kijelenthetjük, esélyesek. Ezt támasztja alá, hogy 1998-ban megnyerték a csapat-világbajnokságot, és a rutinos Kövest két robbanékony fiatal egészíti tó. Igaz, mindebbe azért lesz még másnak is beleszólása. Például az oroszoknak, akikkel a magyarok az utóbbi három olimpiai döntőt vívták, és fájdalom, de kétszer csak az ezüstérem jutott nekünk. Az oroszokon kívül a franciák és az olaszok számítanak veszélyesnek csapatban és egyéniben is. Óvatosságra inthet, hogy a kvalifikációról döntő szöuli világbajnokságon a férfi kardcsapatnak csak a nyolcadik, utolsó helyen sikerült becsusszanni az olimpián indulók közé. Egyéniben Pozdnyakov, Sarikov (oroszok), Tarantino, Caserta, Terenzi (olaszok), Touya (francia) és a fiatal német tehetség, Kothny fog majd a mieink mellett kardhegyre menő harcot vívni a dobogóért. A magyar résztvevők: Ferjancsik Domonkos, Köves Csaba, Nemesik Zsolt. Tartalék Takács Päer. Köves Csaba Nemesik Zsolt JÁTÉKOK *5 ?+"••) 2?» Mincza Ildikó Nagy Tímea Szalay Gyöngyi A dobogó tetejére ~^,*J ^ Vívás A női párbajtőrcsapat világbajnoki címe, Mincza Ildikó (párbajtőr) bronzérme a szöuli világbajnokságon legalábbis biztató előjelek a verseny előtt, mindezek alapján ez a fegyvernem lehet az egyik legsikeresebb. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Mincza jelenleg vezeti a világranglistát, és csapattársai (Szalay 4., Nagy 13.) is előkelő helyet foglalnak el ebben a sorban, már érthető, miért várnak a szakemberek kiemelkedő szereplést a női párbajtőrözőktől. Ez akár két aranyat is jelenthet... A női párbajtőrözőknek a franciákkal, a németekkel és a kínaiakkal kell megküzdeniük a győzelemért, de nem árt vigyázni az Eu- rópa-bajnok svájciakkal és a kubaiakkal sem. Egyéniben az olimpiai cím védője, a francia Kiessel számít a legnagyobb ellenfélnek. A legutóbbi, szöuli világbajnokságon Mincza Ildikó szerepelt a legjobban, egyéniben harmadik, csapatban első lett, ráadásul az idei versenyeken is kimagasló formában vívott, s Világkupa-győztes lett. Az olimpiai mérleg már nem ilyen kecsegtető, hiszen az Atlantában bemutatkozó női párbajtőrben az akkor toronymagas esélyesnek számító magyarok egyetlen soványka érmet sem tudtak nyerni. A döntő időpontja egyéniben szeptember 17, 8.30. Csapatban szeptember 19., 8.30. A magyar indulók: Mincza Ildikó, Nagy Tímea, Szalay Gyöngyi. Tartalék: Tóth Hajnalka. Egy esélyest már kiütöttünk ■ J ^ Vívás A női tőrözők is teljes létszámban képviseltetik magukat, bár esélyeik haloványabbak, mint párbajtőröző társaiké. Jellemző, hogy világversenyen sem egyéniben, sem csapatban egyik magyar résztvevő sem tudott még a dobogó legfelső fokára állni. A legközelebb ehhez Mohamed Aida és Lantos Gabriella állt, mindketten voltak Európa-bajnokságon másodikak, az előbbi egy vb-ezüsttel is dicsekedhet. Mindezek alapján a női tőrözők közül Mohamed Aidának van a legnagyobb esélye arra, hogy éremért mérkőzzön (a legutóbbi vb-n 5. lett), a csapatnak a dobogós helyezés nagy bravúr lenne. Pedig nem is olyan régen még szovjet-magyar párharc jellemezte ezt a fegyvernemet, amit német fölény követett. Napjainkban az olaszok számítanak esélyesnek, mögöttük a románok következnek. Érdekesség, hogy a szöuli kvalifikációs vb-n keleti szomszédaink éppen velünk szemben véreztek el, és nem jutottak tó csapatban. Az oroszok feljövőben vannak, júliusban nyerték az Eb-t, de érdemes tartani a németektől is. Az ellenfeleknek pedig a fiatal magyaroktól. Mindent összevetve, pontszerzésre számítani lehet, de az érem már bravúrnak számítana. A magyar résztvevők: Knapek Edina Lantos Gabriella, Mohamed Aida. Tartalék: Varga Katalin. Döntő, egyéni: szeptember 21., 8.30. Csapat: szeptember 23., 8.30. Gyűrűk ura Torna V _ÍIl_ Aki kicsit is járatos a pontozásos sport ágak értékelési rendjében, egyben is meri honi sportdiplomáciánk pillanat nyi befolyását a tomasportban, megbo csátja, ha ezúttal eltekintünk a komolyabb esélylatolgatástól... Bár, tegyük hozzá, sokat javít a Yuri Checi mögött „örök második” Csollány Szilveszter esélyem, hogy az évtized legyőzhetetlen olasz sztárja Atlanta után visszavonult. Ez pedig megnyitotta az aranykaput a Dunaferr gyűrűspecialistája előtt, aki nem is titkolta, hogy a neki szóló Himnuszt meghallgatni repül Sydneybe. Az viszont nem könnyíti meg sem az ő, sem a férfiduó másik felét jelentő klubtársa, a különben hosszú ideje csuklósérülését kúráló Su- pola Zoltán, sem egy szem hölgyünk, Nyeste Adrienn dolgát, hogy a magyarok 13 olimpiai Csollány Szilveszter Nyeste Adrienn Supola Zoltán arany, 11 ezüst és 11 bronz történelmi dicsőségével felvértezve először nem tudták kiharcolni a csapatindulás jogát így hát nem marad más hátra, minthogy a szabály szerint a sorstárs nemzetekkel összesorsolt „vegyes csapatban” próbálnak annyi pontot gyűjteni, amennyi a nyolcas szerenkénti döntőkbe jutáshoz szükségeltetik. Csollánynak természetesen gyűrűn, Supo-lának lovon és nyújtón, Nyestének pedig felemáskorláton van erre igen nagy esélye. Az ő gyakorlata egyébként a szakma szerint évek óta az egyik legjobb a világon (a neki nem kedvező kötelezőket végre eltörölték), dealeugrásokkal rendre meggyűlik a baja.