Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-12 / 251. szám
M 2000. Szeptember 12., kedd HÁTTÉR - RIPORT „És beszéld el fiadnak!” „És beszéld el fiadnak!” - szól a bibliai parancs. S a zsidó családok évszázadokon át tartották is magukat ehhez. Az egyiptomi szolgaságból való szabadulás ünnepén, a pészach első estéjén, a hagyományos széder vacsorán az apák évről évre elmondták fiuknak a történetet. így szállt nemzedékről nemzedékre: miként vezette ki Mózes népét Egyiptomból. így történt ez a hányattatott sorsú pécsi zsidóság körében az elmúlt néhány száz esztendőben is. Aztán eltűnt egy generáció, és a történetet már nem volt, aki tovább mesélje. A török hódoltság idején már éltek zsidók a városban, de a török kiűzése után csak nehéz küzdelmek után tudtak újból letelepedni. 1692 húsvét hétfőjén Radonay püspök vezetésével a pécsi polgárok esküt tettek, hogy a városban nem katolikus vallású embert nem engednek letelepedni. A nehézségek ellenére nőtt a zsidóság létszáma, 1827- ben temetőt vettek, 1843-ban imaházat rendeztek be a Zrínyi utca 10. szám alatt lévő Engel-házban. 1843-ban zsinagóga épült a Citrom utcában. Némileg talán meglepő, hogy 1848 sem volt a zsidóság számára kedvező év, pedig, mint a kérdéssel foglalkozó történész, Radnóti Ilona, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa mondja, eleinte a remények esztendejének tűnt számukra. Hiszen a tizenkét pont között ott szerepelt, hogy a törvény előtti egyenlőség „polgári és vallási tekintetben” mindenkit egyformán illet meg. Az is kedvezőnek tűnt, hogy az új kormány tagjainak többsége már 1848-at megelőzően is a polgári átalakulásnak, így a zsidók emancipációjának előharcosa volt. Már márciusban, majd áprilisban sor került antiszemita tüntetésekre országszerte. Pécsett március 21-én az éppen ülésező tanácsot Katies István ügyvéd értesítette, hogy a Nagy téren (Széchenyi tér) Szabó Péter ügyész több ismert polgár jelenlétében kijelentette: kétezer kebelbeli lakos élén kiűzi a városban élő zsidókat. Március 26-án a zsidók bezárták boltjaikat, másnapra pedig elterjedt a városban, hogy kiűzik őket. A tanács döntése gyorsan megszületett, a végrehajtással pedig megbíztak egy választmányt. A zsidók, miután kérvényük nem talált megértésre a tanácsnál, küldöttséget menesztettek Pozsonyba, a központi hatalomtól remélve támogatást. A Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány azonban március 30-án a városhoz intézett erélyes hangú levelében megrótta a városi hatóságot, és intézkedések megtételére kötelezte. 1849 januárjában a császári csapatok elfoglalták Pécs városát, majd ősszel már végleges formát öltött a magyarországi zsidóságot a forradalom alatti „gyalázatos és törvényellenes” magaviseleté miatti kollektív pénz- büntetés: kétmillió-háromszázezer forint. A hadisarcot pedig, mondja Radnóti Ilona, felosztották a hitközségek között, így jutott a pécsi zsidókra ötezer forint megfizetésének kötelezettsége. Dr. Krassó Sándor nyugalmazott statisztikai tanácsos hosszú ideje munkálkodik egy könyvön, amely a pécsi zsidóságról szól. Korábban már találkozhattunk két tanulmányával a Pécsi Izraelita Hitközség és a Jelenkor közös kiadásában megjelent „Emlékezz!” című kötetben, az egyik az „Adatok a pécsi zsidóság pusztulásáról.” Tőle megtudhatjuk, hogy a kiegyezés körüli időkben nőtt meg ugrásszerűen a Pécsre beköltözött zsidók száma, hiszen amíg az 1840-es nép- számlálás csak 27 izraelita vallású lakost talált, az 1880-as már 2244-et. A „csúcs” 1920- ban következett be 4292-vel. A holokauszt előtü utolsó, 1941-es népszámlálás során 4025 volt lélekszámúk, míg az 1949-es már csak 711 izraelitát talált a városban. Az ezt követő népszámlálások pedig már nem vet- t é ^ gy eleiti b e ^ 1 a ko s s őket a mohácsi és bonyhádi gettóból ideszállítottakkal együtt. Számuk összesen 5963 volt, ebből dr. Krassó Sándor szerint 3613 lehetett a pécsi, miután 775 pécsi férfi akkoriban éppen munkaszolgálatot teljesített valahol. A városból két deportáló vonatot is menesztettek Kassán át Auschwitzba, az elsőt július negyedikén, a másodikat július hatodikán indították. A pécsi hitközség nyilvántartásba vette az 1945 április végéig hazatért pécsi zsidókat, 228-an voltak, köztük mindössze két gyerek, egy ikerpár. „A pécsi Somogyi ikrek Auschwitzban gázkamra helyett az »ikerbarakk«-ba kerültek különféle raj- tuk-velük végzett kísérletek céljából. Egészen a koncentrációs tábor felszabadítását megelőző órákig az ikrek életben maradhattak. Az utolsó percekben azonban (Péter és Tamás elbeszélése szerint) lőfegyverrel megkezdték kivégzésüket, ám nem mindegyikükre, így őrájuk sem került sor. Véleményük szerint vagy azért, mert elfogyott a lőszer, vagy azért, mert megcsappant az őrzésükre kirendelt SS-ek »végső győzelembe« vetett hite, és jobbnak látták odébb állni, amíg erre lehetőségük nyílt. Péter és Tamás tehát felszabadultak, útnak indultak hazafelé.” Az akkor 16 esztendős Krassó Sándor a 12 éves Somogyi ikreket 1945 tavaszán meghívta lakásukra játszani. Mindenféle gyönyörűséges játékot kiteregetett a nappali szőnyegére, próbálkozásai azonban rendre eredménytelenek maradtak. „Péter egyszer csak hátat fordított nekem, majd ki- nézdegélt az ablakon. Nem sértődötten, csak unatkozva. Az azelőtt is mindig élén- kebb, vidámabb, köpcös kis Tomi azonban illedelmesebbnek bizonyult. Korábban pufók, azokban az időkben még halvány arcán egyszerre csak kövér könnycsepp jelent meg, amit szégyenkezve gyorsan ma- szatosra törölt. »Elfelejtettünk játszani, mi már nem játszunk többé« - suttogta félhangosan.” A Somogyi ikrek ma az Egyesült Államokban élnek. Dr. Stark András (képünkön) pszichiáter, hosszú ideje a hitközség alelnöke. Édesapja a munkaszolgálatból tért haza Pécsre, édesanyja Auschwitzból. Az igény arra, hogy a kevés túlélő közösséget alakíthasson, meséli, igen nagy volt, s ebben óriási segítségnek bizonyult Schweitzer József, aki rabbinövendékként járt le, majd első állomása Pécs volt, miután 1947-ben rabbivá avatták. Ő adta össze szüleit, mint ahogyan éppen harminc esztendeje, szeptember 6-án Andrást és feleségét is. A hitközség a korra jellemző megszorítások mellett zavartalanul működhetett, még arra is volt lehetőség, hogy a nagy őszi ünnepek idején ne menjen iskolába. A közösség a maradék zsidóság számára pótolni igyekezett az immár régmúlt, hirtelen elveszett többgenerációs családi tradíciót, és eredményessége annak volt köszönhető, hogy igazi szellemi és érzelmi vezetője volt Schweitzer József személyében. Pécs városa tehát, mondja Stark András, sok szempontból szerencsésnek mondható, és a schweitzeri munka gyümölcse az is, hogy ma ez az egyetlen vidéki város Magyarországon, amelynek rabbija van, pedig Miskolc, Debrecen, Szeged nagyobb közösséggel bír. Ő voltaképpen nemcsak „hittant” tanított, hanem egy nép történetét és szerepét a magyar zsidó kultúrában, mely népnek töredéke jött csak vissza, és amely így mint közösség nem létezett többé olyan formában, mint a holokauszt előtt. A feladat a közösség felélesztésére az ő korosztályára várt a ’90-es években, de ez az a korosztály, amelyik Pécs városában nagy valószínűség szerint be is fejezi a hitközség történetét, mert az elveszített nemzedék és azok gyerekei nem pótolhatók. A rendszerváltás után még összejöttek azok, akik a vallást már nem gyakorolják, akik tehát zsidóságukat családi kulturális tradícióként élik meg, vagy akiknek az előítéletesség ad kohéziót a zsidóságukhoz. De ők nem tudják a vallási közösség létének folyamatosságát biztosítani. Bár még ma is működik a hitközségben a fiatalok baráti köre, számuk csökkenő tendenciát mutat. A rendszerváltáskor nyugdíjassá váló korosztályból viszont nem kevesen jelentek meg, mintegy rátaláltak a fél évszázada elfeledett közösségre, és a város vezetőivel is harmonikus kapcsolat alakult ki, melynek eredményeképpen közvetítőként működhetett közre a hitközség az izraeli testvérvárosi kapcsolat létrehozásában. _______________ CSERI LÁSZLÓ Ré szletek a zsidók 1848. március 27-én kelt kérvényéből ,,a) a mi vagyonunk leginkább árukból és termékekből áll, melyet ilyen rövid idő alatt nem lehet elszállítani, b) mi számottevő aktív tartozással, mégpedig kintlévőségekkel bírunk, ezeket ugyancsak ilyen rövid idő alatt nem tudjuk beszedni, behajtani, c) vannak minálunk idegen vagyontárgyak és rendelkezésünkre bocsátott dolgok, melyeknek tulajdonosai a mi keresztény barátaink, d) közöttünk néhány családban olyan ártatlan gyermekek is vannak, akik betegágyban fekszenek, akiket egy ilyen utazásnak kitenni az ő megbocsáthatatlan halálukat vonná maguk után, e) nincs még nekünk semmi menedékünk, ahol magunkat és vagyonúnkat biztonságba helyezhetnénk.” Új Dunántúli Napló - 7. oldal-hetedik oldal -— MÉSZÁROS ATTILA Geller Baranyában szerencsére ritkán fordul elő. A vadászbaleset csaknem mindig komoly visszhangot kap. Volt természetesen nálunk is, s ha sebesülés, vagy végzetes tragédia történik, legalább két ok miatt is felkapják az emberek a fejüket. A vadászat szép és költséges szenvedély. Mindig is lényegesen kevesebben voltak azok, akik űzhették, mint azok, akiket a fegyvertől, a vadászattól elzártak, vagy valamilyen okból magukat voltak kénytelenek kizárni. Ma egy jobb golyós fegyver akár vagyontárgynak is minősíthető. Vagyis a nimródok mindig is irigyelt emberek voltak. A másik ok is a fegyverhez kötődik. Akinek jogosan van a birtokában, használhatja, attól teljes joggal várják el, hogy a veszélyességének megfelelően bánjon vele. Megalapozott az a vélemény, amely egy-egy vadászbaleset után hangosabban hallható: aki felelőtlen, azt tiltsák el a fegyverhasználattól. És most Vas megyéből érkezett a hír egy újabb halálos balesetről. Éppen most vannak a vadűzés ünnepnapjai, a szarvasbőgés hetei. Nálunk, Baranyában, jeles bikák élnek, a Mecseken, a Dráva mentén. Disznóhajtás közben mindig több a baleset, mint bőgés idején. Lehet ezt azzal is magyarázni, hogy ilyenkor rendszerint vendégvadászok vannak a területen, akik képesek kifizetni az agancs értékét. De ne szaladjunk zsákutcába, mert a német, az olasz, az osztrák vadászok között is vannak felelőtlen emberek, akikben a zsákmány utáni mohó vágy pontosan úgy elnyomja a körültekintést, az óvatosságot, mint a magyar nimródok némelyikében. Az utóbbi években jelentősen átrendeződött a magyar vadásztársadalom. Sokaknak volt alkalmuk - frissen tömött pénztárcájukra támaszkodva - arra, hogy a kauciót megfizetve társasági tagok lehessenek. Az új vadűzők azonban nem lesznek valódi vadászok attól, hogy zöld ruhába bújnak. A vadászat tudomány és kultúra egyszerre. Mindkettőt el lehet sajátítani. Idő és hozzáállás kérdése. Ennek pedig az egyik fokmérője a vadászbaleseti statisztika. Reméljük, nem kap gellert Baranya megyében. KOZMA FERENC____________________ Sárkányok és gyitok Ötvenezer aláírást gyűjtöttek már össze a magyarországi gyermekbarátok, száznál több civil szervezet és tizenegy egyház csatlakozott felhívásukhoz. A mozgalom ugyanis kampányt indított a gyilkosság nélküli képernyőért, az erőszak- mentesebb médiáért, s amint az a hírekben hallható, szeretnék a számítógépes játékokat is békésebbé tenni. Ugyanis úgy gondolják, hogy lassan már alig akad olyan televíziós műsor, ami elé nyugodt szívvel odaengedhetnénk fejlődő korban lévő utódainkat. Döntő többségükben tombol az értelmetlen erőszak, a gyilok és a kegyetlenség. Még a mesefilmek (?) sem kímélők, s akadt már olyan rajzfilmsorozat, amelyet a médiakuratórium letiltott a képernyőről. Magam is csatlakoznék e mozgalomhoz. Eléggé edzett embernek gondolom magam, s igazából a horrorfilmek sem riasztanak (akad közöttük megfelelően izgalmas és olykor megfelelő színvonalú is), de időnként ami sok, az sok. Borzongok magam is. Többnyire az egy kaptafára készített, blőd, amerikai akciófilm- selejtek láttán, amelyek leginkább a főmüsoridoben (műsoridőkben) pörögnek a képernyőn, s nézésükbe időről időre akaratlanul is belecsöppen (belefelejtkezik) az ember, mígnem a reklámpauza alatt igyekszik aztán gyorsan tovább váltani, más csatornára (ahol persze ugyanaz megy, csak más szereplőkkel és rendező nevével fémjelezve), majd beletörődve kiköt valahol. Megy és lefekszik aludni. Ez a meztelen valóság. Akkor már inkább a szappanoperák. Egyébként emlékezetem szerint mi is megkaptuk azért gyerekkorunkban a magunkét. Vasorrú bábával is hadakoztunk, aki elevenen meg akart sütni bennünket, de szerencsére mi tettük a lapátra, és zutty, be a kemence tűzébe. Néha kővé váltunk, mert hátra nézve a sikolyok és susogások miatt ez járt, rablók közé tévedtünk, tűzokádó sárkánnyal feleseltünk. Bár az is igaz, hogy a lényeg a saját fantáziánkra volt bízva, s olyannak képzeltük el a sárkányt, amilyennek akartuk. hetedik oldal 'HOLNAP Riport Autópályák fiókokban. A 1 kezdeményezések nem hiányoznak, egyik-másik esetben a tanulmányok, tervek " sem. Az országos útfejleszté- , si koncepció Dél-Dunántúl 1 szempontjából inkább sorompónak tekinthető, mint lehetőségnek. Portré Héjas Éva, a baranyai adóhi- | vatal sajtófőnöke balett-tán- ij cosként kezdte, de vizsgázott !, a hegesztőpisztoly használatából is. A kapcsolatteremtés felelőse az APEH-en belül mint belső ellenőr is megállta a helyét, mielőtt a PR- tevékenység irányítója lett. Portré A szentmise orgonistája Különös ember. Amit eddig csinált - ez nagyon színes élet és pálya a cselekvés széles útjait takarja. Bár a kör képletesen akár zártnak is mondható. Gyermekkorában mélytengerkutató is szeretett volna lenni, s most a sorsok mélyébe vitt fényben leli meg a munkája szülte eredményérzetet. Hajléktalanokért, munkanélküliekért dolgozik. már szürkemarháink is vannak. Bizonyára a természetes környezet iránti tiszteletünk volt a motívum. És persze van pianlnóm, most már hagyományosan minden augusztus 20-án a ráksi szentmisének én vagyok az orgonistája.- Mindez szabadságot jelent. A hétköznap viszont robot, és önnek nagyon sok munkája van. rám a rövid idő alatti sűrű teljesítmény. Vagyis súlyemelő, rövidtávfutó típus vagyok. Ezzel együtt, ha célja van az embernek, nem az alfát, hanem az ómegát kell belőni.- És mi zavarja ebben a világban?- A korrektségben, a tisztaságban hiszek, nem a kiskapuk keresésében. Türelmetlenséget, önzést, erőszakot tapasztalok. Ezek könnyen tönkretehetik az embert.- Érzékeny?- Igen. Minden embernek van méltósága. Nincsenek azonban megfelelő eszközeim ahhoz, hogy ezt mindenki mindenkivel- Nem gondolt arra, hogy pap lesz?- Gimnáziumi éveimben. Vonzott a természet szépsége is, az egzotikumok, de orvos is szerettem volna lenni. Végül a Zeneakadémia orgonista-zeneszerző szakára vettek fel. Ezt azonban makacs ínhüvelygyulladásom miatt félbe kellett hagynom.- Se pap, se kutató, se orvos, se komponista Melyik miatt bánkódik?- Nincs hiányérzetem. Mindig sok mindent csináltam egyszerre. A lényeg az, hogy amit vállal az ember, abban higgyen, s ha hisz benne, akkor szereti is.-A régi vágyak nyomtalanul eltűnnek?- Szó sincs róla. Szeretem a tiszta, szép dolgokat. Bátyámmal - Ráksi polgármestere - megvettünk egy régi talpas parasztházat, s felépítettük újból szülőfalumban. Most Fonai László 1959-ben Ráksiban született. A pannonhalmi bencés gimnáziumban érettségizett. Pécsett ének-zene szakon diplomázott. A Támasz Alapítvány elnöke, ügyvezetője a Regionális Forrásközpontnak, programmenedzsere a Uwyta Kht.- nak. Nős, felesége zenepedagógus. Egy lányuk és egy fiuk van.- Nem robot, hanem belső késztetés arra, hogy amit elkezdtem, befejezzem, ami újba lehet, belevágjak. Egyébként is jellemző szemben általános szempontnak tartsa.- Más nem is hiányzik?- Jó lett volna, ha a tavaly ültetett ötven diófám megered... De mindenekelőtt nagyon szeretnék sokkal több időt tölteni a gyermekeimmel. MÉSZÁROS ATTILA
