Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-09 / 248. szám

2000. Szeptember 9., szombat KULTÚRA Új Dunántúli Napló - 11. oldal-MŰVELŐDÉS Romulus, Remus, Dorel és Larissza Az új színházi évadban a Pécsi Nemzeti Színház balett tago­zatának tánckara négy fiatal tehetséges táncost is igazolt Romániából, valamennyien a Kolozsvári Táncképző Lyceumban végeztek. A csillogó szemű, vékony, mo­solygós lány, Tóth Larissza jobb ján a gesztenyeszőke fiatalember, Hiriscali Dorel ül, balján a fekete hajú Dimacke Remas, míg mellet­tem Dimache Romulus - Remus ikertestvére. E rövid bemutatko­zás alkalmáról tudni kell, hogy kora délután, kemény próbák után váltunk néhány szót egy­mással, s mint elárulják, mind- ahányan farkaséhesek. Ebben szerepe lehet annak is, hogy Dorel valami finom burgonyafő­zeléket ígért vacsorára. így mi­előtt a tettyei szolgálati lakásba visszatérnének, útba kell ejteni egy élelmiszerboltot is. Larissza készséggel sorolja, milyen is az a tizenkét évfolya­mos, érettségivel záruló neves tánciskola Kolozsvárott, ahol Herczog István tanár úr, a pécsi ta­gozat igazgatója kiválasztotta őket. Bentlakásos intézmény, ő is egyszem gyerekként a háromszáz kilométerre lévő Csíkszeredából került oda tízévesen, ahol szigorú munkarend szerint folynak a táncpróbák és az elméleti tanórá­kat délután tartják. A bukaresti testvérpár, Romu­lus és Remus otthon kezdte meg a tánctanulmányait, de csak az első három évet töltötték a fővárosi is­kolában, mert igazából nem elégí­tette ki őket az ottani tanítási me­tódus. A kolozsvári intézményt, a Lyceum De Koreografie-t válasz­tották, amely egyébként is neves a fiútanulók képzésében. Most, az iskola elvégzése után más szín­házak is ajánlottak mind a né­gyüknek szerződést Romániában - Dorel például szülővárosának, a Kolozsvári Magyar Operának a balett társulatát is választhatta volna. Ők azonban Pécs mellett döntöttek. Ebben a pécsi műhely híre mellett annak is alapos szere­pe van, hogy valamennyien úgy érzik, a magyarországi körülmé­nyek - jövedelem, szakmai előre­jutás - kedvezőbbek lehetnek számukra. Romániában nem fize­tik meg a balett-táncost, véli Larissza. Társai azt is hozzáte­szik, hogy innen könnyebben előre lehet lépni szakmailag, to­vább lehet jutni, míg országuk ka­pui sokkal zártabbak. Egyébként a szívükhöz a klasszikus balett áll a legköze­lebb, főképpen ezt tanulták, de a Pécsi Nemzeti Színház - már most, a Zorbát előkészítő pró­báknál jól érzékelik - koreográ­fiában nagyon nyitott, sokszínű, ahol a táncstílusuk a modern táncok számos elemével gazda­godhat. Mint mondják, sok csavarogni való idejük eddig még nem volt. Szabadidejükben inkább pihen­nek, főznek, recepteket próbál­nak ki, a lány zenét hallgat, a fi­úknak pedig a foci a mindenük: ha jut rá energiájuk, focipályát is találnak maguknak, „...és levele­ket írunk, rengeteget” - szakad ki a sóhaj is, a nevetés is Larisszából. Talán mert nehéz volt elszakadni az otthoniaktól, kinek-kinek a választottjától, ud­varlójától? - kérdezem. Larissza hűségesen tolmácsol, majd a fiúk­kal együtt ismét elneveti magát: „Azt mondják, hogy ők már min­denről lemondtak.” _______BJl Má r a pécsi próbateremben az új táncosok Eletet adni a muzsikának Azt gondolnánk, egy zenemű csak egy­féle lehet, hiszen a hangok egyetlen meghatározott helyen vannak az öt vo­nalon valahol, a félhang az félhang, és ha a szerző leírta, milyen előadásmódot kíván, egy pontos játék szépen előcsa­logatja a dallamot és kész. Hiába a szerzői utasítás, mégis megtörté­nik, hogy egy hangversenyen egy darab visszhang nélkül marad a szívünkben, de felzaklat vagy éppen sodró erővel ragad magával, ha valaki más vezényli. A Pécsi Szimfonikus Zenekar új vezető karmestere, Hamar Zsolt ilyesféle csodákra képes. Ezekre a varázslatokra pedig nem lehet fel­készülni, születni kell rájuk, még ha tanult is valaki annyit, mint ő, zeneszerzés sza­kon először a budapesti Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskolában, majd Petrovics Emiltől a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskolán. Később ugyanitt karmester szakon Lukács Ervin keze alatt képezte ma­gát, mesterkurzusokon pedig Jurij Szimonov tanította. (Volt a családban is pél­da, karmester nagybátyja, Hollerung Gá­bor.) Zeneelmélet tanárként, zeneszerzőként és karmesterként is kitüntetéses diplomával végzett. Aki az eminenseket szorgos közép­szernek hiszi, az ő esetében alaposan té­vedne: Hamar Zsolt valóban átütően tehet­séges, erről tanúskodnak első díjai, dobo­gós helyezései a különböző nemzetközi karmesterversenyeken. A 32 éves fiatalem­ber (talán még annyinak sem látszik) eddig már több, mint harminc együttessel dolgo­zott együtt, 1998-tól pedig a Magyar Nem­zeti Filharmonikus Zenekar állandó kar­mestere lett. A komponálás hiányzik neki, de mint mosolyogva mondja, karmester­ként talán kevesebb kárt okoz. Pedig 12 éves kora óta zeneszerzőnek készült, na­gyon akarta, és nagyon sok mindent felál­dozott érte. Egykori tanára, Petrovics Emil szinte apa-fiú kapcsolatról beszél közöttük, s azt állítja: Hamar Zsoltot ugyan a karmesterség elvonta a zeneszerzéstől, de ahogyan a mű­vekhez nyúl, abban érződik a szerző fele­lőssége is. Yehudi Menuhin, akinek 1997- ben a Zenei világnap ünnepi koncertjén partnere volt, azt nyilatkozta róla: egyike a legdinamikusabb, legpontosabb, legintelli­gensebb fiatal karmestereknek, akiket hal­lott. Néhány nappal ezelőtt pedig, a Dub- rovniki Nyári Fesztivál alkalmából egy hor- vát lap írt róla felsőfokban, kiemelve tem­peramentumos vezényletét, amely „léleg­zetelállító volt, logikus, sok érzelemmel”. Hát hogy is születik az ilyesmi?- Talán egy vers tanulásához lehetne ha­sonlítani azt a munkát, amit egy zenemű­vel egy karmester végez - meséli el beszél­getőtársam. - Az ember kérdéseket tesz fel, egészen a legapróbb hangig, és a megfelelő válaszokat keresi. Mintha egy sajátos sakk­játszma zajlana, több ezer lépéssel a fej­ben, amelyekből a legjobbakat kell kivá­lasztani. Nehezíti a helyzetet, hogy a zené­ben érzelmekről van szó. Hogy ő maga is tele van szenvedéllyel, az biztos. Be is vallja, hogy érzékeny em­ber, talán kicsit hiú is, amit öniróniával tart kordában. (Persze minek a túlzott szerény­ség, ha valaki tényleg kiváló a területén? Ezt is el lehetne tanulni egymástól.) A pé­csi szimfonikusok már ismerik vagy két és fél éve, szeretik is, a vastaps legalábbis va­lami ilyesmire utalt az idei évadnyitó társu­lati ülésen. Pedig, mint hírlik, követelni is tud, elvárja a maximális tudást és a mun­kát, és minden hamis hangot észrevesz. A zenekarról szólva azt mondja, nemcsak a város hódította meg, de a társaságot is meg­szerette.- Kétfajta karmester van - mondja, - az egyik tud úgy dolgozni, hogy utálják, a má­sik nem. Én az utóbbiak közé tartozom. Irányadó elvem a kiszámíthatóság, azt hi­szem, csak a kiszámíthatatlan émberektől kell tartani. A pécsi zenekart olyannak lá­tom, amilyennek egy kollégám leírta, aki szerint ez a társulat a romantikus művész­sorsot testesíti meg. Ezek az emberek ün­neplőbe öltöznek kívül is, de a lelkűket is felöltöztetik egy- egy hangversenyre, hogy az ott ülők estéjét is ünneppé te­gyék. Aztán hazamennek, és szűkölködnek. Tiszteletre méltó, hogy ezt az érvet ez az együttes sohasem használta fel, hogy erre hivatkozva gyengébben teljesítsen. Igaz, ha megtenné, nem is dolgoz­nánk tovább együtt. A zene (a hangrögzítés minden lehetősége mellett) azért mégis a pillanat művé­szete. Az igazán nagy pilla­natok meg akkor teremtődnek, amikor egy karmester szinte a kezében tartja az együt­test, egyszerre van odabenn egész leikével, de idekinn is, hogy ellenőrizzen és irányít­son. Valahogy úgy, ahogyan egy autót tart meg kuplung-gázzal az ember, Hamar Zsolt ezt a hasonlatot említi, a lényeg tehát, hogy ne történhessen más, csak amit a vezető akar. így lesz a lélegzet-visszafojtott holt­pontból valami elsöprő áramlás, amelyben karmester, muzsikus és zene egyetlen érző energiává válik, a közönség pedig részese lehet e csodás átalakulásnak. Hamar Zsolt szerint ez a dolguk a művészeknek, gyógy­írt kell adniuk az embereknek, akiknek igenis szükségük van az ilyen ünnepekre. HODNIK ILDIKÓ GY. Magyarul - magyarán ____ A tudás mérlegén A tanév elején sem szabad el­felejteni, hogy a vége a szám­adás és a számvetés legfőbb ideje lesz, amikor a különféle tanulmányi versenyek a győztesek kimagasló eredmé­nyeit tükrözik majd. E keve­sekkel szemben a tanulók többségének év végi bizonyít­ványa lehangoló képet mutat. A hatékonyság a kulcsszava az oktatás irányítóinak. A szó a ta­nultak eredményes alkalmazását jelenti. Ez tükröződik pozitív vagy negatív módon az élet minden te­rületén. Ez alkalommal a rádió­ban és a tévében feltáruló képről van néhány megjegyzésem. A hírek között szerepelt a határ menti területek együttműködése, különös tekintettel Nyugat-Ma- gyarország és Ausztria kapcsola­tára. A hírközlő képe mellett tőle balra a téma fejtegetésének egész ideje alatt ott éktelenkedett a fel­irat: Burgerland. Nem vagyok be­telefonáló típus (korszerűen fa­zon), de ez alkalommal nagy volt a kísértés. Talán jogos (?) meg­döbbenésemnek, felháborodá­somnak a levezetésére ezt az al­kalmat választottam. Nagyképű­en esettanulmánynak, orvosi nyelven kórrajznak (diagnózis­nak) is nevezhetném. Se a szer­kesztő, se a hírközlő ne tudná, vagy ne tudta volna, hogy Auszt­riának Magyarországgal határos szövetségi tartománya az Alpok keleti nyúlványának területe: Bur­genland, magyarul: Várföld, mi­vel a németben a vár: die Burg. Gyakran hallható, olvasható a Burg, Hofburg mint a volt bécsi császári palota neve. Nyilván, akik így elírták ezt a nevet, aligha tudják, hogy a tria­noni országvesztés ítélte Ausztriá­nak. Nyilván, semmit se tudnak a sokak által gyalázott Rongyos gár­dáról, és arról, hogyan lett Sopron a leghűségesebb város, civitas fidelissima. Nem kívánok messze­menő következtetéseket levonni, de a magyar történelmi tudat, a többek által kevésbé fontosnak ítélt nemzettudat súlyos fogyaté­kosságáról, vagy éppen hiányáról árulkodik ez az eset. Még azt is el tudom képzelni, hogy némelyek a hamburger utótagját vélik fölfe­dezni, mint a ham (bekaplak) en­nivaló származási helyét. A másik meglepetésem hason­ló ehhez. Összefüggésben lehet a történelmi Magyarország létezé­sének az oktatásból való kiiktatá­sával, közelebbről Erdély történel­mének és földrajzának a hanyago­lásával. Különben egy magas ran­gú politikus Kolozsvárral kapcso­latos fejtegetésében nem mondta volna Gyulai-havQsoknak a kin­cses város közelében emelkedő Gyalui-havasokat. Ismét csak ta­lálgathatunk. Igaz, hogy Gyula a legkeletibb városunk a román ha­tár közelében, ámde onnan még hosszú utat kell megtennie an­nak, aki a Gyalui-havasokat akarja látni. Meg az is igaz, hogy Gyula kedvelt személynevünk. Arra is érdemes, hogy havasokat nevez­zenek el róla. Nincs mit csodálkoznunk, ha a Visegrádi várjátékok hőse nem nyomórúddal, hanem petrence- rúddal mutatja az utat, „hol Bu­dára tér el”. Erre csak azt mond­hatjuk: rúd rúd. Rónai Béla A spanyol kultúra és oktatás jegyében A Pécsi Magyar-Spanyol Társaság elnöksége változatos és tartalmas rendezvényekkel készül a spanyol nyelvterület országai társadalmának, gazdaságának és kultúrájának sokoldalú ismertetésére, a spanyol nyelv népszerűsítésére. A Pécsett szerkesztett Je­lenkor szeptemberi száma Pálfalvi Lajos műfordító vendégszerkesztésében a kortárs északi lengyel iro­dalom reprezentatív képvi­selőit mutatja be, akik a lengyel irodalom sokszínű térképén Torán városához és Gdanskhoz kötődnek. Pálfalvi Lajos eligazító előszavát követően Józef Czehowicz verse ol­vasható, melyet Wlodzimierz Kowalewski Visszatérés Breitenheidébe című hosszabb el­beszélése követ. Kazimierz Brakoniecki versei után Pavel Hnelle írt esszét Arthur Schopen­hauer édesanyjának, Johanna Schopenhauernek a Danzigban töltött gyermekéveiről szóló Ifjú­kori emlékeim című munkájáról. Az önéletírásból Adamik Lajos for­dításában közöl részleteket a lap. Krzysztof Cwiklinski Königsberget tematizáló verseit Maria Janion A fantazmatikus kritika tervezete című tanulmá­nya követi, s itt olvasható tanítvá­nyának, Stefan Chwinnek Képze­let és fájdalom a századvégen cí­mű esszéje. Aleksander Wat ver­sei és a fiatal prózaíró Krzysztof Varga rövidprózái után Adriana Szymanska verseivel és Manuéla Gretkowska Latin Lover című el­beszélésével zárul az „északi mí­toszt" reprezentáló vendégblokk. A kritikarovatban Kiss Gábor Zoltán Antoni Libera, Rácz I. Péter pedig Olga Tokarczuk egy-egy munkájáról írt, s olvashatók Ko­vács István és Medve A. Zokán bí­rálatai is. A folyóirat utolsó oldalain a modem magyar költészet egyik legnagyobb hatású költőjére, a jú­liusban elhunyt Petri Györgyre emlékezik Forgách András. ■ Spanyolország és Latin-Amerika tíz nagykövetségével tartják fo­lyamatosan a kapcsolatot, s mint Nagy Sándomé, a Pécsi Magyar- Spanyol Társaság elnöke kiemel­te, mindenhol figyelemmel és tá­mogatással kísérik az országos vi- s, mylatban is egyedülálló folya- uatos munkát és ismeretterjesz­tést végző pécsi egyesületük tevé­kenységét. Az idei évadban felké­résükre novemberben Diego Martinez Lawlor, az Uruguayi Köztársaság nagykövete, decem­berben pedig Nelson Valera Parra, a Venezuelai Köztársaság nagykö­vete tart előadást hazái ból. A spanyol királyság budapesti nagykövetsége pozitív választ adott a két tannyelvű ma­gyar-spanyol gimnázium támo­gatásával kapcsolatban is, amely 2001 őszén a pécsi Kodály Zoltán Gimnáziumban nyitja meg kapu­it. Az elnökség segít az osztály benépesítésében, pécsi és dunán­túli fiatalokkal. A spanyol nagy- követség a középfokú oktatáshoz lektorokat küld Pécsre, értékes ki­advány- és könyvküldeménye pe­dig az egyesület könyvtárát gaz­dagítja. Az első év a spanyol nyelv elsajátításával telik majd el, ezt követi a négy gimnáziumi év. A más megyéből jelentkezők kol­légiumi elhelyezést kapnak. Mindez, valamint a toledói spanyol fiatalokkal, felnőttekkel már hónapokkal előbb megindí­tott levelezési mozgalom a nyelvi kultúra fejlesztésére irányítja a fi­gyelmet. A 262 címet, adatot a madridi nagykövetség kulturális attaséja személyesen viszi el Toledo város polgármesteréhez. A levelezést többnyire angol, spa­nyol, német, olasz és francia nyel­ven kérték az érdeklődők, akik­nek többsége, mintegy 233 diák húsz éven aluli. A társaság közreműködik ösz­töndíjak felkutatásában, népsze­rűsítésében, a spanyol szakon végzett fiatalok elhelyezkedésé­nek segítésében is. Mintegy 150 tagjuk élénk figye­lemmel kíséri tevékenységüket, látogatja a rendezvényeket. Az évadnyitó elnökségi ülés alkalmá­val póttagként kooptáltak közép­iskolai, egyetemi hallgatókat, ta­nárokat, jogászokat, tisztviselő­ket is. A társaság sok segítséget kap a Civil Közösségek Háza munkatársaitól, Pécs város ön- kormányzatától, tisztségviselői­től, pályázatukkal pedig 50 ezer forintot nyertek a jogi, igazgatási és ügyrendi bizottságtól. Fővédnökük, dr. Harsányi Iván történész, egyetemi tanár nemrég nyerte el a Professor Emeritus cí­met. Az alelnök, dr. Fischer Ferenc egyetemi tanár egy hónapra Chi­lébe utazott. Élménybeszámoló­jára a jövő évben kerül sor. Az idei első klubdélutánjukon, október 3-án 16 órakor Jakab Ág­nes, a társaság fiatal, spanyol sza­kot végzett vezetőségi tagja video­filmmel színesített élménybeszá­molóban adja közre az Európai Unió madridi egyetemén eltöltött ösztöndíjas hónapjai tapaszta­latait. Hamar Zsolt már bemutatkozott a pécsi közönségnek is Megjelent a Jelenkor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom