Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)
2000-09-09 / 248. szám
1 2000. Szeptember 9., szombat HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal-hetedik oldal — Kereszt és főhajtás Andrjovkában Az 1026-os láger lakója volt Bayer Péter, akit Nagymányokról vittek el a donyeci szénmedencébe, egészen Andrjovkáig a felszabadító szovjet csapatok. Málenkíj robotra. Ő csak egy volt az ezrek közül, akiket 1945 karácsonyán vagy 1946 januárjában bevagoníroztak Baranyából, Somogyból, Tolnából. Férfiakat és nőket, fiatalokat, életerőseket. r A bonyhádi lakóház nappalijában a kisasztalt beborítja a térkép; araszokkal mérhetjük rajta a távolságot. Ungvár, Kijev, Dnyepropetrovszk, Donyeck, majd északkeletnek egy ugrás, tán száz kilométer.- Itt lehet valahol Andrjovka - vezeti az ujját Bayer Péter az Azovi-tenger fölött - a bánya és a lágerek... Elhallgat. Hosszasan nézve maga elé, mintha azon gondolkozna, hogy folytassa-e. Aztán rászánja magát:- ...és a temető. Sokak végső nyughelye. Több mint hatszáz halottunkat őrzi, mind-mind olyan fiatalokat, mint amilyenek mi voltunk, s akik nem lehettek bűnösebbek se nálunk. Valójában elsodorta őket a történelem. Akadt, akinek koporsó sem jutott... Mára két fejfa maradt mindössze állva. Az egyik fából készült, s tán a csodával is határos, hogy több mint ötven éve nem dőlt ki. A másik vasból van, arra egy ukrán asszony vigyázott... Óhatatlan, hogy meg ne kérdezzem:- Mit érzett ott, a sírok között?- Sokféle gondolat kergetőzött az ember fejében, de valahogy minden olyan gyorsan történt, ott voltak mások is, nem volt idő töprengeni. Felállítottuk a Bonyhádról vitt keresztet, rákötöttük a nemzeti színű szalagot, imádkoztunk. De másnap hajnalban kimentem egyedül a bányához, ahhoz a légaknához, amely elnyelte az unokatestvéremet - talán túlélhette volna a zuhanást, de a csákány a hasába fúródott -, s akkor ott, a légakna előtt állva a csöndben, bizony megeredtek a könnyeim. Bayer Péter hetvennégy éves, aki ismeri, tudja róla, hogy nem sírós fajta. A nagy kaland már vagy tíz éve foglalkoztatta. Útra kelni és elmenni oda, ahol el- töltötte fiatalságának 59 hónapját, s ahol megismerte a kiszolgáltatottságot, a nyomort, a kilátástalanságot, ahol sose kérdez- ték-kérdezhették, hogy mit hoz a holnap. S ahol megismerte feleségét is, mert bizony ott találkozott először avval a széparcú bonyhádi lánnyal, akivel életét végleg összekötötte. Az óriási barakk mellett volt néhány kisebb. A nőknek. A bánya nem különösebb, de a szén csodálatos antracit, fekete és zsíros. Keserűség és öröm, egyformán kijutott mindenkinek. Különösen az első napok, hónapok voltak nehezek, a sok éhezés és a sok halál. De aztán 1947 végétől mintha javult volna némileg a helyzet, több lett az ennivaló, s rájuk lelt néha a vidámság is.- Mi szép lehetett ott? A KERESZTVIVOK ÚTVONALA Bonyhád-llngvár: 543 km Ungvár-Kijev: 868 km Kijev-Dnyepropetrovszk: 611 km Dnyepropetrovszk-Donyeck: 335 km Donyeck-Andrejevka: 100 km Bonyhád-Andrejevka: 2457 km Andrejevka-Donyeck: 100 km Donyeck-Odessza: 783 km Odessza-lasi: 357 km lasi-Bonyhád: 973 km Andrejevka-Bonyhád: 2213 km összesen: 4670 km Bayer Péter eleinte úgy gondolta, ha meghirdeti az újságban, hogy e hosszú útra készül, sok-sok útitársa lesz. Másban is ott lehet az érzés, rátekinteni az egykori falura, táborra, megnézni, hol nyugszik a testvér, az apa. De aztán, hogy keveseknek akaró- dzott ez a sajátos emlékezés, egy kisbusz- szál és nyolcadmagával vágott az útnak a kereszttel. Németh István a gépkocsivezetést vállalta, Fauszt Henrik nyolcvanévesen vállalkozott az útra, Hacker András az édesapja sírjához indult, Hirschmann Jánosáé szintén az apját vesztette el, Herr A gépkocsi összesen 4670 kilométert tett meg, odafelé az Ungvár, Kijev, Dnyepropetrovszk, Donyeck útvonalon, hazafelé Odessza, lasi felé, Moldván és Románián át. Az andrjovkai temetőben az utazók és vendéglátóik. A kép jobb oldalán Bayer Péter.- Akadt egy lebetonozott terem, ahol esténként összejöhettünk, s ahova még az orosz lányok is be-benéztek. Szólt a muzsika - a lágernek is volt saját zenekara -, táncoltunk, énekeltünk. Szerelmek szövődtek a csillagos ég alatt.- Az emberek?- Szívük volt a rabtartóknak is. Sose felejtem el, hogy egyszer nemigen akaródzott lemenni a bányába, s ellógtam a munka elől, de a felügyelőnk észrevette, hogy a bilétám ott csüng a helyén. Megfenyegetett, hogy három napra megvonja a kenyéradagomat, ami a biztos halállal volt akkoriban egyenlő. Este aztán, amikor beálltam mégis a sorba, kacsintott a kenyeresnek, s talán nagyobb porciót kaptam, mint máskor... Amióta fejébe vette Bayer Péter, hogy felkeresi azt a falut, ahol 19 éves korától fogoly volt, s ahol férfivá lett valójában, azóta próbálták lebeszélni. Hiszen nem a legbiztonságosabb az útvonal, átvágni Ukrajnán, délnek, s valljuk meg őszintén, hogy maga sem fiatalember már. Családját főleg ez utóbbi izgatta, s ekként két fia, lánya, felesége aggódásával is birkóznia kellett. Most már a feleség is mosolyog:- Azt hittem amikor elváltunk, hogy nem látom többet. De aztán megálmodtam, hogy szerencsésen megérkeznek, s a Péter is ott van, egy óriási rétben, körülöttük csupa-csupa vadvirággal. S ugye látta a fényképfelvételeket? Bizony akadt köztük olyan, amilyet az álom hozott. Péternek az édesanyja járta meg a málenkíj robotot (ma Lengyelben él), Kaufmann János apja már itthon halt meg, Tóth Pál pedig (maga is Ukrajnából való), a tolmács szerepét vitte. És akadt némi háttérmunka, úti segítség is. Hemer Ádám készítette a keresztet, Stekly Zsuzsa a zománctáblát égette be (Búcsúzunk az 1026-os láger halottaitól. Nyugodjanak békében!), dr. Bíró Éva pedig az út szervezésében ügyködött. A szalagra pedig azt írták rá, hogy „Szeretnénk megölelni benneteket, de nem tudunk, csak siratni. A messzi távolból. ” Bayer Péter ismét bebizonyította, hogy nem akármilyen ember. Megcsinálta azt, amit elhatározott. Nemcsak a gyerekei lehetnek büszkék erre, hálával gondolhat rá mindenki, aki a málenkíj robotot megjárta, akinek hozzátartozója ott nyugszik (vagy bárhol abban az óriási országban egy temetőben). A múlt előtt hajtott főt ez a kis bonyhádi csapat. Nem volt könnyű végigmenni az úton (kilenc nap alatt 4670 ldlométert megtenni), rálelni éppen arra a községre amelyben a tábor állt, ahol a temető van (Andrjovka, Andrjevka azon a környéken legalább nyolc-tíz akad), s nem volt köny- nyű a hazatérés sem, mivel olyan az ember, hogy mindig hagy valahol a leikéből egy darabot.- Most már végre pontosan tudom - mondta beszélgetésünk végén Bayer Péter -, hogy igazán merre is voltunk fogságban, roboton. Láttam végig a kocsiból a tájat, az utakat, éreztem a távolságot, az időt. Beszélgettem az ott élő emberekkel, eszembe jutottak az orosz szavak. Láttam és megöleltem ismerőst is, olyat, aki még emlékezett rám... KOZMA FERENC MÉSZÁROS B. ENDRE Mindennapi kenyerünk Az energia és a liszt csak a harmadál adja mindennapi kenyerünk előállítási költségeinek, ám legfontosabb harapni- valónk minden ősszel egyre drágább lesz e két tényező árváltozása miatt. Persze az energiaárak mindig nőnek, de a gabonatermés esetében is gyakorlatilag mindegy hogy jó, vagy rossz évet zámnk, mert vagy a minőséggel, vagy a mennyiséggel van gond, így tuti erről az oldalról is az áremelés. A pécsi pékek szeptemberben 25 százalékos kenyéráremeléssel kalkulállak - ezúttal a búza nagyon jó minőségű volt, míg a mennyisége elmaradt a várakozástól, s a malmok ezt a tényezőt akarják érvényesíteni - de a viták, egyeztetések végül is 12-15 százalékra vitték vissza az emelés szintjét. A buliban jelentős szerepet kaptak a nagy élelmiszer-áruházak, melyek saját pékségekkel rendelkeznek, s (szerencsére) nem voltak hajlandók vállalni a fogyasztók támadásait, mert a rossz fogadtatás köny- nyen átgyűrűzhetett volna más, általuk kínált termék keresletére is. Ez a csata évről évre lezajlik, hol az egyik, hol a másik fél előretörésével, de a jelek szerint új front van kialakulóban. A németeknél, szászföldön most kimondott kenyérláz tört ki, miután a térségben nagyüzemi szinten beindult a mikroalga termesztése. Algakenyeret, algapéksüteményt keres mindenki, s nem zavarja őket, hogy libazöld színű a kifli, sőt a zöldalgás joghurt és mártás is ott szerepel minden magára valamit adó étterem étlapján. Nem Huxley-utópia ez, de nem is a NASA titkos munkája, hogy felhalmozott űrhajós kajáira, a jövő tápláló tubusos sűrítményeire vevőt találjon. A szászok röplapokon győzködik a lakókat a chorella vulgaris (ez a mikroalga latin neve) előnyeiről, más kérdés, hogy hazánkban ezek a latin szavak sajátos asszociációkat szülnének az étkezők körében. Az algák javítják a közérzetet, növelik a szervezet ellenálló képességét - állítják. Már csak ezen tulajdonságai miatt is nagy vetélytársa lehet a zöld harapnivaló ilyenkor ősz elején a konzervatív magyar ellenfelének. KOZMA FERENC __________________________ Ku vaszsors Valamikor, még a hőskor idején, kaptam egy kuvaszkölyköt a pécsi állatkert szaporulatából. Zoli barátom választotta ki a sok közül azt a három hónapos, legalább tízkilós gömböcöt, amelyen már látszott, hogy termetes, jó házőrző válik belőle. Jókora tappancsai voltak, és amíg elvittem hőgyészi otthonába (ajándék egy kisfiúnak), megrágta az autó gumiszőnyegét és „megjelölte” a csomagtartó szegletét. Figyeltük eszmélését; valóban okos és kedves kutya volt. Házőrző. Amennyiben még minket sem engedett be többet az udvarra a házigazda engedélye nélkül, s csak ritkán dugta a fejét simogatásra, ám farkcsóválva fogadott minden falatot, akárkitől is kapta voll. Öregségére kissé mogorva, félrehúzódó lett, de talán engedékenyebb is. Megsirattuk. Azóta se láttam olyan szép testű, fehérszőrű kutyakinézetű kutyát másutt, mint a ságvári fajku- tya-panzióban, ahol egy helybeli ember arra esküdött, hogy a magyar kutyafajtákat begyűjti. Volt nála erdélyi kopó, komondor, vizsla, puli sőt pumi is, utóbbi amennyire ronda szegény, annyira kezes. Esze van. Mindez arról jutott az eszembe, hogy hallom, a minap Németország két tartományában is drákói ítéletet mondtak a kuvaszra; kiirtásra és kitiltásra ítélték, mint mi tettük a pitbullokat s megkezdték a kutyák begyűjtését, regisztrálását. A hír hallatán persze azonnal felkapták a fejüket a hazai fajokért aggódó tenyésztők, köztük is leginkább a kuvaszpártiak. Hiszen ők évek óta igyekeznek e sajátos fajta fenntartását biztosítani, s amennyiben ragadós lesz a német példa, az egyet jelent ennek az ősi kutyafajtának a likvidálásával. Jogos a felháborodásunk, valóban. Egye fene a pitbullokat, de a kuvasz, az kuvasz. Pedig azon is el kéne gondolkozni, hogy lehet, nem is az ebekkel, hanem velünk van a baj. Talán éppen miattunk válnak a fajta egyes egyedei, keményebb példányai gyilkos fegyverekké ebben a rohanó, öldöklő világban. Csak azt teszik, amit látnak maguk körül. Amit az embertől tanulnak. H hetedik oldal É T F Ő N Riport Kitartás, betartás vagy eltartás? Aszó elszáll, az írás megmarad. Igen ám, de gyakran az írás sem ér túl sokat. Sokan kerülnek kétségbeejtő helyzetbe azért, mert reménybeh lakás fejében eltartási szerződést kötnek valakivel. Portré Az a jó, ha tiszteljük egymást a szakmán belül - mondja Trischler Ferenc szobrászművész, aki nem a kritikusok és műítészek kedvéért dolgozik, hanem saját örömére formálja az anyagot. Most azon iparkodik, hogy vésőket szerezzen, s megpróbáljon a bronzról a fára átváltani. Egy öregember emlékirataiból Matektanárok Mostanában egyre több olyan köz- tisztviselőről hallok, akit a köz érdekében legjobb lenne lelövetni. Sajnos nincs olyan közhasznú vadásztársaság, amelynek tagjai e szakrális bérkilövéseket vállalnák. Pedig egyébként nem lehet megszabadulni tőlük, ártani akarásukat jogszabályok, törvények védik, mint italában a gazemberekét. Érdekes módon az ilyen típusú köztisztviselők legtöbbje főosztályvezetői rangban van. Nem, én nem arra gondolok Kedves Olvasó, akire most Ön gondol. Á, nem. Hanem például arra az úrra, akit a tévé jóvoltából ismerhettünk meg, aki egy bal kézzel előkapart jogszabály alapján tanévkezdés előtt egy nappal akart bezáratni egy speciális iskolát... Sajnos nem minden ártó főosztályvezetői intézkedés kap országos nyilvánosságot, s ha kap is, a kártékony ember nem bujdosik el, nem mond le, s nincs aki kimondja alkalmatlanságát. Egy kicsit jobban működő demokráciában ez a civil szerveződések feladata lehetne, ha volna civil kurázsi e szervezetekben. De hagyjuk a hivatalt! Nézzük az iskolákat. Kedvenceim a matektanárok. A gimnáziumban volt egy tanárnőm, akinél a bölcsebbek meg sem mukkantak, mert azért 0 érdemjegy járt. Aki rosszat mondott, mínusz 1-től 3-ig nyert osztályzatot. Én félévkor mínusz fél kettőre álltam, s bizony ötösre kellett felelnem ahhoz, hogy kegyelemből megkapjam az elégtelent. Ezen ma már röhög az ember. Azon is, hogy fölírta a tanárnő a táblára: 12,5. Majd sorba szólította a fiúkat, olvassák el. Ha így kezdték: tizenkétegész... közbeordított: Csönd! Egyes! Végre a tizenötödik egyes után, a későbbi orvos azt mondta: tizenkettő egész öt tized. Őt megdicsérte, de nem kapott jegyet. Akkor ez tragikomikus volt. Mint az is, hogy barátom fiát ebben az évben nem engedte érettségire matematikatanára, év végén megbuktatta, feltűnően sok társával együtt. A fiút szinte biztosan fölvették volna a főiskolára. Angol különórákkal csiszolta tudását, hogy a nyelvvizsga még több pontot hozzon a felvételire. A bukott gyerek megoldotta azért otthon a tévében közölt érettségi tételeket, s mikor apja ezt elmondta a tanárnak, az azzal védekezett: - Az érettségi tételeket persze hogy meg tudta oldani, de a negyedikes anyagot nem tudták, egy se. Közben egész évben nem íratott egyetlen felmérő dolgozatot sem, végig az érettségi tételekkel foglalkozott, s közben szadista módjára, kéjjel írta be mindenért a kampókat. A pótvizsgán fölényes biztonsággal ment át a fiú. Ám a főiskola egy évet csúszik. Több éve tapasztaltam egy rangos általános iskolában, hogy a kis rosszindulattal alkoholistának is nevezhető matektanárnő osztályaiban a tanulók nagyobb része rendre bukásra állt. Aki iskolát váltott, hamar megszerette a matematikát. Egyikük most számítástechnikát tanul a főiskolán. Egy másik osztályt az a szerencse érte, hogy a tanárnő több hónapra kórházba ment. Főiskolai hallgatóval helyettesítették. Két hét után mindenkinek két jeggyel lett jobb a felelete, kezdték érteni a matematikát. Sajnos, a tanárnő még tanévzáró előtt meggyógyult. Soha senkinek nem jutott eszébe, hogy ha egy más tárgyakból jó átlagot mutató osztály nagyobb hányada bukásra áll, akkor talán a tanárt kellene lecserélik. Az iskolaszék sem kezdeményezett ilyent. Ha a rákfenét nem vágjuk ki, az a nagyszerű matematikatanárokat s a közt szolgáló főosztályvezetőket is sérti. De lám, még az újságban sem merjük néven nevezni őket. A jog mellettük áll. Bükkösdi László
