Új Dunántúli Napló, 2000. szeptember (11. évfolyam, 240-269. szám)

2000-09-08 / 247. szám

3| 2000. Szeptember 8., péntek S P 0 R T Új Dunántúli Napló - 15. oldal A Sávolt, Köves páros képes bravúrra Nem alkot túl népes küldöttséget az olimpiára utazó magyar teniszváloga­tott: mindössze öt versenyzőnek kellett repülőjegyet váltani. A magyar tenisze­zők elsősorban salakon értek el eddig jó eredményeket, Sydneyben viszont kemény pályán folynak a küzdelmek. Sydney-Budapest A magyar teniszválogatott öt fővel - Kuti Kis Rita, Mandula Petra (képünkön), Marosi Katalin, Köves Gábor, Sávolt Attila - képvi­selteti magát a sydneyi olimpián. A női tor­nán szereplő magyar játékosok korábban el­sősorban salakon értek el jó eredményt, míg az ötkarikás játékokat kemény pályán ren­dezik. Ez elvileg hátrányt jelentene, de vala­mennyi induló régóta járja a profi tornákat, így nem okozhat számukra különösebb gondot a felület. A magyar teniszsport férfi vonalon már büszkélkedhet olimpiai érmessel - Tapavicza Momcsilo 1896- ban, Athénban volt harma­dik. Az egyesben és Köves Gáborral párosban is induló Sávolt Attila salakon érzi jól magát, bár az utóbbi hetekben több ke­ménypályás viadalon is rajthoz állt, hogy szokja az ausztráliai feltételeket. A magyar Davis-kupa-válogatott állandó duója viszont, tudása és tapasztalata alapján bravúrra is ké­pes lehet. Az olimpia műsorára hivatalos, éremosztó sportágként 1988-ban visszatért tenisz sydneyi versenye előzetesen rendkí­vül színvonalasnak ígérkezett, de az utóbbi napokban kissé megfogyatkozott a mezőny. A férfiaknál a címvédő amerikai Andre Agassi személyes okok, a brazil Gustavo Kuerten szponzori viták miatt mondta le a szereplést. A szintén amerikai Pete Sampras eleve nem vállalta a játékot, az orosz Jevgenyij Kafelnyikov pályára lépése pedig bizonytalan. Négy évvel ezelőtt Agassi, és a Todd Woodbridge, Mark Woodford ausztrál duó diadalmaskodott. A nőknél már jóval erősebb a mezőny, bár a világelső svájci Martina Hingis és a francia Mary Pierce sem teszi tiszteletét Sydneyben. Az amerikai csa­patot ugyanakkor klasszisok alkotják (Lindsay Davenport, Venus Williams, Szeles Mónika, Serena Williams). Atlantában Lindsay Davenport, valamint párosban a szintén amerikai Gigi Fernandez és Mary-Joe Fernandez győzött. Éremesélyes a férfi páros Haller Ákos és Pető Tibor (kétpár), vala­mint Remsei Mónika és Aüiquander Anna (könnyűsúlyú kétpár) képviseli evezésben a magyar színeket az olimpián. A férfi páros­nak döntős esélye van, szerencsés esetben az éremszerzés sem elképzelhetetlen. A női egység számára nagy siker lenne az első hat közé kerülés. A Haller, Pető kettős tavaly, a kanadai vb-n ötödik lett. A dobogóra kerülés azért is lenne nagy bravúr, mert ebben a sportágban a magyaroknak ez utoljára 1968- ban, Mexikóvárosban sikerült. Akkor a Cser­mely József, Melis Antal, Metis Zoltán, Sar­lós György kormányos nélküli négyes máso­dik lett. A női könnyűsúlyú kétpár tavaly a vb-n nyolcadikként zárt. Egyetlen magyar kerékpáros Szabolcsi Szilvia révén egyetlen magyar kerékpáros indul az olimpián. A kétszeres U-23-as Európa-bajnok az 500 méteres álló- rajtos időfutamban, és kedvenc számában, a 200 méteres repülőversenyben érdekelt. Itiés Bálint szövetségi kapitány szerint a világ­sztárokkal teletűzdelt viadalokon Szabolcsi inkább sprintben okozhat meglepetést. - A repülőversenyben akár az ötödik helyen is végezhet, de ez a legmerészebb álom - nyi­latkozott a szakvezető. Sydneyben pálya-, országúti és hegyikerékpár versenyeket ren­deznek. Mindenki biztosított A Magyar Olimpiai Bizottság és a Hungá­ria Biztosító Rt. közös sajtótájékoztatóján a Sydneybe utazó sportolók, szakvezetők és turisták biztosításával kapcsolatban elhang­zott: az ötkarikás játékok színhelyén min­denki megnyugtató háttérrel rendelkezik. A biztosító szakemberei reményüket fejezték ki, hogy kevés kárrendezésre lesz majd szükség, azaz elkerülik a magyar csapatot a sérülések. ■ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Erőmű Rt. pályázatot hirdet 3 db 30 méter mély megfigyelő kút fúrására. A kutakat Komló belterületén önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokon kell mélyíteni, 125 mm átmérőjű PVC bélés- és szűrőcsövekkel ellátni, zárható csősapkával, betongallérral kiképezni. A fúrás- és béléscsövezés határideje: 2000. november 15-ig A kivitelező feladatai: • az engedélyezési terv műszaki-biztonsági követelményeinek betartása • a vízjogi létesítési engedély előírásainak betartása • az engedélyeztetési feladatok teljeskörű ellátása a létesítmények használatbavételéig bezáróan. A pályázat beérkezésének határideje: 2000. szeptember 15., 12 óra A pályázatok értékelése: 2000. szeptember 18. A pályázatban kérjük megadni a bontás egyösszegű ajánlati árát. A pályázatokat „3 megfigyelő kút" jeligével ellátott zárt borítékban kérjük leadni a PE Rt. Bányászati Divízió Széchenyi aknai titkárságán, vagy levélben: PE Rt. Bányászati Divíziá, 7606 Pécs, P». 1 címre kérjük megküldeni. A borítékon a jelige és a címzett kivételével más nem tüntethető fel. A pályázattal kapcsolatos kérdések tisztázására Ország Imre osztályvezető vagy helyettese jogosult. (Telefon: 72/241-065) A pályázók írásban kapnak értesítést a pályázat eredményéről. A Pécsi Erőmű Rt. fenntartja a jogot, hogy ne hirdessen eredményt, illetve a pályázati eljárást eredmény­telennek tekintse. Győrben bizonyíthat a bajnok Budapest A 7. forduló mérkőzéseit rendezik pénteken, illetve szombaton a lab­darúgó NB I. alapszakaszában. A legérdekesebb összecsapásnak az A-csoportban a Győr és a bajnok Dunaferr párharca ígérkezik. A 7. forduló műsora, péntek, B-cso- port: Videoton - MTK-Hungária, Székesfehérvár 17.30 (ml), Vasas - Nagykanizsa, Fáy u. 20.00. Szombat, A-csoport: Kispest- Honvéd - Sopron, Bozsik-stadion 16.30, Nyírség-Spartacus - Hala­dás 16.30, Győri-ETO - Dunaferr 17.00 (ml), FTC - Tatabánya, Üllői út 19.00. B-csoport: ZTE - Debre­cen 19.00, Újpest - Pécs, Megyeri út 19.00. ■ .Mesterlift Fjy h-7630 Pécs, Basamalom út 6. TeLÍ72/516-935,516-936 Fax: 72/ 327-263 NYITVA TARTÁS: hétköznap 8-17 órái; o FORGALMAZÁS o SZERELES o SZERVIZELÉS • egyedi Igények szerinti kivitel • ingyenes felmérés, árajánlat készítés • motoros - távvezérelt kivitel • kapumeghajtó motorok és kiegészítők széles választéka • referenciakatalógus SAJÁT GYÁRTÁSÚ BEJÁRATI ÉS KERTKAPUK, KERÍTÉSELEMEK KÉZBESÍTŐT KERESÜNK AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére ’vállalkozói igazolvánnyal | rendelkező kézbesítőt keres Baksa, Téseny, Tengeri területére A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példány szám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló siklósi ügynökségén Siklós, Heren völgyi út 8. Telefon: 06-30-9570-237 Külföldi labdarúgó-bajnokságok eredményeiből Sziporkázott a Manchester Michael Owen, a Liverpool csatára tör kapura az Aston Villa elleni mérkőzésen ANGLIA. Leeds United - Man­chester City 1-2, Manchester United - Bradford City 6-0, Sunderland - West Ham United 1- 1, Tottenham Hotspur FC - Everton 3-2, Charlton Athletic - Southampton 1-1, Chelsea FC - Arsenal FC 2-2, Coventry City - Newcastle United 0-2, Derby County - Middlesbrough 3-3, Leicester City - Ipswich Town 2- 1, FC Liverpool - Aston Villa 3-1. Premier League 1. Newcastle 4 3 0 1 7-4 9 2. Manchester U. 4 2 2 0 11-3 8 3. Leicester City 4 2 2 0 3-1 8 4. Arsenal FC 4 2 1 1 9-6 7 5. Liverpool FC 4 2 1 1 7-6 7 6. Tottenham 4 2 1 1 7-6 7 7. Leeds United 3 2 0 1 5-3 6 8. Manchester C. 4 2 0 2 7-9 6 9. Coventry City 4 2 0 . 2 5-7 6 10. Middlesbrough 4 1 2 1 8-7 5 11. Chelsea FC 4 1 2 1 7-7 5 12. Everton 4 1 1 2 7-7 4 13. Charlton 4 1 1 2 8-9 4 14. Ipswich Town 4 1 1 2 4-6 4 15. Sunderland 4 1 1 2 4-6 4 16. Bradford 4 1 1 2 2-7 4 17. Derby County 4 0 3 1 9-10 3 18. Southampton 4 0 3 1 7-8 3 19. Aston Villa 3 0 2 1 2-4 2 20. West Ham 4 0 2 2 5-8 2 FRANCIAORSZÁG. AS Mona­co - Olympique de Marseille 0-2, Saint-Étienne - Olympique Lyonnais 2-2, FC Nantes Atlantique - Girondins Bordeaux 0-5, Racing Club de Lens - AJ Auxerre 1-0, FC Metz - Racing Strasbourg 1-0, EA Guingamp - FC Toulouse 2-1, ATAC Troyes - Paris Saint-Germain 5-3, SEC Bastia - OSC Lille 1-0. A CS Sedan-Ardennes - Stade Rennais FC találkozó a heves esőzés miatt az 53. percben 1-1-nél félbesza­kadt. Division 1. 1. RC Lens 6 4 2 0 9-4 14 2. Bastia 6 4 0 2 7-4 12 3. St-Etienne 6 2 4 0 10-6 10 4. OSC Lille 6 3 1 2 8-4 10 5. Paris SG 6 3 1 2 12-10 10 6.0. Marseille 6 3 1 2 10 - 8 10 7. Nantes 6 3 1 2 10-12 10 8. Troyes 6 2 2 2 10-10 8 9. Metz 6 2 2 2 5-5 8 10. AS Monaco 6 2 2 2 8-10 8 11. Sedan 5 2 1 2 6-6 7 12. Olymique Lyon 6 1 4 1 6-7 7 13. AJ Auxerre 6 2 1 3 3U 7 14. G. Bordeaux 6 1 3 2 9-7 6 15. Rennes 5 1 3 1 7-5 6 16. EA Guingamp 6 1 1 4 7-11 4 17. FC Toulouse 6 0 3 3 6-9 3 18. Strasbourg 6 1 0 5 5-16 3 NÉMETORSZÁG. Freiburg - Köln 0-0, Kaiserslautern - VfB Stuttgart 1-0, Leverkusen - Unterhaching 1-0, Schalke 04 - Energie Cottbus 3-0, Hamburger SV - Werder Bremen 2-1, Bayern München - Wolfsburg 3-1, Eintracht Frankfurt - Hansa Ros­tock 4-0, Borussia 09 Dortmund - TSV 1860 München 2-3, Hertha BSC Berlin - VfL Bochum 4-0. Bundesliga 1. B. München 3 3 0 0 10 2 9 2. Schalke 04 3 3 0 0 9 1 9 3.1860 München 3 2 1 0 7 5 7 4. Hertha BSC 3 2 0 1 9 4 6 5. E. Frankfurt 3 2 0 1 8 4 6 6. Dortmund 3 2 0 1 7 4 6 7. Leverkusen 3 2 0 1 4 4 6 8. SC Freiburg 3 1 2 0 5 1 5 9.1 FC Köln 3 1 1 1 5 3 4 10. Hamburg SV 3 1 1 1 4 7 4 11. VFL Wolfsburg 3 1 0 2 5 5 3 12. Werder Bremen 3 1 0 2 5 5 3 13. VFB Stuttgart 3 *1 0 2 4 6 3 14. Kaiserslautern 3 1 0 2 1 5 3 15. VFL Bochum 3 1 0 2 1-7 3 16. Unterhaching 3 0 1 2 1-5 1 17. Cottbus 3 0 0 3 2­10 0 18. Hansa Rostock 3 0 0 3 0 9 0 összeállította, m. z. Gépkocsi nyeremények futószalagon a Szerencsejáték Rt-tóV A Telemázli akción főnyereményként kisorsolt Opel Corsa típusú személygépkocsit, Bánki Károly n Szerencsejáték Rt. Pécsi Területi Igazgatóságának marketing munkatársa adja át a pécsi „mázlistának”. A Szerencsejáték Rt. az idei év­ben a milliós nyeremények mel­lett több, mint 100 db személy- gépkocsit sorsol ki a különféle akcióin. A Telemázli sorsjegyek­re meghirdetett akció fődíja (bal­oldali képünkön) jó helyre ke­rült, hiszen a nyertes pécsi tanár­nő családja eddig egy 18 éves autóval közlekedett. Érdeklődésünkre elmondta, az akción azért vett részt, mert a tanári fizetés mellett álmában sem remélhette, hogy egyszer új autója lesz. A boldogságtól su­gárzó két gyermekes családanya megemlítette, hogy rendszeresen látogatja a lottózókat, az ötös­lottót 15 éve állandó számokkal játssza. A skandináv lottót pedig azért szerette meg, mert kisebb számhalmazból könnyebb telita­lálatot elérni, továbbá a két sor­soláson dupla a nyerési esély. A Telemázli sorsjegy mellett az új Egri vár és Monte Carlo sorsje­gyeket is kipróbálja, az előbbi vásárlásával egyben a vár felújí­tását kívánja támogatni, a Monte Carlo sorsjegy 10 milliós főnye­reménye önmagáért beszél. Ha valakinek eddig nem volt szeren­cséje, egy percig se búslakodjon, - buzdít játékra nyertesünk - mert előbb-utóbb Fortuna kis­asszony mindenkihez ellátogat. Érdemes játszani, hiszen szep­tember 16-ig a nyeretlen Autók sorsjegyekre szervezett akció szerencsés pályázóját, szeptem­ber 30-ig a hatoslottó akció nyer­teseit a véget nem érő autóözön keretében egyedi jelzéssel ellá­tott Seat Cordoba típusú sze­mélygépkocsik vájják. Jó játékot és sok szerencsét kíván: ® SZERENCSEJÁTÉK RT. Pécsi Területi Igazgatósága isyp É C 5 I Ki ERŐMŰ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Erőmű Rt. pályázatot hirdet a Béta K-i akna végleges lefedésének elkészítésére. Az aknát 14 m átmérőjű „L" alakú vasbeton peremre ültetett 10,7 m átmérőjű alulbordás vasbeton lemezzel kell lefedni. A kiviteli terv betekintésre rendelkezésre áll a PE Rt. Bányászati divízió Széchenyi aknai telephelyén a Vagyongazdálkodási és Rekultivációs Osztályon. Az akna lefedését 2000. november 15-ig kell elkészíteni. A pályázat beérkezésének határideje: 2000. szeptember 18., 14 óra A pályázatok értékelése: 2000. szeptember 20. A pályázatban kérjük megadni a bontás egyösszegű ajánlati árát. A pályázatokat „aknalefedés" jeligével ellátott zárt borítékban kérjük leadni a PE Rt. Bányászati Divízió Széchenyi aknai titkráságán, vagy levélben: PE Rt. Bányászati Divízió, 7606 Pécs, Pf. 1. címre kérjük megküldeni. A borítékon a jelige és a címzett kivételével más nem tüntethető fel. A pályázók írásban kapnak értesítést a pályázat eredményéről. A Pécsi Erőmű Rt. fenntartja a jogot, hogy ne hirdessen eredményt, illetve a pályázati eljárást eredménytelennek tekintse. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom