Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-29 / 237. szám

2000. Augusztus 29., kedd SPORT Új Dunántúli Napló - 13. oldal Kínos Fradi- centenárium Budapest Megérkezett a magyar előőrs Már csak öt város van versenyben a 2008-as olimpiáért Külföldi labdarúgóhbajnokságok eredményeiből Régi fényében a Lens Ennél kínosabb centenári­umi meccset aligha tart­hattak volna az Üllői úton. A Mariján Vlak vezette horvát bajnok Dinamo Zagreb (a Milan, a Barcelona és Uruguay helyett őket sikerült idecsábíta­nia Torgyánéknak) a második félidőben B-csapatával játszva 2-1-re verte a Németh - Cheregi, Dragóner, Cmomarkovic - Ba­logh, Gyepes, Lipcsei, Vén, Nagy - Rob, Tóth kezdőcsapat­tal pályára lépő Fradit. A lelátókon összesen mintegy ezer ember „élvezte” a mérkő­zést, igaz, ez rendes létszám ah­hoz képest, amennyien az előműsorra [Aradszky László, a Veresegyházi asszonykóras és Bubik István) fellépésére voltak kíváncsiak. A nézők klasszis fradistát egyedül a kezdőrúgás­nál láthattak a pályán, azt ugyanis Albert Flórián, a Csá­szár végezte el. Kétségtelen, Marius Cheregi 82. percben elkövetett mutatvá­nya is emlékezetes marad, a vé­dő ugyanis hátba rúgta ellenfe­lét, így a gálameccs hármas síp­szavát ő legföljebb az öltözőben hallhatta. Tudniillik, kiállítot­ták. Erre mondják azt: blamázs. A Bayern München tv-sikere München Több mint 6 millió néző látta a Bayern München vasárnap esti 3 órás centenáriumi gálaműso­rát a ZDF német televíziós csa­tornán. - Soha nem volt még ilyen show egy futballklubbal kapcsolatban - jelentette ki Ulli Floeness, a bajor csapat mene­dzsere, utalva arra, hogy a Bayern eddig csak a bajnoki, vagy a kupamérkőzések kap­csán került képernyőre. A 100 éves Bayern München 16 alka­lommal nyerte meg a német baj­nokságot________. ___________■ A V ILÁG SPORTJA HEIDFELD A SAUBERNÉL. Nick Heidfeld, a Forma-l-es Prost-Peugeot csapat német pi­lótája a következő idénytől a Sauber-Petronas istállónál foly­tatja pályafutását. A 23 eszten­dős versenyző, aki Forma-3000-es kategóriában ta­valy Európa-bajnok lett, három­éves szerződést írt alá a svájci­osztrák csapathoz. MU-AJÁNLAT Campbellért és De-Boerért. A holland Jaap Stam és a norvég Ronny Johnsen sérülése miatt a Man­chester United két klasszis hát­védért is ajánlatot tett: az angol válogatott Sol Campbellért 9 millió, a holland Ronald de Boerért 4 millió fontot fizetne a manchesteri klub. A szerződé­seket a labdarúgó Bajnokok Li­gája csütörtökön lejáró nevezé­si határidejéig szeretnék meg­kötni. STEFFL-KUPA PÉNTEKTŐL. Az olimpiát megelőző utolsó nemzetközi tornája előtt áll a magyar női kézilabda-váloga­tott, amely péntektől vasárna­pig Győrben, illetve Pápán sze­repel a Steffl-kupán. Erre Uk­rajna és Lengyelország mellett a tavalyi Bajnokok Ligája-dön- tős Krim Neutro Roberts Ljub­ljana érkezik. A magyar váloga­tottban a két jobb oldali átlövő, Radulovics Bojana és Nagy Anikó egyelőre sérült, míg az egyetlen olimpiai utazó helyért továbbra is folyik a harc Kirsner Erika és Lőwy Dóra kö­zött. A magyar olimpiai csapat vasárnap reggel útra kelt előőrse, Molnár Zoltán csapatveze­tővel az élen hétfőn, helyi idő szerint este hét órakor megérkezett Sydneybe. A csapat vezetője arról számolt be, hogy az utazás rendkívül hosszú volt, a Bécsig tartó autó­buszozással, majd a Kuala Lumpurban töl­tött műszaki pihenővel együtt több mint 26 óráig tartott. Budapest-Sydney A Kingsford Smith nemzetközi repülőtéren kelle­mes, kora tavaszi idő, 15 fokos hőmérséklet fo­gadta a minicsapatot, amelynek kellemetlen meglepetésben is része volt: a SOCOG előzetes, írásban is közölt Ígérete ellenére a küldöttség tag­jai nem költözhettek be az olimpiai faluba. A szervezők minden különösebb indoklás nélkül közölték velük, hogy az első éjszakát a médiafa­luban kell tölteniük. Molnár Zoltán annak a re­ményének adott hangot, hogy kedden reggel va­lóban beköltözhetnek az olimpiai faluba, és hoz­záláthatnak feladataik elvégzéséhez. EPO-teszt kétféle módszerrel A Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) végre­hajtó bizottságának döntése értelmében mindkét típusú EPO-tesztet alkalmazzák az olimpián. Az egyik módszert az ausztrálok dolgozták ki, amely vérminták alapján állapítja meg, hogy a versenyző doppingolt-e. A másik eljárást a franci­ák fejlesztették ki, amely a sportoló vizeletmintá­jának kielemzése után hoz eredményt. A végre­hajtó bizottság szerint a két teszt teljes biztonság­gal állapítja meg az olimpikonok vétkességét il­letve ártatlanságát, ezért döntöttek a módszerek együttes alkalmazása mellett. Napjainkban az EPO-nak nevezett dopping­szer a legelterjedtebb a sportolók körében. A til­tott teljesítményfokozó szer megnöveli a vér haematokritszintjét és ezáltal az oxigén felvevő- képességét, így a versenyzők később érzik a fá­radságot. Azért problémás meghatározni, hogy ki él az EPO adta lehetőséggel és ki nem, mert a kémiai vegyület természetes úton is termelődik az ember szervezetében. A bizottság tervei sze­rint szeptember 2-ától 300 EPO-tesztet végeznek el az ötkarikás játékok kezdetéig a már megérke­zett résztvevőkön. Kedvezmény a házigazdáknak Több mint 100 ausztrál sportoló nem az olim­piai faluban lakik majd az ötkarikás játékok alatt, hanem versenyhelyszínének közelében lesz el­szállásolva. A 628 helybéli induló közül 107-en részesültek kedvezményes elhelyezésben. Az érintettek nagyrészt evezősök és kajak-kenusok, akiknek a versenyei a legtávolabb (47 km-re) es­nek a falutól. Az ötkarikás játékok szervezőbi­zottsága korábban többször hangsúlyozta, hogy Sydneyben lakik majd először az összes sportoló az olimpiai faluban. Öt város versenyben A NOB végrehajtó bizottságának döntése alap­ján Isztambul, Oszaka, Peking, Párizs és Toronto között dől el 2001 júliusában, hogy ki rendezheti a 2008-as olimpiát. A 2002-es Salt Lake City-i téli olimpia kijelölésével kapcsolatos korrupciós bot­rány következtében a NOB objektívebb alapokon dönt a jövőben az olimpiai helyszínek kijelölésé­ről. Ennek első jeleként ezúttal egy 532 kérdés­ből álló kérdőív alapján szűkítették a pályázók körét, amely alapján a vb-tagok megfelelő képet kaphattak arról, hogy az adott város alkalmas-e egy olimpia megrendezésére. Mint ahogy azt a NOB-hoz közel álló megfigye­lők már előre jelezték, a várakozásnak megfelelő­en a politikailag és gazdaságilag egyaránt proble­matikus városok (Kuala Lumpur, Bangkok, Kairó, Havanna) estek ki az első rostán, valamint a leg­gyengébb európai pályázó, Sevilla. Ami a továb­bi menetrendet illeti, az 5 versenyben maradt vá­rosnak 2001. január közepéig kell elkészítenie végleges pályázatát, és azt eljuttatnia a NOB-nak. 2001 áprilisában és májusában egy külön bizott­ság végigjárja a helyszíneket, majd júniusban meghallgatja a kandidáló városok képviselőit. A NOB végrehajtó bizottságának 2001. július 15-17. közötti moszkvai ülésén dől el véglegesen, hogy hol rendezik a 2008-as nyári olimpiát. Labdarúgás, magyar - olasz világbajnoki selejtező Dárdai és Herczeg sem játszhat A térdsérüléssel bajlódó Dárdai Pál (képünkön) mellett Herczeg Miklósra sem számíthat a szeptember 3-i Olaszor­szág elleni labdarúgó-világbajnoki selejtezőn Bicskei Berta­lan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Az újpesti tá­madó a Nagykanizsával vívott bajnoki találkozón szenve­dett combizomhúzódást. Budapest- Ha Herczeg sérülése olyan ko­moly, hogy nem tud pályára lépni vasárnap, akkor nem tartjuk to­vább a keretnél, helyére valószí­nűleg mást fogok behívni - mondta a hétfői sajtótájékoztatón a szakvezető. Szilágyi György csa­patorvos aztán a délutáni alapos kivizsgálás után megállapította, hogy a sérülés a hétvégére nem jön teljesen rendbe, így végleges­sé vált, hogy Dárdai után Herczeg sem szerepelhet vasárnap a válo­gatottban. Berzi Sándor, az MLSZ főtitká­ra bejelentette, hogy a Népstadi­onban a lelátó alsó karéjában va­lamennyi ülőhely elkészült. Ez azt jelenti, hogy összesen 61 ezer néző tekintheti meg a helyszínen a mérkőzést. A főtitkár 40 ezer szurkolóra számít. Gellei Imre, az utánpótlás-vá­logatott szövetségi edzője a szombati - szintén Olaszország elleni - Európa-bajnoki selejtező­re készülő keretébe a sérült Polonkai Attila helyére Zabos At­tilát hívta be. A találkozót az Ül­lői úton rendezik, a belépők egy­ségesen 400 forintba kerülnek. Az összecsapás tervezett idő­pontja 20.45 óra, de ha az olasz televízió nem közvetíti a ta­lálkozót, akkor korábbi kezdés is elképzelhe­tő. A sajtótájé- k o z t a t ó n Bozóky Imre MLSZ-elnök kétéves szpon­zori szerződést írt alá a Roland McGill Divatház Rt.-vel: a 2002-es világbajnokságig ez a cég látja el formaruhával a felnőttválogatott játékosait és vezetőit, ezenkívül bejelentették, hogy a találkozót a Népstadionban tekinti meg Sepp Blatter, a FIFA svájci elnöke is. Capriati magabiztosan győzött New York Jennifer Capriati volt az első ki­emelt játékos, aki bejutott a máso­dik fordulóba az amerikai nyílt te­niszbajnokság nyitónapján. Cap­riati a svájci Emmanuelle Gagliardi ellen nyert két játszmában. Maro­si Katalin mindössze két játékot nyert az olasz Garbin ellen, az első fordulóban kiesett az US Openen. Női egyes, 1. forduló: Capriati (amerikai, 15.).- Gagliardi (sváj­ci) 6-4,6-0, Sánchez-Vicario (spa­nyol, 9.) - Kruger (dél-afrikai) 5-7, 6-4, 7-6 (7-2), Garbin (olasz) - Marosi 6-1, 6-1. ATP: Kuerten az élen Továbbra is a brazil Gustavo Kuerten vezeti a férfi teniszezők pontversenyét, az ATP Race-t a svéd Magnus Norman és az ame­rikai Pete Sampras előtt. ATP Race (zárójelben a leg­utóbbi helyezés): 1. (1.) Kuerten (brazü) 622 pont; 2. (2.) Norman (svéd) 556,3. (3.) Sampras (ame­rikai) 497, 4. (4.) Szafin (orosz) 415,5. (5.) Agassi (amerikai) 411, 6. (6.) Corretja (spanyol) 407, 7. (7.) Kafelnyikov (orosz) 377, 8. (8.) Enqvist (svéd) 372, 9. (9.) Hewitt (ausztrál) 345, 10. (10.) Henman (brit) 306. A hagyományos világranglista élcsoportja: 1. Agassi 3754 pont, 2. Kuerten 3473, 3. Norman 3161, 4. Sampras 3039, 5. Enqvist 2615, 6. Kafelnyikov 2596, 7. Szafin 2442, 8. Corretja 2236, 9. Hewitt 2036,10. Pioline 1871. Szeles vezet Az 535 ezer dollár összdíjazá­sú New Haven-i tornán döntőig menetelő amerikai Szeles Mónika egyet előrelépve hétfőtől az 5. he­lyen áll a női teniszezők világ- ranglistáján. A kiváló játékos ép­pen legyőzőjének, Venus Wil- liams-nek húgát, Serenát előzte meg. WTA-világranglista (zárójel­ben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Hingis (svájci) 5884 pont, 2. (2.) Davenport (amerikai) 5538, 3. (3.) V. Williams (amerikai) 3638, 4. (4.) Pierce (francia) 3179, 5. (6.) Szeles (amerikai) 2931, 6. (5.) S. Williams (amerikai) 2911, 7. (7.) Martinez (spanyol) 2755,8. (8.) Tauziat (francia) 2342,9. (9.) Sánchez-Vicario (spanyol) 2044, 10. (10.) Huber (német) 1996,11. (11.) Testűd (francia) 1835, 12. (14.) Coetzer (dél-afrikai) 1680, 13. (12.) Mauresmo (francia) 1664, 14. (13.) Kurnyikova (orosz) 1635, 15. (15.) Van Roost (belga) 1629, 16. (16.) Capriati (amerikai) 1441. * Dugarry (jobbra), a Bordeaux és Coly, a Lens játékosa harcol a labdáért ANGLIA. Arsenal FC - Charlton Athletic 5-3, West Ham United - Manchester United 2-2, Bradford City - Leicester City 0-0, Everton - Derby County 2-2, Ipswich Town - Sunderland 1-0, Man­chester City - Coventry City 1-2, Middlesbrough - Leeds United 1- 2, Newcastle United - Tottenham Hotspur FC 2-0, Southampton - FC Liverpool 3-3, Aston Villa - Chelsea FC 1-1. FRANCIAORSZÁG. Olym- pique de Marseille - EA Guingamp 3-1, Girondins Bordeaux - Racing Club de Lens 1-1, OSC Lille - FC Metz 2-1, Olympique Lyonnais - ATAC Troyes 1-0, Stade Rennais FC - AS Monaco 1-1, Racing Strasbourg - CS Sedan-Ardennes 3-2, FC Toulouse - FC Nantes Atlantique 1-1, Paris Saint- Germain - SEC Bastia 3-1, AJ Auxerre - Saint-Étienne 4-3. Premier League Division 1. 1. Arsenal FC 3 2 0 1 7-4 6 1. RC Lens 5 3 2 0 8-4 11 2. Leeds United 2 2 0 0 4-1 6 2. OSC Lille 5 3 1 1 8-3 10 3. Newcastle 3 2 0 1 5-4 6 3. Paris SG 5 3 1 1 9-5 10 4. Coventry City 3 2 0 1 5-5 6 4. Nantes 5 3 1 1 10-7 10 5. Manchester U. 3 1 2 0 5-3 5 5. St-Etienne 5 2 3 0 8-4 9 6. Leicester City 3 1 2 0 1-0 5 6. Bastia 5 3 0 2 6-4 9 7. Everton 3 1 1 1 5-4 4 7. AS Monaco 5 2 2 1 8-8 8 8. Middlesbrough 3 1 1 1 5-4 4 8. Marseille 5 2 1 2 8-8 7 9. Bradford 3 1 1 1 2-1 4 9. Sedan 5 2 1 2 6-6 7 10. Chelsea FC 3 1 1 1 5-5 4 10. AJ Auxerre 5 2 1 2 3-3 7 11. Tottenham 3 1 1 1 4-4 4 11. Rennes 5 1 3 1 7-5 6 12. Liverpool FC 3 1 1 1 4-5 4 12. Olymique Lyon 5 1 3 1 4-5 6 13. Ipswich Town 3 1 1 1 3-4 4 13. Metz 5 1 2 2 4-5 5 14. Charlton 3 1 0 2 7-8 3 14. Troyes 5 1 2 2 5-7 5 15. Sunderland 3 1 0 2 3-5 3 15. FC Toulouse 5 0 3 2 5-7 3 16. Manchestere. 3 1 0 2 5-8 3 16. Bordeaux 5 0 3 2 4-7 3 17. Aston Villa 2 0 2 0 1-1 2 17. Strasbourg 5 1 0 4 5-15 3 18. Derby County 3 0 2 1 6-7 2 18. EA Guingamp 5 0 1 4 5-10 1 19. Southampton 3 0 2 1 6-7 2 20. West Ham 3 0 1 2 4-7 1 ÖSSZEÁLLÍTOTTA: M. Z. A TŐZSDE VILÁGA Lassuló telefon Az elmúlt héten a pesti tőzsdén a forgalom alkalmanként érte csak el az átlagos szintet, az Index idegesen rea­gált a vezető részvények, így különö­sen a Matáv, Richter és OTP részvé­nyek szokásosnál na^obb, mindkét irányú ármozgásaira. A hét szomorú szenzációja a legna­gyobb magyar részvény, a Matáv sze­replése volt. Ez idáig a távközlési cég részvényei a budapesti tőzsde egyik legnagyobb siker- történetét jelen­tették. Míg az el­ső kibocsátáskor még 730 forintért lehetett jegyezni a részvényeket, idén tavasszal 2655 forintos csúcsot ért el a részvényárfolya­ma. A kiemelkedő hozam (két és fél év alatt 360%) egyik legfőbb oka az volt, hogy a Matáv folyamatosan tu­dott új ügyfeleket szerezni, növelte ér­tékesítéseit miközben a fajlagos költ­ségeit szigorúan ellenőrzés alatt tar­totta. Az egész világot elárasztó pesz­szimizmus a telekommunikációs cé­gek jövőjével kapcsolatban azonban több lépcsőben lejjebb szorította a magyar távközlési cég részvényeit is. Az igazi esés a múlt héten következett be több, rangos cégeknél dolgozó elemző friss becslése miatt. A gyorsje­lentést boncolgatva arra a megállapí­tásra jutottak, hogy a jövőben lassul­hat a vezetékes telefonok számának növekedése. Cégünk véleménye sze­rint is elképzelhető, hogy az eddig ál­talunk várt új előfizetőknek alig fele fog majd idén szerződést köt­ni, és ezért az egyébként igen jónak tartott hosszú távú ki­látások ellené­re vételről tar­tásra minősí­tettük vissza a Matáv részvényekre vonatkozó ajánlá­sunkat. (Szepesi László CA IB) Bank Austria Creditanstalt Rt. 7400 Pécs, Mária u. 3- Tel.: 72/502-600

Next

/
Oldalképek
Tartalom