Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)

2000-08-05 / 213. szám

' Ül 2000. Augusztus 5., szombat HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A külügyektől a sportig és vissza Félidei beszélgetés a baranyai országgyűlési képviselőkkel (7) - Páva Zoltán Az 1994. évi országgyűlési választásokon még barátai rábeszélésére vállalta a je­lölést. Az akkori ciklusban a külügyi állandó bizottságban dolgozott, a mostani­ban az ifjúsági és sportbizottság elnöke volt, amely tisztségről nemrégiben le­mondott. Azon képviselők közé tartozik, akik e tevékenységük mellett a polgár- mesteri teendőket is ellátják, hiszen Páva Zoltán Komló város polgármestere.- Mit jelent a képviselő-polgármester kettős­ség? Előny vagy hátrány inkább?- A kettősség alapvetően azt jelenti, hogy 51 éves koromra elértem azt, hogy végre rendkívül feszített tempóban dolgozhatom. Hasonló korú barátaim azt szokták mondani: vállalkozók vagyunk, most már nyugisán te­vékenykedhetünk, mert már megvan minde­nünk. Alapvetően én is úgy érzem, hogy megvan mindenem, de ezt vállaltam, hát csi­nálom. Most, hogy március óta nem vagyok bizottsági elnök, egy kicsit könnyebb, sőt egyelőre nem vagyok egyetlen bizottságnak a tagja sem. Ez persze nem mehet sokáig, mert előbb-utóbb muszáj valamelyiknek a tagjává válni. Mindez azt jelenti, hogy a munkám döntő többségét egyelőre Komlón végzem, s ha tehetem, akkor kimegyek a választókör­zetbe is, mert 45 település tartozik hozzám.- Hogyan lehet időben egyeztetni ezt a két­féle tevékenységet?- Nekem kimondottan jó ez a háromhetes parlamenti rendszer, amellyel alapvetően én sem értek egyet, mert bizonyos megszólalá­si lehetőségektől - a keddi interpelláció, az azonnali kérdés, a napirend előtti felszólalás- elesünk, de mint polgármesternek elő­nyös, mert több időt tudok itthon tölteni.- Két különböző ciklusban is képviselő. A kettő közti különbség az ön szempontjából óri­ási, hiszen először kormánypárti, majd ellen­zéki képviselő lett. Melyik a hálásabb szerep?- Kormánypárti képviselőként beadtam 130 módosító indítványt, amire a házelnök azt mondta, amikor ezzel dicsekedtem neki, hogy ne dicsekedj vele, mert a kormányod ellen adtad be. És ha arra gondolok, ebből a 130-ból közel 40-et elfogadtak, akkor azt mondhatom, ennyivel is hozzájárultam ah­hoz, hogy egy-egy törvény jobban sikerül­jön. A mostani ciklusban önállóan hármat adtam be, úgy érzem, fölösleges többet, ha csak nem úgy adom be, hogy valakivel előt­te megbeszélem. De akkor meg nem az én nevemen szerepel: jó néhány módosító in­dítványt beadtak a fideszes cimborák, és át is mentek. Tehát nem szabad szerepelnie velük kapcsolatban egy szocialista képvise­L lő nevének. A mi időnkben ilyen nem volt, H de ma a Fidesznél vasfegyelem uralkodik, f amelynek az a hátránya, hogy egy sor értel­mes embert nem késztet gondolkodásra. Mindössze öt ember dönti így el, miről szól­jon egy törvény, és azt megszavaztatják.- Ez azt jelenti, hogy ebben a ciklusban könnyebbé vált a parlamenti munkája?- Bizonyos szempontból igen. Még akkor is, ha másfél évig, amíg a sportbizottság el­nöke voltam, 41 bizottsági ülést tartottam, s egyetlenegyről hiányoztam csak, azért mert külföldön voltam.- Kisebb felelősséggel is jár az ellenzéki képviselői státus?- Igen, de ugyanakkor ez a kisebb felelős­ség azt is jelenti, hogy nem tudja az ember úgy érvényesíteni a térség érdekét, mint sze­remé. En jó kapcsolatokat alakítottam ki nagyon sok képviselővel, mindkét ol­dalon. Ebben szerepet ját­szott, hogy négy évig én voltam a parlamenti foci­csapat kapitánya az előző ciklusban. Százötven-vala- hány meccset játszottunk abban az időszakban, me­lyek közül én százharmin­con részt vettem, ennek révén egy-két mai kormánypárti képviselővel baráti kapcsola­tot alakítottam ki. Mostanában ezt nekik tit­kolni kell, mert nem szerencsés, ha szocialis­ta barátaik vannak. Ez nálunk annak idején fel sem vetődött problémaként.- Ha jól értem, más a kormánypárti kép­viselőkkel a viszony a parlamenti üléseken, mint a szünetekben?- Igen.- Meg lehet ezt szokni?- Én nagyon nehezen tudom. Mi nem vol­tunk gyűlölködők, és nem voltunk lekeze- lők, pedig az SZDSZ-szel együtt a 72 százalé­kos többség birtokában akármit megtehet­tünk volna. Kezdődött azzal, hogy a bizottsá­gokba azért, hogy legyen az ellenzékieknek megszólalási lehetősége, egyharmados bi­zottsági tagságot szavaztunk meg számukra. Arra viszont büszke vagyok, hogy a sportbi­zottságban soha nem volt gyűlölködés.- Korábban a külügyi bizottságban is tevé­kenykedett. Melyik terület volt az érdekesebb?- A ’98-as választások után engem a kül­ügyi és a sportbizottságba is jelöltek. Akkor fölállt Szűrös Mátyás és Hajdú László, javas­latot tettek, hogy ne Ju­hász Gábor legyen a sportbizottság elnöke, hanem én. Ugyanis a frakció elnöksége őt ja­vasolta azért, hogy in­kább az ifjúsági terület domináljon. Engem na­gyon meglepett, hogy ezek után a frakció het- ven-harminc százalé­kos arányban adta a voksát ahhoz, hogy én legyek az elnök. Ennek ellenére ma nekem a külügyi bizottság szim- patikusabb, és amikor megkerestek, hogy melyik bizottság volna kedvemre való, azt mondtam, hogy a külügyibe szívesen visz- szamennék.- Úgy tudom, hogy sértett hangú lemon­dólevél után távozott a sportbizottságból.- Én valójában nem érzem sértett hangú­nak. Szerettem volna a területfejlesztési ta­nács tagja lenni, első körben meg is választot­tak. Miután dr. Wekler Ferenc szerint nem volt szabályos a választás, ezek után kiestem. De a választás idején megígértem a térség pol­gármestereinek, hogy ha megválasztanak, ak­kor lemondok a sportbizottsági elnökségről, mert akkor már túl sok feladatom lesz. Ez volt az egyik ok, a másik pedig az, hogy sokat kel­lett Budapestre utaznom. Például a költségve­tési törvény tárgyalásának időszakában volt olyan hét, amikor négyszer is fel kellett men­nem. De azt is el kell mondanom, hogy volt egyfajta irigykedés is a frakción belül. Ha a miniszter úr nem jól szólalt meg, akkor a saj­tó azonnal hozzám fordult, mint bizottsági el­nökhöz, aki ugye ellenzéki volt, s ezért elég sokat szerepeltem a médiában. Ezek után meglepetést okozott, amikor a frakció azzal állt elő, hogy polgármester ne tölthessen be bizottsági elnöki posztot. Miután egyedül én voltam polgármester és bizottsági elnök is, azt kellett mondanom nekik, hogy mondják nyu­godtan azt, hogy Zoli ne csináld, nem va­gyunk veled megelégedve. Kovács László azért annyit megtett, hogy méltatta a munká­mat, miszerint ez azért nagyon tisztességes helytállás volt. A frakcióvezetés végül is azzal magyarázta ezt a javaslatot, hogy ők szeret­nék, ha én sikeres polgármester lennék. Én ezt tudomásul is vettem, meg nem is. Akkor írtam azt az ominózus levelet, mert Kiss Péter nem adott szót a frakcióülésen. Azt mondta, nem vette észre, hogy jelentkeztem, pedig én leadtam az írásbeli hozzászólásomat is.- Hátrányosan érinti-e Komló városát, hogy polgármestere ellenzéki?- Komló ebben a kivételek közé tartozik. A pályázataink jól szerepeltek, tavaly például 35 milliót nyertünk a forráshiányos települé­sek részére kiírt pályázaton. Most 129 millió­ra adtunk be igényt, ha a felét megkapjuk, ak­kor már elégedett vagyok, s úgy ítélem meg, hogy ez meg is lesz. De jó néhány területen voltunk eredményesek, pályáztunk a tele- házra, nyertünk sporttámogatást a Wesselé­nyi Alapítványnál vagy az ISM-nél, de a Szo­ciális Minisztériumtól, az Egészségügyi Mi­nisztériumtól is, a Gazdasági Minisztérium pedig teljes mellszélességgel kiállt az ólom- akkumulátor üzem létesítése mellett.- De létezik ilyen tendencia?- Létezik, ugyanakkor a személyes kap­csolatoknak is köszönhetők az eredmények.- Mi sikerült, és mi nem az elmúlt két esz­tendőben?- Sikernek könyvelhető el, hogy Komlón bizonyos értelemben rend van, újból látnak az emberek egyfajta kiutat, lehetőségeket. Én azzal indultam, hogy ide munkahelyeket kell teremteni, és befektetőket hozni. Ezt a felada­tot sikerült megvalósítani, hiszen azzal együtt, hogy 1400 munkaerőt küldtek el ez alatt az időszak alatt a bányától, a regisztrált munkavállalók száma ma több mint 1600-zal növekedett. Ez köszönhető annak is, hogy számos új munkahely jött létre Komlón. De nem sikerült megvalósítani azt a szennyvíz? beruházást a térségben, amelyet eltervez­tünk, s nem sikerült kellőképpen lobbizni a hosszúhetényi elkerülő út érdekében, de nem sikerült a térségben az elképzelt mennyiségű munkahelyet sem megteremteni. Bár e tekin­tetben előrelépésnek számít a Komlói Térség- fejlesztési Kht., s létrehoztunk egy olyan tár­sulást is, amely az idegenforgalomra, a turiz- musra Összpontosít.____________cseri László- Én úgy érzem, hogy az MSZP megítélése jobb a körzetben, mint két éwel ezelőtt. Foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy be kellene fejezni, de mégis úgy döntöttem, hogy elindulok a következő választásokon. Bízom abban, hogy az eddig végzett munkát az emberek elismerik, még akkor is, ha jóval keveseb­bet vagyok itthon. Komlón egyértelműen bátoritanak az embe­rek, de a vidékkel - és ez a munkám legnagyobb hiányossága- kevesebbet tudtam foglalkozni. Azt tervezem, hogy augusz­tusban és szeptemberben munkatársaimmal elmegyünk vala­mennyi településre, bár a térség polgármestereivel és vállalko­zóival jó a kapcsolatom. Legutóbb egy kövérek-soványak meccsére is elmentem, és beálltam a soványak közé. Ezt igazi kudarcként éltem meg: átküldték a kövérekhez. DUNAI IMRE Üdvlövöldözés A tisztelgésnek pontos protokoll­ja van. Az államfőknek adott esetben huszonegy díszlövés jár, az admirálisoknak tizenkilenc. A helyettes konzuloknak pedig hajdan meg kellett elégedniük öttel Az is pont öttel több, mint amennyi pukkanlás manapság „jár” nekik. Puskaporos hangha­tást említek, hiszen csak erről van szó. S ennek a hagyomány az oka, és nem az, hogy évtize­dekkel ezelőtt egyik szomszé­dunknál az államalapító buzgól- kodás közepette üdvözlésképpen lelőtték a vezető posztra kisze­melt politikust hozó repülőgépet. A legnagyobb megtiszteltetést jelentő húszlövéses szalutálás rendje abból alakult ki, hogy 1800 táján a fregattok mindkét oldalán húsz ágyúcső ásítozott. Amikor idegen kikötőhöz köze­ledett a hajó, beköszönésképpen sorban elsütötték az egyik oldal mind a húsz ágyúját. A huszon­egyedik lövést azért adták le, hogy jelezzék: vége az üdvlövöl­dözésnek. Van azonban egy másféle anekdota is erről. Kez­detben az uralkodó vendégét a tengeren fogadó angol fregattok húsz lövést adtak le. Ám egy­szeregy Nagy Üdvözölt kifogá­solta, hogy szerinte eggyel keve­sebb pukkanás volt. Az admira- litás tehát elrendelte, a bizton­ság kedvéért adjanak le mindig egy tartaléklövést, hogy rossz szó és reklamáció ne érhesse az ágyuk elejét. Úgy kétszáz éve tehát lőnek az államfőknek és itt-ott az ural­kodó családok tagjainak, akik a 21 megvoltát számolhatják. Teg­nap díszből dörögtek az ágyúk Londonban Erzsébet anyakirály­né századik születésnapja alkal­mából is. Hasonlóképpen a pesti Duna-parton új köztársasági el­nökünk beiktatási ünnepségén, sőt még annak csütörtöki főpró­báján (!) is. Megadták a mód­ját, a millennium évére tekintet­tel talán bővebben is, mint ahogy egyébként lett volna Affé­le hangok is vannak, hogy alka­lomadtán azért szabályban kel­lene rögzíteni a ceremónia rend­jét, mert áUítólag ilyen még nincs, noha „sok kérdést már megoldottunk”. ügy egyébként nem különc­ködünk, a nemzetközi szokást követjük a puskaporos tisztelgés­ben. Én azért abban reményke­dem, hogy a jövőre ránk köszön­tő új évezredben az ágyúlövések kimennek a divatból Még a pro­tokollban is. LENPVAI DÁVID Benedek A szerkesztőség napok óta Uhrin Benedek-lázban ég. A Mester szól az internetről letöltött fájlok lejátszásával a számítógépről, a Mester szól az irodákban a mag­netofonból, és a Mester szól a kollégák autóiban is, bár ez utóbbi meglehetősen veszélyes mulatvány, veszélyesebb, mint­ha vezetés közben mobiltele- fonádnánk, cigarettáznánk és in­nánk egyszerre. Gyanítom, eljön még a nap, amikor a KRESZ til­tani fogja Uhrin Benedek vezetés közben történő hallgatását, jó­magam például a Búza téri ke­reszteződésben a veszélytelen át­haladás érdekében kikapcsol­tam a rádiót, majd mikor átér­tem, ismét szólhatott a Mester „Egy kis virág, egy harmat- csepp” című dala. Hogy a tőlem elvárható szinthez képest világo­san fogalmazzak, annyira rö­högtem, hogy majdnem kiestem a kocsiból. Bár a Mesterről július 14-én már olvashattak e hasábokon is, Uhrin Benedeket még min­dig nem ismerik. Pedig ő mi vagyunk, hogy valami bor­zasztó nagy marhaságot írjak. Szóval nem ismerik, ez világo­san kiderült a héten, amikor szeretett kollégánkat születés­napja alkalmából a Mester ka­zettájával akartuk meglepni. Jel­zem, Pécsett csupán a hatodik helyen sikerült föllelni, a többi boltban viszont úgy néztek ránk Uhrin Benedek nevének említé­sére, hogy már attól tartottunk, hírünk megy a városban, és a következő boltban kedves arcú mentősfiúk várnak majd minket muszájdzsekivel felszerelkezve. , Nem jól van ez így, ez a nemismertség. Flaisz Ferencről vagy Nógrádi Zsoltról bezzeg mindenki tud, pedig ők egyet­lenegy dalt sem írtak, egész éle­tükben, és nekik soha nem jut­na eszükbe olyasmi, hogy „a szeretet a legélesebb fegyver”, bár ez, megmondom őszintén, demagógia, mert ilyesmi példá­ul nekem se jutna eszembe. Na mindegy, a lényeg, hogy a mai igazán nagy nap lesz Mester és rajongói-nak rövid földi pályafu­tásában egyaránt, Uhrin Bene­dek ugyanis a Szigeten ad dél­után koncertet, feledhetetlent, borítékolom előre. Hogy végezetül a Mester egyik dalának címét idézzem: „Oh mily csodálatos vagy számunk­ra”. Bárcsak értené. hetedik oldal HÉTFŐN Riport Egy idős házaspárnak olyan megaláztatásban volt része, I amelynek következtében mára I rémálmaik vannak. Mint gya- ¥ núsítottak, kihallgatásnak, J, ujjlenyomatvéelnek és adala- f ik rendőrségi nyilvántartásba vételének kénytelenek alávetni magukat. Azt tervezik, hogy a legközelebbi idézés napján - vagyis augusztus 12-én - in­kább a tettyá sziklákról a mélybe ugranak. Portré , Tikos László, a Honvédelmi Minisztérium sajtó főosztályá- - nak vezetője pécsi kötődésű. Másfél évtizede kapocs a kato­nák és az újságírók között. Egy öregember emlékirataiból Fatimában A Fatimái Titok illúziórombolással felérő nyilvánosságra hozatala eszembe juttatta, hogy én is megvilágosodtam egyszer ott. A Baranya Táncegyüttest kísérhettem el a portugáliai Santarémbe, a híres Feira do Ribatejó-m. Június első hetében rendezik ezt a fesztivált, a mezőgazdasági vásár idején. Lovas felvonulás, bikaviadal, hazai és nem­zetközi néptáncegyüttesek forgataga, pará­zson sült zöldpaprika és kecskegida, éjfélkor még óvodáskorú gyerekek szaladgáltak a szabadtéri előadások szüneteiben, s az ut­cán. Ez maradt bennem a XII. századi mó­rok palotáinak romjait őrző, egykor átmene­tileg királyi székhely, Tajo-parti városról. Há­zigazdáink ügyeltek arra, hogy az ország más nevezetességeit is megismerjük. így utaztunk egyik nap Fatimába. Odafelé a buszban belelapoztam az úti­könyvbe, s rádöbbentem, a fatimai csodáról rengeteget tudok. Másodikos elemista ko­romban Sásdon, a tanító nénim, agilis, fiatal lány színdarabot rendezett a Keszler kocsma kerthelyiségében. A címe: A Madonna üze­nete. Bár csak egy bojtártánc szereplője vol­tam, minden próbán ott ülhettem és bámul­hattam. Főként Sanyi barátom gyönyörű nő­vérét, Varga Incit, aki a Madonnát játszotta. Varázslatos időszak volt. Több előadást is megért a bemutató, amelyeken fenegyerek hírében álló férfiak könnyeztek. Én mindenesetre egy életre megtanultam Jácinta, Lucia és Francesco történetéből, hogy a színjátszás, a színház az maga a cso­da. Valahogy nem tudatosodott bennem ad­dig, hogy vonzódásom innen datálódik. Rendeztem színdarabot, kamaraoperát, iro­dalmi színpadot, pantomimet, bábszínházát és bárműsort, míg megtalált az igazi műfa­jom, a tévé, s mindezt annak a Gotthár Irén- kének köszönhetem, aki a színház varázsát először megmutatta nekem hétéves korom­ban. S akit három év múlva kegyetlenül megsértettünk. Amikor ötödikesek voltunk, Irénke néni már fiatal asszony, pici gyermekkel. Még nem volt gyes. Csak hajsza, az iskola, a ház­tartás... és matematikát tanított. Mi buták voltunk és szemtelenek. Kétségbeesésében néha a hajunkat húzta. A gyerek kegyetlen. Mi beleültettük egy gombostűbe. Még gyékényszékek voltak a katedra mögött. Egyik kitalálta, a másik sár­gafejű díszgombostűt szerzett, a harmadik a székbe tette, a hetes az utolsó pillanatban az eldőlt tűt még felállította... Persze, hogy én voltam az egyik. Óriási botrány, majdnem Kaposszekcsőre kellett járnom iskolába, de megúsztuk „tűrhetetlen” magatartással. Fatima terén, a betonkoptató zarándokok között furdalni kezdett a lelkiismeret. Min­dig a gombostű jutott eszembe eddig e nagy­szerű pedagógusról, s nem az, ami meghatá­rozta életemet. Halkan énekeltem: Bojtár volt a nagyapám, bojtár vagyok én is, csak a botját hagyta rám, gazdag vagyok mégis... Aztán dialógusrészletek rémlettek föl Jácin- ta, Lucia és Madonna szerepéből... Két képeslapot vettem. Egyet anyámnak, s egyet Irénke néninek. Köszönésfélét akar­tam ráírni, de nem tudtam megfogalmazni. Hazahoztam a lapokat. Úgy gondoltam, le­vélben mondok köszönetét, s mellékelem a képeslapot. Ezt sem tudtam megírni. Aztán divatba jött az elszármazottak al­kalmankénti visszacsalogatása szülőfalujuk­ba. Én is meghívást kaptam Sásdra. Eltökél­tem, ha találkozom régi tanárnőmmel, bo­csánatot kérek és megköszönöm neki azt, amit nem is sejt, de számomra Fatimában megvilágosodott... Találkoztunk. Beszélgetni kezdtünk. Sok minden előtódul ilyenkor a régi időkből - mondtam -, sokszor gonoszok voltunk.- Én csak a szép dolgokra emlékszem, La­ci - vág közbe, s bár fáradtan, de mosolyog. Csak nézem. Eltűnt a bal arcáról az a gribedli, amit annyit néztem gyerekként. Az­tán új emberekkel kellett kezet fogni, elma­radt a további beszélgetés. Gondoltam még­is írok egy levelet. Nem írtam. A gyerekek kegyetlenek. A felnőttek maf­lák. Elvenni tudunk. Megköszönni valamit ritkán. Bükkösdi László Mi várható 2002-re?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom