Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-17 / 225. szám
2000. Augusztus 17., csütörtök BARANYA 1 TŰKOR Uj Dunántúli Napló - 5. oldal Hibás számlázás, hiányzó tájékoztatók A fogyasztóvédők sok mulasztást találtak az idegenforgalmi főszezon vizsgálata során Augusztus végéig tart az országos vizsgálat, mely során a megyei Fogyasztó- védelmi Felügyelőség többek között vendéglátással és szállásértékesítéssel foglalkozó egységeket, taxisszolgáltatókat és élelmiszer-forgalmazókat ellenőriz. A szakemberek eddig több mint kétszázhúsz helyen jártak, és számos hiányosságot tapasztaltak. Baranyai körkép- Az idegenforgalmi főszezon általános vizsgálatát végezzük a hetekben - tájékoztatta a Dunántúli Naplót Rónaki Antalné, a megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársa. Az ellenőrök elsősorban a nagy látogatottságú, idegenforgalmi szempontból jelentős helyeken és a megye vároSzigorodik a fogyasztóvédelem- Az első félév fogyasztóvédelmi munkája szigorodott az eddigiekhez képest - mondta el Huszay Gábor, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója szerdai fővárosi sajtótájékoztatóján. Tavaly az év során több mint 34 ezer vizsgált üzlet felében találtak kifogásolnivalót az ellenőrök, addig idén csak az első félévben tizenötezer vizsgált bolt hetven százaléka nem felelt meg az előírásoknak. A minőségvédelmi bírságok száma az év első felében 705 volt, a fogyasztóvédelmi bírságok száma több mint duplájára, 510-re emelkedett. A kiszabott bírságok összege 170 millió forint volt. saiban végezték a munkát, mely során számos hiányosságot tapasztaltak. A vendéglátóegységekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések, hogy a vásárlók kapnak-e nyugtát, hogy a megvásárolt élelmiszerek valóban a megfelelő minőségűek és mennyiségűek-e, pontos-e a számlázás? Rónaki Antalné elmondta, a strandok kifőzdéiben gyakori, hogy nem a megfelelő mennyiségű ételt kínálják a vevőnek, gyakran a tálcát is hozzászámolják a kimért hurkához, kolbászhoz. A szakemberek itt próbavásárlásokkal, a termékek visszamérésével bizonyosodnak meg arról, hogy történt-e szabálytalanság, mely esetében fogyasztóvédelmi bírság - ennek nincs felső határa - szabható ki. Nagyon fontos a megfelelő méretű és megfelelően elhelyezett ártájékoztató megléte is. A vevő tisztában kell legyen azzal, hogy mit mennyiért kínál az eladó - a vendéglátó- egységek gyakran ennek a kötelezettségüknek sem tesznek eleget. A felügyelők a konyhákban áttekintik a tárolási körülményeket és azt, hogy használtak-e romlott, vagy lejárt szavatosságú termékeket az ételek előállításához. Tipikus nyári „stikli”, hogy a nyaralókra lejárt szavatosságú fagylaltot próbálnak rásózni, eme édességet ugyanis legfeljebb hetvenkét órán át szabad tárolni. A fogyasztóvédők - amennyiben ilyesmit tapasztalnak - az eladóra maximum százezer forint szabálysértési bírságot róhatnak ki, lejárt élelmiszerek esetében a rajtakapott céget akár egymillió forintos minőségvédelmi bírsággal is büntethetik. A felügyelőség a szálláshelyek közül idén elsősorban a panziókat és a fizetőA VIZSGÁLT EGYSEGEK SZÁZALÉKOS MEGOSZLÁSA BARANYÁBAN Szálláshelyek Vendéglátóegységek Forrás; Baranya Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Egyéb (taxi, körhinta, idegenvezetés, élelmiszer-forg.) Eddig vizsgált egységek száma: 220 Kiszabott bírság: négymillió Ft vendéglátást vizsgálta. A tapasztalatok azt mutatják, a szálláskeresés során célszerű az előzetes szóbeli megállapodás, mivel így a későbbi viták és panaszok többsége elkerülhető. Nem árt leszögezni, hogy pontosan mi foglaltatik az árban, hogy szobánként, vagy fejenként kell-e majd a számlát kiegyenlíteni. Rónaki Antalné elmondta, a szállások vizsgálata során szintén gyakori volt az adatszolgáltatás hiánya: a szállásadónak ugyanis fel kell tüntetnie az árait, a kategóriabeosztását és a nyilvántartási számát is. Szintén nem árt az árakra és a tarifára való konkrét rákérdezés akkor sem, ha taxiba szádunk. A panaszok legnagyobb százaléka a felügyelőséghez ugyanis amiatt érkezett, hogy az utasok utólag sokallták a fuvardíjakat. A taxik jobb hátsó ablakán az előírásoknak megfelelően fel kell tüntetni a tarifatáblázatot; a vezető pedig az órát csak a beülés pillanatától indíthatja el. Intelligens rottweiler Erdősmárok Egy mozgáskorlátozott asszonyt csak saját tacskója védte meg a támadó ebtőlTutóbbi gazdája ugyanis többszöri kérésre sem hívta vissza kedvencét. A faluban már többször megesett, hogy a kutyák miatt csak autóval mertek kimenni az utcára. A falu szélén lakó asszony, a szomszédban nyaraló fiatal hölgy és két gyermeke a mozgáskorlátozott helybeli két kutyájával sétált hazafelé, amikor a szemmel láthatóan ittas erdősmároki férfi - aki motoron ült - rottweilerével utolérte őket.- A kölyökkutyám pórázon volt, a rottweiler a tacskómnak ugrott neki - pityergett az asz- szony. - Többször kértük, hogy hívja vissza az ebet, de ő csak kajánul vigyorgott. Hogy a rottweiler nem a nőket vagy a gyerekeket támadta meg, csak saját intelligenciájának köszönhető - ezt erősítette meg egy helybeli is, aki szemtanúja volt az esetnek. A férfi kutyákat tenyészt, de a faluban nem ő az egyedüli rottweileres. Többen is sétáltatnak esetenként póráz nélkül ilyen kutyát, így megesett, hogy az helybeliek csak autóval mertek az utcára kimenni. A sértett panaszt tett a körjegyzőnél, aki először szóban figyelmezteti a férfit. ____ B.B. Új abb cigarettaár-emelés: csak mérsékelten szívjuk a fogunkat Pécs-Budapest Szomorú szívvel tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, apósunk, nagypapám BALOGH JÓZSEF kákicsi lakos augusztus 16- án elhunyt. Temetése augusztus 18-án, pénteken 15 órakor lesz a kákicsi temetőben. A gyászoló család (4674) Az előzetes, ugyanakkor téves információkon alapuló hírekkel ellentétben, miszerint a cigaretták ára a jelenlegi duplájára emelkedne, egyelőre nem lesz drasztikus változás, ám mindenképpen várható némi - esetenként 15 százalékos - újabb áremelés. 1 doboz füstölni való. A British American Tobacco (BAT) Pécsi Dohánygyára vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója, Rácz Gábor (képünkön) a Dunántúli Naplónak határozottan cáfolta az ilyen mértékű drágulásról szóló híreket. Véleménye szerint valószínűleg félreértésről lehet szó, ám hozzátette: annyi azért igaz, hogy amikor hazánk az unió tagja lesz, a cigaretták árainak nagyjából megegyezőnek kell lennie a tagországokéval. Ez pedig elkerülhetetlenül az árak emeléséhez vezet.- Ha belépünk az EU-ba, akkor a cigaretta adótartalmát meg kell emelni, ez pedig lényegesen megdrágítja majd a terméket - tette hozzá az igazgató. Magyarországon 60 százalék az adóvonzata a dohánytermékekAREMELESEK AZ ELMÚLT EVEKBEN Az európai uniós csatlakozás egyik velejárója a közel azonos árak elérése, így például a cigarettáé is. Míg külföldön - átszámítva - 600 és 1000 forint között kapható egy doboz cigaretta - az árak a márkától függetlenül nagyjából egyformák -, addig nálunk 250 forint körül van az átlag. Az utóbbi hetekben elterjedt hírek szerint hamarosan igen drasztikus cigarettaár-emelés várható, melynek végeredményeként akár 800 forintba is kerülhet egy Sopianae Pali Mail 1995 január 85 Ft 107 Ft 1996 január 106 Ft 128 Ft 1997 január 128 Ft 156 Ft 1997 április 136 Ft 166 Ft 1997 október 146 Ft 178 Ft 1998 január 156 Ft 188 Ft 1998 április 163 Ft 196 Ft 1998 július 170 Ft 207 Ft 1998 szept. 177 Ft 215 Ft 1999 január 195 Ft 235 Ft 1999 június 208 Ft 250 Ft 2000 január 225 Ft 270 Ft 2000 június 235 Ft 280 Ft nek, például egy csomag 280 forintos Pali Mail esetében 168 forint csak az adó. Az igazgató elmondta továbbá azt is, hogy természetesen az utóbbi.évekhez hasonlóan továbbra is várhatóak áremelések, de ezek alkalmanként valószínűleg nem haladják meg a tizenöt százalékot. KAPITÁNY G. Tanulni élethosszán Oxford és Jéna után Pécsre érkezik a hét végén a nemzetközi felnőttoktatás legjelentősebb konferenciája. A kétévente megrendezett fórum mostani témája a felnőttképzés etikája és ideológiája lesz, az összejövetelen csaknem húsz ország mintegy negyven szakértője vesz részt. PÉCS Az eddigi nemzetközi felnőtt- oktatási konferenciákat többek között az oxfordi, a jénai, a jeruzsálemi és az aacheni egyetem rendezte, és idén a baranyai megyeszékhely uni- versitasa kapta meg a szervezés jogát.- Egyebek mellett azért is fontos ez a rendezvény, mert megtudhatjuk, hogyan működik a felnőttképzés más országokban, ahol egészen mások a sajátosságok, például Dél-Afri- kában vagy az Egyesült Államokban - fejtette ki Németh Balázs, a Pécsi Tudomány- egyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetének tanára. - A vasárnapi megnyitó után csaknem húsz ország vezető szakemberei tartanak előadást négy napon keresztül. Magyarország nincs rossz helyzetben a felnőttoktatás terén, s ebben Baranya különösen élen jár, lévén, hogy az ország egyik ilyen jellegű nagy központja éppen Pécsett található, ahová idén is több száz diák próbált bejutni a nappali tagozatos kurzusokra. A nemzetközi trend az, hogy egyre inkább szükség van a felnőttek oktatására és átképzésére, hiszen a munkaerőpiac folyamatosan átalakul. Szakértők szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy nincs egységes keretbe foglalva a hazai felnőttoktatás. A tervek szerint a parlament őszi ülésszakára készülhet el az erről szóló törvény, azonban egyelőre kérdéses, hogy az ezzel foglalkozó intézmények „formálhatják-e” a jogszabályt. Ez egyebek mellett . azért is lenne különösen fontos, mert a felnőttoktatás nemzeti sajátosságokat mutat, például hazánkban az egyik legsürgetőbb feladat a roma kisebbség felemelése, ami más országokban nem az elsődleges cél. NYAKASZ. Hírek röviden TEKLAFALU ÉS MATTY önkormányzata az elszármazottak találkozóját rendezi augusztus 20-án, illetve 26-án. Az előbbi helyen bemutatják az új községjelképeket és a falumonográfiát, az utóbbi településen pedig a négy esztendeje készülő 15 ezer négyzetméteres emlékparkot. Elvándorlókat várnak haza többek között Drávasza- bolcsról, Barcsról és Tolna megye számos helységéből. (cs) BOLHÓTÓL ŐRTILOSIG pécsi ökológusok és egyetemisták Majer József tanszékvezető egyetemi tanár közreműködésével felmérik a Dráva felső szakaszának halállományát. Eközben egy hazai különlegességnek számító halfajta, a felpillantó küllő néhány példányára bukkantak az egyik kavicszátonyon. A Kárpát-medence ritka, de nem elhaló halféleségét ezen kívül még négy folyószakaszon figyelték meg korábban. (cs) SOMOGY BEHOZTA BARANYÁT a melegrekord tekintetében. Augusztus 15-én Csikóstöttösön (Somogy megye) Kovács Loránd a magánállomásán 34,5 fokot mért. Ugyanennyi az idei eddigi melegcsúcs Mázán és Pogányban is. Az előbbi helyen ezt június 14-én és július 5-én, míg az utóbbi mérőponton június 14-én és július 4-én jelezte a hőmérő. ____________________________________________(esi PÉ CS Kerényi János, Pécs alpolgármestere (képünkön) tegnap délelőtt sajtótájékoztatót hívott egybe, hogy a nyilvánosság előtt elmondhassa: a fél- milliárdos baranyai adócsaláshoz semmi köze. Az üggyel lapunk is foglalkozott, nem nevesítve az adócsalás szereplőit, ám egy országos napilap (egy önmagát megnevezni nem akaró baranyai országgyűlési képviselőre hivatkozva) leírta: érintettsége folytán Kerényi János pécsi alpolgármester is előzetes letartóztatásba kerülhet. A tegnapi tájékoztatón a megrágalmazott közéleti vezető elmondta, hogy az APEH nyomozó hivatala az összes volt cégét átvizsgálta, s mindent a legnagyobb rendben talált, és sem a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, sem az ügyészség nem talált okot arra, hogy nyomozzon ellene. Sem tanúként, sem elkövetőként nem hallgatták meg. Az alpolgármester kihangsúlyozta, hogy az adócsalás résztvevőit nem ismeri, velük soha semmiféle üzleti kapcsolatban nem állt, nemhogy fiktív számlákat vett volna. Kerényi János úgy véli, hogy személyét politikai támadás érte. Ezért a betöltött funkciója és saját jó híre kötelezi arra, hogy a vádakra válaszoljon, azaz ismeretlen rágalmazó ellen feljelentést tesz. Egyébiránt minden baranyai képviselőhöz levelet intézett, megkérve őket, hogy ha köztük az informátor, álljon elő. A 14 közül 11-en válaszoltak, őszintén elítélve a dolgot, többen megemlítve, hogy egy ilyen nagy horderejű ügyben az információkkal bíró ország- gyűlési képviselő nem maradhat névtelen. Ok tizenegyen (Gráf József, Kékkői Zoltán, dr. Kurucsai Csaba, dr. Mikes Éva, Páva Zoltán, Puch László, dr. Szili Katalin, dr. Toller László, dr. Wekler Ferenc és Üszögi-Bleyer Jenő) állították, hogy az ügyhöz semmi közük. k. f. Elhúzódó átalakítás Siklós A korábbi ígérettel ellentétben nem végeznek a tanévkezdésre a városi intézmények konyháinak átalakításával, ami révén jelentősebb megtakarítást kívánnak elérni. Ennek egyik sarkalatos pontja az olajtüzelésről a földgázra való átállás. A polgármesteri hivatalban megtudtuk, e héten készülnek el a végleges tervek, s ezt követően indulhat a tényleges munka. A kivitelezés határidejének csúszásába minden bizonnyal közrejátszott az a dolog is, hogy a korszerűsítésre beadott ajánlatot a testület képviselői javaslatra nem fogadta el első menetben. Helyette zártkörű, meghívásos pályázatot írtak ki, melynek elbírálásakor ugyan az eredeti ajánlattevő nyert, ám közben több hét is eltelt. A korszerűsítési munkálatok elhúzódásával párhuzamosan arra a képviselő-testületi döntésre is később kerülhet csak sor, hogy önkormányzati közhasznú társaság kezelésében, vagy bérbeadással üzemelnek-e a jövőben a konyhák. SZIGETVÁR ÚJ SZÖKŐKÚTJA. Augusztus 20-án adják át a város díszes, országalmát formázó kútját a mozi előtti parkban. Az építők ezekben a napokban a medencét burkolják, nemsokára a helyére kerül a pécsi Zsolnay-gyárból, valamint Hollóházáról érkező borítás is. fotó: laufer László Feljelent az alpolgármester