Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-15 / 223. szám
14. oldal - Uj Dunántúli Napló S P ŐRT 2000. Augusztus 15., kedd | IS Kommunikációs partnerünk: a Westel Rt. lllfiSifil Szapor nem adja fel könnyen Négy forduló ment le a labdarúgó NB I- ben, amelyben a PMFC még nem nyert, mindössze egy idegenbeli döntetlenje van. Azért nincs több pontja, mert a 360 perc alatt csak két gólt ért el, márpedig ez édeskevés. PÉCS Dr. Mezey György, a Vasas edzője gondterhelt volt. Próbálta palástolni, ám ez nem sikerült neki. Vasárnap délelőtt, a pécsi válogatott ökölvívó-mérkőzésen futottunk össze vele. Két másik edzőkollégájával nézte a nagy pofonokat, de fejben már másutt járt.- Nem értem, mi van velünk. Ventspilsben, a csütörtöki nemzetközi kupameccsen három lövés ment a kapunkra, ebből két gólt kaptunk. Ugyan a vezetők nem türelmetlenek, legalábbis nem mondják, viszont érzem rajtuk, ha ma nem nyerünk Pécsett, magyarázkodnom kell. Pedig válogatott labdarúgókat igazoltunk, igaz, a két volt újpestinek, Petőnek és Tóth Nor- bertnek idő kell, amíg azt nyújtják, amit várok tőlük. Délután, az újmecsekaljai öltözőfolyosón is aggodalmaskodott az angyalföldi szakvezető, pedig jó csapata van. Legalábbis a nevekből ítélve. Olyanok ültek a Vasas kispadján, akik bármikor beférnének a PMFC-kezdőbe. Hajdú kapus, aztán Tiber, Pál, Simek, Aranyos - bármelyiket elfogadnák Pécsett. Közülük ezúttal Simek volt a nyerőember, sokat tett csapata első győzelméért. Fejelt egy gólt, a másiknál Palaczky őt rúgta fel a 16-oson belül, és egyébként is kiválóan focizott a volt Gázszeres. A bajnokit megtekintette Bicskei Bertalan szövetségi kapitány, aki a válogatott kerettagokra vplt kíváncsi.- Ezúttal jobb volt a Vasas, ezért nyert. Simek tetszett, Sowunmit a lecserélése minősíti, Tóth Norbert sem játszott igazán jól. Petővel elégedett voltam, a három válogatott közül ő focizott a legjobban. A Vasas 3-1-es győzelmével nehéz helyzetbe került a PMFC, ráadásul a sorsolása is nagyon rossz. Vasárnap Nagykanizsára utazik, aztán a Videotont fogadja, majd Újpestre megy.- Még nem tartom lefutottnak a bajnokságot, ha nyerni tudnánk Nagykanizsán, akkor a Videotont is legyőznénk Újme- csekalján. Sajnos, nagy a kontraszt az edzéseken látottak és a pályán nyújtott teljesítmény között, és itt nem a hozzáállásra, a lelkesedésre gondolok. Hétközben felszabadultak, jól játszanak a fiúk, a hétvégén viszont nagyon keveset adnak visz- sza a bajnokin. Nehéz lesz, de talpra állunk. Sajnos, a lelátóról behallatszott egykét becsmérlő bekiabálás. Kérem a szurkolókat, legyenek türelmesek a játékosokkal szemben, akik akarnak, lelkesek, azonban nem megy nekik a góllövés. Vészes gólínségben szenvedünk, ami viszont már nem szakmai hiányosságra utal. A pályán már nem az edző szerepel, hanem a labdarúgó, aki ott, hirtelenjében dönt. Megpróbálom a futballistákat pszichésen jobban motiválni, remélem, sikerül majd - mondta Szapor Gábor, a PMFC vezetőedzője. * Tőle tudjuk hogy vasárnap, a meccs után félrehívta dr. Toller László klubelnök, akivel 10 percen keresztül beszélgettek. Toller biztatta, hogy még semmi sincs veszve, és bizalmáról biztosította. Szapor is megjegyezte, nem adja fel olyan könnyen, hiszen 10 meccs van még hátra. HORVÁTH LÁSZLÓ Totónyeremények 32. hét 13+1 1 db 12.312.550 Ft 13 2 db 2.592.116 Ft 12 107 db 22.601 Ft 11 1.378 Ft 10 273 Ft ISM-támogatás Mohács Az ISM kedvezően bírálta el a sportcsarnok befejezésére beadott pályázatot. Bánki Erik, a város országgyűlési képviselője elmondta, hogy 2001-re be szeretnék fejezni a munkálatokat. Szekó József, Mohács polgár- mestere szerint az összköltség meghaladja a 150 millió forintot. Idén a világítást, a fűtést, az öltözőblokkokat és a nézőteret szeretnék elkészíteni, s erre az évre információink szerint közel 100 milliót kap az önkormányzat. K. M. A. Gép nélkül repülnek Pécs Hatodik helyezést ért el Kondricz Attila, a Blue Sky SE sik- lóernyős oktatója a Croatia Open elnevezésű nemzetközi versenyen. Hozzájuk egy tanfolyam elvégzése után lehet csatlakozni, amely nagyban hasonlít más légi sportágakban megszokott képzésekhez. A vizsgázónak tisztában kell lennie a repüléselmélettel, az aerodinamika törvényeivel, és nem okozhat gondot neki sem a meteorológia, sem pedig a típusismeret. A vészhelyzetekkel már elméletben is érdemes megismerkednie. Gyakorlatban először nyugodt körülmények között kell uralnia a „járművet”, az extrém helyzetekkel csak ezek után találkozhat. Az ernyőre, beülőre, műszerekre, rádióra, sisakra és mentő- ernyőre 100-600 ezer forint közötti összeget kell áldozni, de a Blue Sky siklói között is vannak, akik nem rendelkeznek saját felszereléssel, a pénz tehát nem igaAz eredmény főleg annak fényében érdekes, hogy Magyarországon - lévén a siklóernyőzés alpesi sport - nem a legjobbak a felkészülés körülményei. A repülésnek ezt a változatát olyan hegymászók kísérletezték ki, akik számára a csúcsokról lefelé vezető utak nem értek fel az ernyőzés izgalmával. Ennek megfelelően magas hegyekkel rendelkező országokban a legelterjedtebb, Ausztriában például tízezer siklóernyőst tartanak nyilván, a hazai létszám tízszeresét. Itthon 25 klub létezik, a Dél-Dunántúlon csak a Blue Sky, amely 1985 óta a régió gyűjtőegyesülete, bár természetesen a 45 tag túlnyomó többsége pécsi. zi akadály. Nagyobb problémát okozhat megfelelő starthelyet találni. A környéken Orfű, Abaliget és Nagyárpád mellett található kezdőknek ajánlott tanulódomb. Ha a csőrlés mellett döntenek a siklóernyőzők, akkor a pogányi reptér áll rendelkezésükre. Az igazi persze a magas starthely, amiből szintén nincs túl sok, a Vidámpark környékén látni néha ernyőket, Kővágószőlős és Villány térségében, illetve a Tenkesen. Ha az elrugaszkodás sikerült, akkor minden az ember és az időjárás összhangján múlik, s már csak olyasmikre kell vigyázni, minthogy ne emelkedjünk be mondjuk a taszári katonai légtérbe, ami 600 méteres magasságban kezdődik. A 20-60 kilométeres sebességgel haladó ernyőkkel ugyanis folyamatosan döntögetik a rekordokat. A távolsági most éppen 185 kilométer. FÖLDVÁRI ISTVÁN Mindenki aláírta szerződését Pécs, Stadion u. Megkötötték a játékosokkal a szerződéseket a V. Tabac-Pécsi KK NB I-es férfi kézilabdacsapatnál. Amint azt lapunkban megírtuk, a tavalyi keret szinte változatlan maradt, így remélhetőleg ismét előrébb tud rukkolni egykét helyet Füzesi Ferenc gárdája. A cél mindenképpen a 12 csapatos bajnokságban a legjobb hat közé kerülés. A csapat a hét végén részt vesz az első nemzetközi felkészülési tornáján, a Balaton-kupán. A négyes csoportban a Nyíregyháza, az olasz Rubiera és az osztrák SC Thulln lesz az ellenfél, velük szemben kell kivívni a továbbjutást. Nem keltene különösebb meglepetést a pécsiek csoport- győzelme sem, ami azt jelentené, hogy az előkelőbb helyezésekért küzdhetnének vasárnap. A Bala- ton-kupa után véglegesítik az első osztályú és az NB I. B-s Pécsvárad játékoskeretét, és ekkor döntenek arról is, kik lesznek azok, akiket még kölcsönadnak NB-s baranyai csapatoknak, akár az NB I-es Komlónak is. m. z. Befejezték a vitorlázórepülők Pogány Véget ért a kéthetes Bara- nya-kupa vitorlázórepülőverseny, amin 11 versenyszámot bonyolítottak le. A 11 versenyszám a pilóták és a szervezők szerint is az áüagnál nagyobb számú repülést tett lehetővé. A második hétre ráadásul annyira feljavult az idő, hogy volt olyan nap, amin harminc pilótának is sikerült (az 54-ből) 500 km feletti távot teljesítenie. A hangulat az egész verseny alatt kitűnő volt, s a rendezést a pogányi polgármester, Dragovácz Márk is példaértékűnek ítélte meg. Az öt pécsi pilóta közül hárman dobogós helyezéseket értek el. Klub kategóriában ezüstérmet szerzett dr Mess András, míg Rácz Attila a harmadik helyen végzett. Sajnos a dobogó legfelső fokára Nagy Gábor sem állhatott fel, a pécsi versenyző a standard osztályban második lett. A kategóriák győztesei, klubosztály: Mészáros Z. (Esztergom). Standard: dr. Nagy S. (Szeged). Szabad: Verebélyi (Budapest). k. maver a. Röviden SZERDÁN EDZŐMECCS. Augusztus 16-án játssza első hivatalos előkészületi mérkőzését a PVSK NB I. B-s férfi kosárcsapata. A 16.30-kor kezdődő találkozón az ellenfél a Kecskemét lesz, a Lauber Dezső sportcsarnokba a belépés ingyenes. (z) HAT ÚSZÓELSŐSÉG. A jugoszláviai Adán rendezett 4. Delfinkupán első lett Kriván Ivett (50 pillangó), Pap Károly (50 mell, 50 pillangó), Pretzl András (50 hát), Széli Kata (50 gyors), 4x50 fiú vegyes (Pretzl, Financsek, Pap, Sasvári). Másodikként végzett Széli Kata (50 pillangó), Kriván Ivett (50 mell), Czakó Andrea (50 mell). Bronzérmet szerzett Kiss Hédi (50 mell) és Pretzl András (50 gyors). Sasvári (Szigetvár) kivételével valamennyien a TÁSI sportolói. (z) TYEKLÁRÉK AMERIKÁBAN. A 2000-es A. N. A. C. ifjúsági és felnőtt aerobik világbajnokságon, Los Angelesben 30 ország 500 versenyzője indult. A 14-17 éves kategóriában Tyeklár Ramón 4. (a harmadik helyezett brazil fiú ugyanannyi ponttal, de jobb művészi hatással előzte meg), Tyeklár Richárd 9. lett. Mindketten a pécsi Forma Fitt SE versenyzői, felkészítőik: Katus Tamás, Katus Attila, Szentgyörgyi Rómeó. (z) KOZÁRMISLENYl SAKKVERSENY. Augusztus 20-án 8.00-tól a kozásmislenyi Két szekér fogadóban egyéni sakkverseny lesz. Két csoportban lehet nevezni, az A-ban (ahol 9 forduló lesz, 10-10 perces játékidővel) 800, a B-ben (a játékidő 30 perc) 400 forint a nevezési díj, ebben az ebéd is benne van. A B-ben csak értékszám nélküli serdülők indulhatnak. (n) TENISZEZŐK HARKÁNYBAN. Inerma-kupa néven amatőr szenior teniszversenyt rendeznek augusztus 19-én 8.00-tól a baranyai fürdővárosban. Ezen 40 év felettiek indulhatnak. Nevezni személyesen 18-án 20.00-ig a helyszínen, a sporttelepen, vagy Nagy Jó- zsefnél, a 20/9703-097-es telefonszámon lehet.________________cnj Spirálfüzet ^ A/4,80 lapos Szirtes ceruza 12 db-os 168 Ft AU9 Ft Iskolai füzet A/5 29 Ft Conté színes ceruza 12 db-os 549 Ft Iskolai füzet A/4 69 Ft Iskolatáskák 1990 Ft-tói Tolltartók 350 Ft-tói Kit \ ) Ajándék órarend, könyvjelző minden vásárlónak! A fwsorofi árak a késztet arejwg Amrein és König elsősége Pécs, Kulturális Központ Az 5. Pécsi Sütő nemzetközi sakkversenyen mindkét kategóriában baranyai győzelem született, igen szoros végeredménnyel. A kilencedik, utolsó fordúló eredményei. FIDE-csoport: Cioara - Amrein 1-0, Blaskó - Grünberg döntetlen, Kotán - Kovac B. 0-1, Molnár - Gazda 1-0, Horváth L. - Kiss G. 1-0, Mácsik - Mrkonjic 0-1, Ribansky - Hajnal 1-0, Marton - Csonka 0-1, Pergel - Miellet- Bensan döntetlen, dr. Szabó - Svoboda 1-0. A FIDE-csoport végeredménye: 1. Amrein (Pécsi DOZSO) 7 pont, 2. Cioara (román) 7 pont, 3. Kovac B. (szlovén) 7 pont, 4-7. Blaskó, Grünberg (román), Molnár, Horváth L. 6,5-6,5 pont 8-11. Kotán (szlovák), Mrkonjic (horvát), Csonka, Ribansky (szlovák) 6-6 pont. B-csoport, 9. forduló: König - dr. Szalai 1-0, Répási - Peregi döntetlen, Rabovszky - Lipcsik 0-1, Thürmer - Lantos döntetlen, Kurucz - Hesz döntetlen, Uzsonyik - ifj. Répási 0-1, Dömös - Szvitán 1-0, Cseh - Tobisch A. (német) 0-1. A B-csoport végeredménye: 1. König (Komló) 8 pont, 2. Répási (Tököl) 7 pont, 3-8. Rabovszky (Budapest), Thürmer (Komló), Lantos (Pécsvárad), Peregi (Pécsi DOZSO), Lipcsik (Pécsi DOZSO), ifj. Répási (Tököl) 6-6 pont, 9-12. Kurucz (Szigetvár), Hesz (Pécsi DOZSO), Dömös (Sásd), Tobisch (Németország). Az eredményhirdetéskor a főcsoport díjait dr. Knrucsai Csaba országgyűlési képviselő, a B-cso- portéf Kovács Tibor, a Karmin SE tulajdonosa adta át. Fülöp Csaba Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január 1-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Az újság a Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin • Magyarország Kft., Hunga-ropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá- ^ A ♦ panda nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ^Í/IATESZ szerkesztőségi iccm 0865-9133 rendszerrel készült tagja Hiába Szekeres (pirosban) szép mozdulata, a csapatának nem megy a játék FOTÓ: L. L