Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-09 / 217. szám
4. oldal - Új Dunántúli Napló BARANYA I TÜKÖR 2000. Augusztus 9., szerda Üti Hírcsatorna TÖTTÖSÖN KISZÁRADT az átadás előtt lévő millenniumi emlékpark növényzete, mivel a megvalósítással megbízott vállalkozó sekély földbe ültette a csaknem háromszáz fát. Az önkormányzat a kivitelezőt a 3500 négyzetméteres zöldterület teljes felújítására kötelezte. Ezt ősszel végzik el, így az avatóünnepséget jövőre tartják. (cs) MAGYAREGREGYEN a csapa dékvíz-elvezető árokrendszer felújítását tervezik főként az iskola és a temető környékén. Kitisztítják a medret, amelyet aztán kibetonoznak. A megvalósításhoz az önkormányzat pénztámogatást nyert a Phare-alapból. (cs) ALMAMELLÉKRE egyre többen kerékpároznak Szigetvárról a hétvégeken, hogy megnézzék a mind nagyobb népszerűségnek örvendő vasútmúzeumot. Az oda-vissza csaknem ötven kilo- ' méteres távot megtenni a dim- bes-dombos útszakaszok miatt komoly feladatnak számít. Nemegyszer többgyermekes családok is végigkerekezik az utat. (cs) NAGYHARSÁNYBAN megszűnik a belvízveszély, ugyanis csaknem húszmillió forintért a hegyoldalakról lezúduló csapadékvizek megzabolázására speciális beton vízterelőket alakítanak ki. A legtöbb, úgynevezett iszapcsapdát például az esőben kisebb folyóvá változó Beloiannisz utcában építik meg. (cs) ÁTÁN MÁR CSAK EGY család foglalkozik káposztasavanyítással, pedig alig egy évtizede még 12 családi közösség működtetett savanyító kisüzemet, ami rekordnak számított Baranya megyében. A lehanyatlás oka any- nyi, hogy az idősek ősi mesterségét nem folytatják a fiatalok. Az utódok szerint nem éri meg vállalkozni. (cs) KŐVÁGÓTÖTTÖSÖN NEM zárt be a legutóbbi falunapon berendezett helytörténeti és néprajzi kiállítás az iskolában. A bemutató, amelynek száz darabos anyagát a Falufejlesztő Egyesület tagjai állították össze Bognár Lászlóné vezetésével, szeptemberig látogatható. Az értékeket, köztük komódokat, szőtteseket negyven család adta kölcsön a községmúlt-kutatóknak. (cs) ENDRŐC KRÓNIKÁJA. A köz ségvezetőség megbízásából egy évtizede vezetik a községkrónikát. Eddig Telegdi Rácz Tibomé, Horváth Antalné, valamint Horváth Nikoletta jegyezték le az eseményeket. Most viszont Lipcsei Mihályné kapott erre megbízást. Ő a földrajzi nevek értelmezésével szeretné kideríteni, az elmúlt évezredben hol terültek el a régi faluelőd-települések. (cs) Nyelvtanulás: segít a nemzetiségi háttér Minisztériumi támogatást kapott több baranyai iskola táborok és utak szervezésére Több baranyai iskola is támogatást kapott az Oktatási Minisztériumtól arra, hogy idegen nyelvi táborokat szervezhessen vagy külföldi utakat indítson. Aki viszont esetleg magánúton akar nyelvet tanulni, annak fel kell készülnie, hogy kemény pénzeket fizet ki. A szakemberek szerint a térségben nem rossz az idegen nyelvet tanulók aránya, igaz, ezt befolyásolja, hogy sok diák a nemzetiségek nyelvét tanulja, akár már az óvodától. Pécs-Budapest Májusban írt ki pályázatot az Oktatási Minisztérium idegen nyelvi táborok szervezésére és külföldi programokra. A beérkezett műveket a tárca külső szakértőkkel a Iskola vagy tanár? A közép- vagy általános iskolák diákjai közül sokan fordulnak egyetemi hallgatókhoz, ha nyelvet akarnak tanulni. Egy nyelvszakos egyetemista általában 600-1000 forintot kér el, az oktatás szintjétől függően. A magántanároknak ennél többet is fizethetnek a szülők. A nyelviskolákban a csoportlétszám, a kurzusok hossza (pl. négy hetes intenzív vagy 8-9 hetes általános), az oktatás szintje mind befolyásolhatja a tarifákat. Tízezer forint alatt azonban gyakorlatilag nincs kurzus, s a felső határ akár 100 ezer is lehet, igaz, ez már több hónapos tanfolyam. Az átlag 25-30 ezer forintból áll meg. közelmúltban elbírálta, a táborok szervezésénél 43 pályázat kapott támogatást, összesen több mint 2800 tanuló vehet részt ilyen rendezvényen. Ebből a csomagból kapott forrást saját tábor kialakításához a szentlőrinci Kodolányi Utcai Általános Iskola, a pécsi Köztársaság téri intézmény, a szigetvári Tinódi Általános Iskola és a mohácsi Radnóti Miklós Szakközépiskola. A másik pályázattal egy időben az oktatási tárca meghirdetett egy másik programot is, külföldi utakra, diákcserékre, amelyek szintén a nyelvtanulást szolgálják. Ebben a körben összesen 1800 diák kerülhet külföldre különböző, az iskolája által szervezett akció keretében. Sikeres pályázat Baranyából ebben a témakörben szintén négy született, a 2. sz. Gyakorló Általános Iskola, a pécsi Magyar- Német Iskolaközpont és az Árpád fejedelem Gimnázium tanulói élhetnek a lehetőséggel és ebben a körben is támogatásra talált a szenüőrinci Kodolányi. A minisztériumban összesen több tízmillió forintot osztottak ki, amely - bár jelentős összegnek tűnhet - a táborok és a külföldi utak költségét teljes egészében nem fedezi. A tárcánál eredetileg is csak az oktatási intézmények kiadásainak csökkentése volt a pályázatok célja. Egy külföldi út ugyanis nem olcsó, különösen, ha a diák például önállóan, az iskolai kereteken kívül akar utazni, több százezer forintra számíthat a néhány hetes, hónapos kinntartózkodás áraként, de egy féléves, tengerentúli középiskola vagy felsőoktatási szemeszter költségénél a milliós tétel sem meglepő. Vannak ugyanakkor olyan alapítványok vagy az Európai Unióval együttműködő szervezetek, amelyek kifejezetten nyelvtanulás céljából is szerveznek diákoknak ösztöndíjakat és elvétve nyári programokat is. Az évközi, legközelebb szeptemberben kezdődő pályázati rendszerben működő külhoni tanulás azért is kedvezőbb, mert így a hallgatók mentesülnek a beiratkozási díj a németet és a horvátot. Nem ritka, hogy alól a kinti intézményben, viszont arra is már az óvodában folyik ilyen képzés, lehetőség van, hogy akár jelentős ösztön- A megye adottságai miatt egyre több al- díjat kapjanak. sóbb iskolában, óvodában már a pedagóA nyár sem holt időszak a nyelvtanulás giai programokba is beépítik a nemzetiterén. Az iskolák által szervezett, itthoni ségi nyelvet, s ezzel a kezdeményezéssel nyelvi táborok helyett sokan választják a alapítványi vagy állami támogatáshoz is nyelviskolák szezonális akcióit, vagy ép- lehet jutni.___________ pen magántanárhoz fordulnak, az árak és a szolgáltatás minősége, az oktatás színvonala itt azonban nagyon változatos lehet. (A díjakról lásd keretes írásunkat.)- Úgy vélem, a megye helyzete abból a szempontból, hogy hány diák tanul idegen nyelvet, nagyjából megfelel az országos átlagnak, nem tartozunk sem a kifejezetten jó, de a nagyon rossz oldalhoz sem - tájékoztatta lapunkat Walz Jánosáé, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet vezetője (képünkön). - Az viszont mindenképp fontos jelenség, hogy nagyon sokan tanulják a nemzetiségek nyelvét, elsősorban IDEGEH NYELVET TANULÓ DIÁKOK SZÁMA BARANYÁBAN (1999) K Angol Német Francia Orosz Spanyol Olasz Latin Általános iskola első nyelvként 10.500 20.137 513 31Általános iskola második nyelvként 1300 656 207 27Szakmunkásképző 841 1557bh Szakközépiskola 9761 9497 796 19 38 1172 214 gimnázium Általános iskolában tanulók száma: 37.576, szakmunkásképzőben tanulók száma: 4185, gimnáziumban és szakközépiskolában tanulók száma: 15.347. Forrás: Megyei Pedagógiai Intézet NYAKA SZABOLCS Megszűnhet egy szociális otthon Már meg kellett volna újítani azt a szerződést, amely a pécsi izraelita hitközség és az önkormányzat között a kilencvenes évek eleje óta szabályozza a Tímár utcai szociális otthon működtetését. A tárgyalások elakadtak, s felmerül a lehetősége, hogy az év végére ki kell üríteni az intézetet. PÉCS Az önkormányzatnak minden év közepén nyilatkoznia kell arról, hogy továbbra is bérli-e a hitközség tulajdonában lévő épületet. Frana- tob János, a szociális bizottság megbízott elnöke szerint a szerződés két pontja elfogadhatatlan.- Teljesen szokatlan, hogy minden felújítási munkát - legyen az belső, vagy külső - a bérlőre terhelnek. A városnak erre az évre ilyen feladatokra összesen 7 millió forintja van - igen kevés pénz -, ezt tulajdonunkban lévő épületre szeretnénk költeni, nem bérleményre. A másik előnytelen pont szerint minket terhelne a biztosítási díj, ez is milliós nagyságrendű összeg. A Pécsi Zsidó Hitközség elnöke, Kaufmann Pál szerint céljuk a bérleti szerződés meghosszabbítása volt, különös tekintettel arra, hogy az épületben idősek otthona működik. Az önkormányzat azonban a tárgyalások során az eddigi bérleti díj jelentős leszállítását kívánja. (Eddig 5,8 millió volt, a javasolt díj 4 millió forint.) A díj kialakításánál a hitközség azt vette figyelembe, hogy az önkormányzat szerződésben vállalta az épület javítási, karbantartási, felújítási feladatait és biztosítását is. Ilyen tartalommal a hitközség továbbra is nyitott a szerződés megújítására. Á 62 férőhelyes otthon működtetése ebben az évben a városnak 72 millió forintba kerül. Ez csaknem a duplája annak, amennyit a hasonló nagyságrendű Alkotmány utcaira költ. A Tímár utcai intézetre az elmúlt öt évben ötmülió forintot fordítottak, ezt szeretné „lelakni” az önkormányzat. Amennyiben a szerződés megújítása elmarad, elképzelhető, hogy ki kell üríteni a bérleményt, ebben az esetben 62 ellátottnak kell férőhelyet keresni. Ez elvileg megoldható - tájékoztat Franatoló János -, elsősorban a sürgős ellátásra szorulókra tekintettel, ületve a pécsbányai kórházban kialakítás alatt álló speciális osztály révén. Ha nem, s új otthon sem épül, akkor 62-vel csökkenhet a Pécsett szociális otthonokban gondozottak létszáma.- Az említett, a városra nézve nagyon előnytelen két pont miatt a szerződést nem vagyok hajlandó bevinni a közgyűlés elé - ösz- szegzi álláspontját a szociális bizottság elnöke -, felelőtlenség lenne az adófizető polgárokkal szemben. MÉSZÁROS ATTILA PÉCS VÁROS IDŐSEK OTTHONAINAK FÉRŐHELYSZÁMAI C no Xavér utcai Egyesített Szociális Intézmény Z 191 Tüzér utcai utcai Egyesített Szociális Intézmény ; C 83 3] Tímár utcai Idősek otthona Cj° ] Alkotmány utcai Idősek otthona 480 Integrált Szociális Intézmény C ÄJ Barátság utcai Idősek otthona □10 Mártírok úti Idősek otthona í 24 Nyugdílasház Forrás: Pécs, Polgármesteri Hivatal I ÚJ ÁLLATOK A TERRÁRIUMBÁN. Egy különleges állatpár várja a látogatókat a Pécsi Akvárium-Terráriumbán. A farksodrók (képünkön a nőstény) Dél-Amerikából származnak, a mosómedvék rokonai, elsősorban gyümölccsel táplálkoznak és a közönség nagy örö- mére igen barátságosak. ________________________fotó: müller andrea NE MERE ISTVÁN: Szerelmes szélhámos 27. 4. Az ostrom Kallós úgy káromkodott, mint a jégeső.- Hogy az a salétromos pince omoljon be alatta! Hogy egy megtermett jegenye dűljön rá, és maradjon datta olyan laposan, mint egy palacsinta! Rágják szét a férgek, ne legyen egy pillanatnyi nyugalma sem...! Áhogyan elvette a mi nyugalmunkat is! Kinga nem tudta, nevessen vagy sírjon? Gyűlölte, ha az apja káromkodik, ugyanakkor nevetni is szeretett volna, csak nem mert. Apja arca vörös volt. A nap rásütött, amikor kiállt az udvar közepére, és ha lett volna sapkája, azt biztosan ledobja és megtapossa. így csak a puszta anyaföldet taposta, de azt igen erősen és sokáig. Végül Kinga nem bírta ki a látványt, a falnak dőlt és csak úgy rázta a nevetés. Az előszobában a hét csokortól már hihetetlen virágillat terjengett, még sohasem érzett ehhez hasonlót. Abbahagyta a nevetést, beszívta a levegőt. Állt, kezében az egyik csokorral. A rózsák elhódították. Lassan el- komolyodott. Kétségbeesetten keresgélt emlékezetében. Hogyan is nézett ki az az ember...? Milyen volt a szeme, meleg volt-e a pillantása? Milyenek voltak a mozdulatai? Aztán elrévedt. Apja így talált rá. Az utolsó ajándékcsomag papírját dühösen levágta a padlóra:- A fenébe vele! Hát mit képzel ez az alak?- A közelembe akar férkőzni - lehelte a lány. Olyan halkan, hogy az apja is alig hallotta. Kallós rábámult, most már lila volt a feje. Csak meg ne üsse a guta, jutott a lány eszébe. Odaszaladt hozzá, a mellére bújt. Ez régebben mindig használt. Amikor még kislány volt. Erre gondolt az apja is, aztán éppen olyan gyorsan eszébe jutott: ami történt, éppen azért eshetett meg, mert Kinga már nem kislány. Bizony lassan két éve, hogy leérettségizett, tavaly nem vették fel az egyetemre. Talán majd az idén. Ha csak közbe nem jön valami. Mint például ez a szemtelen pasas... De azért ugyanúgy simogatta a fejét, mint akkoriban.- Persze. A közeledbe - Kallós maga előtt látta a fákat. Az ablakon át tényleg látta is némelyiket. Hát ez sem elég? Kijöttek a városból, nagy kerítést épített, és azt hitte, itt végre nyugta lesz. Kintről dudálást hallottak. Kallós felszisszent. Megesküdött volna, hogy ismét a taxis jött, talán éppen ugyanaz, aki ma már kétszer is járt itt? Meg tegnap óta a postás a kis motorján, a sikoltozó dudájával. Addig visítozott a kapu előtt, míg a gazda ki nem ment eléje. Most, mielőtt Kallós mozdulhatott volna, Kinga kibontakozott karjaiból és elrohant. Az apja utánanézett - a lány, akár egy fiatal zerge, jókedvűen futott át a tisztáson, aztán eltűnt a fák között. Remekül érzi itt magát - gondolta az apja - de vajon megvan-e mindene? Felemelte a parfümöt. Bele is szagolt. Kellemes illat, el kell ismerni. Csak nincs ízlése annak a fickónak...? Még maga előtt látta az arcát, hát nem egy kellemes társalgó. A feszültség csak úgy árad belőle... Utána kell nézni, ki is ez? Teltek a percek. Ha csak egy csokor érkezett megint, hol van Kinga? Úgy állt a férfi, akár egy vadat szimatoló kutya. Aztán elindult a kapu irányába... Már biztos volt benne, hogy nem téved. Az ellenség ott volt a kapu előtt, és nyugalmára tört...!- Hát... én vagyok az.- Köszönöm az ajándékokat.- Maga gyönyörű... Kinga. Valami egészen furcsát érzek, ha itt lehetek. Nem is tudom, hogyan mondjam...- Azért mondja csak!- Ne nevessen rám ilyei^ csú- fondárosan... mert akkor még inkább összezavarodok. így is elgyengülök, ha a szemébe nézek. Hogy lehet valakinek ilyen szép szeme?- Soha nem éreztem ilyesmit. Tudja, én... szóval én egészen másfajta ember vagyok, úgy általában. Senki nem ismerhet ki engem úgy igazán, erre mindig vigyáztam. De most valahogy minden más lett.- Én meg itt élek a fenyők között. Az apámra azt is mondják, hogy bolond... Pedig nem igaz! Nagyon jó ember!- Engem mégis el akart üldözni.- Mert betolakodónak tartja. És félt engem.- Igaza van. Magát tőlem félteni kell.- Ne beszéljen így, kedves... Nem is tudom a nevét!- Flóri... Flórián.- Tényleg! Jaj, de mulatságos! Még sohasem láttam senkit, akit így hívtak volna. Flórián!- Én sem találkoztam még Kingával, de most már örülök neki, nagyon örülök. Eljöhetek egyszer?- Mikor?- Tán legjobb lenne, amikor Kallós úr nincs itthon... Erre a végszóra bukkant fel az apa. Eddig úgy jött, mint a moka- szinos indián vadász, nesztelenül, láthatatlanul. (Folyt, köv.) t i