Új Dunántúli Napló, 2000. augusztus (11. évfolyam, 209-239. szám)
2000-08-08 / 216. szám
I 2000. Augusztus 8., kedd PIVAT-LAKB ERENPEZÉS Új Dunántúli Napló - 9. oLDr. Ruha a boldogító igenhez Bár a hagyomány szerint a májust szokták a menyasszonyok hónapjának tartani, a lányok szívesen mondják ki a boldogító igent bármikor. A nyár mégis kedvelt évszak a menyegzőre, különösen, ha az éppen a 2000. évre esik. Ahogyan az utcai viseleteknél szinte minden divatos, úgy a menyasszonyi ruhák esetében sem kell szigorú szabályokhoz ragaszkodni. Annyi azonban biztos, hogy már nem divat a túl sok csipke és fodor, sem a korábban annyira kedvelt gyöngydíszítés, állítja Miillemé Kása Anikó, aki ruhakölcsönzőt vezet Pécsett.- Az ezredforduló arája egyszerű vonalvezetésű, mégis nagyvonalú ruhát visel - mondta el. - Az agyondíszített darabok helyett sima vonalú, A koronát felváltotta a hajba fűzött virág FOTÓ: W. T. lágyan omló muszlin a módi, például Angliában, míg a francia lányok fűzőfazonú felsőrészt viselnek, amelyen színes, díszítő hímzés van, de a szoknya itt is szigorúan fehér. A legkedveltebb anyag a hernyóselyem. A csipke nem tilos, de a varrott változat helyett a finoman hímzettet részesítik előnyben. A menyasszonyi ruha egyszerű vonalú, legalább csípőig érő. A szaténnal szegett fátyollal könnyű, laza esésű, felhős hatást kelt, a testet szinte páncélba öltöztető, szigorúan szabott változatok helyett. A szakértők megegyeznek abban, hogy a dekoltázs elvileg nem túl mély, de ezt ki-ki maga határozza meg, ám ékszer a nyakra nem kell. Ha mégis, akkor valamilyen kecses, elegáns darab legyen. A kesztyű elhagyható, a cipő esetében pedig egyetlen aranyszabály van: kényelmesnek és stabilnak kell lennie. Továbbra is szokás éjfél után menyecskeruhát húzni, ám az már nem olyan fontos, hogy égőpiros szövetből varrassák, lehet bordó, sőt terrakotta árnyalatú is. Többnyire hosszú az alja, így estélyi ruha hatását kelti. Ma már a házasulandók az összhatásra is odafigyelnek, az ifjak pedig a régebbi korok stílusában is öltözködhetnek, bár a szmoking a legjobban bevált darab. Új elem az esküvőkön, hogy a koszorúslányok is a látvány részei, és már nem kell égszínkékbe, rózsasárgába vagy vattacukor-rózsaszínbe bújniuk, /elhúzhatnak piros, bordó, sőt barna ruhát is.- A csokor esetében az az alapszabály, hogy egyszerű ruhához díszesebb dukál - folytatja a tudnivalók ismertetését Müllerné Kósa Anikó. - Lehet a forma biedermeier, de nagyon sokan szeretik a lazított, zuhatag alakúakat is. A virágokat itt borostyánindák és szalagok egészítik ki. Fiatal menyasszonynak áll jól a sugarasan szétágazó bokréta, apró virágokból. A csepp formájú csokor mindenkinek ajánlható. Izgalmassá tehetők a virágkompozíciók, ha különleges, vagy ellentétgazdag növényekből készítik őket. A gyűrű többnyire közös választás, a mostanában divatosak háromszínű aranyból készülnek, kivéve, ha a hölgyében egy apró ékkő van, ez esetben a gyűrű anyaga egyféle legyen. És végül néhány érdekesség: egyre többen szeretnék saját maguk megtervezni ruhájukat, az öltözéket azonban csak más varrhatja, különben szerencsétlen lesz a frigy. A fehér és a bézs színek mellett a bátrabbak színes ruhában is esküdhetnek, esetleg selyemfestéssel készült szövetet felhasználva. A korona, a diadém már nem annyira közkedvelt, most a hajba fűzött virág, a különleges frizura, az egyszerűbb fejék járja. Férfiak nem túl nagy mellényben Bár voltak szebb korok, amikor a férfidivat pompázatos és folyton változó volt, az urakról most sem feledkeznek el a tervezők. A mostani trend meghatározó darabja az öltöny, a legkülönlegesebb formákban. Rejtőzködő verandák Oldalszerkesztő: ______Apróságok_______ FÉ NYJÁTSZÓ TEXTILEK. Különleges hatást keltenek azok a függönyök, amelyeket egy német cég fejlesztett ki, s amelyek a különböző fényviszonyok között különleges színhatásokat mutatnak. A change-change textilnek keresztelt szövet fényáteresztő, de a sűrűbb szövéssel készült változat dekorfüggönyként is használható. A HAJAK MÖGÖTT. Semmi sincs eszmei alap nélkül a fodrászatban sem. A mostanában annyira divatos, több színt is alkalmazó hajfestési módok mögött az egyéniség vállalása, illetve egy képzeletbeli egyéniség kialakításának vágya áll. A törzsi, különösen az afrikai kultúrákat idéző hajfonási módok a toleráns kultúrák egymásra hatását mutatják, ám az egyenes szálú hajak divatja mégis az európai, illetve az északi népekre utal, ahol a hajszálak alakja miatt a frizura egyenes volt, nem göndör. A fémes csillogás a high- tech kor visszatükröződése. PÁRNÁK KÜLÖN feladatra. Ma már egy párna is több a libatollas cihánál. Léteznek olyan darabok, mint a viszkoleasztikus habból készült változat, amely érzékeny a testhőmérsékletre, alkalmazkodik a fej formájához, s ezért tökéletes alátámasztást ad. Egy másik párnafajta különösen az autósoknak ajánlható, stabilan megtámasztja a derekat, sőt a lumbágós panaszokon is segít. Zenekari hegedűsöknek is kínálják, éppen a gerincproblémák ellen. BIOMATRAC. Újdonság az a hazai, kókuszfilcből készült biomatrac, amely állítható fej- és lábrészű ágyakra való. A hajlékonyság titka a viszonylag vékony anyag különleges, hullámvonalú szerkezete. ■ BAUMIT VAKOLATAKCIÓ! Érdeklődjön! Pécs, Siklósi út 2/A. (a B0SCH Szerviz épületében) Telelőn: 72/214-946,72/511-749 Inkább a kékesszürke, mint a zöldes, vagy a bordó árnyalatok a divatosak a férfiöltözékekben, ám az öltönyök tekintetében nyárra a bézst, a galambszürkét, a törtfehéret ajánlják a szakemberek. Őszre már kissé sötétül az összhatás, s még mindig a szürke az egyik legkedveltebb árnyalat. A blézerek, pantallók helyett eluralkodó öltöny ma egyszínű, a szövete kissé fémes hatású, de inkább tompa fényű. A vállakon nincs túlzott hangsúly, a kihajtó is csak 6-8 centiméteres. Szabály, hogy a legalsó gombot tilos begombolni, és az ing ujja is kilóghat 2-3 centire. A nadrágok hosz- szabbak a megszokottnál, a cipő sarkáig érnek, de redőződniük nem szabad. A bokáig érő nadrág csak az olaszoknál divatos. Mellényt lehet viselni, de nem hiba, ha nincs. A legkedveltebb fajták ma bársonyból, velúrbőrből, esetleg düftinből vagy ripsz- ből készülnek. A zakók terén nagy a változatosság, lényeges viszont az aprólékos kidolgozás. Lehet az öltönykabát magasan záródó, álló gallérral ellátott, érhet combközépig is, de csak a vékony, nyúlánk férfiakon. Ha valaki béleleüen, ingszabású zakót választ, inget soha ne vegyen fel hozzá, csak vékony pulóvert, garbót, esetleg trikót. A divatos férfiing az idei szezonban szintén egyszínű, de egyáltalán nem szükséges, hogy világos legyen. A színe az öltönyével harmonizál, esetleg néhány árnyalattal sötétebb. Alternatív lehetőség a nyakkendő, sokak örömére; ha valaki nem tud lemondani róla, az ing vagy a zakó színéhez igazodót vegyen. A kék kormánykerekek, a hatalmas minták feledhetők, a feltűnő színek ugyancsak. Ha nem a komolyabb öltöny, akkor a sportosabb farmer járja. Mindenkit fiatalít, még akkor is, ha pamutbársonyból, kordból, velúrból, esetleg nappabőrből varrják. A bőrholmik amúgy a kedvencek közé tartoznak, különösen a fekete vagy sötét színű dzseki, ami derékig, esetleg csípőig ér. A kiegészítő ruhadarabok közé az urak nyugodtan beválogathatnak egy-egy kötött holmit, szövötten kockás inget, vagy va- lamüyen jobb anyagú pólót. Ha igaz a hír, hogy afrikai melegre is számíthatunk még a nyáron, nem mindegy, találunk-e valamilyen enyhét adó zugot a lakásban. Különösen a panelházakban elviselhetetlen a forróság. A hőség ellen nem mindig lehet hatékonyan védekezni, hiszen sokan panaszolják, hogy szinte még a panelfalakból is árad a meleg. Ilyenkor a szabadban elviselhetőbb az idő, csak a gyakran apró, raktárnak használt, telezsúfolt erkélyt kell felszabadítani. A redőnyök, a reluxák, a különböző árnyékolóernyők jó védelmet adnak, de kiváló a nádroló is, amely megszűri a fényt, ám ugyanakkor szellős marad. Aki a világos teraszt jobban kedveli, nyers vászontetőt is választhat, a kevés pénzűeknek az elhasznált anyagokból, elvásott lepedők ép részeiből varrt napvédőket ajánljuk. Ezek nem bírnak ki annyit, de egy nyárra jók lesznek. A járólapokat talán nem is kell kicserélni, csak letakarni egy olcsó rongyszőnyeggel. Az ablakokra, akinek több pénze van, vehet vászonrolettát, vagy műanyag reluxát, amelynek előnye, hogy könnyen tisztán tartható. A pliszéfüggönyök kifejezetten hangulatosak, de nem éppen a legolcsóbbak, viszont íves ablakra is használhatók. Ha régi, megkopott fém vagy fa reluxánk van, festéssel újíthatunk rajta, akár mintákat is készíthetünk, vízszintesen vagy függőlegesen futó csíkokat festve. Ahol építészetileg lehetséges, érdemes előtetőket, árnyékvetőket kialakítani, az új házat felhúzók pedig nyugodtan kölcsönvehetnek ötleteket a mediterrán vagy a forró égövi épületekről, hiszen valószínű, hogy az általános felmelegedés egyre inkább érinteni fogja hazánkat is. Panelra persze nem való, de házon jól mutat az egyre inkább elterjedő zsalugáter, élőnye, hogy a betörés ellen is véd. Akinek csupán egy kis veranda jut, függönyökkel is csinos környezetet teremthet, de olyan példa is akad, ahol az oldalfalakhoz stukatúrnádat erősítettek, s árnyékot a különböző magasságokba felfüggesztett textilek mellett a cserépben nevelt díszfák adnak. Ha a növény földjébe szúnyogriasztó olajjal töltött bambuszmécsest szúrunk, teljes lesz a házi luxus. MÁRVÁNY ABLAKPÁRKÁNYOK különböző színekben, magyar szabványméretben, 20 cm széles, 2 cm vastag, külső és belső: pl.: 94 cm>2.588 Ft, 124 cm 3.713 Ft Az árak az áfát nem tartalmazzák. Ezenkívül minden kívánt méretre konyhapultot és mosdópultot is készítünk! BAVIMPEX Kft . Pécs, Tüskésréti u. 2. Tel: 72/227-019 Nyitva: h-p: 8-17.00, szó: 8-12.00 A műanyag reluxa könnyen tisztítható fotó. laufer i_