Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-29 / 206. szám

2000. JÚLIUS 29., SZOMBAT HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Uniós irány a mezőgazdaságunknak Félidei beszélgetés baranyai országgyűlési képviselőkkel. (6.) Gráf József A 7. számú, szigetvári választókerületben jutott újra mandátumhoz az MSZP szí­nében 1998-ban. Őt nem cserélték le a választók. Most ellenzékiként képvisel a parlamentben egy olyan területet, amely nemcsak földrajzi értelemben van a ha­tárvidéken. Mindemellett gyakorló agrárszakember: a szabadszentkirályi „Bé­ke” Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet Rt. vezetője.- Mihez méri a teljesítményét?- Az én felfogásom szerint az országgyűlési képviselőnek alapvetően három feladata van: az első és legfontosabb az, hogy olyan törvények létrehozását segítse, amelyek az ország egészének hasznára válnak. A másik az, hogy választókerületében közreműköd­jön az ügyek előre vitelében. Ám nem sza­bad elfelejteni, hogy a településeken a pol­gármester, illetve a képviselő-testület az első számú felelős. Az országgyűlési képviselő legfeljebb segítem tud, de nem irányíthatja a folyamatokat. A harmadik feladata, hogy a képviselő szűkebb szakterületén szerzett felkészültségét kamatoztassa a köz érdeké­ben. Ebben a hármas rendszerben mérem mindig a tevékenységemet.- Két éve mivel indult neki a választásnak?- Egy alapvető tévedéssel. Meg voltam ar­ról győződve, hogy az MSZP felhatalmazást kap az állampolgároktól arra, hogy a négy évvel korábban megkezdett programot foly­tassa. Meglepett, hogy nem így történt, és nehezen volt elviselhető, mert az előző cik­lus második felében egyre inkább érezhető­vé vált, a Bokros-csomag hatásainak negatí­vumai után már jönnek a kedvező következ­mények is. Azt hittem, a lakosság többsége is látja, ezeknek a megszorításoknak - a hi­báikat elismerve - megvolt az értelmük: az ország nem jutott csődbe. Úgy gondoltam, miután az ország gazdasági rendbetétele megtörtént, lehetőségünk lesz arra, hogy a konszolidált viszonyok között is irányíthas­suk az országot. Én is erre készültem, a kampányomban megfogalmazott ígéretek mögött ez állt. Bizony, az első időszakban nagyon nehéz volt megtalálni azokat a mód­szereket, a lehetőséget, hogy ellenzékben is eredményesen tudjunk működni.- Hol van erre lehetőség?- Természetesen azoloiál a törvényeknél van mozgásterünk, amelyek elfogadásához legalább kétharmados többség kell, amelyek­Sikerek, hátralékok- Elsőre általában nem sikerül a pályázás, a közbenjárás, de szívósnak kell lenni, és egy-két év múlva csak összejön. Há­roméves emlékezetes menet volt például a csonkamindszenti faluház létrehozása - vallja Gráf József. Pár hónapja avattuk a dencsházai bekötőutat. Ám nem lehet dűlőre jutni egyelőre abban, mi legyen a szigetvári vigadóval. Bánt, hogy kőién tönkremegy. De annyi pénz kellene, hogy megközelítőleg sem tudok akkora összeget - 150-200 millió - előteremteni támogatásként. Persze kisebb összegekkel is lehetne évről évre javítgatni az állagán. Szomorúságom a vár állapota is. Eddig nem lehetett igazán arra hatni, hogy nagyobb gondot fordítson rá a Kincstári Vagyonkezelő. Pedig azt hihetné az ember, nem szükséges folyton bizonygatni, hogy a Zrinyiék példája miatt a szigetvári nem csupán váraink egyike. hez szükség van a mi támogatásunkra is. Ezeknél, úgy gondolom, megtaláltuk azokat a kompromisszumokat, amelyekkel az ország javát tudtuk szolgálni. Például legutóbb az önkormányzati törvény módosításakor a pol­gármesterek és a testületi tagok összeférhetet­lenségénél is keresztül tudtuk vinni a törvény­kezésen, hogy a falusi értelmiség ne kerüljön ki teljesen ezekből a testületekből. Úgy gon­dolom, hogy a szűk mozgásteret ellenzéki csapatként kihasználtuk, ahol pedig fogadó- készséget tanúsított a kormány, és így az együttműködés megnyilvánulhatott, ott ered­ményesek voltunk. Az ország gazdasági érte­lemben most már hosszú idő óta jó irányba halad, a mi ciklusunk második felétől gazda­sági növekedés van. A törvényhozásban meg­próbáljuk érvényesíteni, hogy a megtermelt pluszjövedelemből minél több jusson most már vissza a lakossághoz.- A helyi közéletben mennyire tud részt venni?- A választókerületemben közel hetven település található. Ilyen térségben eleget tenni a meghívásoknak szinte fizikai képtelenség. Emiatt azokkal a testüle­tekkel és polgármesterek­kel tudok igazán eredmé­nyesen együtt dolgozni, akik megkeresnek és ké­rik tőlem a segítséget. Ak­ként ugyanis nagyon ne­hezen működik a kapcso­lat, hogy én házaljak a kérdéssel, kell-e valamiben segítenem. Mi­vel már második ciklusban vagyok képvise­lő, kitűnően kialakultak a kapcsolattartás módszerei. A képviselői területi munkában az a legfontosabb, hogy sikeresen pályázza­nak az önkormányzatok. Ebben a hat év alatt kialakult kapcsolatrendszeremmel most ellenzékiként is sokat tudok segíteni.- A szakterület?- Immár hatodik éve a mezőgazdasági bizottság egyik meghatározó személyisége vagyok a szocialisták részéről. Amikor kor­mányon volt az MSZP, az agrárköltségvetés volt a részterületem. Most is úgy érzem, hogy a mezőgazdasági bizottságban zömé­ben szakemberek vannak, akikkel kiváló a munkakapcsolatom: méltányoljuk egymás felfogását. Ez természetesen a nagy kérdé­seknél a parlamenti sza­vazásokkor torzul a politi­kai érdekek javára. Ám a szövetkezetitörvény-mó- dosítás például mindig el­"'halt'a bizottságban, mert a szakmai megoldását nem látjuk. Ha ugyanis a nehéz anyagi helyzetben lévő szövetkezetekre zú­dítjuk rá annak terhét, hogy a kiválni akaró tago­kat ki kell fizetni - ami jogos követelés -, akkor a szövetkezetek tönkre­mennek. Ezt a problémát meg kell valahogy oldani, ebben mindenki egyetért, csak arra nincs recept, hogy miként lehet. A szituációt már 1992 óta nem lehet megnyugtatóan rendezni, mert nincs rá fedezet. En mindig is úgy gondoltam, hogy a kárpótláshoz hasonlóan az államnak szükséges ebben segíteni. Olyan hitelkonstrukciót kell adni, amivel az önállósuló boldogulhat, a változás pedig nem rázza meg a gazdálkodó szervezetet. Az utóbbi hasonlóképpen fontos, hiszen nem mindenki akar, illetve tud önálló gaz­dálkodó lenni.- Nem féld a mezőgazdaságot az uniós csatlakozástól? Mi a fő gond?- Ellenzékiként is igyekszem erőmet és tu­dásomat arra fordítani, hogy felkészüljünk az EU-csatlakozásból a mezőgazdaságra és a vi­dékre váró feladatokra. Mert kormányok jön- nek-mennek, de magyar mezőgazdaság min­dig lesz, annak helye kell hogy legyen az EU- ban is. Maximális segítséget akarok adni a kormányzatnak, hogy az unióba olyan feltéte­lekkel jussunk be, amelyek később nem hoz­nak bennünket lehetetlen helyzetbe. Nagy gond a földbirtokszerkezet, amelyben 70-80 százalék az öt hektár alatti szántóföldi törpe- birtokos. Ők versenyképtelenek lesznek az EU-ban. Választási ígéreteimben is szerepelt, hogy kedvező hitelekkel elő kell mozdítani a földvásárlást a magánszemélyek részére. A te­hetséges agrárvállalkozók, akik 10-20 hektá­ron tudtak eddig gazdálkodni, tudnak majd 100 hektáron is. A jelenlegi támogatási rend­szer azonban mindenkinek ad egy kicsit, hogy konzerválja a régi helyzetet, ám ez nem visz sehova. Az EU-ban a támogatásnak nincs földterület határa.- A szűkebb pátria helyzetét miként látja?- Előrelépés, hogy végre Szigetvárig, sőt azon is túlra eljutott a vezetékes gáz. Jelentős a haladás az ivóvízellátásban, erősödik a kis­térségi összefogás. Legutóbb 99 település ala­pított társulatot a szennyvízelhelyezés és -tisztítás megoldására. Ám nagyon szomorú vagyok, hogy a mi térségünkbe nem jöttek olyan volumenű beruházások, amelyek áttö­rést hoztak volna a gazdasági leépülés szorítá­sán. A folyamat ugyan megállt két-három éve, sőt összességében ellenkező irányt is vett, de így még lassú. Az önkormányzatok nehéz helyzetben vannak, mert nincs elég saját be­vételük. A térség egy része ördögi körbe ke­rült, mert a pályázatokhoz szükséges önerőt sem tudják előteremteni az önkormányzatok. A települések másik csoportja viszont ügye­sen megragad minden lehetőséget, és fejlő­dik. Ám ha mi országgyűlési képviselők együtt nem tudjuk a gyorsforgalmi út megépí­tését előmozdítani, akkor Baranyában nem lesz komolyabb gyarapodás, mert a térség megközelíthetősége annyira rossz.- Az új közlekedési miniszter a fejlesztési elképzelések közt említette legutóbb a Drávasztára-Sellye-Szigetvár-Kaposvár-Lelle út megépítését.- Ez óriási lehetőség Szigetvár térségének mindazzal együtt, hogy Pécsnek és a megyé­nek a 6-os út legalább gyorsforgalmúvá fejlesz­tése az abszolút fontos. Ám még csak gondo­latban sem szabad a két utat rivalizálókként kezelni, mert mindkettőre szükség van.- Az adottságokat tekintve mire lenne a körzete alkalmas?- Klasszikusan a mezőgazdaságnak van hagyománya, amit támogatásokkal fejlesz­teni kellene. Szigetváron a kórházhoz mint gyógyító centrumhoz - hozzákötve a gyógy­vízzé minősített termálvizet - meg kellene találni azt a befektetőt, aki a beruházást úgy valósítaná meg, hogy nem rekesztené ki be­lőle az önkormányzatot. A legnagyobb gond azokban az elzárt aprófalvakban van, ame­lyekben nincs kvalifikált, a befektetők szá­mára értékes munkaerő. Néhol gazdasági szempontból 1990 táján megállt az idő, és egy országgyűlési képvi­selő sajnos kevés ahhoz, hogy újraindítsa. MÉSZÁROS ATTILA Tiszta forrás Szökőkút locsog Matty köz­pontjában. Ez így hidegen hangzik. A valóság az, hogy mennek az idegenek át a fa­lun, egyszer csak hirtelen a fék­re lépnek, és rácsodálkoznak a zöldes, fényes kerámiával bur­kolt, a friss és tiszta vizet négy sugárban csobogtató barátsá­gos zajra-foltra. És elkerekedik a szemük: itt?! Nem régen ké­szült el, a falu közepén lévő térségen, amit gondosan alakí­tottak ki millenniumi emlék­parknak. A polgármester a szö- kőkútra vonatkozó kérdéseket természetes könnyedséggel zár­ja rövidre: saját ötlet, saját erő. És megemlíti ő is a községen átutazókat. Hogy viszik való­ban a hírét, és hogy a helybeli­ek is nagyon megszerették. Sok településen érzik a mil­lennium évét kényszernek - né­ha épp a szűkös anyagi lehető­ségek miatt. Mindenkiben ben­ne van persze, hogy az állam­alapítás 1000. évfordulója mindannyiunk ünnepe, s fel­sejlenek megmaradásunk for­dulatos és nehéz évszázadai - valóban van mit átérezni, kö­szöntem. Ám nem mindig van miből méltó emléket állítani. A települési önkormányza­tok egy része gyötrődik a kényszer és a szegénység kö­zött, mert azzal teljes mérték­ben tisztában vannak, hogy valamit csinálni kell! És szeretnének lehetőleg egyedit, sajátot, hogy ne le­gyen futószalagszerű a meg­emlékezés, mint amilyen most már a millenniumi emlék­zászlók átadása a települések­nek. Persze, ha más nincs, né­hány emlékfa minden bi­zonnyal a földbe kerül. Vagy nem akarja megmon­dani a polgármester, mennyi­be került a szökőkút, vagy va­lóban nem emlékezik a beru­házás összegére, de annyit el­mond: követendő lett az ötle­tük. És mindjárt meg is említi Harkányt, Villányt és Siklóst, ahol - állítja - a mattyi példa nyomán most készülnek szö­kőkutak. Persze az idegen a „miből tellett”-re kíváncsi, arra, hogy honnan a víz, az üzemeltetés költségei, hogyan csinálják, hogy mindig tiszta víz csobog a falu közepén. Matty első embe­re azonban csak annyit mond: ott a helye ennek a szökőkút- nak! Valóban, helye van. Még­hozzá rangos. CSÉRI LÁSZLÓ ____________________ Rá diós krokodilok Nem. is olyan régen, az egyik hazai bányatóban piranha ha­lat fogott az egyik pecás, most pedig krokodilokat találtak egy Debrecen közeli tóban. Ki is tet­ték a „Vigyázat, krokodil" fel­iratú táblát. A piranha eseté­ben még csodálkoztunk egy ki­csit, de ma már nem, ha kro­kodil, hát krokodil. Persze arra a magyar ember nincs megta­nítva, hogyan is vigyázzon, ha krokodil van a vízben. Húzzon ßrdösapkdt, vigyen magával páncélöklöt vagy esetleg felcsa­tolható műlábat? Persze azért vannak olyan dolgok a világban, amelyeken meglepődünk. Például Horváth Bélának, az FKgP elnöki kabi­netfőnökének, frakció-szóvivőjé­nek kijelentésén, aki kívánatos­nak tartaná, ha az új rádióel­nök a vezető politikusok meg­szólaltatásánál tudomásul ven­né, hogy a Független Kisgazda- párt kormányzó párt, illetve azt, hogy a kisebbik koalíciós párt elnök-minisztere Torgyán József. Bíznak benne, hogy „van olyan közszolgálati szak­ember, aki e kritériumoknak is meg tud felelni. ” Ezek bizony valóban súlyos szakmai kritéri­umok, és ha vannak is olyan közszolgálati szakemberek, akik mindezeknek megfelelné­nek, nem lehetnek túl sokan. A kiválasztáshoz voltaképpen elég ha bemegy Orbán Viktor és Torgyán József kézen fogva a Magyar Rádióba, és azt mond­ják, hogy tegye föl a kezét az, akinek tudomása van arról, ki is a kisebbik koalíciós párt el­nök-minisztere. Ha valaki jelent­kezik hogy tudja, akkor már csak azt kell megkérdezni, hogy kettőjük közül melyik is az, és ha nem Orbán Viktorra mutat, akkor már meg is van az új rá­diós elnök. Az eljárás egyszerű, gyors és fájdalommentes. Természetesen még mindig fennáll a veszélye annak, hogy kinevezése után az elnök-mi­niszter megszólaltatási gyakori­sága kívánalmakat hagy maga után, teszem azt akad valame­lyik héten olyan nap, amikor nem szólaltatják meg. Erre is van megoldás. Utasítani kell a rádiós elnököt, hogy ússza már át a Debrecen melletti tavat, hátha a túlparton van a Torgyán József. És azután lehet próbálkozni a következő jelent­kezővel. H hetedik ol É T F Ö N Riport A Jókai tér ördögi köre. A millenniumi kormánybiztos által támogatott pécsi prog­ram a Jókai tér művészi ren­dezése. Csakhogy idén már nem lehet belőle semmi: a pályázatnyertes művészcso­port és-az önkormányzat hó­napokig a másik lépésére várt, és máig nincs köztük szerződéses kapcsolat. Portré Varga Miklós pécsi építész­mérnök azt mondja: a szert magának csinálta. A kopasz­ság, a hajhullás azonban so­kakat zavar. És Varga Miklós „kikevert" hajnövesztő szere elindult hódító útjára EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Egye meg a fene magát... A nyolcvanas évek elején sárközi népdalokból szerkesztett tévémű­sort készítettem, az őcsényi sző­lőhegyen, Bogár Pista bácsi mű­emlék tanyáján. Házigazdámról és szakmai tanácsadómról csak azt tudtam, hogy sárpilisi tanító­ként sok nótafát fedezett fel, akik aztán a tanító úrhoz vendégségbe érkező neves népdalgyűjtőknek is elénekelték, amit a tanító mon­dott, s így több tudós ember jutott könnyen eredeti forrásanyaghoz. Pista bácsi feledhetetlen fok- hagymás-galuskás paprikás krumpliját falva, egyszer a vér­nyomásomról panaszkodtam. Ek­kor kezdett meséim.- Mutatok én neked itt a harma­dik dűlőben egy kilencvenéves em­bert, aki ma is naponta kaszál az árokparton, csak szalonnát és kol­bászt eszik vöröshagymával, ke­nyérrel, nem iszik mást mint bort, kivéve reggel, mert akkor pálinkát, s nem tudja mennyi a vérnyomása. Utoljára húsz éve volt orvosnál, ak­kor meg akarták mérni, de két vér- nyomásmérőt is tönkretett, mert olyan magas volt, amit azok már nem tudtak mutatni, mert szét­csapta fönt a higanyt. Mégsincs ku­tya baja sem. O egyébként velem volt a nagy születésnapon.- Születésnapon?- Te nem tudod? Fiatal tanító koromban volt nekem Sárpilisen egy ének- és tánccsoportom. Eb­ből lett később a híres Sárpilisi Népiegyüttes. Nos 1952-ben nagy megtiszteltetés ért, meghívtak bennünket szerepelni az Állami Operaházba, Rákosi apánk 60. születésnapjára. Nagy dolog volt! A csoport nagy része még sosem volt Pes­ten. Az egész falu lelkesen ké­szült. Büszkék voltunk és boldo­gok. Kiderült az ünnepi műsor­ban a Vasas Központi Népi Együt­tes, a Néphadsereg Ének- és Tánc- együttese, az Építők Szakszerve­zetének központi tánccsoportja, az ÁVH énekkara, neves operahá­zi énekesek és az Uráli Népi Együttes is szerepel rajtunk kívül. Március 8-án volt a nagy nap. Reggel fölvittek bennünket, azon­nal betereltek az operába, két öltö­zőbe. Nemsokára színpadra mehet­tünk, lepróbáltuk a műsorunkat, főként a be- és kivonulást, mert a műsor végén, az összes szereplő nagy forgatagban integetett és azt énekeltük mind: Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe, szóljunk rózsát Rákosi Mátyás elébe... bokáig... sokáig... tudod. Itt láttam, hogy Svéd Sándor, Mátyás Mária, Rosier Endre is a szereplők között van. Aztán próba után visszavittek bennünket az öltözőkbe és szabá­lyosan ránk zárták az ajtót. Az aj­tó előtt két civil ruhás őr. Nesze neked városnézés. Vécé­re is úgy mehettünk, hogy az egyik civil elkísérte a kikérezke- dőt, aztán vissza. De miért? Nem mondanak semmit. Lassan kitört a pánik. Épp eleget tudtunk ész­szerűden megtorlásokról, eltűné­sekről. Aztán odajön hozzám ez az öreg, a Jóska bácsi. Azt mond­ja: tanító úr! Hát hol volt az éber­ség? Hát mit tettünk mi: Mit éne­keltünk a mi szeretett apánknak a születésnapján? Azt, hogy: Egyé meg a fene magát, ameddig éri a kabát, ne úgy egye mint az almát, reszelje meg mint a tormát!... meg hogy essen beléd a nyüal- lás!? Hogy tehette ezt, tanító úr? Elsápadtam, fejgörcsöt kaptam. Ez Szibéria, minimum. De leg­alább a falut meg kellene mente­nem. Végül is enyém a felelősség. Egyszer csak beszóltak, hogy öltözés. Mégis színpadra enged­nek bennünket. Tán kihagyhat­nánk a dalt, de azt mondták a fő­próbán, tilos változtatni bármit is. Azt sem tudom, hogy szerepel­tünk. A díszpáholyt lestem. Apánk a saját képe alatt feleséges­tül. A közeli páholyokban Gerő, Dobi, Nagy Imre, Kodály, Dayka Margit, Szabó Pál, Tóth Aladár tűntek ismerősnek. Kodálynak örültem. Aztán vége a bloklúiak, hatalmas taps. Függöny. Az em­berek rám esnek, ordítanak: taní­tó úr, hazamegyünk. Hazame­gyünk. Tanító úr, én láttam, hogy a felesége állt föl először tapsolni. Senki sem akart már fővárost nézni. Hazáig énekeltük, hogy egye meg a fene magát... Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom