Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)
2000-07-26 / 203. szám
A levél hátsó oldala Bár a For Life helikopteres mentőszolgálat átélt már néhány, a létét fenyegető időszakot, újból és újból bebizonyosodott fontossága mégis az emberi élet mentésének szolgálatában tartotta. Talán soha sem kellett annyit repülniük az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) felkérésére, mint idén. Most azonban egy különös levélpapír került a For Life ügyvezető igazgatójának kezébe. A levelek talán még a helikoptereknél is sűrűbben repkednek. Július 10. és 24. között tucatnyi véleménycsere volt az Egészségügyi Minisztérium, az Országos Mentőszolgálat és a dombóvári Reparautó Kft. - a For Life tulajdonosa - között. Ebben Harkányi László (képünkön), a For Life ügyvezetője jelzi, hogy a pogányi reptéri központtal működő mentő- helikopter az év első felében - pontosabban július 10-ig - hány órát használt fel. Ennek a számnak -151 óra 10 perc - azért van jelentősége, mert erre az évre a For Life-tól a szerződés szerint 170 órai szolgálatot várnak el. Vagyis az év második felére mindössze 18 óra 50 perc maradt.- Persze, hogy reptetett bennünket az OMSZ - mondja Harkányi -, mert tudomásuk volt arról, hogy a tartalék gépünk kiesett. Valószínűleg azt akarták, hogy a rendelkezésre álló egy helikopter ne bírja a megterhelést. így könnyebben lehetett volna azt mondani, hogy a For Life nem felel meg feladatainak. Azt már évek óta tudhatják a For Life működését figyelemmel kísérők, hogy időnként ádáz csata dúl a szolgálat körül. Belefért ebbe még egy tizenhét hónapos kényszerszünet is, amikor a működtetés finanszírozását nem sikerült tisztázni. Pedig a régióból tizenhat kórház küldte meg a For Iife-nak együttműködési szándéknyilatkozatát, de támogatja működését - külön e célt szolgáló alapítvány létrehozásával - a pécsi, a baranyai önkormányzat is. Más oldalról viszont - éppen az említett kényszerszünet idején - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az OMSZ mutogatott egymásra, hogy nem nála, hanem a másiknál kell keresni a For Life működtetését szolgáló pénzt. Pedig nem kis összegre várt Harkányi László: közel 70 millió forint akadt el valahol a központi bürokrácia útvesztőiben. Azóta ez az ügy rendeződött, a For Life ismét repülhetett. Repült is rögtön annyit, hogy - mint jeleztük - a második félévre alig maradt a szerződésben kikötött óraszámból. Amikor azonban forogni kezdett a rotor, és a magasba emelkedett a gép, visszafelé jövet legtöbbször a pécsi szívcentrum volt a cél. A szolgálat működésének kezdete, 1991 óta több száz ember köszönheti életét a piros-fehér repülőgépeknek, személyzetüknek, a gyors klinikai-kórházi beavatkozásnak.- Az a baj - folytatja Harkányi László -, hogy a pénzt havi bontásban kapom meg. Vagyis hiába repültünk sokkal többet, mint az elméleti havi átlag, a pénzügyi háttér másként van ütemezve. Ezért július 10-én kértem az OMSZ-től, hogy ezt jelezzék a fedezetet biztosító Egészségügyi Minisztériumnak - a For Life finanszírozójának -, hogy a többlet- repülésre megelőlegezett hatmillió forintot kaphassam meg.- Miért az OMSZ közbenjárását kérte?- Mert az OMSZ megbízásából repültük ezt a több mint 151 órát. Értesítettem egyébként erről közvetlenül a minisztériumot is. Ez az újabb incidens azonban csak egy az eddig lezajlott sok közül. Harkányi régóta úgy érzékeli, hogy a For Life helikopteres mentőszolgálatot „taccsra akarják tenni.” A számos így értékelhető jelzés közül csak egyet említ: múlt év kora őszén az OMSZ egyik illetékese úgy nyilatkozott, hogy a Dél- Dunántúlt érintő 2003-ig szóló fejlesztési koncepcióban tervezik egy heliport létesítését is a régióban. Ezen az állomáson mentő- helikopter lesz, megfelelő szakszemélyzettel. Az akkori számítások szerint ez az egy heliport közel 420 millió forintba kerül. Ez többszöröse annak, mint amennyit a For Life folyamatos működtetése igényel. Az OMSZ-nél már július 11-én kezelésbe vették Harkányi előző napi levelét. Különös véletlen, hogy ezen keresztül kapott a For Life lehetséges jövőjét illetően tisztább - vagy még zavarosabb - képet Harkányi. Az OMSZ gazdasági főnöke és jogásza ugyanis az ügyvezető igazgató levelének hátlapjára írta le észrevételeit, amelyekből azt a következtetést vonhatta le, hogy már nem sokáig repülhet mentőhelikopteres szolgálata. Ez a levél ugyanis véletlenül visszakerült a feladóhoz. A jogász 12-i feljegyzése szerint „A felmondási jogot addig nem gyakorolnám, ameddig az időarányos finanszírozást a repült órák arányában ki nem fizetjük. Az én számításaim szerint IX-ig kellene kihúzni, 30 napos felmondási idővel X. 31-re felmondani a szerződést a további ellehetetlenülésre, stb. hivatkozással. ” Az ellehetetlenülés egyébiránt következhet abból a pénzhiányból is, amivel a For life szolgálatát központi költség- vetésből finanszírozni kellene - ám egyre késik ez a pénz... Az OMSZ gazdasági vezetője is tájékoztatta a minisztériumot a többletrepülésről. Ennek a levelének a másolatát megküldte Harkányinak is, már július 14-én. Csakhogy időközben odakerült az eredeti Harkányi-levél hátsó oldalára a jogászi javaslat, megtetézve azzal, hogy az OMSZ saját helikopter telepítését javasolja. Ráadásul az OMSZ-től a minisztérium felé Harkányinak azt a kérését, hogy a többlet repülési időt fizessék ki, úgy továbbították, hogy ezt az összeget az ügyvezető igazgató az éves szerződési összegen túl kérte.- Erről szó sem volt - kommentálja Harkányi László -, az éves keret terhére kértem. Annyi biztatót azért tapasztalhatott az ügyvezető, hogy július 19-én dr. Horváth István minisztériumi főosztályvezető - ismerve a többi alternatív mentőszervezet pénzügyi problémáit is - jelezte az OMSZ főigazgatójának, hogy tervezi kezdeményezni e szervek évi finanszírozási keretének felemelését. Igaz, tette hozzá, jelenleg többletforrás e célra nincs.- Van néhány alapvető kérdés, amelyek tisztázását kértem az egészségügyi miniszter úrtól július 20-án - mondja Harkányi. - Én nem tudom például azt elfogadni, hogy az OMSZ igazgatási és jogi osztálya határozza meg - legalábbis a levelem hátoldalára írtak szerint - azt, hogy mennyi lehet a mentőhelikopterek bevetésének száma. Azt sem értem, honnan tudja ennek az osztálynak a vezetője július 12-én, hogy szeptemberig ellehetetlenül a For Life. El tudom képzelni azt, hogy nincs a szolgálat működtetésére pénz, de altkor honnan van új helikopter telepítésére? A For Life - Harkányi szerint - ellehetetlenítésére vonatkozó „hátoldali célzásokra” az OMSZ főigazgatója válaszolt az ügyvezető igazgatónak, július 21-én. Ebben többek között azt írja, hogy nincs tudomása arról, valaki is a For Life megszüntetésével kapcsolatban nyilatkozatot tett volna, illetve „gazdasági oldalról az is aggályossá vált, hogy ha Ön a szolgálatot nem tudja biztosítani, van-e lehetőségünk a finanszírozás átutalására a továbbiakban. ” A válasz Dombóvárról már másnap elment, részben az OMSZ főigazgatójának, részben - jelzésként - az Egészségügyi Minisztérium szervezési főosztályára. Az előbbiben Harkányi rögzíti, hogy már korábban is azt mondta, nem elég Dél-Dunántúlra az évi 170 repülési óra - 1995-ben az OMSZ megbízásából közel 370 órát repültek a For Life gépei másrészt igen sajnálná, „ha a szerződés OMSZ részéről történő felmondásával ismét megszűnne a dél-dunántúli légi mentés. Az is sajnálatos lenne - írja Harkányi László -, ha az 1997-es szerződésbontáshoz hasonlóan a Kincstártól az alternatív szervezet részére juttatott finanszírozást az OMSZ bekebelezné. ” A minisztérium felé is keményen fogalmaz az ügyvezető. „Pénzügyi gondjaim item gazdaságtalan működésünk, hanem az OMSZ megbízásából - általunk végrehajtott és anyagilag megelőlegezett - mentési és sürgősségi feladatok 160 órában történt végrehajtásából adódtak. ” Ezekre a legutóbbi levelekre hétfőn, július 24-én érkezett válasz az OMSZ-től. A főigazgató megnyugtató hangon ír, amennyiben „a probléma megszűnt, a szerződés nincs veszélyben. ” A Harkányi-féle levél hátoldalán sejtett jövőt azonban nem érinti. így nyitott marad néhány hétig a kérdés: működik-e majd továbbra is a pécs-pogányi helikopteres mentőszolgálat? Már csak azért is érdekes lenne a válasz, mert Harkányiék most dolgoznak a régióban több mint tíz, a mentőhelikoptereket éjjel-nappal fogadni képes bázis kialakításán, amelyek közül az első a pécsi szívcentrumban átadás előtt van. mészárosa. A FOR LIFE LEGUTÓBBI REPÜLÉSEI b Felszállások száma Honnan hová 3 Kaposvár-Pécs, szívcentrum 2 Sikondai elágazás-halottasház 3 Baja-Pécs, szívcentrum 3 Székesfehérvár-Pécs, szívcentrum 3 Kaposvár-Pécs, szívcentrum 3 Kaposvár-Pécs, szívcentrum 3 Marcali-Pécs, szívcentrum 3 Baja-Pécs, idegsebészet 3 Kaposvár- Budaörs 3 3 Kaposvár-Pécs, szívcentrum Zalaegerszeg-Pécs, idegsebészet 3 Mohács-Pécs, szívcentrum 3 Szekszárd-Pécs, szívcentrum 3 Szekszárd-Pécs, szívcentrum 3 Szekszárd-Pécs, szívcentrum Uj Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal MÓCZÁR ZOLTÁN Agyserkentő A kérdés végképp eldőlt. Meg kell szakítanom a kapcsolatot az összes, alkoholizmusra a legcsekélyebb mértékben is kapható pécsi barátommal, és a dohányos haverok is messze kerüljenek. Ez engem is a jó út felé fog terelni, hiszen nem lesz kivel eliszogatni a munkával töltött fáradságos napok után, és a rokonságból is legfeljebb a keresztanyám térde kalácsa fog szóba állni velem. Ugyanakkor a külföldi szabadság, kiküldetés sem fog másból állni, minthogy erősen tornáztatom a szürkeállományomat, mit hozzak annak a néhány megmaradt ismerősnek, aki még hajlandó egyáltalán figyelemre méltatni. A legújabb vámrendelkezések ugyanis alaposan feladták a leckét - igaz, nemcsak Baranyában. Ezentúl ugyanis külföldről szeszesitalt behozni csak legfeljebb literes kiszerelésben, felbontott állapotban lehet, és a dohányárura is ugyanez vonatkozik. Eddig egy görög utat letudtunk háromnégy üveg ouzóval, metaxával, ami akár kereskedelmi meny- nyiségnek is tekinthető, de a funkciója inkább az volt, hogy az otthonmaradt családtagok, szomszédok is érezzenek valamit a hellén napsütésből, és hajlandóak legyenek végignézni a pocsék kivitelű fényképeket, végighallgatni az athéni bárok éjszakai életéről szóló meséket, és irigykedjenek. Jobb ízlésű társaságokban nem volt sértés egy-egy hazai forgalomban nem kapható, de a magyar pénztárcának is megfizethető olasz, francia vagy spanyol palack bort elővenni a társalgást fellendítendő, és a néhanapján Kubában megforduló turisták, üzletemberek is természetesnek vették, hogy szivart hoznak a barátoknak. Tudom ugyan, hogy ez az intézkedés az Udvarnál behozott olcsó konyak, a Szabadkánál „importált" cigaretta, és egyéb hasonló élvezeti cikkek ellen irányul, de egy Riviérán eltöltött két hét alatt ezek után lehet vásárolni egy tucat Cote d’Azur feliratú napernyőt, vagy más, a helyi nevezetességeket formáló giccset, ugyanakkor Erdélyből a cujka mellett legfeljebb a népi szőttes a szalonképes. Esetleg a rönkfa, amivel jól fejbe lehet verni az ezt kitaláló illetékest. ML MAIAY _______________ Ko ldus és cigaretta Szájharmonikánk egy fiatalember falnak támaszkodva az utcán. Közelebb érve hozzá látom, hogy előtte sapka, benne pénzdarabok. Koldul. Vajon mi késztet egy ilyen fiatal, életerősnek tűnő valakit erre? Miért nem dolgozik? Imigyen gondolkodom, mikor észreveszem, hogy füstöl a szájharmonikája. No ez valami új trükk, hisz a koldusok egy része nem csak a nyomorúságával hívja fel a figyelmet, hanem zenével, énekkel. Vagy valamilyen mutatványt csinál. Fehér egereket futtat a karján, feje tetején, tüzet nyel... és így tovább. Ekkor veszem csak észre, hogy a száj- harmonikát tartó ujjak közül egy cigaretta meredezik hetykén felfelé. Nocsak! Cigarettára adjak pénzt? Élvezeti cikkre? Tüdőrákot keltő bagózáshoz nyújtsak segítséget orvos létemre? Egyébként rendszeresen szoktam adni a koldusoknak, noha jól tudom, hogy a zöme etissza, és nem tejre, kenyérre költi. így tudja ezt mindenki és mégis ad, leginkább a saját jóérzése miatt. Nem szoktunk utánajárni, mi lesz az_ összegyűjtött pénz sorsa. Lehet, hagy rulettezik, lányokra költi, de az is elképzelhető, hogy templomi perselybe dobja (bár itt az a gyakorlat, hogy horgas dróttal halásszák ki a papírpénzt). Szóval, az utóbbit kivéve mindenkinek állampolgári joga, hogy arra költse pénzét, amire akarja. Elképzelhető, hogy kettős életet él némelyük; nappal koldul, éjjel szmokingban pezsgőzik és lehet, hogy koldulva több a jövedelme, mint a köz- alkalmazott orvosnak, ápolónőknek. Ugyan, miért tegye tisztába az összecsinált kórházi beteget, amikor cigarettázva szájharmonikázhat? Az emberek megszokták azt a magatartási formát, mely elhiteti, hogy a társadalom számkivetettjei nyújtják kezüket alamizsnáért. Elvárjuk, hogy ne előttünk költse arra a pénzét, amire magunknak is alig van. Nem adok cigarettázó koldusnak. És nem fogok adni apnak sem, aki előttem nagyot harap a libamájas, kaviáros szendvicsből. Mert ebben a nagy társadalmi szerepcserében még ez is megtörténhet. hetedik oldal HOLNAP Riport A Káni Filmfesztivál - nem keverendő össze a Cannes- ival - baráti buliként indult, s ma is a régi magyar filmek mozija. A parasztház falúm vetített képekre száznál többen kíváncsiak, sátorozó, hálózsákos középkorímkból áü a közönség nagyobb része. Tulajdonképpen nem is a vetítés a lényeg, ide azok mennek, akik nyugodt környezetre, kikapcsolódásm vágynak. Alszanak a házban, a sátorban. Van, aki csak egy hálózsákban a füvön. Van hely elég. Egyébkém minden ingyenes, amolyan becsületkasszára készül a bográcsban a babgulyás, fogy az ernyő alól a sör. Portré ________!___ Ak i felépítette a személyiségét Városrészeket épített be Szekszárdon, Dombóváron, Pécsett naponta találkozhatunk megvalósult munkáival. Paks város főépítésze most éppen a Nádor Szálló újjászületését készíti elő.- Mi az, ami eldönti, hogy kiből lesz jó építész?- Napjainkban elhagyatott az ember. Saját maga kell kitalálja a pályáját, egyengetnie az odavezető utat, s közben a személyiségét is fel kell építenie. A kreativitás az alapja, de alkat, idegrendszer, kitartás, erős fizikum is kell a minőségi tervezői munkához. Olyan ez, mint orvosok közt a sebész kiválasztódása.- Melyek Horváth András építészeti stílusjegyei?- Nem tudom. Másoktól már hallottam, hogy egy kész házon ráismertek a terveimre. Szerintem az építészet nem egy kitalált stílus kérdése, hanem az adott feladat megoldása.- Mi az amire számtalan alkotása közül kimondottan büszke?- Ha mindenáron ki kell emelnem néhány munkát, akkor a Gold-Mark üzletházat említeném a Jókai téren, mert ott egy középkori házhoz kellett úgy hozzátenni valamit, hogy a régi se sérüljön. Szeretem a szekszárdi és dombóvári lakóépületeimet. Itt a hagyományos lakótelepi felfogást igyekeztem megváltoztatni. És megemlíteném a Parti Galériát is, mert sikerült bebizonyítani, hogy apró kis részletekben is nagyon sok örömet lehet találni.- És a készülő Nádor Szálló? Horváth András 1956. július 3-án született Pécsett. Húsz éve építész. A Pécsiterv egykori helyettes vezetője ma önálló irodái működtet Patartics Zoránnal. Nős, felesége lakberendező, 19 éves Petra lánya főiskolára készül, 14 éves Gáspár fia pedig a Leőwey Gimnáziumba jár. Ez egy egészen különleges feladat. Kevesebbet fog mutatni kifele, mint befele. Külsőre csak apró gesztusok mutatják majd, hogy megváltozott a ház, belül viszont új világ születik, ahol szándékunk szerint megtalálható a régiek szelleme is.- Van még olyan kihívás, amit szeretne elérni?- Nem konkrét feladatra vágyom, hanem, hogy művelt, kulturált építtetők keressenek fel, vagyis nagyon jó tervezői és megbízói viszonyra. A lényeg, hogy azonos legyen az alap a kiindulásnál. Kételkedjen az építtető a munka során, de higgyen benne, hogy a végén jól oldom meg a feladatot.- Milyennek látja az építész Pécset?- Minden híresztelés ellenére nem telt be a város. Egyfajta módon terjeszkedik, fejlődik, a sűrűn és nehezen lakható részekről az emberek próbálnak kiköltözni, de azért abban bízom, hogy felértékelődnek a történelmi beépítések is. „ Szerintem Pécs építészete kivételes Magyarországon, különlegesen színes, és minőségében mesz- sze az átlag fölött van. m. b. e. A » t