Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-03 / 180. szám

■■■ 2000. Jűuus 3., HÉTFŐ HÁTTÉR RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal Egy ujjlevágás története Két esztendeje húzódó ügy végén hirdetett első fokon ítéletet a Pécsi Városi Bíró­ság dr. Kutasi Tünde bíró által vezetett tanácsa június 16-án. Az 1998 tavaszán kezdődött események következtében egy nyugdíjas pécsi polgár vesztette el uj­ját, az ő meglátása és a bíróság véleménye szerint is orvosi műhiba következté­ben. írásunkban a történetben szereplő orvosok és a kórház nevét betűkkel je­löltük, mert úgy véljük, az esetből levonható tanulságok fontosabbak, mint egy ember és egy intézmény pellengérre állítása. Pajtás György 1998 márciusának idusán disznót vásárolt. Szétbontás közben az egyik ujját megbökte a csont, kicsit vérzett, de bekötötték, tudott tovább dolgozni. Más­napra azonban bedagadt, s ekkor a család elszaladt a 400-ágyas klinikára, ahol párakö­tést tettek rá, mint ahogyan a következő na­pon is. Harmadnapra, vasárnap azonban Bé kórház volt az ügyeletes, ahol dr. Cé dunszt- kötést tett rá, de figyelmeztette Pajtás Györ­gyöt, hogy hétfő reggel éhgyomorral jöjjön, be kell feküdnie, mert feltárják az ujját. „Én is ott voltam vele - meséli a felesége -, fél egykor azt mondja Cé doktor a férjem­nek, hogy egykor találkoznak a műtőben. Egyszer csak megjelent dr. Dé, és megkérte a férjemet, hogy menjen vele a kötözőbe. Közben jöttek a műtősök a guruló ággyal, keresték a férjemet, be akarták vinni a műtő­be. Ő azonban egyszer csak kijött, mondta, hogy Dé doktor lefújta az egészet.” „Behívott a kötözőbe, levette a kötést, megvizsgált, és közölte, hogy nem kell mű­teni, mert a seb a meglevő nyíláson keresz­tül ki fog tisztulni, majd újra bekötözött.” Március végére az állapota rosszabbodott, s egy reggeli vizit után az orvos közölte, hogy az ujjat amputálni kell. „Amikor én láttam, hogy milyen csúnyán néz ki, és érdeklődtem a doktornál, hogy mi lesz, azt mondta: ebből akármi is lehet. A férjem pedig állandóan sírt, azt mondta, olyan fájdalmat érez, hogy az kibírhatatlan. Aztán 30-án Dé doktor telefonált, hogy az egész család menjen be, beszélni szeretne velünk. Bementünk a lányommal, fiammal, vömmel, a kétéves unokámmal délután egy­kor, de csak azt láttuk, hogy sorba viszik be az embereket a műtőbe, és egyik sem az én férjem. 17 órakor már sírtam, az unokám is nagyon türelmetlen volt, szóltam a nővér­nek, de ő is csak annyit mondott, hogy vár­junk. Este fél hétkor került csak rá a sor, há­romnegyed órát tartott a műtét, de a mai na­pig nem tudom, miért rendelte be az egész családot délben, mert senkivel sem beszélt, azóta sem.” „Dr. Dé megvizsgálta időközben a felpe­rest a tervezett műtét előtt, és úgy döntött, hogy ezt az ujjat nem kell megműteni” - adta elő a bírósági tárgyalá­son dr. Cé. „Pontosítom az előbb elmondottakat, azt mondta, hogy ez a műtét, illetőleg ez az ujj még várhat. (...) A kézse­bészeti osztályt dr. Dé vezeti. Nem hiszem, hogy véghez vittem vol­na az ő álláspontjával szemben egy ilyen műté­tet, nálunk is van hierar­chia, nem illik egy főor­vos döntése ellenére mű­téti beavatkozást elvé­gezni.” „Amikor én először láttam a hétfői nap folya­mán a sebet, akkor a kli­nikai kép bizonytalan volt” - mondta ugyancsak a tárgyaláson dr. Dé. „Egy háromnapos gyulladásos ujjról volt szó, amelyet párakötéssel láttak el. Ilyen esetben a terület fel van ázva, a bőr is fehér, klinikailag megítélhetetlen volt számomra az eset. Nyomásra nem jött a sebből semmi. A fentiek miatt úgy döntöttem - és úgy gon­dolom, hogy a döntésem jó volt -, hogy megfigyelésre van szükség. Szerdára hatal­masodott el úgy a gyulladás a felperes ke­zén, hogy végül is műtétre került sor, ame­lyet én elvégeztem. (...) Ez a fertőzés egy nagy virulens baktéri­umból eredt, a legna­gyobb biztonság ilyen esetben az ún. guillo- üne módszer, amikor egyenes sebfelszín marad vissza, úgy tű­nik, mintha egy guil- lotine-nal vagy egy bárddal levágnánk az adott testrészt.” A műtét után is na­ponta járt kötözésre, majd húsvét után Dé doktor szabadságra ment, ekkor került új­ra Cé doktorhoz visz- sza a beteg, aki elcso­dálkozott, amikor lát­ta, hogy egykori páci­ensének hiányzik az ujja. Sűrűn járt ez­után kötözésre, mert állandóan probléma volt vele. Amikor Dé doktor visszajött sza­badságáról, rászólt a kötözésen megjelenő Pajtás Györgyre: „Mit akar maga itt? Mi már egyszer elbúcsúztunk.” Pajtás Györgyné el­beszéléséből az is kiderül, hogy ekkor dr. Cé mérges lett, s ingerülten rászólt főnökére, hogy vegye tudomásul, ez már az ő betege, s rajta kívül senki sem foglalkozhat vele. Hét hónapig járt kötözésre, amely igen hosszú és keserves időszak volt. A végeredmény azon­ban siralmas, hiszen hiányzó ujja melletti uj- jai érzéketlenné váltak, keze ekcémás lett, és lelkileg is teljesen tönkre ment. Keresetet nyújtottak be a kórház ellen. Az első tárgyalásra 1998 novemberében került sor, az utolsóra 2000. június 16-án, melynek eredményeképpen ötszázezer forint kártérí­tésre kötelezték az intézményt. Dé doktorral egyébként nem szakmai problémák vannak, mondja a Pajtás Györgyöt képviselő ügyvéd, dr. Martin Zoltán, hiszen jó hírű, szakmai­lag felkészült sebész. Értesüléseink szerint korábban, amikor a 400-ágyas klinikán dolgozott, volt már eh­hez hasonló, vesztes ügye. Akkor egy hozzá küldött beteg műtétjét utasította vissza azzal az indokkal, hogy a műtő sürgősebb beteg ellátása miatt foglalt. A tárgyaláson derült ki, hogy aznap semmilyen műtétre nem került sor. Ugyanakkor Keményffy Gábor képző­művész lapunknak elmondta, hogy ha nincs Dé doktor, s nem hajtott volna rajta végre egy igen gyors és bravúros műtétet, akkor neki ma két ujja hiányozna a jobb kezéről. Dr. Dé nem kívánt nyilatkozni az ügyről, de elmondta, hogy az alperes Bé kórház volt, ő csupán mellékszereplő. Azt azért megemlítette, hogy ez az eset túlmutat egy orvoson és egy kórházon, voltaképpen az egész egészségügy érintett. Szólt arról is, hogy személyesen nem folyt bele túlságosan az ügybe, de azt tudni kell, hogy ahány szakértő, annyiféle értelmezés lehetséges. Az igen jó szakmai színvonalon működő kórház igazgató főorvosa megerősítette, hogy Dé doktor rendkívül felkészült, lelkiis­meretes szakember, s véleménye szerint be­igazolódni látszik néhai Romhányi profesz- szor nevezetes mondása, mi szerint csapdás az orvosi pálya. Mert ezt a sokszereplős tör­ténetet is sokféleképpen lehet értékelni. Az igazgató főorvos azt is elmondta, maga dr. Cé is bizonytalan volt a műtét tekintetében, ezért kért konzíliumot. A műtét elmaradá­sának tehát nem dr. Dé a kórházi hierar­chiában elfoglalt magasabb pozíciója volt az oka, hanem szakmai megfontolások. Pajtás György, bár nyilván osztja fenti véleményt, ezt az ügyet csak egyfélekép­pen értékelheti. Hisz neki már sohasem nő ki az ujja. _____________cseri oszló Eg y orvosegyetemi tankönyvből Az ujjak, illetve a kéz tényén, volaris felszínének gennykettők okoz­ta nem specifikus fertőzéseit nevezzük mindennapi szóhasználattal panaritiumnak. A panaritium a kéz leggyakoribb megbetegedése. A sebészeti szakrendelések beteganyagának 15-20 százaléka kézfertőzés. (...) Jelentőségét az adja, hogy nem megfelelő kezelés esetén a kéz súlyos funkcionális károsodására, munkaképesség-csökkené­sére vezethet. Korai és szakszerű kezelés után viszont teljes gyógyulás várható. A kezelés alapelvei a következő tennivalókból tevődnek össze. 1. a gyulladásos terület kora, megfelelő időben történő feltárása, a necrotikus részek eltávolítása, vértelenítésben, kielégítő érzéstele­nítés mellett; 2. a váladék elfolyásának biztosítása, drenázs; 3. az akut tünetek megszűnéséig a megbetegedett terület rögzíté­se funkcionális helyzetben. A panaritiumok maximum 24 óráig kezelhetőek konzervatív mód­szerekkel. (...) Ha nem látszik visszafejlődés, a továbbiakban a fo­lyamatot sebészileg kell kezelni, fel kell tárni. Inkább korán tárjuk fel, mint elkésve. Gennyképződés, necrosis kialakulása esetén a konzervatív kezelés, a párakötéssel való érlelés súlyos hiba, idő- veszteség. Részletek dr. Mojzes László, szegedi igazságügyi szakértő véleményéből „Nem állapítható meg pontosan, hogy mikor fordult rosszabb­ra a felperes állapota. Hangsúlyozni kívánom, hogy az ügy kulcsa nem az, hogy mikor kellett volna antibiotikumos keze­lést alkalmazni, ugyanis az elmaradt sebészi ellátást az anti­biotikumos kezelés nem pótolhatja. Ha figyelembe vesszük dr. Cé tanú vallomását, aki elmondta, hogy a felperes sebe nedves, fájdalmas, nyomásérzékeny volt, akkor ez volt az utolsó pillanat, amikor még megfelelő or­vosi beavatkozással a későbbi eredmény elhárítható lett volna. (...) Az alperesi intézetnek, az eljáró orvosnak kötelessége lett volna beavatkozni a folyamatba, amely tőle függetlenül megin­dult, és végső soron (...) a csonkolás kialakulásához vezetett. Bizonyossággal határos valószínűséggel megállapítható, hogy amennyiben az intézet szabályszerűen, a szakma szabályai­nak megfelelően végzi a kezelést, és március 23-án a feltárás megvalósul, akkor elkerülhető lett volna az ujj csonkolása.” __________________________CSERI LÁSZLÓ ________________ Pe pó a dzsungelben Igaza van Krisztiánnak. Azt ál­lítja, hogy nem szabad sörös­üvegeket összetörni a játszóte­reken, mert a gyerekek meg­vághatják magukat, és azt, hogy tilos a kukásedényeket rugdosni, nem bántottak azok senkit. Krisztián tehát világo­san rámutat korunk két rákfe­néjére, a megoldást is felvil­lantja a tettesnek feltett költői kérdésében: „Szétrágjam b..d meg a pofádat, haver?’’ „B..d meg, ne hülyülj Krisz­tián, b..d meg” - jön a szim­metrikus felépítésű válasz, in­nen ismert addig ismeretlen hősünk neve. Az üvöltözéssel tarkított párbeszéd vasárnap hajnali fél háromkor zajlott a pécsi Kertvárosban, melybe a hatfős társaság többi tagja is bekapcsolódott, és sok száz la­kás ablakában jelentek meg az álmos lakók, köztük gyerekek is. Krisztiánnak tehát igaza van, de nem a megfelelő helyen és a megfelelő időben szervezte meg a lakossági fórumot, mely­ből a gyerekeden csupán a kétszázszor elhangzó „b..d megek” hagytak mély nyomot a később a húsúkba benyomuló üvegszilánkokon kívül. Persze az élet más területein is találkozhatunk nagyszerű dolgokkal, amelyek nem a megfelelő helyen és időben tes­tesülnek meg. Ilyen például a Pepó, akivel semmi baj nem akadt, amíg nem került egy minisztérium élére. Most, hogy kenyai nagykövet szeretne len­ni, úgy tűnik, megtalálja saját közegét, a dzsungelt. De van­nak humorosabb oldalai is a nem oda valóságnak. Fischer Annie egyik pécsi koncertjén, amikor a nézőtéren kialudtak a fények, s felgyűltök a reflek­torok a színpadon, a feszült csendben egy szerelő jelent meg kék kezeslábasában, szerszá­mosládával a kezében. Eleinte azt hittük, a zongorát távolítja el, mert az zavarja a művész­nőt tevékenységében, de nem, csak bemászott alá, és buzgó szerelésbe kezdett. Nagyobb tapsot kapott a végén, mint az előadó maga, aki csupán azt nyújtotta, amit vártunk. Krisztián nem kapott tapsot. Talán majd akkor, ha a követ­kező hajnalokon zongorával je­lenik meg a téren, leheletfinom billentéssel eljátssza a Hold- fény-szonálát, és a tételszüne­tekben nem lesz egyetlen „b..d meg“ sem. TI BAY GÁBOR Könnyűvérű múzsák Krisztus születéséről írt folk- operát G. Nagy Illán költő ifjabb Csoóri Sándorral karöltve. Mint a nemzet Iliánja azt kifejtette, a krisztusi születés, a kétezredik év olyannyira mélyre rágott az ő láng lelkében, hogy annak foga­natja kellett legyen, sőt az aka­rásnak mintegy manifesztálód­nia kellett egy Ubrettó fizikai va­lójában: imigyen is cselekedett azonmód, akkor még nem gon­dolva, hogy. Merthogy a mű­vész, akiket e fennkölt, millen­niumi téma megihletett, nem sejtette sokáig, hogy munkálko­dását már megkezdte az ár­mány. Joggal érezhette tehát magát mintegy arculcsapva Illés Lajos által, akit e magasztos té­ma ugyancsak nem hagyott nyugodni, rittyentett hát - csak üyen profánul - egy másik dara­bot, melynek témája - bizonyára! - a megváltó világra­jövetele csakúgy, mint a már említett mestereké. Ám az ügy mégsem ilyen egyszerű, nem szimpla együtt­gondolkodás vagy rokon lelkek állnak a háttérben, nem csupán egy poligám, könnyűvérű mú­zsa csókolta egyenként homlo­kon az alkotókat, véli G. Nagy. Illés Lajos ugyanis egykoron az alkotótársa volt, csupán a dicső­séget egyedül önnönmagáénak akarva harácsolná el a szent ze­neművet, hogy nyerészkedhes­sen általa és mutogathassa az ismerőseinek és üzletfeleinek egyaránt, vagy valami ilyesmi. Pedig összefogásnak van ide­je, vélhetnénk, a felkent alkotá­soknak nem széthúzást és gyű­lölködést kellene szítaniuk, mert aztán majd leshetnek a szereplők, amikor a nagybetűs ítélőszék elé kerülve többek kö­zött arra kérdeznek majd rá, hogy uraim, hogyan is volt azokkal a darabokkal? Holott annyi szépet tartogat az élet, élhetnénk egymás mellett mint két telivér galamb, vagy hogy helyet kaphatott vón’például bármelyikben néhány szittya rocker, olyan, aki ugyan nem G., de Nagy és ráadásul Feró, esetleg Schuster Lóri, aki ma­napság a székesfőváros köz­gyűlésében kaszabolja az el­lent. És például Handel mester sem anyáz, pedig ő is írt már művet Messiás címmel. Igaz, ő nem is 2000-ben él Magyaror­szágon, meg már meg is hah, ugyebár. hetedik oldal HOLNAP Riport A kilencedik stáció. A közelmúltban Pécsről Ka- posvárm telepített Dél-du­nántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.-ban egyelőre se fax, se telefon nincs, a hatéves elavult számítógépet Pécsről vitték át. Az irodá­ban dolgozók kezdetben a szőnyegen ücsörögve próbál­ták átlátni a helyzetet. Portré Dr. Banicz Erika eltántorít- hatatlanul igyekezett jogász lenni. „Igaznak érzem, hogy az ember hivatása az, amit akkor is csinálna, ha nem fi­zetnének érte” - mondja a bírói pálya iránti elkötelezett­ségéről. Portré A kudarc az ember javára válik A rendszerváltás idején elvesztette munkahelyét, mert a tervezőiroda egyszerűen megszűnt, s éppen hogy privati­zálni tudta fotóberendezéseit. Persze mást se csinált, mint ott volt minden fontosabb eseményen, és kattogtatta fény­képezőgépét.- Úgy hírlik, hogy óriási anyag jött össze.- Valóban, több tízezer felvétel­ről van szó, s külön örömöm, hogy a levéltár megőrzésre méltó­nak találta. Persze nemcsak a tör­ténelmi események dokumentáci­ójáról van szó, hanem a környék­beli népi építészet archiválásáról is. Utóbbit a közelmúltban el­hunyt kedves barátomnak, Sziget­vári János építésznek köszönhe­tem. „Szigi” a vállára vett, s vitt végig Baranyán, mutatta, hogy mi az érték, a szép.- Önnel le fel jár az élet liftje. Lehet ezt bírni?- Vallom, hogy minden kudarc és gyötrelem az ember javára vá­lik, minden gödörből ki lehet kecme- regni, meg­újulva, más emberként. Akiben van erő, képes talpra állni. Legfőbb boldogságom a család. Fiatal élettársam, aki jól kijön a gyere­keimmel, a lányom, aki az egye­temen köztársasági ösztöndíjas és fiam, aki most érettségizik. A srác hozzám és anyjához hason­lóan vonzódik a fotózás után, s remélem, hogy lesz még vele né­hány közös munkám, s talán el­jutok vele egyszer Libanonba, hogy a Baalbekről albumot ké­szítsünk.- Miért éppen oda?- Mert egy tartozást kéne tör­leszteni. Ugyanis imádom a törté­nelmi múltunkat, a kultúra kez­deteit, s egyszer, nagyon régen, a Stonehenge kötet után Sárikával meghívtak kettőnket erre a mun­kára, de közbejött a libanoni vál­ság, és a külügyminisztérium jobbnak látta, ha lebeszél ben­nünket az utazásról.- Most vállalkozó, belsőépíté­szettel foglalkozik, ugyanakkor vezeti a Kárpátia-projektet. Lesz-e a mini Kárpát-medencéből vala­mi?- Az ötlet kita­lálóját, a bölcs és nagyszerű tu­dóst, egyetemi rektort, Tóth Jós­kát idézném: „Egyszer mindennek eljön az ide­je.” Szóval reménykedem, mert eleddig minden politikai kurzus támogatta az ötletet, hiszen a tu­Panyik István fotóművész 1946-ban született Egerben; nősülni érkezett Pécsre huszonévesen. Néhány éve özvegyember. Néhai feleségével, Selld Saroltával több míves fotóalbummal értek el hazai és nemzetközi sikert (Stonehenge, Kréta, Mükéné, Trója). Szűkebb vidékünk fotódokumentátora. Egy lánya és egy fia van. rizmus a gazdaság húzóágazata, s ezek a tematikus parkok - a terv elkészült - világszerte vonzók. S nekünk eddig csak egy Ópusz­taszerünk van. Tác is az ország történelme lesz, csak arányosan kicsinyített makettekben. KOZMA FERENC ( > >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom