Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-24 / 201. szám

HI 2000. Júuus 24., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal Akik éltek, azok délnek mentek Huszonötödik, jubileumi EFOTT Pécsett, a Béke-park-Bolgárkertben „Akik élnek, azok délnek mennek” - hangzott a szlogen, így hát mi is így tet­tünk, azaz maradtunk idelenn; azért csak érkeztek egyetemisták-főiskolások ta­lálkozni szép számmal mindenünnen, a tudósító például még vasárnap délben is angol-német keveréknyelven értekezett egy minden bizonnyal a délvidékről * érkezett ifjú megszállottal, aki amellett, hogy ismeretlen okból a pécsi egyetemi karok helyrajzi elhelyezkedésére volt kíváncsi, ezen felül a viszonylag olcsó, és délben is nyitva tartó sörözők iránt mutatott kifejezett érdeklődést. Az Egyete­misták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, vagyis az EFOTT zajlott a múlt hét végén Pécsett. Még szerdát írtunk, amikor rajtaütésszerűen elözönlötte a nép a megyeszékhely kül- és belvárosát; napközben - sőt, jó néhányan már kedden megérkeztek, miattuk aztán a későb­biekben az eredetileg tervezett mellett új sá­torterületet is ki kellett jelölni - már rengete­gen vonultak ki a tetthelyre. Délután hatkor, mikor lapunk különítménye majdnem teljes létszámban a helyszínre érkezett, az uránvá­rosi buszvégállomást már ellepték a hátizsá­kosok és a hátizsák nélküliek, akik vagy - pró­bálván irányba állni - csak úgy bóklásztak a környéken, vagy pedig a helyi bevásárlóköz­pont parkolójában és a környező füves terüle­teken kerestek a helyszínen beszerzett ellát­mánnyal felszerelkezve megnyugvást, a kör­nyékbeliek és a közlekedők körében egyaránt osztatlan sikert aratva. A kiszemelt terület ugyanis a városból kivezető 6-os főút bevásár­lóközpontokkal tarkított forgalmas részének tőszomszédságában terült el, így a látogatók kellemes perceket szereztek azoknak, akik ne adj’ isten csak vásárolni szerettek volna, vagy éppen Szigetvár felé indultak el. A közvetlenül a helyszín mögött található nagyáruház marketingesei ugyanakkor mindennek örömére - felismervén a háborús idők konjunktúráját - a rotációs kapák és az így nyáridőben nagy haszonnal forgatható kerti egyebek helyett különféle alkohol­neműket és gyarmatárut, váltás fehérneműt, továbbá gumimatracot kezdtek reklámozni hirtelenjében összeütött, és az eddigi reklám- stratégiától homlokegyenest eltérően a hátsó tűzfalakra akasztott transzparenseiken: hogy mennyire igazuk volt, mi sem igazolja job­ban, hogy körte- és vegyes pálinkából, vala­mint ötliteres asztali vörösből soha nem látott hiány köszöntött Pécsre, melyet a város vél­hetően csak napok múlva fog kiheverni, de amúgy köszöni, jól van. Az persze már az első napon borítékolható volt, hogy az EFOTT-ot sem fogja elkerülni a szokásos fesztiválbetegség, vagyis az, hogy a környékbeliek - érthetően - zokon fogják ven­ni az ifjú ámokfutók ténykedését. A példák Még nincs kész a mérleg letére; teszik mindezt ugyan minden hátsó szándék nélkül, de a tulajdonosok megint csak abszolút tolerálható módon nem örültek ennek, mint ahogy annak sem, hogy néhá­nyan a kerítést vizelték le belső késztetésüknek engedvén a rendezvény környékén. Bár a rendezők - akiket alapvetően nem érhet bántó kritika - meg­próbálták az erősítést úgy beál­líttatni, hogy a zene ne a sűrűn lakott részek felé szóljon, ez nem járt teljes sikerrel, sőt, a helybéliek szerint semmilyen sikerrel sem járt, lévén a Kertvá­rostól Pellérdig lehetett követni a zajló eseményeket - igaz, ez utóbbi helyen a fejleményekbe belenyugvó pellérdi kolléga a végén már inkább csak azt ne­hezményezte, hogy meglehető­sen hiányosan és kevésbé él­vezhetőén jut el faluhelyre a hangmassza, de hát van ilyen. Mindazonáltal fesztiválszempontból - és azért elég sokan így értelmezték a négynapos hosszú hétvégét - nem igazán lehetett ok pa­naszra. A felhozatal az erős hazai szokásos, vagyis mindenki itt van, aki ebben a műfajban - értsd: koncert - valóban számít. A buli - mint említettük - a Bolgárkert-Béke-park vá­rosrészen zajlott: a bejárati kapukon áthalad­va jutott a látogató a központi területre, innen nyűt a sátorparkoló és a színpadi rész: ez utóbbi, sörsátrakkal körülvett terület végében álló nagyszínpadon hattól éjjel kettőig, a kis- színpadokon hajnalig sorjáztak a zenekarok. Mihelyst tehát sikerült bejutnunk a ren­dezvény területére - na jó, bevalljuk, már jó­val előtte - tisztán látszott, hogy az eredeti név ellenére a turisztika idén is háttérbe szo­rul majd az elkövetkező négy napban. Nem mintha ez a hír olyan nagyszámú érdeklődőt késztetett volna visszafordulásra: a városi té­vé kollégái például boldogan nyugtázták, hogy ez már a tizenvalahányadik efottjuk zsinórban, melyet direkte erre az alkalomra készített pólójuk is demonstrált. A bejáratnál még késő este is igen hosszú és némiképpen ingerült sor kígyózott, de aztán ebből sem lett probléma, győzött a szeretet, mint Uhrin Be­nedek vonatkozó mű­veiben - sajnos a mester nem vett részt a feszti­válon, de sebaj, majd legközelebb. Odabenn pedig már a Pál Utcai Fiúk zenéjé­re szórakoztak az egy­begyűltek, egy kisebb punkcsoport a Hétköz­napi CSAlódások pécsi művészegyüttes koncertjére várakozott a Bor- és Gasztronómia Fesztiválról átmentett borutcában, majd egyikük - hivatkozva az üzletvitel fellendítésére - törzsvásárlói kár­tya kiállítását kezdeményezte. Jó ötlet, bólo­gatunk mi is, ám aztán mindez feledésbe is merült azonmód, csakúgy mint jó néhány napi esemény aznap este. Mindazonáltal es­te fél hét tájban - a rendezvény reggel óta zajlott - a sörsátor még nem nyitott ki, ezt többen furcsállották a környéken. Az időjárás meg kis ráhagyással akart ki­szúrni az egybegyűltekkel, lévén nem sokkal később esni kezdett, és ez nagyjából így is maradt hajnalig, mikor a dagonyázó fiatalok nyugovóra, a szintén megmerítkezett sajtó megfáradt munkásai pedig hajlékukba tértek egy jól sikerült Quimby, Kispál és a Borz, nomeg számos kisebb együttes nem kevésbé szigorú, ám tartalmas előadását követve. Másnap és a továbbiakban az idő kegyes volt a táborlakókhoz és a zenekarokhoz: azt ugyan sokan nem értették, hogy a tulajdon­képpeni főműsorszámok - Kispál, Anima, Tankcsapda - miért pont éjfélkor kerültek színpadra, de mindegy is volt, mert a napok csak teltek a maguk ilyenkor szokásos med­rében - a délutáni kelés után szabadprogram, esetleg napközi kulturális tevékenység, talán némi szárazföldi vagy vízi vetélkedő, esetleg ejtőzés, ivászat, majd este a kötelező koncer­tek után közös ájulás, vagy valami üyesmi. Hogy aztán az egybegyűltek túlnyomó ré­sze annak ellenére, hogy időnként esik, egyébként meg baromi meleg van, hogy a zu­hanyra órákat kell várni, de minek, ha utána fél órán belül újra mindenki izzadt és koszos lesz, meg hogy a legtöbb pénz italra megy el és amúgy is szörnyű másnaposán ébred sát­rában a legtöbb résztvevő, mégiscsak szereti az üyet, egyértelmű, nem is elemezzük e tényt. Csak annyi bizonyos, hogy akik négy nap után még mindig éltek, azok a címadó dallal ellentétben ezúttal északnak indultak, hazafelé vagy akárhová, otthagyva n köbmé­ternyi műanyag poharat és csikket, meg az idióta, általában toi-toi feliratú vécéket, me­lyeket azóta rögzítenek, mióta egy ilyen apparátot - mondja a városi legenda - egy ha­sonló fesztiválon vicces fiúk a benne ülővel és tartalmával együtt fejjel lefelé fordítottak. A tudósító végiü - lírai zárásként - készte­tést érezvén némi további izgalomra, az él­jünk veszélyesen gondolat jegyében még kör­hintázott is egyet, miután félórás baráti be­szélgetés során ráadásképpen megismerke­dett a körhintáslegény küzdelmes életével. Ennek közlésétől azonban helyhiány miatt az alábbiakban eltekintenénk. tibay gábor- Egyelőre még nem készült el az összefoglaló mérleg, ezért nem tudunk közölni statisztikai adatokat; így egyelőre azt sem tudni, hogy az idei EFOTT egyáltalán nyereséges volt-e - mondta el a Dunántúli Naplónak Fenyő Zsuzsa sajtóreferens. A szervezőbizottság a hét elején sajtóközleményben hozza nyilvá­nosságra a rendezvény mérlegét. A fesztivál során szerencsére komolyabb sérülés vagy atrocitás nem történt, a mentőktől ka­pott információk szerint kisebb láb-, illetve kézsérüléseket kel­lett csupán ellátni, emellett egy égési sérülttel, illetve erősen it­tas táborlakókkal akadt dolguk az elsősegélynyújtóknak. azt mutatták, kevesen tudnak szívből örülni olyankor, mikor is néhány hívatlan vendég iparkodik éjnek évadján a kerítésen keresztül egy tetszőleges kovácstelepi ingatlan belterü­Forró csók - forró hangulat fotó: tóth l. CSERI LÁ$ZLÓ_ Statisztika Azt már a tegnap született cse­csemő is tudta köldökzsinór-el­vágás közben, mert éppen megütötték a fülét az elektroni­kus médiából beszűrődő hírek, hogy fogy a magyar, keveseb­ben születnek, mint amennyi­en meghalnak. Ettől aztán kel­lőképpen elszomorodott, és fel­sírt. Csak akkor vigasztalódott meg, amikor édesanyja először magához ölelte, és a fülébe súgta: megnőnek az egyetemi felvételi esélyeid, kicsim. Ekkor elcsendesedett, és elmélázott azon, hogy a politikusi vagy az olajszőkítői pálya állna-e hozzá közelebb. Aztán eszébe jutott, hogy éppen negyven esztendeje, 1960. július 23-án született Medgyesházán Takács Mária, a tízmilliomodik magyar ál­lampolgár, és az, hogy 1980 óta fogyunk, majd felrémlett előtte, hogy 1999-ben 95 ezer gyermek született, és 143 ezren haltak meg. A szakemberek szerint, futott át a tudatán a riasztó gondolat, 2010-re az ország lakosságszáma akár 300 ezerrel is a 10 millió alatt maradhat, 2050-re pedig 8 millióra csökkenhet. A világ lélekszáma ugyanakkor há­rommal gyarapodik másod­percenként, emlékezett a KSH újabb adatsorára, mert csecse­mőnk memóriájával nem volt semmi baj, lehet, hogy még­sem az olajszőkítői, hanem a statisztikusi pályát választja, ha felnő. De mi lesz a magyar­ral? Izgatottá vált, kiszabadí­totta magát anyja ölelő karjai­ból, lemászott az ágyról, és odatipegett az ablakhoz. Vasárnap reggel volt, Pécs városa álmosan nyújtózkodott a szikrázó napsütésben. Sehol semmi mozgás, csak alig hall­ható finom moraj jelezte, hogy már megindult a gépkocsifor­galom. Szórakozottan belela­pozott az ablakpárkányon he­verő újságba: „Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2000” - olvasta. Na, ez érdekes. Pécsi Tudományegyetem, BTK, fran­cia-német 89, ez nem az iga­zi, latin-magyar 105, ez szim- patikusabb. Valahogy érezte, hogy génjeiben hordozza a la­tinos műveltséget. „Praecocia ingenia cito deficiunt”, jutott eszébe, vagyis „Sok koraérett észt elvisz az ég mihamar". Jé­zus Mária! - villant át rajta a felismerés, és sietve bújt vissza anyja kebelére. MÉSZÁROS B. ENDRE ______________ Ut cai zenészek Nem tudom, hogy mennyit profitál Pécs városa az utca­sarki zenészekből, s más, röp­lapokat osztogató szervezetek­ből. Csak összehasonlításkép­pen, az egyik legnagyobb ame­rikai városban, Chicagóban 50 dollárba kerül egyéves bérletet kiváltani, s onnantól kezdve az illető akár mindennap má­sik sarkon fújhatja vagy pen­getheti hangszerét - persze ott csak a zenélés legális. Azzal valójában Pécsett sincs baj, hogy valaki furulyát vagy gi­tárt, pánsípot vagy szájharmo­nikát ránt elő a pulóvere alól, s még az sem bosszantó, ha a Színház téren, vagy a Citrom utcában fals dallamokkal ker­getik az út túloldalára a járó­kelőket - no, nem minden ut­cai zenész amatőr, időnként kifejezetten nívós produkció­kat is hallhatunk. Ami talány számomra, hogy újabban az újhullámos zene­karoknál is sűrűbben születnek ismeretlen, de „világmegváltó", és persze történelmietlen egy­házak - szó nincs tehát az is­mert történelmi egyházakról, mert nekik eszükbe sem jut az utcán toborozni híveket. S ezek ^ a vallásos csoportosulások'hol a fény felé törekvésről, hol a vi­lágvége elkerüléséről igyekez­nek meggyőzni a fiatalokat. Is­métlem, szinte kizárólag a jámbor fiatalokat, időnként egy-egy neves hazai zenészt, vagy együttest is kiállítva a Szé­chenyi térre nótázni, mintegy jelezve, mi ilyen békések, vidá­mak és kedvesek vagyunk. Olyat még soha nem láttam - nem mintha hiányozna -, hogy magyamóta-énékes, vagy operettdíva próbálta volna meggyőzni a középkorúakat: férfiak, nők, ez a helyes út. Nem tudom, hogy a röplapos, énekes csalogatás milyen pro­duktumot hoz, mind a szerve­zetnek, mind a városnak, s vé­gül mi épül föl a bekebelezett új tagoknak köszönhetően. Az viszont tény, hogy a gyenge új­hullámos zenekart, a rossz ze­nészt kifütyüli, vagy elkerüli a közönség. A látványos show-ra építő csapatok is előbb-utóbb megbuknak, ha hamis a zene. A röplapszórókat ellenben nem szűri meg senki és semmi, s ki tudja, hogy a gyenge muzsika nem süketíti-e meg végleg az időleges hallgatókat? hetedik oldal HOLNAP Riport Éppen negyven esztendeje, 1960-ban tűnt el Pécs utcáiról a sárga villamos, amely 1913 őszén indult első útjára a vá­rosban. Eltűnését ma is so­kan fájlalják. 1950-ben még a trolibusz közeli beindításá­ról is hírt adott az újság, de végül is a Városi Tanács az UVATERV javaslatára a busz- közlekedésben látta a jövőt, mert a városszerkezet a vil- lamosvonalak fejlesztésére nem tűnt alkalmasnak Portré Ecsedy István régész az írat­lan történelem fehér foltjai felderítésé választotta hivatá­suk az őskort kutatja Portré Az ebéd íze a tálaláson is múlik Amikor a közüzemi díjak az emberek költségeinek egy je­lentős szeletét adják, nem lehet könnyű feladat a szolgálta­tó cég törekvéseit fogyasztóbarátnak bemutatni. Márpedig a hőszolgáltatás áru. A csomagoláson, a tálaláson ez eset­ben is sok múlik.- Közlekedési szakképzéstől a PR- munkáig?- Még úgy is fogalmazhatok, hogy egyszer csak... A kilencve­nes évek elején találtam magam ebben a munkakörben, de előtte persze meglehetősen sokat kellett ezért is tanulnom. Lehet, eleve hajlamom volt rá, mert nem ez a feladat fogalmaztatta meg ben­nem a PR-tevékenység egyik ve­zérfonalát: Miben segíthetek?- Hát itt ezt a kérdést hallhatja néhányszor! Vezet ez ütközőpont­hoz a saját főnökeivel?- Nem. A kapcsolatépítésnek, -tartásnak, minőségének jól járha­tó belső útjai is vannak. Arról nem is beszélve, hogy a mi hely­zetünkben is- A kilencvenes évek elejétől PR- vezető, úttörő a szakmában.- Érlelődött nálunk már ko­rábban is egy ilyen igény. Nem éreztem magam pionírnak. Annyi bizonyos, hogy számom­ra az egyik legélvezetesebb évti­zedem az azóta eltelt idő. Ha van ennek eredménye, az az, hogy be lehetett bizonyítani a alapfeltétel az együttmű­ködés, ami alatt most azt értem, hogy csak közö­sen lehet eredményre jutni. De akár főnököt, akár fogyasztót né­zek, mindkét esetben emberrel ál­lok szemben. Halmos Gábor, a Pécsi Hőerőmű Rt. titkárságvezetője, PR-menedzsere 1951-ben Pécsett született. Vegyipari gépész- technikusként végzett, műszaki oktató, majd tanár. Egy ülőben közlekedési szakképző is volt. 1969-től dolgozik jelenlegi cégénél. A Magyar PR-Szövetség egyik baranyai ügyvivője. PR-munka szükségességét, illet­ve, hogy közelebb került egy­máshoz a szolgáltató és a fo­gyasztó.- A minap elkeseredett hangu­latban találtam, amikor a zagytá­rozók helyén kialakított tanös­vényt pár nap alatt tönkretették.- Jogos, elkeseredett voltam. Az én munkám egyik célja annak bi­zonyítása, hogy az erőmű érzéke­nyen szem előtt tartja a környezet védelmét. Nem csak a saját igénye, de az emberek érdekében is. Ez az erdei tanösvény részben ezt bizo­nyította, másrészt pedig azt, hogy a kemény piaci vi­szonyok között, a profitérdekelt vi­lágban is lehet egy cég polgárba­rát. Ebbe tapostak bele.- Amennyire viszont az életút­ját ismerem, szereti a kihívásokat.- Végül is a PR-vezetői munka­kör is tóhívás volt annak idején, s minden egyes munkakörváltásnál nekem újból és újból fel kellett készülnöm. Úgy éreztem, érté­kekkel leszek gazdagabb, van te­hát mit tovább adnom. MÉSZÁROS ATTILA t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom