Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-21 / 198. szám

2000. Július 21., péntek FŐZŐCSKE - HÁZTARTÁS Új Dunántúli Napló - 9. oldal Oldalszerkesztő: Wald Kata- -»* , ' '4 { A Morzsák A ZÖLDSÉGEKET lehetőleg folyó vízzel mossuk, mert a víz­ben való áztatással sok értékes vitamin és ásványi anyag ázik ki belőlük. SOHASE tároljuk úgy a répát, hogy a leveleit rajta hagyjuk, mivel a zöldje elszívja a ned­vességet. Ne tároljuk alma mel­lett sem, mert az alma keser­nyés ízt ad neki. Feljavíthatjuk a vénebb répát, ha cukrot és va­jat teszünk hozzá és elegendő enyhén sós vizet, amely főzés közben ellepi. Gusztusos lesz és sokkal jobb ízű. AZ ELSÓZOTT levest vagy fő­zeléket - ha jellege megengedi - eresszük fel egy kevés tejjel, tejföllel, de mérsékli a sós ízt az is, ha egy evőkanál ecetet : és ugyanannyi cukrot is keve­rünk bele. HA A HÚSLEVES nagyon sós, öntsünk le a levéből, egy nyers sárgarépát reszeljünk meg, pirítsuk meg egy evőka­nál zsírban, majd öntsük fel annyi vízzel, amennyit a leves­ből leöntöttünk. Forraljuk fel és szűrjük a levesbe. Csök­kenthető a sós íz úgy is, hogy a forró húslevessel 2-3 simára kevert tojássárgáját felöntünk és úgy tálaljuk. Gyümölcsös húsok Könnyen elkészíthető pikáns ételek A nyári friss gyümölcsökből nemcsak desz- szertet, de ízletes előételeket és főételeket is készíthetünk. A sertéskaraj kajszibarackkal pikáns étel, a pulykatokány ribizlivel, sze­derrel és sárgadinnyével is különleges. A nyári pulykatokány egyszerűen elkészíthető, könnyű vacsoraként is kiváló. 60 dkg pulyka­mellet csíkokra vágunk, majd kevés előhevített vajon, őrölt gyömbérrel és sóval ízesítve megpi­rítjuk. 1 kávéskanál liszttel meghintjük, 4 dl tej­színnel felengedjük és 1 kávéskanál curryport is hozzáadva lassú tűzön kiforraljuk. A megtisztí­tott, alaposan megmosott és lecsepegtetett 60 , dkg vegyes gyümölcsöt (ribizlit, szedret, sárga­dinnyét) vajon átforgatjuk, 2 dkg kristálycukor­ral és ízlés szerint citromfűvel ízesítjük. Tálalás­kor a gyümölcsöket a pulykatokány mellé hal­mozzuk, köretként sáfrányos rizst is kínálha­tunk hozzá. A sertéskaraj kajszibarackkal is igazi különle­gesség. 8 szelet sertéskaraj mindkét oldalát eny­Árak, kalóriák A sertéskaraj kilója 860 forint, egy kiló pulykamell 1050 forint­ba kerül, a csirkemell kilója 750 forint. A kajszival ízesített sertéskaraj elkészítése másfél órát vesz igénybe, egy adag 450 kalóriát tartalmaz. Italként köcsényi kék­frankos illik hozzá leginkább A nyári pulykatokány mindössze 50 perc alatt elkészíthető, adagonként 416 kalóriát tartalmaz a finomság. Szekszárdi kék­frankost kínáljunk hozzá. A pirított jércecsíkok egy óra alatt elkészül, 430 kalóriát tartal­maz egy adag. Balatonszőlősi olaszrizlinget fogyasszunk hozzá. A currys húspogácsák szintén egy óra alatt készíthetők el, egy adag étel kalóriatartalma 530 kcal. Hajósi cabernet illik hozzá leginkább. hén besózzuk, majd felhevített vajon elősütjük. Kevés vajon 4 dkg liszttel világos rántást készí­tünk, 3 dl forró tejjel felengedjük és beforraljuk. Kevés sóval, reszelt szerecsendióval ízesítjük, majd 1 dl tejszínnel dúsítjuk és végül a tűzről le­véve 1 tojássárgáját is belekeverünk. 30 dkg ala­posan megmosott és kimagozott kajszibarackot csíkokra vágunk, majd egyenletesen elosztjuk a karajszeleteken. A sűrű mártással bevonjuk, 10 dkg reszelt sajttal megszórjuk, majd forró sütő­ben aranysárgára sütjük. Tálalásnál kevés pecse­nyelevet öntsünk alá, az ételhez párolt sárgaré­pát és brokkolit kínáljunk. A pirított jércecsíkokat a különféle gyümöl­csök pikánssá varázsolják. 60 dkg kicsontozott csirkemellet megmosunk, felcsíkozzuk és meg­hintjük ételízesítővel. Kevés előhevített vajon aranysárgára pirítjuk, 40 dkg kajszibarackot közben alaposan megmosunk, kimagozzuk, szeletekre vágjuk, 10 dkg ribizlit szintén jól megmosunk. Kevés vajon 1 evőkanál kristálycu­korral, 1 citrom levével, kevés citromfűvel átfor­gatjuk a gyümölcsöket. Párolt rizst készítünk, majd a kajsziragut ráöntjük, és a pirított csirke­hús mellé tesszük. A currys húspogácsákat előételként, vagy uzsonnára önmagában is kínálhatjuk. 40 dkg darált sertéshúst keverőedényben 1 db tejbe áztatott zsemlével, 2 egész tojással, kevés sóval és őrölt fehér borssal alaposan ösz- szedolgozunk. A masszából egyforma pogácsákat for­mázunk, zsemlemorzsába forgatjuk és vajban kisüt­jük. 20 dkg cseresznyét, 10 dkg ribizlit és 2 almát ala­posan megmosunk és meg­tisztítunk, a gyümölcsöket kevés előhevített vajon megfuttatjuk, friss vágott citromfűvel, 2 evőkanál cur- ryporral és 1 evőkanál kris­tálycukorral ízesítjük. 4 to­jást sós, ecetes fövő vízbe ütünk, és 2-3 percig benne hagyjuk. Utána szűrőkanállal kiemeljük, le­csepegtetjük és a melegen tartott húspogá­csákra teszünk egy-egy darabot. Az egészet bevonjuk a currys gyümölcsmártással, az ételt azonnal kínálhatjuk. Fogyasztók figyelmébe Az élelmiszerek forgalmazása Az árak feltüntetésére vonatkozóan szigorú előírások létez­nek, árváltozás esetén az új árat úgy kell feltüntetni, hogy a régit eltakarja. Ha több fogyasztói ár szerepel az élelmi­szeren, a legalacsonyabb összeget kell az eladóknak felszá­mítaniuk. Az Európai Közösség és a társulá­si egyezményt aláíró államok a jogközelítés keretében rendeletet alkottak a mezőgazdasági termé­kek és az élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredet-megjelölé­seinek oltalmáról. A földrajzi árujelzőt használód termékek - mint például Kalocsai paprikaőrlemény, Szabolcsi szil­vapálinka - és hasonló jellegű megnevezések csak akkor hasz­nálhatók, ha a földrajzi környe­zet, illetve származás közötti kap­csolatból ered igazoltan, a termék különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője ennek a kapcsolatnak tulajdonítható. Az élelmiszerek eladási árát és egységárát - a fogyasztók tájékoz­tatására - egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és jól olvashatóan fel kell tüntetni, függetlenül attól, hogy azokat csomagolatlanul, vagy csomagolva értékesíti. ' Az élelmiszerek árára utaló ka­talógusban, írott vagy nyomtatott hirdetésben fel kell tüntetni az egységárat is. A térfogat alapján értékesített élelmiszerek egységárát Ft/liter, a tömeg alapján értékesített Ft/kg formában kell jelölni. Az egységárat, ületve az eladá­si árat az alábbiak szerint kell fel­tüntetni: az egységárat csomago­latlanul árusított élelmiszerek esetén a tárolóedényen, illetve polcon elhelyezett címkén kell je­lezni. Az egységárat és eladási árat csomagolt, ületve előcsoma­golt élelmiszereknél a márka megnevezésre és mennyiségi egy­ségre vonatkozóan jól azonosít­hatóan a csomagoláson vagy az áru mellett kifüggesztett árjegy­zéken kell feltüntetni. Kivételt képeznek az egységár- feltüntetési kötelezettség alól a darabra értékesített, az 50 g vagy 50 ml alatti, a 10 kg vagy 101 felet­ti csomagolási egységű, az auto­matákból értékesített, az ételek készítésére egy csomagban össze­állított, és a különleges díszcso­magolású élelmiszerek. Mentesülnek az egységár fel­tüntetésére vonatkozó kötelezett­ség alól a magyar Élelmiszer­könyv előírásai szerint előzetesen meghatározott mennyiségi egysé­gekbe csomagolt élelmiszerek. Nem kell új egységárat feltün­tetni a „fogyasztható” felirattal je­lölt, minőségmegörzési időtarta­mon belül, csökkentett áron érté­kesített, gyorsan romló élelmisze­reken. Ha árváltozás történik, az új árat úgy kell feltüntetni, hogy az a régit teljesen eltakarja. Amennyiben több eladási ár olvasható az élelmiszeren, úgy a legalacsonyabb árat kell a fo­gyasztó részére felszámítani. A minőségcsökkent élelmisze­rek forgalmazása esetén az eladá­si árat a minőségcsökkenéssel arányosan kell megállapítani és a minőségcsökkenés jellegéről a fo­gyasztót tájékoztatni kell. Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Mézes finomságok A méz kiváló édesítőszere és alapanyaga többféle süte­ménynek, de a fagylaltönte­teket és a nyári desszerte­ket is képes különlegessé varázsolni. A mézes, karamellás fagylaltön­tet vanília- vagy diófagylalthoz kiváló. 5 dkg vajat felolvasztunk, majd a tűzről levesszük. 2 dl ku­koricaliszthez 2 dl kakaót keve­rünk és az olvadt vajjal elkever­jük. A csokis keverékbe 2 dl mé­zet és 2 dl vizet öntünk, majd ál­landó kevergetés közben felfor­raljuk, amíg a keverék be nem sűrűsödik. Ezután a tűzről le­vesszük, 2 dl apróra tört töltetlen savanyúcukrot és fél teáskanál sót adunk hozzá, majd az egé­szet addig kavargatjuk, amíg a cukorkák fel nem olvadnak. Az öntetet hűtőben tároljuk. Mézből és dióból szintén ki­váló fagylaltöntetet készíthe­tünk. 6 evőkanál vajat felolvasz­tunk, majd 2 evőkanál kukorica- lisztet keverünk hozzá. Állandó kevergetés közben 1,5 dl mézet adunk hozzá és a keverék felfor­rásáig főzzük. Ezután 1 dl apró­ra vágott diót teszünk bele, a fi­nomságot a fagylaltra melegen öntve kínáljuk. A méz hozzáadásával készült diós kókuszos szelet fagyasztott joghurttal könnyű nyári desszert. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, majd egy keverőtálban 11 dkg va­jat és 17 dkg barnacukrot össze­keverünk, és addig verjük, amíg krémes nem lesz. Ezután 13 dkg mézet és 2 tojást adunk hozzá, majd az egészet alaposan össze­keverjük. Egy másik tálban 9 dkg korpás búzalisztet, 1 teáskanál sütőport és fél teáskanál sót egy­bekeverünk, majd a vajas krém­mel összedolgozzuk. 8 dkg kó­kuszreszeléket, 6 dkg apróra vá­gott diót és 8 dkg főtt zabot vagy rizst adunk hozzá, majd a tésztát egy kivajazott tepsibe szétterít­jük. 30 percig sütjük, amíg a sü­temény aranybarna színű nem lesz. Felszeletelés előtt hagyjuk kihűlni, a süteményt fagyasztott joghurttal kínáljuk. _____ ___■ Bo grácsban főtt ételek A szabadban, bográcsban készült ételek kirándulások, kempingezések alkalmával nélkülözhetetlenek. Köny- nyen beszerezhető alap­anyagokból rendkívül zama­tos egytálételeket főzhetünk. A bográcsgulyást hat személyre négy literes bográcsban készít­sük el. Fél kg marhahúst, egy ser­tés- és borjúszívet, 10 dkg májat megtisztítunk és kockákra vág­juk. 10 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágva megpirítunk, majd kiszedjük zsírjából. Két fej finomra vágott vöröshagymát a zsíron üvegesre pirítunk, a húso­kat hozzáadjuk és addig pirítjuk, amíg kifehéredik. 2 kávéskanál pirospaprikát keverünk hozzá, és vízzel felengedjük. ízlés szerint sózzuk, 1 paradicsomot és 1 zöldpaprikát teszünk bele, 2 ba­bérlevéllel, 10-15 szem borssal, 1- 2 szem szegfűborssal, 4-5 szem borókabogyóval és mokkáska- nálnyi köménymaggal fűszerez­zük. Miután a hús megpuhult, kockákra vágott krumplit te­szünk hozzá és készre főzzük. A gombás chili bográcsban el­készítve rendkívül ízletes egytál­étel. 5 dkg füstölt szalonnát kiol­vasztunk, a zsírján 2 fej, apróra vágott hagymát megpirítunk. Pi­rospaprikával megszórjuk, fél kg felkockázott paradicsom felét, 25 dkg fejtett babot vagy beáztatott szárazbabot, 2 paprikát, 2 gerezd fokhagymát, 25 dkg mirelit vagy konzervkukoricát, 25 dkg gom­bát beleteszünk, megsózzuk, majd fedő addig főzzük, amíg a bab megpuhul. Ezután a mara­dék paradicsomot: és még két zöldpaprikát teszünk bele és az ételt készre főzzük:. ■ Galuska és almakalács Az Egyházaskozári Csángó Hagyományőrző Egyesület tagjai a népi sütés-főzés szokásait is felelevenítik. Albert István tanár vezeté­sével például gyűjtik a szé­kely és a csángó recepteket. Mostanában László Mártonná és Jankó Dömötömé adatközlőktől szereztek bukovinai, illetve moldvai ételkészítési leírásokat. Az előbbi nyilatkozó Csernake- resztúr székely, az utóbbi pedig Gaicsán és Vlamnik csángó kony­hai fogásait örökítette az utódok­nak. Mindketten közkedvelt fő­zőasszonyoknak is számítanak, így például gyermeküdülőkbe, magánszállókba és lakodalmak­ba hívják őket - napjainkban is. Állítják, hogy a lassan elsorva­dó népi múlt hatásai időnként elevenek, melyek iránt a fiatalok roppant fogékonyak. Hegyháton a mai konyhakultúrát a betelepí­tett magyarság körében még min­dig - ha részben is - meghatároz­za a régmúlt is. A nyugdíjasklub nyílt szakácstanácsadó foglalko­zásaira, amelyeket a Szuppan- csics Szállóban tartanak, diákok is eljárnak. Köztük tizenévesek is, mint Heil Lidia, aki legutóbb a kásás galuska és az almás kalács készítési módját jegyezte le. Mindegyik vegetáriánus kü­lönlegesség azért is népszerű, mert a hozzávalót bárki házilag előteremtheti. így például szinte valamennyi telepes udvarán nő gyógyhatású csombor, vagyis borsikafű, valamint vadszőlő. Ezen kívül előfordul a kása leg­fontosabb alapanyagának számí­tó fehér lófogú kukorica is. Sze­rencse, hogy itt-ott kemence is ta­lálható, mert a kalács abban ki­sütve a legízesebb. CSUTI J. Pécs Plazában levő DON PEPE Pizzéria Brandó Kávéház várja olaszos ételeivel, pizzáival és 120 féle koktélkülönlegességével. Csütörtökönként élő­zene a PEPITA együttessel! Szombatonként a hangulatot feldobja Dj. Andrew Boy és a A konyhafőnökök ajánlata GRIII TfóRílíZ /TátványkoiriyhávalN űszerezvei Hg Hotel Kikialet, Pécs Nyitva: Cs—P—Szó. 17—22 ÓRIÁSI HÁZIBULI A HULLÁM BILIÁRDSZA LONBAN 2000. július 21 -én, 22!30 órától Belépés i Sztárvendég: D. Nagy Lajos ' ás Somló Taimás Minden pénteken házibuli! ÍF&sep teÄf A Wo ©□ ‘iMcS

Next

/
Oldalképek
Tartalom