Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-17 / 194. szám

2000. Július 17., hétfő HAZAI TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 3. oldal Több jut árvízvédelemre Változatlanul elsőbbséget élvez a Tisza mente yv Közlekedési és Vízügyi Minisztérium Az árvízvédelemre idén több mint 12 milliárd forin­tot szán a vízügyi tárca - je­lentette be vasárnap a Köz­lekedési és Vízügyi Minisz­térium (KöViM). A tárca tájékoztatása szerint a kor­mány június 27-én döntött a víz­ügyi szolgálatok által forráshiány­ként megjelölt, csaknem 4,3 müli- árd forint odaítéléséről. A vízügyi igazgatóságok ezt az összeget vé­dekezési eszközök beszerzésére, illetve a korábbi árvizek okozta - védművekben keletkezett - károk rendezésére fordítják. A kormány döntése értelmé­ben további 7,5 milliárd forintot biztosítanak a halaszthatatlan feladatok elvégzésére, így példá­ul a Tiszasüly, Kőtelek és Nagy­körű térségében tavasszal meg- . csúszott töltések helyreállítására. A minisztériumban hangsúlyoz­ták: az idei fejlesztések közül vál­tozatlanul elsőbbséget élveznek a Tisza-völgyi munkák. Csaknem 2,8 milliárd forintos előirányzat­tal folytatják a Felső-Tisza-vidék árvízvédelmi rendszerének erősí­tését, a Közép-Tisza-vidék védel­mi rendszerére pedig 550 millió forintot szánnak. Az elsőrendű árvízvédelmi művek fejlesztése keretében az idén 1,2 milliárd fo­rint felhasználásával töltéseket erősítenek a Mosoni-Duna bal partján, a Dráva folyó mentén és a Kettős-Körös jobb partján. Még ebben az évben átépítenek több gátőrházat és védelmi központot, illetve javítják a védekezés infor­matikai rendszerét - tették hozzá a minisztériumban. A kormány 60 milliárd forintot irányoz elő a tízéves árvízvédel­mi fejlesztési programra. Egy ta­nulmányban szerint egy 15 napig tartó esőzés csaknem 900 milli­árd forintos kárt okozhat, és mintegy 5200 milliárd forintra te­hető az az érték, amelyet közvet­len vagy közvetett módon árvíz veszélyeztet Magyarországon. ■ Gyermektámogatás Budapest A leghátrányosabb helyzetű csa­ládok gyermekeinek ellátását az állam rendszeres gyermekvédel­mi támogatással segíti. Az iskolá­sok számára szeptemberben - ugyancsak az állami költségve­tésből - a szokásos összeg két­szerese érkezik. Egy néhány hónapja életbe lé­pett törvénymódosítás révén az önkormányzatok ellenőrizhetik a támogatásban részesülők jöve­delmi és vagyoni helyzetét, mert a helyhatóságok becslése szerint a jogtalanul felvett összeg meg­közelítette a kétmilliárd forintot. Az így keletkezett megtakarítás­ból a szociális kormányzat most az iskolakezdés terheit enyhíti. Forgó Gyöigyné, a szociális mi­nisztérium főosztályvezetője la» punk érdeklődésére emlékezte­tett: a rendszeres gyermekvédel­mi támogatás összege a minden­kori öregségi nyugdíjminimum (az idén 16 600 forint) egyötöde. E havonta esedékes összeg tehát 3320 forint. Jelenleg mintegy 815 ezren részesülnek ilyen segítség­ben, nagy többségük iskolás. Ki­zárólag az utóbbiak számára ér­kezik szeptemberben a rendkívü­li ellátás, amelynek mértéke azo­nos a szokásos gyermekvédelmi támogatással. A főosztályvezető hangsúlyozta: a családoknak nem kell külön kérvényezniük ezt a támogatást. _________tcs. b. j.i Sze lídülő szkinhedek? Országos Rendőr-főkapitányság Nem került rendőrségi nyilván­tartásba szkinhedtámadásnak minősíthető eset sem 1999-ben, sem 2000 első felében - nyilat­kozta lapunknak Diószegi Gábor őrnagy, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa. Lehet azonban, hogy a látszat csal. A létszámában nem jelentős, fellépésében azonban annál harsá­nyabb irányzat tagjai általában tí­zes éveik végén, illetve húszas éve­ik elején járó fiatalok. Egy neve el- i hallgatását kérő exszküíhed sze- i rint az ifjakat a hangzatos fogal- j mák, vér és hűség, becsület és tisz- I tesség, valamint a félelmet keltő és erőt sugárzó külsőségek vonzzák. Aki a csapat tagja lesz, a kopaszság mellett Martens bakanccsal, feke­te, amerikai gyakorlónadrággal és bomberdzsekivel teszi nyüvánva- lóvá hovatartozását. A ma divatos szkinhedzene- karok koncertjein több száz „ko­pasz” is összegyűlik. A koncert után nem ritka a verekedés, amely a rendőrség előtt rejtve marad, mert senki sem tesz felje­lentést. Előfordul, hogy az erejü­ket fitogtatni vágyó bőrfej űek megtámadnak náluk gyengébbe­ket, akiket valami miatt „másnak” találnak, ám megfutamodnak, ha a megtámadottak mégis erőseb­bek. Természetesen ilyenkor sem kerül rendőrség elé az ügy. - ré ­Nem várható amnesztia Utoljára tíz évvel ezelőtt, a köztársaság kikiáltása alkalmából hirdetett ki az Országgyűlés amnesztiát. A közkegyelem való­színűleg az államiság millenniumán elmarad, a képviselők előtt ugyanis nem fekszik erre irányuló kormányzati javaslat. Országgyűlés- Nem jól teszi, aki akár az új köztársasági elnök hivatalba lé­pése, akár pedig a millennium kapcsán amnesztiában remény­kedik, ugyanis nem lesz közke­gyelem - jelentette ki Dávid Ibo­lya lapunk érdeklődésére vála­szolva. Az igazságügy-miniszter kifejtette, hogy a közkegyelem ki­hirdetése nem szakmai, hanem politikai kérdés. Az igazságügyi tárca által kidolgozott koncepció­val a kormány nem kíván foglal­kozni, így kizárt, hogy az Ország­gyűlés a közeljövőben amnesz­tiát hirdessen. Emlékezetes, hogy két éve, az új kormány hivatalba lépésekor Dávid Ibolya a bünteté­si tételek és a végrehajtás szigorí­tását ígérte. Közkegyelmet az Országgyű­lés gyakorol, az egyéni kegyelme- zés joga pedig az államfőt illeti. A kérvényeket az Igazságügyi Mi­nisztérium terjeszti a köztársasá­gi elnök elé, majd a döntést a mi­niszter ellenjegyzi. 1995 óta fokozatosan csökken a kegyelmi kérvények száma. Míg öt évvel ezelőtt 1032 kérel­mező közül 130 járt sikerrel, ta­valy már csak 684 egyéni kegyel­mi kérvényt nyújtottak be az ál­lamfőhöz. Közülük 29-en szaba­dulhattak börtönükből idő előtt, vagy mentesültek a büntetett elő­élethez fűződő hátrány alól. Hende Csaba igazságügyi poli­tikai államtitkár hangsúlyozta, hogy kizárólag a jogerős ítéletet követően bekövetkezett változá­sok adhatnak kellő alapot a ke­gyelmi kérvény benyújtásához. Az elítéltek leggyakrabban meg­romlott egészségi állapotukra, vagy családi okokra hivatkoznak. A kérelmek kevesebb mint öt szá­zaléka talál megértésre. Eljárási kegyelemben pedig évente csu­pán egy-két fő részesül. HORVÁTH MAGDOLNA Tiltakozik a szakma Súlyos szakmai aggodalmakra ad okot az Országos Egészség- biztosítási Pénztárnak (OEP) az a megközelítése, amellyel át kí­vánja rendezni a gyógyszerár­támogatás elveit - olvasható az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyar Gyógy­szergyártók Országos Szövetsé­ge, a Generikus Egyesület és a Magyar Orvosi Kamara tegnapi közös közleményében. A közle­mény szerint az említett szerve­zetek értetlenül állnak az előtt, hogy az OEP az érintettek szak­mai véleményét és a gyógysze­rek engedélyezésére hivatott OGYI-állásfoglalást figyelmen kí­vül hagyva szabná meg az azo­nos támogatási összegben része­sülő orvosságok körét. * ÁSZ-JELENTÉS. A Honvédel­mi Minisztérium haditechnikai eszközgazdálkodását a válságke­zelés jellemzi: az erre a területre fordítható költségvetési előirány­zat az elmúlt négy évben névér­tékben 60 százalékkal csökkent - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétvégi je­lentésében. A védelmi képesség szempontjából meghatározó je­lentőségű haditechnikai eszkö­zök többsége elavult vagy üzem- képtelen, nem felel meg a kisebb létszámú, de korszerű és mozgé­kony hadsereggel szemben tá­masztott követelményeknek - olvasható a jelentésben. TÁRGYALÁSI SZÜNET. Az Or szágos Igazságszolgáltatási Ta­nács (ÓIT) ajánlásának eleget téve az ország csaknem minden megyéjében és a fővárosban jú­lius 17-től augusztus 18-ig tart a tárgyalási szünet. Lizák Tibor, az ÓIT Hivatalának főosztály­vezető-helyettese vasárnap el­mondta, hogy a bíróságok kapui az ítélkezési szünetben is nyitva állnak, a kezelőirodákon az ügy- félfogadás zavartalan. KUTATÓINTÉZETI TERV. A ti­szai kormánybiztosi irodának el­tökélt szándéka, hogy elősegítse a Tisza élővüágát kutató intézet létrehozását - jelezte Füstös Gá­bor, a kormánybiztosi iroda munkatársa vasárnap. Hangsú­lyozta: az elmúlt évtizedekben elsősorban vízkémiai és nem bio­lógiai szempontból kutatták a Tiszát, s ez az oka annak, hogy a mai napig nincs teljes képük a ciánszennyeződés levonulása után a folyó élővilágáról. ELHUNYT PETRI GYÖRGY. Életének 57. évében hosszú, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Petri György Kossuth- díjas költő, műfordító, újság­író. Petri György csaknem tíz éven át, 1981-1989 között szer­kesztette a Beszélő című sza- mizdat lapot.________________■ Véget ért a református találkozó A zárónyilatkozatot a külföldi rendezvények után fogadják el Istentisztelettel egybekötött ünnepséggel zárult a Magyar Reformátusok IV. Világ- találkozójának több mint kéthetes központi rendezvénysorozata szombaton Budapes­ten, a Kálvin téri református templomban. Budapest Az eseményen Tőkés László királyhágó-melléki püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetség­ének elnöke köszönetét mondott a magyar kor­mánynak az eseménysorozat támogatásáért. A püspök utalt arra, hogy „egyesek fanyalgás- sal, olykor leplezetlen rosszhiszeműséggel kö­vették nyomon” a találkozó eseményeit, és „a suttogó propaganda” szerint a református egy­háznak és a világtalálkozónak távol kellene tar­tania magát a politikától. Tőkés hangsúlyozta, hogy a református egyháznak mindig döntő sze­repe volt a nemzet megmaradásában, a minden­kori kényszerű újrakezdésekben. A feladatok . között említette a külső és belső rendszerválto­zás következetes végrehajtását, valamint az egy­ház és a társadalom hitbeli, erkölcsi megújulá­sát. Tőkés László a jövőt illetően elengedhetet­lennek nevezte a történelmi egyházak ökumeni­kus összefogását. Az istentiszteleten Hegedűs Lóránt püspök hirdetett igét, s azt hangoztatta: az állam és az egyház különválik ugyan a ma társadalmában, de nem a szétszakítás, hanem a jobb együtt- munkálkodás révén. Véleménye szerint a társa­dalmi, a politikai és a gazdasági válság mélyén erkölcsi krízis rejlik, amelynek oka a hitbéli tel­jes tanácstalanság, a Krisztustól való elfordulás. A rendezvény erdélyi résztvevői külön nyi­latkozatban szorgalmazták, hogy a magyar álla­mi költségvetés meghatározott részét fordítsák a kisebbségi közösségekre; véleményük szerint a jelenlegi támogatás összege emelhető lenne. A világtalálkozó zárónyilatkozatát a tervezettnél később, csak a határon túli rendezvények befe­jezését jelentő genfi záróesemény, azaz július 22-e után fogadják el. _____________________■ TIS ZTHELYETTES-AVATÁS. A Magyar Honvédség 548 frissen végzett tiszthelyettese tett esküt szom­baton a budapesti Hősök terén rendezett avatási ünnepségen. A budapesti, a szentendrei és a szolnoki tiszthelyettesképzők végzőseit - köztük 79 nőt - Szabó János honvédelmi miniszter és Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök köszöntötte. _____ fotó: europress/diósi imre Ajándékba Számoljunk együtt! ADunántúli Naplóért Ön fél éven keresztül, utcai árushelyen történő vásárlásnál kiad 8.082 Ft-ot. Ha Ön a Lakáskultúra rendszeres vásárlója, a lapért fél év során összesen 1.716 Ft-ot fizet, ft összesen 9.798 Ft kiadás fél év alatt. Ha akciónkban a Dunántúli Napló mellé a Lakáskultúrát kéri ajándékba, úgy fél évre mindössze 5.550 Ft-ot fizet a két lapért. Tahit fél év alatt 4.248 Ft-ot takarít magi Egy év alatt pádig 8.408 Ft-ot! Most mi adjuk a lapot! Ha vállalja, hogy egy évre megrendeli a ' Mii Nap t, mi egy magazin egyéves előfizetését ajándékozzuk Önnek. Ezért csak annyit kérünk, hogy legalább a féléves előfizetés diját egy összegben fizesse be. Cserébe garantáljuk, hogy az előfizetési díj Önnek egy évig 925 Ft marad. Az alábbi megrendelőlapon válassza ki, melyik havilap szimpatikus a hat közül, és mi azt küldjük Önnek - ingyen. A megrendelőt vágja ki, és lezárt borítékban küldje vissza címünkre: AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, 7601 Pécs, Pf, 134. Természetesen régi előfizetőink is választhatnak ajándéklapot, ha kitöltve visszaküldik a megrendelő-szelvényt, és legalább fél évre meghosszabitják előfizetésüket. Éves és féléveselőfizetőinknek pedig nem kell mást tenniük, mint visszaküldeni a megrendelőlapot. Ne feledje, ha esetleg meggondolja magát, a már kézhez vett ajándéklapok árát ki kell fizetnie, és a D anh . t ezután csak az éppen érvényben lévő előfizetési díj ellenében rendelheti meg újra .Az ajánlat2000. december 31 -éig érvényes. További információ ingyenes zöld számunkon: 06-80-200-089 MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodájától (Pécs, Engel J. u. 8.) a gazdasági társaság kiadásában megjelenő Új Dunántúli Napló című napilapot, és vállalom, hogy az aláírástól számítva 12 hónapon keresztül a lap előfizetője maradok. A megrendeléssel és az előfizetés 12 hónapon keresztül történő folyamatos fenntartásával jogosultságot szerzek arra. hogy az alább felsorolt lapok egyikét, 12 hónapon keresztül amegjelenéseknek megfelelően ajándékként megkapjam: i 10OxSzép L J Popcorn ] Gyöngy Lakáskultúra □ Kiskegyed konyhája L Csók és könny Az ajándék értéke: 2.376R 2.508R 2.280R 3.432R 1 776 Ft 1.548R Jogosultságot szerzektovábbáarra, hogy az áremelésektől függetlenül, a 12 hónapos időtartam alatt 925,- Ft/hó előfizetési díjért kapjam a lapot. Amennyiben előfizetésem a 12 hónapos időtartamon belül felmondom, úgy a már megkapott ajándék lapok árát visszafizetem az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodájának, valamint a későbbiek során az éppen érvényben levő előfizetési díjért rendelhetem meg a lapot. Név:---------------------------------------------Cím:-------------------------------------------------------------- Telefonszám: ------------------------­Az előfizetési díjat f~l félévente H]évente |__| készpénzben LJ átutalással fizetem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom