Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-16 / 193. szám

2000. Július 16. ★ ARCKÉP ★ 7 Terepjáróba pattant egy fiatal magyar közgazdász házas­pár tavaly május 20-án. Szabadságra indultak. A munka­ügyesek azt írták a céges könyvecskékbe: 15 hónap fize­tés nélküli. Handóék úti célja nem volt más, mint az a falu, ahonnan elindultak, Pomáz. Kis kitérőt tettek csak: meg­kerülték a Földet. Handó Eszter és Handó János 4Í8 nap alatt 110 ezer kilomé­tert tett meg. Adódik a kérdés: mi indította őket erre a nem kis vállalkozásra? A közvetlen fia­tal pár erre mosolyogva csak annyit mond: szeretünk utazni. Ezt aligha vonhatjuk ' kétségbe, főként, amikor megtudjuk, pályakezdő lé­tükre a mostani világ körüli út előtt Európa, Ázsia és Észak-Amerika 30 országá­ban jártak már. Az Irány a Vi­lág! elnevezésű kaland edzé­se sem volt utolsó: Törökor­szágban és Szíriában tesztel­ték a terepjárót és magukat.- Öt évet dolgoztunk, napi 10-12 órát ezért az utazásért, és több mint egy teljes évet töl­töttünk a felkészüléssel. Interneten és faxon intéztünk szinte mindent. Információt gyűjtöttünk 40 országról, a hi­giénés körülményektől egészen addig, hogy hová nem mehe­tünk be autóval. Délkelet-Ázsia és Dél-Amerika ilyen hely, ezért ezeket kikerülve kétszer két hó­napra be kellett hajóznunk a te­repjárót. Beszereztük a térképe­ket és az útikönyveket, kapcso­latokat építettünk, és megke­restük azokat a barátainkat, akikkel együtt jártunk egyetem­re. Felkerestük a nagykövetsé­geket, vízumot kértünk, ahová kellett. Időben felvettük az oltá­sokat is, hogy az utazásra meg­legyen az immunitásunk. Volt gyógyszer - mint például a ma­lária elleni -, amit a fertőzött te­rületre érkezés előtti héten kezdtünk el szedni.- Milyen munkamegosztást beszéltek meg az útra?- Bár nagyon szeretek vezet­ni, ez jobbára a János dolga volt. Nekem inkább a navigálás jutott. S amíg a kempingben főztenf, ő a naplót írta. Eddig hatvankét rész készült el, s negyvenhármat doboz szigetelésébe, könyvek összeragasztott oldalai közé, a ruhásdoboz aljába dugtuk érté­keinket. Nem a vámosoktól, ha­nem a tolvajoktól tartottunk. Készpénz Mexikóban és Kö- zép-Amerikában mindig kellett hogy legyen nálunk: itt bank­kártyával lehet valaki akár mil­liomos is, semmire se megy ve­le. Egyébként két bankkártyát, amin kevés pénz A számok tükrében 80 «,«r -*-* » ­A berendezést útközben v a világ legkülönfélébb pontjai­nak internetes kávéházaiból küldtük el.- A nagyvilág veszélyes hely. Tettek-e óvintézkedéseket ma­guk és értékeik védelmére?- Fegyverrel nem lehet csak úgy flangálni, egyetlen gáz- sprayhez hasonló alkalmatossá­got vettünk Amerikában. Ennél fontosabb volt az autó védelme: mindenütt, ahol rossz volt a közbiztonság, zárt parkolókba tettük. Egyetlen ékszert sem vit­tünk magunkkal, még a fülbeva­lóimat is otthon hagytam.- Az internetes naplóban ígér­ték, ha hazatérnek, elárulják a pénznek, utazási csekknek ki­talált rejtekhelyeket. Nos?- A kocsikárpit alá, a hátsó volt, megtalálható helyen hagy­tunk a kocsiban: ha feltörik, in­kább azokat vigyék el, mint más érték után kotorásszanak.- Kerültek-e az óvatosság el­lenére életveszélybe, netán börtönbe? Csöppentek-e fegy­veres konfliktusba?- Ezek szerencsére elkerültek minket - nevet János, bár beis­meri, nem feltétlenül túlzó a kérdés. - Guatemalában egy kis vírus elkapta Esztert is és en­gem is. Ennél már csak egy na­gyobb szerencsétlenség történt, amikor Mexikóban felálltam az ágyra, és a plafonra szerelt ven­tilátor fejbe kólintott. Máig lát­szik a helye. És hát az a kétely sem volt utolsó, hogy találunk-e a kórházban orvost, ismerik-e a sterilizációt arrafelé?- Melyik volt ennek a négy­száztizennyolc napnak a leg­varázslatosabb pillanata?- Kambodzsában, az Ang-Kor romváros elbűvölő. A Khmer-bi­rodalom fővárosa 800-1400-ig él­te fénykorát. Nem vagyok rom­szakértő, pár óra után megunom a köveket, de itt reggel héttől es­te hatig bóklásztunk a 28-30 kü­lönböző helyszínen. A sötétedés vetett véget á sétánknak.- Mi volt az út legmegindí- tóbb pillanata?- Chicagóban meglátogat­tunk egy házaspárt - mondja némi tanakodás után Eszter —, ahol korábban János húga la­kott egy évig. Egy hosszú hétvé­gére érkeztünk, de még egy na­pot maradtunk, annyira nem volt kedvünk továbbutazni. Vé­gül azt mondták, Texas állam­ban, Houstonban élő lányukat is látogassuk meg. Ismeretlenül ér­keztünk, s ők egy luxusapartmant béreltek nekünk. Nagyon megha­tódtunk.- És mi volt a leglehangolóbb? Amikor Ománban el kel­lett döntenünk: nem várunk to­vább a szaúdi konzulátuson a megígért vízumra. Bele kellett törőd­nünk, hogy ismét hajóra kell ten­nünk a kocsit, s repülőjegy után kell néznünk.- A világ leg­szebb naplemen­téjéért hová kel­lett utazni?- Alaszkában a legérdeke­sebb, mert itt egyáltalán nem megy le a nap. Kaliforniában egy erdei kemping előtt éltünk meg egy elbűvölő alkonyatot, és ___i. Ket tesben a Tadzs Mahal előtt a Himaláján, ahol naplemente- és napfelkeltetúrát is tettünk.- Volt-e térség, ország Mexi­kón kívül, amit csalódásként éltek meg?- Amikor autó nélkül marad­tunk, s a Húsvét-szigeteken, Ta­Arckép(ek) Handó Eszter 1971-ben született Szombathelyen. A pé­csi JPTE közgazdaságtudományi karán szerzett diplo­mát 1994-ben. Az egyetem alatt kórusokban énekelt. Az írországi Galway-i Egyetemen tanult ösztöndíjasként. Hat éve a Procter & Gamble munkatársa, a magyar- országi leányvállalat vezetői csoportjának tagja. Az éneklés mellett szereti az idegen nyelveket. Handó János 1969-ben született. 1993-ban szerezte meg a londoni Middlesex University MBA diplomáját ösztöndíjasként. Hat éve végzett a pécsi JPTE közgazda­ságtudományi karán, majd doktorandusz képzésre je­lentkezett. Megalakította a Handó BPR Consult Kft.-t. 26 évesen megváltozott az élete, ökölnyi cisztát találtak a fejében. „Két választásom volt: vagy nem bántják és lassan meghülyülök vagy kiveszik.” Ez utóbbit választot­ta. A jobb keze nem a régi, máskülönben egészséges. Két és fél éve a PriceWaterhouseCoopers vezetési ta­nácsadási részlegének vezető munkatársa. hitin át utaztunk Ausztrália felé, az nehéz időszak volt. Ezt a vilá­got nem a sátras turistáknak ta­lálták ki, stoposként sem igen vettek föl bennünket. Ide ötcsil­lagos szállodába, és vastag pénz­tárcával kell érkezni. Csalódás volt Kína is: koszos, szmogos, sok az igénytelen ember. Autó­val sem lehet bemenni. De Tibet hamar orvosolta a kellemetlen élményt, varázslatos ország.- Köztudomá­sú, hogy nincs hely a földön, ahol ne futnánk össze magyar honfitársaink­kal. Beigazoló­dott ez a tapasz­talat?- Valóban így van. Az USA-ban ugyan nem fur­csa, ha magyar­ral találkozunk, de amikor egy nemzeti parkban a parkőr kiválóan elolvassa, mi van ráírva a kocsink­ra, az meglepő. Azt már angolul mesélte, hogy Barna Jimmynek hívják. Kínában is sok magyar fiatal dolgozik, az informatikus jól menő szakma arrafelé.- Erős honvágyat mikor érez­tek először?- Amikor a három hónapos egyesült államokbeli utunk után Mexikóba érkeztünk. Sokk volt. Az autót és magunkat is félteni kellett, a biztonság és a jó ellátás után itt se kemping, se nyelvtu­dás. El voltunk anyátlanodva: nagyon vágytunk haza. Hét jó tanács 1. Légy kitartó, ne ismerj lehetetlent! Mindig van ke­rülőút. 2. Tanulj meg al­kudni! A jó alkuszkészség busásan megtérül. 3. Ne kritizáld az utadba kerülő népeket, próbáld megérte­ni őket! 4. Legyen 50 fény­másolat minden iratodról! Ahol kérik, nincs másoló. 5. Észak-Amerikán, Új-Zé- landon, Ausztrálián kívül ne igyál csapvizet! 6. Mexi­kóban ne állj az ágyra, mert fejbe ver a ventilátor! 7. Legyen nálad elég pénz!- Olvastam, hogy Eszter minden érdekes nyelven meg­tanul néhány szót. Köszönne nekem arabul, spanyolul és mondjuk hindiül?- Arabul marhaba, spanyolul oláh, kínaiul nyiháo, portugálul Brazíliában obrigádó a hello. Nepálban a hindik namastét monda­nak. Ez az Isten hozott.- Kit nevezné­nek ki a világ leg­mogorvább embe­rének?- Charlie-t, az önkéntes parkőrt az Államokból. A Bryse-kanyonnál leste, mikor haj­tunk a fűre a ko­csinkkal. Miután csak vízszintes he­lyen tudtunk meg­állni, két kerék a fűre ért. Charlie lesben állt, lecsa­pott, és hívta a fő­nökét. Jól össze­vesztünk.- És ki a világ legsegítőkészebb embere?- Cruz Fernandez. Ománban dolgozik annál a hajóstársa­ságnál, amellyel a kocsink uta­zott Ausztráliából. Amikor ki­csit hitevesztettek voltunk, hogy nem kapunk szaúdi vízu­mot, ő segített rajtunk. Egy tel­jes munkanapot áldozott erre, pedig nem is a saját társaságá­nak szerzett vele üzletet. És még sokan mások, persze. Utunk egyhar- madán ismerő­söknél laktunk, de nagyon sok új barátra is lel­tünk. Eszter és Já­nos a nagy ka­land utáni per­cekben nem lát­szik sem fáradt­nak, sem világot jártnak. Mi több, ha megtehetnék, holnap már újra nyakukba ven­nék a nagyvilá­got. Már csak Já­nos szennai édesanyjának élénk ellenkezé­sére is úgy döntenek, maradnak kicsit. Éppen nekivágnának a világ körüli út Pomázig tartó utolsó szakaszának, amikor János a szennai udvarban forgolódik az autóval. A kerék eléri a kutyák etetőfazekát, ami hatalmasat roppan és - mintha ágyúból lőt­ték volna ki - süvítve elröpül. Hiába, veszélyes hely ez a nagyvilág, állapítjuk meg vala­mennyien. Balassa Tamás / világjáróknak |

Next

/
Oldalképek
Tartalom