Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-15 / 192. szám

fl 2000. Július 15., szombat HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal Radikálisabb kormányzati munkát várok Félidei beszélgetés baranyai országgyűlési képviselőkkel. (4.) Dr. Mikes Éva Pécsett és a megyében valójában a kormányzópárti ellenzék, a baloldal győzött két esztendeje. A kivételek egyike a pécsi l es számú választókerület képviselő­je dr. Mikes Éva (képünkön) volt, aki szerint dőreség volna, hogy értékelje az akkori szituációt, az viszont kétségtelen, hogy személyének sokat segített az az ismertség, amire az első választási ciklusban mint alpolgármester, városi vezető szert tett. Úgy látja utólag - főleg, ha visszaidézzük a választási eredményeket -, hogy rendkívül kiegyenlített küzdelem folyt a jobb- és a baloldal között, s csu­pán néhány szavazat döntött az egyik vagy a másik javára, s igazából nem a po­litikai széljárás okozott egyeseknek örömet, másoknak bánatot.- Hogy telt el ez a két év, ha a pécsiek szem­szögéből nézzük?- Nem minősítve a helyzetet, végered­ményben Pécs mindhárom egyéni képvise­lője meglehetősen ismert az országos poli­tikában, fontos feladatokat lát el. Ebből egyértelmű a következtetés, hogy bizonyá­ra több szinten több fórumon artikulálha- tók a baranyai vélemények, áramolnak az információk, persze sok minden függ az egyéni képviselői munkától is. Nem aka­rom elvenni a többiek kenyerét, de köz­tünk akad, akit a városhoz is kötnek plusz feladatok, sőt Toller úr még a Parlament­ben is fölvállal külön teendőket, Szili Kata­linnak pedig a Ház munkája szervezéséből eredően is adódnak plusz kapcsolatai. Én pedig mint államtitkár, egy sajátos műhelyt vezetek, kapcsolatban a miniszterelnöki hi­vatal és a funkcionális feladatokat ellátó minisztériumok között.- Éppen az elmondottakból tűnik úgy ne­kem, hogy az úgynevezett egyéni képviselői munkára, a fogadóórákra, az úgynevezett „kijárásra” nem sok idő marad. Mintha Mi­kes Éva eltűnt volna Pécsről. Vagy nem?- Én nem hiszem ezt. Úgy biztosan, hogy keveset sétálok a Király utcán, mert erre nem igen jut időm. Amikor hazajövök, szinte percre beosztott program vár. Számtalan ta­lálkozón veszek részt, sokféle megbeszélést folytatok. Időnként ott vagyok a pécsi köz­gyűlésben is, de az a véleményem, hogy bár felszólalhatnék, az ember a partvonalról ne kiabáljon, ha erre nagyon nyomós oka nincs. A képviselői fogadóórákat elvi okokból ha­nyagolom. Alpolgármesterként sem tartot­tam fogadóórát soha, és mégsem éreztem si­kertelen tisztségviselőnek magam, mert azt vallom, hogy előkészített, a várost általáno­san érintő ügyekkel kell a vezetőknek foglal­kozniuk, még akkor ÍS7ha sok jó pontot lehet a választói körben szerezni avval, ha az em­ber ilyen „postázói” feladatokat felvállal, s úgy tesz, mintha ő járt volna el szociális ügyekben, ő intézte volna el a lakáskiutalást. Holott többnyire csak meghallgatja a panaszt és továbbküldi a város vezetőinek, hogy in­tézkedjenek. Ez a munka egy-egy voksot hozhat a konyhára, de nagyon kicsi a hatás­foka, másrészt nem hiszem azt egyetlen vá­ros vezetőjével kapcsolatban sem, hogy cso­dát tudnának tenni bárkivel egy ilyen képvi­selői megkeresés után. Egyébként ha nem is fogadóórán, de eddig is fordultak hozzám emberek, és igyekeztem segíteni őket, ek­ként teljesen összefonódik nálam az ország- gyűlési képviselői és az önkormányzati kép­viselői munka.-Ön a képviselői ciklus idején egészen más feladatot látott el mint most, államtit­kárként.- Valóban, hiszen a Nemzetbiztonsági bi­zottság kormánypárti alelnöke voltam, amely nem vargabetű, hanem nagyon tanulságos és hasznos volt számomra, hiszen rengeteg tapaszta­latot adott, mégpedig egy állam működésére vonat­kozóan is. Sajátos, keve­sek által ismert szemszög­ből. Ezt az általam szere­tett munkát szakította fél­be az a felkérés, ami a közponü államigazgatás egyik vezető posztjára állí­tott, s amely ellen a korábbi feladataimból és a képzettségemből eredően - 1994 és 1998 között parlamenti és önkormányzati szakér­tőként - egy percig sem tiltakoztam. Könnyí­ti a munkám, hogy nincs szükségem „tol­mácsra”, s nem árt az senkinek, ha olyan te­rületen dolgozik, amit ismer. Közjoggal fog­lalkozom hosszú évek óta, s így a szakmám­ban vagyok politikusként is.- Azért könnyebb, szabadabb lehetett a munka főnök nélkül?- Nekem mindig jó főnökeim voltak.- Térjünk vissza régiónkba. Óhatatlan, hogy rá ne térjek egy különlegesen érzékeny területre. A két szomszédvár rivalizálásáról van szó, amely kapcsán többünknek az az érzése, hogy a jelenlegi kormányzat a somo­gyi megyeszékhely cinkosa, s inkább látná ré­gióközpontnak Kaposvárt, mint a sokkalta nagyobb tradíciókkal rendelkező Pécset.- Én nem így látom a dolgot, hiszen a két vá­ros közti rivalizálás nem most, hanem már 1990 után, az első cik­lusban megkezdődött, s azóta is folyamatosan tart. Gondoljon csak az 1FOR alakulatok megte­lepedése körüli herce­hurcára; a kérdésre, hogy merre is legyen a logisztikai bázis.- Evvel mintha iga­zolná azt, amit állítok: ma szocialista vezetése van Pécsnek, tehát is­mét nem kedvezményezett.- Deviáns módon én mégis azt gondolom, hogy akkor sem, most sem a pártszínek mentén dőltek-dőlnek el a dolgok, bár elis­merem a szubjektív tényezők hatását is. Ka­posvárnak ugyanis rendkívül agilis és egyéb­ként minden kormány alatt rendkívül har­cos, jól érvelő és minden lehetőséget megra­gadó polgármestere van, ami nem minden esetben mondható el Pécsről. Azonban a ri­valizálások természetéről több mindent tisz­tán kell látnunk. Mivel módomban van is­merni e témát, legelőször arra utalnék, hogy nemcsak itt délen, hanem a többi régióban is folyik a harc bizonyos központi, vagy alköz­ponti szerepért, a szomszédos nagyvárosok keresik a saját fejlődésük útjait, mindegyik meg akarja találni az adott régióban a helyét. Jogos igény, ugye? Álláspontom szerint eb­ben a helykeresésben semmiféle előjogok ne legyenek, s inkább az együttműködésekre és nem az ellentétekre kell a jövőben helyezni a hangsúlyt. Kialakítva és elosztva a régióban azokat a sajátos profilokat, amelyek elkerülik a múltban oly ismert vízfej-szituációt, ami­kor a vidék városainak rovására Budapestre koncentráltak mindent. De tegyem hozzá, ma még meglehetősen ingatagnak érzem ezt a mai régiós beosztást, mert a területfejlesz­tési törvény felülvizsgálata és módosítása előtt állunk.- Ön kormánypárti képviselőként és kor­mánytisztviselőként bizonyára tökéletesnek és csodálatosnak látja a jelenlegi kormányko­alíció első két évét, s dicsérni fogja azt, amit elvégzett.- Nem biztos, hogy azonnal dicsérni fo­gom, csak esetleg más oldalról kritizálom, mint az szokásos. Én ugyanis azt gondolom, hogy radikálisabb két évet kellett volna a há­tunk mögött hagyni, hiszen sok, meg nem valósított elképzelés fulladt bele a politikai vitákba. Én minden kormánytól azt várom, hogy valósítsa meg programját, mert akkor tudom igazán a munkát értékelni. Ebből kö­vetkezően tehát a kormányok kötelessége mindent megtenni azért, hogy ígéreteiket megvalósítsák.- Mennyiben más a Fidesz, mint elődje?- Mi azt mondtuk például, hogy a csalá­dok felé fordulunk, segítjük a fiatalokat az életkezdés-pályakezdés elején, a lakáshoz juttatás finanszírozásának módozatai terén. Ma nyugodtan kijelenthetem, hogy sikerült előbbre lépni. S ne felejtsük el, mindezt oly­kor a szomszédos háború - Magyarország NATO tagként hadviselő fél volt -, méteres hófalak illetve soha nem tapasztalt árvíz elle­ni küzdelem, természeti katasztrófák köze­pette, amikor egyik napról a másikra har­mincmilliárdos összegeket kellett előteremte­ni úgy, amikor egy-egy tárca költségvetése annyira ki van számítva, hogy néhány száz­milliós elvonásba beleroppanhat. Másrészt a következő év költségvetési irányelveiből ki lehet olvasni némi tendenciát a jövőre nézve, amely igyekszik pótolni mindazt, ami elma­radt. Olyan növekedés szemléletű költségve­tés ez, amely igyekszik az infrastrukturális lemaradásokat bepótolni, tovább lépni a szo­ciális úton, s emelni a közszolgálati szférá­ban dolgozók presztízsét rendezni jövedel­müket. Ehhez kapcsolnám azt a szándékot, amely a minimálbér alsó határát negyven­ezer forintnál húzza meg.- Életszínvonal? Prognosztizálja, hogy va­jon meddig juthatunk el a ciklus végéig?- Mindig a zárszámadáskor derül ki, hogy mekkora a növekmény, mindenesetre na­gyon örülök annak, hogy ma már az ellen­zék is optimista a gazdasági növekedést ille­tően, mert ez visszaigazolja a kormány cél­kitűzéseinek, munkájának helyességét. KOZMA FERENC Piac kontra közalkalmazottak Mikes Éva: „Ne feledkezzünk meg arról, hogy a jövedelmet termelő szfé­rában, a verseny-ágazatokban a bérek tekintetében sokkal jobban állnak, mint másutt. Kimondhatjuk fehéren-feketén, hogy különösen rossz a helyzet a közalkalmazotti, köztisztvi­selői szférában, egészségügyben, oktatásban. S bár a világ minden pontján lemarad bérben ez a réteg a versenyszféra átlagától (nálunk legalább 40 százalékos ez a lemaradás), de nem ilyen tetemesen. Ma szerintem Magyarországon éppen e réteg felzárkóztatása a legfontosabb feladat, s erre kon­centrál a kormány is. E felzárkóztatás mikéntjének előzetes szakmai munkáit mi készítjük, az általam vezetett műhelyben.'’ MÉSZÁROS ATTILA 0,21 kislány A középmezőnyben vagyunk. Nem kezdek el számolni, hogy ha a dél-alföldi régióban 100 ezer emberre 47 eset jut - és ez­zel az országban az élen van­nak -, akkor Baranyában mennyi. Nincs értelme a rész­adatoknak. A végeredmény az, ami most számít, ami tragi­kus, ami érthetetlen. És az ma­rad annak ellenére, hogy az 1980-hoz viszonyítva tavaly csaknem 31 százalékkal csök­kent az öngyilkosok száma. És itt a középmezőny is végtelenül gyászos. Hogy mennyi ez a 31 százalé­kos - csaknem harmadnyi - csökkenés? Mintegy 1000 ember. Baranyában kapásból fel lehet­ne sorolni tucatnyi olyan telepü­lést, amelynek lakói e szám kö­rül vannak. S ha belegondo­lunk, hogy most már „csak” 3328-an vetnek önkezűleg véget életüknek, akkor képzeljünk magunk elé három, hozzánk közel eső, ismertebb községet, és ürítsük ki december 31. sötét éjszakáján másnap hajnalra. Amikor hidegen és arany fény nélkül kibukik a Nap a horizont szürke homályaiból, már egy lé­lek se legyen a faluban. Kongja­nak az ürességtől a házak, az utcák, a kocsma, legyen a lép­tünk a talajtalan ürességtől kongó, ez utóbbi megmagyaráz- hatatlanságától, ne haüjunk lel­ki füleinkkel semmi emberre emlékeztető zajt, néha egy-egy varjú károgását, kóborló, gaz­dátlan ebek elnyújtott vonítá­sát, megroppanó tetőgerincek reccsenését. Három üres falu. Ennyien lesznek öngyilkosak egy évben Magyarországon. A KSH ada­tai ezek, mint ahogy az is, az öngyilkosság ott lappang azok között is, akik előtt még ott le­hetne az élet. A 7-14 éves gyere­kek között: 100 ezer fiúra 2,19, ugyanennyi lánykára 0,21 eset jut. Kihalt abból a három faluból a gyermekzsivaj is. Eltemetjük őket - temetjük magunkat. És Európában ez­zel az arányszámmal, ezzel az önpusztító gyakorlattal a hete­dikek vagyunk, mert megelőz bennünket Litvánia, Belorusz- szia, Oroszország, Lettország, Kazahsztán és Észtország. Va­jon milyen következtetéseket enged meg a sorrend? De most ne országokra, sorrendre gondoljunk. A három üres falura! _____MÉSZÁROS B. ENDRE_____ Ka tasztrófa Nem szívesen emlékszik az em­ber az olyan esetre, amikor ve­gyi anyagot szállító tartálykocsi sodródik ki valamelyik másod­rendű baranyai út kanyarjá­ban, s a felboruló járműből több ezer hektó környezet­szennyező vegyszer folyik szer­teszét - történt már ilyen me­gyénkben. Aztán napokig hordják az átitatott földet a szakemberek. Amerikai akció- ftlmekből azt is tudhatjuk, hogy elég egy aprócska ampul- lányi vírustenyészet, ha egy több száz ezres város teljes ivó- vízkészletét akarja a terrorista beszennyezni. A vírus egyébként sem tréfa­dolog, ha a fertőzés bekövetke­zett, akkor családtagokat, ér­zelmeket félretéve helikoptere- zik a helyszínre apa, a férj, vagy a hű barát, hogy karan­ténba zárja ismerőseit, hozzá­tartozóit, s nincs menekvés, egy mókus sem juthat ki a kor­donon át. Az ebola, vagy az androméda-törzs szerencsére még nem érte él térségünket, száj- és körömfájás szintű pusztítás többnyire a legsúlyo­sabb állapot a régióban, s sze­rencsére az sem az embereket sújtja. Mindenesetre az bízta­tó, hogy a héten együttműkö­dési megállapodás született az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), valamint a Belügy­minisztérium Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatósá­gának (OKF) vezetői között a fővárosban. Ezentúl mindkét szervezet egyaránt vállalja a rendelkezésre álló információk cseréjét, a munkatársak köl­csönös szakmai felkészítését, közös ellenőrzéseket, illetve a tanulságos káresetek tapaszta­latainak értékelését. Az OKF azonnal értesíti és megfelelő információkkal látja el az ÁNTSZ-t, amelynek laboratóri­umai környezetszennyezés ese­tén mintavételezést és mérése­ket végeznek, illetve a helyszí­neken vizsgálatokat tartanak, s emellett katasztrófahelyzet­ben járványügyi feladatokat is ellátnak'. Most már csak az a kérdés, mi történt eddig, ha bekövetke­zett, vagy bekövetkezett volna egy ilyen katasztrófa? Mert azért, ha üggyel-bajjal is, de a Tisza ciánszennyezését is meg­úsztak karantén nélkül. Egy öregember emlékirataiból Vén cigánynak szép lánya hetedik oldal HÉTFŐN Riport Az élet mérlegelése nem a bürokrácia dolga. Mindany- nyian kiszolgáltatottjai va­gyunk a hivataloknak, a jogszabályoknak. Vannak azonban, akik - mint két öreg, szentlőrinci ember is - a környezetük rabjai. El­gyengültek a húszéves harc­ban. Portré Kovács Ferenc, a siklósi vár „kapitánya”, mint festőmű­vész, adni szeretne az em­bereknek: a szépet, vagy amiről úgy gondolja, hogy az. Siklósra eredetileg könyvtárosnak szegődtem. A könyvtár vezetője Bosnyák Sándor tüzelt a vágytól, hogy nevét nyomdafesték láttassa. Mikor tíz versét már száz helyről visszaküldték, úgy gondolta, a nép- költészet gyűjtését célozza meg. Először a WC-versek egzotikus gyöngyszemeit kezdte számba ven­ni. Maga is gyűjtött, de főként en­gem bízott meg, mivel én labdarú­gó játékvezetőként aránylag sokat utaztam. Ha jól emlékszem egy egész forintot adott egy versért, de a lelőhelyet is fel kellett tüntetnem. A délelőtti lazább forgalmú könyvkölcsönzések idején akár tíz WC-verset is előkotortam emléke­imből. A lelőhelyet többnyire vas­útállomás illemhelyeként jelöltem meg. Hogy értsük: 3,60 volt egy üveg sör! Egy alkalommal:- Baj van, Laci! Cúnban nincs vasútállomás! - mondta hamiská­san.- A kórságba. írd akkor azt is Kistapolcához.- Ez a másik baj. Kistapolcán van állomás, de féléve nincs WC!- Akkor írd be a leninvárosi párt- bizottság klotyóját! Máskor azzal állított be, hogy tegnap Alsószentmártonban járt és ott egy csodálatos népballadát tud­nak az öregek.- Mutasd! - mondom.- Elfelejtették - válaszol. - Csak arra emlékeznek, hogy meghalt a cigányvajda lánya, fekszik kiterítve az árokparton és ott sír az egész ba- gázs, csak egy legény nem sír...- Persze, az ölte meg - mondom.- Te ismerted ezt?- A balladákat ismerem, a szte­reotípiáikat.- írd meg!- Hülye vagy.- Miért? Most kilenc óra, fél 12- kor megy a vonatom Pécsre, me­gyek foxi-maxira. Addig, ha akarod beülök helyetted kölcsönözni. Ad­dig megírhatod. Leemeltem a Székely népballa­dákat, elolvastam kettőt, megszá­moltam a szótagszámot, rímképle­tet, aztán befűztem a papírt: Vén ci­gány rongy sátra - patak partján ál­la - patak partja mellett - jó cigány legények - vén cigány szép lányát, - de nagyon siratják. A sok cigány legény a bánattól jaj­gat. - Csak egy legény nem sír, csak egy legény hallgat... Volt benne féltékenység, tör, ne­mes bosszúm Bárczi Benőért... egy­szóval kecses cigány népballada ke­rekedett. Heccnek gondoltam. Néhány hónap múlva megjelenik az új Jelenkor, benne: Vén cigány szép lánya. - Cigány népballada - Csillag. Lent a magyarázat: Andra Csokin 65 éves alsószentmártoni la­kostól gyűjtötte és fordította Bos­nyák Sándor és Bükkösdi László. Meg akartam verni a főnökömet, de ő csak röhögéséit. Megetette sze­gény Páll Jóskát, aki nemcsak költő, könyvtáros kollégánk is volt, s vers­rovat vezető. Nem mertem bemenni sokáig a Jelenkor rendezvényekre.- Ki az az Andra Csokin egyálta­lán? - háborogtam!- Az idén halt meg, a temetőben láttam a fejfáját - így a gyűjtő. Közben művem elhangzott a pé­csi rádióban, majd a Petőfi Rádióban is, sőt egy alföldi Cigány Népi­együttes színpadra állította. A tiszte­letdíjból szélhámostársammal végig­ettük a Központi Étteremben az étla­pot. Bele sem betegedtünk. Csak a drága, jó Zsikó Gyula bácsi szólt rám egy könyvtáros-értekezleten:- Édes fiam, hát mit csináltatok ti abból a gyönyörű, cigány népballa­dából? Átlöktétek székelybe. Gyula bácsi többet tudott a poéti­káról, mint egy egyetemi tanszék. Csak nem volt divatban, mert a Tu­rul Szövetség jelentette meg első ver­seskötetét. S akkor, később is, fonto­sabb volt a hitelességnél a divat. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom