Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-01 / 178. szám

;J:V fl 2000. JÚUUS 1„ SZOMBAT HAZAI TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 3. ül; Tarthatatlan a bérhelyzet Tiltakoztak az egészségügyi dolgozók Országos körkép Már nem egyszerűen bér­harcról van szó, hanem a szociális és egészségügyi ágazat működőképessége került veszélybe - hangsú­lyozta dr. Cser Ágnes (ké­pünkön), az Egészségügy­ben Dolgozók Demokrati­kus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke a pénteki országos demonstrációt megelőzően. Az esti órákra az ország ötven vá­rosában szerveztek megmozdu­lásokat az EDDSZ helyi szerve­zetei. Az összejöveteleken min­denütt felolvasták a szakszerve­zet társadalomhoz írt nyílt leve­lét. Cser Ágnes szerint a rend­szerváltás óta hogy 1999-ben az idei költségvetést szakszerve­zeti egyeztetés nélkül fogadta el •az Országgyűlés, pedig már ak­kor nyilvánvaló volt, hogy a szű­kös pénzügyi feltételek tragikus helyzetet teremtenek az egész­ségügyben, miközben továbbra sem lesz változás a még rosszabb helyzetben lévő szociális szférán belül. A szakszervezet elnöke sze­rint a Központi Statisztikai Hiva­tal adatai egyértelműen bizonyít­ják az ágazat dolgozóinak évek óta tartó reálkereset-csökkené­sét. 1999-ben beindult a tömeges pályaelhagyás, amelynek ered­ményeként a fizikai dolgozók 7 százaléka másutt keresett megél­hetést. Az egészségügyi szakdol­gozók hiánya az intézmények­ben mára már 30-40 százalékos. A kórházakban több műszak­ban, túlórában, ügyeletben, nehéz munkakörülmények között helyt­álló fizikai dolgozók nettó ádagke- resete mindössze havi 34918 fo­rint, míg az orvosoké is csak 50151 forint. A szociális intézmé­nyekben még rosszabb a helyzet: a fizikai munkát végzők havi áüa- gos nettó fizetése 28593, míg a szellemi foglalkozásúaké 38291 forint. Az EDDSZ tagjainak több­sége azt sérelmezi, hogy még túl­munkával sem képes megteremte­ni családja számára a tisztességes megélhetés feltételeit. Cser Ágnes megengedhetetlennek tartja azt is, hogy egy szociális gondozó keve­sebbet keressen, mint az általa gondozott nyugdíja. Az EDDSZ tagjainak persze nemcsak aktív éveiben jut keve­sebb anyagi megbecsülés. Idős korukra, nyugdíjasként még 30- 40 évnyi szolgálati idővel is a lét­minimum szintjére szorulnak. NÉMETH ZSUZSA Bajban a konzul segít Ártatlanul is kerülhet valaki börtönbe Külügyminisztérium A külföldre utazó magyar állampolgárok döntő több­sége tiszteletben tartja a he­lyi szokásokat, jogszabályo­kat. Sajnos évente mégis ez­rek vannak, akik külföldön összeütközésbe kerülnek az adott ország törvényeivel. A törvények betartása külföldön is kötelező. Senki nem hivatkoz­hat arra, hogy nem ismeri a helyi jogszabályokat, és nem kérhet enyhébb elbánást vagy mentes­séget cselekedetének következ­ményei alól pusztán azért, mert külföldi állampolgár - hívja fel a turisták figyelmét a Külügymi­nisztérium. A nemzetközi jog minden kül­földön letartóztatott magyar ál­lampolgár számára lehetővé te­szi, hogy a helyi hatóságoktól igényelje a magyar konzul hala­déktalan értesítését. Célszerű már a magyar konzullal való kap­csolatba lépés előtt ragaszkodni a megfelelő nyelvtudással rendel­kező tolmács közreműködésé­hez. Iratot csak akkor szabad alá­írni, ha annak tartalma érthető. Nem árt ismerni az eljárás mód­ját: a konzul felveszi a kapcsola­tot a letartóztatottal, és a nemzet­közi jog, a helyi jogszabályok ál­tal biztosított keretek között igyekszik segítséget nyújtani. Bajbajutott honfitársaink ne­megyszer tartanak a „hivatalos személy” közbelépésétől, ezért megesik, hogy fontos részleteket elhallgatnak előtte. Pedig a kon­zul a vele közölteket bizalmasan kezeli, mások számára arról csak az érintett hozzájárulásával ad­hat tájékoztatást. A letartóztatott kérésére ter­mészetesen értesíti a hozzátarto­zókat, ha kell, helyi ügyvédet keres, megszervezi a hozzátarto­zók látogatását, netán a letartóz­tatott orvosi ellátását is. Azonban nincs módja kivételes elbánást, jogkövetkezmények alóli men­tességet vagy azonnali szabadon bocsátást elérni. Mindenképpen érdemes a konzul segítségét igénybe venni, hiszen nem egy esetben ártatla­nul, tévedésből vesznek őrizetbe, zárnak be valakit. ____________________________(»TS) Nő az önkormányzatok terhelése A helyhatóságok lesznek a közhasznú munkások munkáltatói A nyár nemcsak a hosszú szabadságo­lások, hanem az építkezések és a felújí­tási munkák szezonja is. Az önkor­mányzatok is ilyenkor végeztetik el a nagyobb közmunkákat, amelyre a munkanélküli-ellátásból kiesett állás­talanok jelentkezhetnek. Országos körkép Nincs azonban jó kedve a települési ve­zetőknek, mert a kormány tervei alapján a segélyen élő, dolog nélküli emberek foglakoztatásának összes költsége az ön- kormányzatokat terheli majd. Az önkor­mányzatok hevesen tiltakoznak az ellen, hogy nekik kelljen kifizetni a munkába állás előtti kötelező vizsgálatok költsége­it. A munkanélküliek egészségügyi és szakmai alkalmassági vizsgálatait ugyanis eredetileg a központi költségve­tésből, az Országos Egészségügyi Pénz­tártól, illetve az állástalanok ellátásából származó pénzekből finanszírozták. A szükséges vizsgálatok nem olcsók: a szakmai alkalmassági 2500 forintba, a foglalkoztathatóságot vizsgáló szakvéle­mény pedig 3000-be kerül. Ráadásul várhatóan az eddigieknél jóval több em­ber fog jelentkezni közmunkára, mert a foglalkoztatási törvény tavaszi módosí­tása következtében a munkanélküli-se­gély mindössze 270 napig jár, utána pe­dig csak azok kaphatnak jövedelempótló támogatást, akik legalább 30 nap köz­munkát vállalnak. Tavasszal 165 ezren kaptak jövedelempótló támogatást, akik közül előzetes becslések alapján az idén 100-110 ezren jelentkeznek majd ismét közcélú munkára. A már elfogadott kormányrendelet módosításával a helyhatóságok szerződ­nek a közcélú munkásokkal. így mun­káltatóként rájuk hárul majd az alkal­massági vizsgálatok elvégeztetésének fe­lelőssége és teljes költsége. Az önkor­mányzatok panaszkodnak, hogy nincs pénzük a feltételek biztosítására, ráadá­sul egy miniszteri rendelet letiltotta azoknak a munkáknak az elvégeztetését, amelyek tényleges megtakarítást hozhat­nának a településeknek. Ez azt jelenti, hogy tiloslistára kerültek az önkormány­zati tulajdonban lévő intézmények - kór­házak, iskolák - körüli kisegítő munkák, a más gazdasági társulással szerződés alapján elvégzett felújítások, karban­tartások. Az önkormányzatok kötelezettségei tovább növekednek azoknak a tolvajok­nak, örömlányoknak a foglakoztatásával, akik a fogházban letöltendő büntetésü­ket átváltják közérdekű munkára. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az ön- kormányzatoknak kevés pénzük van a munkához elengedhetetlen szerszámok, munkaruha, és egyéb feltételek biztosítá­sára iS. WILK Robbantások: szlovák gyanúsítottak BRFK A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság tegnapi sajtótájé­koztatóján bejelentették: a közelmúltban elkövetett szinte valamennyi robban­tásos merénylet elkövetői szlovákok voltak. A BRFK a szlovák állampolgársá­gú Jozef Rohácot és bandájának tagjait gyanúsítja több, 1998-ban elkövetett fővárosi robbantás végrehajtásával, köztük a négy halálos áldozatot követelő Arany­kéz utcai merénylettel. Bállá Béla ezredes, a BRFK megbízott bűn­ügyi igazgatója elmondta, Rohácot az azóta meggyilkolt se­res Zoltán ellen 1998-ban elköve­tett sikertelen merénylettel is gyanúsítják. Ekkor a vállalkozó autójának aljára robbanóanyagot helyeztek, de a szerkezet útköz­ben leesett. A két évvel ezelőtt történt Aranykéz utcai robbantás után végzett rendőrségi nyomo­zás kiderítette, hogy az ott felrob­bant Polski Fiat 126-os autót a szlovák Jozef Hamala vette meg hamis papírokkal. A férfiról kide­rült: a Rohác-féle banda tagja. Hamala többször járt lakóhelyén a „kis” Polskival, sőt az ahhoz kö­zeli erdőben próbarobbantást végzett - ismertették. A BRFK szerint a bűnözői csoport szám­lájára legalább tíz, 1998 tavaszán és nyarán Budapesten elkövetett robbantás írható. Ezek között van a Fidesz Lendvay utcai szék­házánál, Szájer József, illetve Torgyán József lakásánál, vala­mint a VII. kerületi Kalóztanya nevű szórakozóhelyen elkövetett robbantás. A rendőrség Rohác és bandájának több tagja ellen nem­zetközi körözést adott ki. Egy másik, még 1996-ban a fő­városban elkövetett három rob­bantásból álló sorozatról Szabó Mihály ezredes, a vizsgálati fő­osztály vezetője elmondta, hogy az ügyben öt magyar állampol­gárt gyanúsítanak, és ismerik a felbujtó személyét is. A nyomo­zást idén január 3-án indították újra, amikor a rendőrség birtoká­ba olyan bizonyítékok kerültek, amely az ügy felgöngyölítéséhez nyújtott segítséget. Az 1996. ok­tóber 25-én az Erzsébet téren fel­robbantott Mercedes, majd rá két nappal a World Car Autószalon és a Don Pepe Pizzéria elleni tá­madás ügyében többek között egy védett tanú vezetett ered­ményre, de a rendőrségnek feltá­ró jellegű részletes vallomás is a birtokában van. Hírek röviden Új kormányrendelet A lakáscélú támogatásokról szóló új, július 1-jétől hatályba lépő kor­mányrendelet szerint rugalmasabbá válnak a hitelfeltételek, az árvíz- károsultak is igénybe vehetik a támogatást, és bevezetik az Állami Tá­mogatású Bérlakás Programot - nyilatkozta Hegedűs Éva, a Gazdasá­gi Minisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten. Polgármesterek nyilatkozata Az önkormányzás az önkormányzatiság fejlődésének új szakaszá­hoz érkezett - szögezi le az a zárónyilatkozat, amelyet a Magyar Pol­gármesterek III. Világtalálkozója résztvevői pénteken, a rendezvény befejező napján közösen megfogalmaztak. A nyilatkozat hangsú­lyozza: szemléletté érett az a felismerés, hogy az önállóság, az auto­nómia nem az elszigetelődés, hanem a közös érdekek mentén ki­bontakozó szélesebb körű összefogás ösztönzője kell legyen. Jubileumi evangelizáció A nemzeti családpolitika koncepcióban megfogalmazott célokról tar­tott előadást Harrach Péter szociális és családügyi miniszter pénteken Budapesten, a katolikus családok négynapos csillebérci jubileumi evangelizációján. Harrach Péter kifejtette: a családok anyagi támoga­tása mellett a koncepció legfontosabb eleme a társadalmi tudat, a köz- gondolkodás formálása annak érdekében, hogy az emberekben tuda­tosítsák a család intézményének fontosságát és jelentőségét. MSZP: kongresszus előtt A szocialista párt országos választmánya mai budapesti zárt ülésén megtárgyalja a párt készülő programjának irányelveit, és dönt az MSZP novemberre tervezett VII., tisztújító kongresszusának össze­hívásáról - közölte tegnap Földes György, a testület elnöke. Hiteltárgyalás A MÁV rendelkezésére álló hitellehetőségekről tárgyalt a magyar vasúttársaság vezetése Henk Delsinggel, az Európai Beruházási Bank (EIB) kelet-közép-európai országokért felelős divízióvezetőjé­vel pénteken Budapesten. A MÁV közleménye szerint Henk Delsing kijelentette, hogy a vasúttársaság elképzelései átgondoltak és megfe­lelnek az Európai Unió által támasztott követelményeknek. ______■ Mo liére-rel nyaral Szakácsi Sándor felnőtt fejjel lett a tenger, a vitorlázás szerelmese Budapest Megvagyok - adta hírül lemeze címeként korábban Szakácsi Sándor, a Nemzeti Szín­ház tagja. Igen jó passzban van mostanában, fején büszkén viseli a kapitányi sapkát: a napokban tért haza az Adriáról, és máris újabb utazásra készül. Beszélgetésünknek azonban nem ez az aktualitása, hanem az évad végén átvett Ivánka Csaba-díj. A kitűnő színész-rendező négy éve távozott el közü­lünk, s hogy mégis velünk maradjon, családja létre­hozta a róla elnevezett elismerést. Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását a kuratórium döntése nyomán kapta meg a pályatárs, Szakácsi Sándor.- Nagyon furcsa érzés lehet együtt élni a szobor­ral, és arra gondolni, aki kortársa, kollégája volt.- Több mint furcsa, valószínűleg megfogalmaz- hatatlan. Amikor ezzel kapcsolatban először kér­deztek róla, az jutott eszembe, hogy semmi rosszat nem lehetett felfedezni abban az emberben, ha csak azt nem, hogy leszokott a dohányzásról - neveti el magát, majd szippant a cigarettájából, és nagyot slukkol az asztalon lévő barna sörből. - Szóval az ember szeme bepárásodik, ha rágondol. Fiatalon halt meg, nem jutott ideje olyan közismert művész- szé lenni, hogy most ne kérdezzék meg az embe­rek, ki volt Ivánka Csaba?- Az indoklásban, hogy miért éppen ön érdemel­te ki a díjat, részletes elemzés szerepelt. Valójában egész eddigi életátjával rászolgált, kiemelve DonQuijote hatalmas alakját a sok figura közül.- Nagy megtiszteltetés volt számomra, és hoz­zájárult ahhoz, hogy azt mondjam, jól vagyok. Kezdenek valóra válni az álmaim. Negyvenévesen láttam meg a tengert, és most egy Orion nevű ha­jón vitorláztam az Adrián. Pipával és szemüveggel a víz alá merültem, és ámultam azon, amit ott lát­tam. A bőröm másképp lélegzik a délszaki növé­nyek, a tenger és a napfény közelében. Megjöttem, három filmet szinkronizáltam, és irány a kedve­semmel Ibiza. Nekem a pénz arra kell, hogy lás­sak, éljek. Közben most viszem magammal a leg­Negyvenévesen látta meg a tengert közelebbi szerepemet: Moliére A nők iskolája cí­mű darabjának főszerepét bízta rám a rendező, Csiszár Imre. Az évad végén már próbáltuk, szep­tember 30-án mutatjuk be a Nemzeti Színházban. Aztán játszom a repertoár-előadásokban, a Bánk bánban, a Tévedések vígjátékában, a La Mancha lovagját felújítjuk, és közreműködöm egy verses összeállításban, a Fohász Magyarországért című darabban, amelyet vidékre is elviszünk. Szeretek verset mondani, a Duna Televízió időnként felkér erre is.- Pályája kezdetén játszott több vidéki nagyváros színpadán. Mostanában is előfordul?- Ritkábban, de szívesen lépek fel vidéken is. Ma­gam pesti vagyok, de a szüleim Tiszapolgárihoz, il­letve Ercsihez kötődnek. Gyerekkoromban nyaral­tam a nagyszülőknél. Szeretem a nádtetős paraszt­házakat, bár nem tudnék már végképp ott élni. Az esti csend feltöltődéshez remek, állandóan biztosan nyomasztana.- Filmforgatás akad mostanában?- Három éve forgattam utoljára, Sára Sándorral. Volt egy háromrészes Bartókról szóló filmje Gaál Istvánnak, felkért az elbeszélő szerepére, igazán szép munka volt, senki sem láthatta még, ki tudja miért, egyik televíziós csatorna sem érdeklődött a film iránt. VÁRHEGYI ANDREA V A

Next

/
Oldalképek
Tartalom