Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)
2000-07-09 / 186. szám
2000. Július 9. ★ GAZDASÁG ★ 5 Izmentők ígéretes jövője Jó néhány család, családi vállalkozás létezik Magyarországon, amely egyedi élelmiszereket - mézet, kolbászt - készít, sokan csak úgy, Jövedelemklegószítéskónt, mert csak ebből nem tudnának megélni. Rajtuk és a manufakturális kultúra elterjedésében segíthetne, ha a Slow Food mozgalom Magyarországon is erőre kapna. A Slow Food - lassú étel - magyarul nemigen értelmezhető, a fast food, a manapság elterjedt gyorsétel ellentétét szimbolizálja. A Slow Food International nevű világszervezet azzal a céllal jött létre 1989- ben, hogy védjenek olyan élelmiszereket, melyeket a kihalás veszélye fenyeget. Az eddigi egyetlen magyarországi alapszervezetük, a Con- vivium Budapest 4-5 éve alakult. Évente háromnégy kóstolót szerveznek, illetve képviselik Magyar- országot a Slow Food nemzetközi rendezvényein. Ha támogatókra lelnének, szeretnék felkutatni azokat, akik egyedi, karakteres, megbízható minőségű élelmiszert - kecskesajtot, szárított gombát, kolbászt és egyéb húsipari terméket, mustárt, mézet, fűszereket, savanyúságot, szárított gyümölcsöket, lekvárt - készítenek megrendelhető mennyiségben, mellyel ha szűkösen is, de biztosítani tudják a család megélhetését. Fontos, hogy az adott vidékre jellemző őshonos termékekről legyen szó, hagyományosan elkészítve.- Bárkit szeretettel látunk sorainkban, aki ezeknek a követelményeknek eleget tesz vagy eleget kíván tenni, illetve anyagilag vagy saját munkájával segítségünkre lenne - mondja Ro- hály Gábor, a Convivium Budapest egyik alapítója. - Az olasz- országi szervezetek már támogatni is tudják azokat a termelőket, akik enélkül csak veszteségesen tudják előállítani a hagyományos ételeket. Jó lenne, ha a Slow Food idehaza is eljutna erre a szintre, hiszen ez sok család egzisztenciáját teremtené meg, s idegenforgalmi szempontból is vonzerőt jelentene. A mozgalomhoz éttermek is tartoznak, amelyek helyi, tradicionálisan készített ételeket - például gyúrt tésztát - készítenek. Külföldi Slow Food-bemutatókon Magyar- ország eddig tokaji aszúval és libamájjal jelent meg, idén pedig a szalámi is bekerül a repertoárba. A világhírű Pick mellett kis mészárszékek is bemutatják termékeiket. Bolognában pedig hamarosan lehetőség nyílik rá, hogy a tokaji aszút neves borszakértők összemérjék a világ két-há- rom legjobb édesborával. Idén október 25-29. között tartják Torinóban a világ legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, az ízlés szalonját, melyen egy kiállítási terület a Slow Food ízmentőinek áll rendelkezésükre, s Magyarország itt is képviseld magát. KECSKESAJTOK A TANYÁRÓL Balta Enikő és testvére dédapjuk Sárospatak külterületén, Kácsárdon lévő egykori tanyáján kezdtek gazdálkodni. Valaki a tartozása fejében két kecskét adott nekik, így nekiláttak kecskesajtot készíteni. Először csak kedvtelésből, ám ismerőseiknek annyira ízlettek a termékeik, hogy ma már 21 kecskét fejnek.- Sokan karámban tartják az állatokat, holott a kecskének óriási a mozgásigénye, ezért mi mindennap trappban végigjárunk velük egy területet - mondja Bállá Enikő. - így azt is kiválogathatják, amire aznap szükségük van. Hol virágokat esznek, hol bokrokat, s nem mindig ugyanazt a fajtát Ez érződik az ízeken. A környéket sokan elhagyták, az egykori szőlőtermő terület gazosodik, elvadul. A Balla-gazdaság fejlődésének gátja, hogy a nagyarányú munkanélküliség ellenére ők sem találnak megbízható segítséget, pedig két alkalmazottat is foglalkoztatni tudnának. Már német barátaiknak is szóltak, hogy próbáljanak kintről szerezni valakit A gazdálkodók a kecskék mellett méhészetet is tartanak. Jelenleg nyolcféle sajtot készítenek, de szeretnék további két fajtával bővíteni a választékot. „Bodzalekvár rendel!” A budai Alabárdos étterem a turistákból él, és számos falusi kistermelővel kapcsolatban áll, hiszen repertoárjukban régi ételek is szerepelnek. Megrendelésükre erdei gombát gyűjtenek, hecsedliből, bodzából lekvárt készítenek. Étlapjukon többféle kecskesajt is található.- A hazánkba érkező külföldi ínyenceket érdeklik az itteni ízek, még a franciák is szívesen fogyasztanak jó minőségű magyar borokat, sajtokat - osztja meg tapasztalatait Jakabffy László vendéglős. Szerencsére itthon is kezd kialakulni egy réteg, amely igényli a naturális ízeket. tfffiMfX MO: európai prioritás Az Európai Unió a magyarországi közútvonalak közül az MO-s - M5-ös és M3-as közötti szakaszának - továbbépítését részesíti előnyben az V. nemzetközi közlekedési folyosó kialakítása során. A körgyűrű építésének előkészületei az 51. és 31. főutak közötti szakaszon állnak a legjobban, itt az építési engedély megszerzése az év végére várható. A tervezet szerint a finanszírozási kérdések tisztázása után az építkezés valószínűleg 2002-ben kezdődhet meg. A 31. főút és az M3-as közötti szakaszon az MO-s nyomvonalán további egyeztetések szükségesek. Rekordpénzt hoz a Forma-1? A Hungaroring Sport Rt. az idén 400 millió forintos állami támogatásból s kisebb részben saját bevételeiből végrehajtott beruházásai keretében többek között 9000 új ülőhelyet alakított ki, így már 45 ezren foglalhatnak helyet a pálya körül. Ez az arány megfelel az európai áltagnak. Egy- egy új ülés 10-12 ezer forintba kerül, s átlagosan 50 ezer forint bevételt hoz egyetlen futam alatt. Az utóbbi hetek adatai szerint lehet, hogy bevételi rekordot is dönt az augusztusi futam, a befolyt ösz- szeg még a kétmilliárd forintot is meghaladhatja. Csúcsvásáriás pénteken A napi fogyasztási cikkek s az élelmiszervásárlások csúcsnapja a péntek, ezt követi mind vásárlók számában, mind pedig pénzértékben a szombat, majd a csütörtök - állapította meg a GfK Piackutató Intézet az év első négy hónapjáról. Egy bevásárlókosárba alkalmanként és átlagosan pedig 983 forintba kerülő árut tesznek. A napi fogyasztási cikkeket tényleg naponta szerezzük be. A fő bevásárlók (49 százalékban) a háziasszonyok, egyedül, utánuk a férjek következnek, s csak kis számban a párok, gyerekes anyák és családok. Ha viszont a költekezést nézzük, akkor a párok vezetnek. Ingatlanbeszerzési stop Júliustól Budapest Közigazgatási Hivatala évi húsz ingatlan vásárlását engedélyezi egy-egy ország állampolgárainak, mivel számos esetben spekulációs céllal történnek a vételek. Az ingatlanokkal üzletelő külföldiek így 25-30 százalékban felelősek a fővárosi ingatlanárak irreális megugrásáért. A közigazgatási hivatal szerint már tíz- százalékos árfelhajtó hatásnál is védelemre szorulna a közérdek. A korlátozások elsősorban a húszas kvótát már eddig túllépőket, az USA, Izrael, Jugoszlávia, Németország, Románia állampolgárait érinti. Hibás fűtéspályázat Már kimerült volna a Gazdasági Minisztérium lakossági fűtéskorszerűsítési pályázati kerete, de a több száz beadvány kétharmada értékelhetlen. Leggyakoribb hiba, hogy a pályázók nem mellékelik a tulajdoni lap és a számla másolatát. Pedig a fűtéskorszerűsítés költségeinek 30 százalékáig lehet vissza nem térítendő támogatásit kapni, maximum 200 ezer forintig. Folyamatosan értesítik a pályázókat. Visszatér a pallérbecsület A napokban adták át az első új építőmester-diplomákat. Az ÉVOSZ és az Iposz a nyugat-európai tapasztalatokért a svájci építőmester-szövetséghez fordult. 1998- ban az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán indítottak szakmérnöki tanfolyamot. A további profi, pallérbecsülettel és kvalitásokkal bíró szakemberek utánpótlásáról pedig múlt év januárjától már a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán is gondoskodnak. Jönnek a japán mamutok Magyarországi leányvállalatot hozott létre az Obayashi Corporation, japán egyik legnagyobb építőipari társasága. A 12,5 milliárd dollár éves forgalmú cég ázsiai leány- vállalatai mellett jelen vari New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban, Londonban, Párizsban és Berlinben. Tevékenységi körük, szállodától az autópályaépítésig, kiterjed a teljes szakmai körre. Híreink szerint az Obayashi biztosra megy, állítólag egy japán autógyár megbízására számítanak. Az autópálya-építésről alighanem egyébként is lekéstek. PANNON TÁJ:! Százezer balatoni építési engedely? A téma örök, számosán számtalanszor fog* lalkoztak már vele, ám először született balatoni területrendezési terv, amely - ha ősszel törvényerőre emelkedik százezer építési engedélyt Jelent. nyezetvédelmi, turisztikai szempontokat illetően a jelenlegi jogszabály is néhol meglehetősen merev, egyoldalú, mégis szabados - mondja Laposa József témavezető tervező. - A célunk nem az építkezések mindenáron való visszaszorítása, hanem minőségük fejlesztése. A további parcellázásokat minden balatoni önkormányzat szeretné folytatni, az infrastrukturális bővítéseket kevésbé. Ezért is része a tervnek, hogy belterületi övezetben az építési területek kialakításánál előfeltétel a csatornázottság. Külterületen nem kötjük csatorna meglétéhez az építkezést, de a jövőben védettek lesznek például az erdők. Túl sokan terveznek üdülőfalut a fillérekért vett, a pannon táj karakterét adó erdőkre... A miA VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság hatvan szempont alapján készítette el a 2398-as törvényjavaslat alapját képező tervet. Lényegében a beépítések új regulájáról van szó, a még megmaradt táji, természeti, történeti értékek megőrzéséről. Ám amikor az egyik oldalon újabb, zömében kárpótlásban kapott, ötezer darab 1000 és 3000 négyzet- méteres egyéni telekingatlant parcelláztak fel, a terv ütközni látszik a juttatás szándékával, hogy azokat építményekkel is hasznosíthassák új tulajdonosaik, s ellentmond önmagának, amikor kivételeket enged máris az építési megkötések alól.- Korántsem olyan szigorú a tervezet, bár az ökológiai, táji, természet- és kör1%! „. 4 nőségfejlesztést célzó tervet 164 balatoni helység településszintjére „fordították” le, meghagyva bizonyos szabadságfokot az önkormányzatoknak a parcellázásra, fő kitételként az igényesség elvét jelölve, meg. A fejlesztés alapszempontjai szerint 30- féle - értéket is meghatározó - övezeti kategóriát határoztak meg. Közöttük a védelem alá eső természetvédelmit, tájrehabilitációst, felszíni szennyeződésre és felszíni mozgásra érzékeny területit.- Az ingatlant vásárolni szándékozóknak, a befektetőknek is jó, ha pontosan tudják, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár az „áru” - fűzi hozzá Laposa József. A terv készítői szerint az átmenő forgalom távoltartásával csökkenthető a part menti fejlesztési kényszer. Ezt gyakorlatban az északi parton majdnem sikerült már megvalósítani a Veszp- rém-Tapolcai út főúttá való átminősítésével.- Ami az építési megkötések ellenében látszó „kivételezéseket” illeti, amit eddig nem lehetett, szabad *• jA j >1 JÉM lesz például két hektárt meghaladó nagyüzemi szőlőben, gyepen a gazdasághoz szükséges épületeken túl a borturizmushoz kapcsolódókat emelni, például borozót, szálláshelynek valókat - tájékoztat a témavezető tervező. - A beépítésre nem szánt területeken az építést elsődlegesen a művelési ághoz köti a terv, amely ha törvényi erőre emelkedik, máris vagy százezer építési engedélyt jelent a csak tiltásokkal számoló vélekedésekkel szemben... (sipka) BUDAPESTI LAKÁSÁRAK (kerületenkénti átlag) nm/E Ft ■ 125-153(6) ■ 116-125(9) □ 101-116 (8) Vízválasztó a vasútvonal A Balaton déli partján a közvetlen vízparti ingatlanok árát nem lehet alapul venni, mert azok annyiért kelnek el, amennyit kémek értük. A vasútvonal és a part közötti sávban lévő telkek négyzetméterenkénti ára Szépiáktól Földvárig 15-25 ezer forint között mozog. A vasúttól délre, illetve Fonyód és Fenyves térségében 6000-8000 forint a taksa, a nádassal benőtt részek 3500 forintért cserélnek gazdát. E telkek közművesítettek, hiszen csatorna nélkül nem hozhatók forgalomba, s főként önkormányzatoktól vásárolhatók. Az előző évekhez képest a hazai vásárlók körében megnőtt a kereslet a társasházi nyaralók iránt. Például Lellén keltek el 25-33 négyzetméteres apartmanok 2,5- 3 millió forintért. A 25-30 százalékkal megugrott árakkal is népszerűek, kivált a távolabb lakók körében, hiszen nem kell semmivel sem bíbelődni, arra ott van a gondnok. Ingatlanközvetítői tapasztalatok szerint 8 millióig gyorsan eladhatók a házas telkek, 8 és 15 millió forint között kisebb a mobilitás, 15 millió fölött sokáig kell kínálni, a 25 milliót meghaladó vízközelieket pedig megveszik ugyan, de gyorsan ledózerolják, hogy új épületet húzzanak fel.