Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-08 / 185. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA-MŰVELŐDÉS 2000. Július 8., szombat j|ffM Oldalszerkesztő: Bóka Róbert Hírcsatorna KÖZÖS KONCERT SIKLÓSON. A seattle-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, a krakkói Concerto Lamelli Ifjúsági Zenekar és a vendéglátó pécsi Ifjúsági Ház Vonószenekara ad koncertet jú­lius 9-én 18 óra kezdettel a sik­lósi vár udvarán. (br) KERÁMIABIENNÁLÉ. Vasárnap 11 órakor a Pécsi Galériában megnyílik a XVI. országos kerá- miabiennálé Dvorszky Hedvig művészettörténész, a Magyar Iparművészet főszerkesztője be­vezető szavaival. A Janus Panno­nius Múzeum rendezésében lét­rejött kiállítás augusztus 27-ig lá­togatható, kedd tóvételével na­ponta 12-től 18 óráig. (br) KAPUZÁRÁS BOLYBAN. A IV. országos fuvolás tábor, amely hétfőn nyitotta kapuit, ma 18 órakor az Erzsébet Viga­dóban ad hangversenyt, a zárókoncertre ugyanitt holnap 10 óra 30-tól kerül sor. (br) RÖVIDÍTETT NYITVA TARTÁS. A Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtára nyáron rö­vidített nyitva tartással üzemel. Július 31-től augusztus 20-ig tart zárva. Ez alatt az idő alatt a kikölcsönzött könyveket a por­tán hétköznaponként 10-től 13 óráig lehet leadni. Augusztus 27-től a nyári, szeptember 11- től a tanévben szokásos rend szerint tartanak nyitva. (br) TEXTIL A KISGALÉRIÁBAN. Július 13-án, csütörtökön dél­után 5 órakor Kustán Melinda győri textiltervező iparművész munkáiból nyílik kiállítás a Pé­csi Kisgalériában. Bevezetőt mond dr. Fürtös Ilona, Mun- kácsy-díjas iparművész, (br) KONCERT A BAZILIKÁBAN. Július 9-én 19 órakor Pécsett a Zenés Püspökvári Esték kereté­ben Vedres Csaba zongoramű­vész és Gyermán Júlia hegedű- művész ad koncertet, július 14- én 20 órakor a Bazilika koncert­sorozatának programjában két finn vendégművész,' Perth Eerola orgonaművész és Auliktó Eerola énekes műsorát hallgathatjuk meg. (br) SZIMFONIKUSOK TURNÉJA. A jubiláló Pécsi Szimfonikus Zenekar július 11-én a hónap végéig tartó turnéra indul. Fran­ciaországban, Olaszországban és Hollandiában lépnek olasz és francia vendégkarmester di­rigálásával _______________1BR) Jé golvasztár irónia Szibériából Beszélgetés Jevgenyij Popov orosz íróval A „nagy orosz lélek” elé is görbe tükröt tart Jevgenyij Popov „A hazafi lelke” című, Brezsnyev temetéséről beszámoló szatirikus levélregényében. Az ötvenes éveiben járó férfi, aki a vodkagyártásáról nevezetes Krasznojarszkban született - „ez a szibériai mackó”, ahogy Holka László, a fordító titu­lálja - a napokban Pécsett a Dante Kávéház­ban találkozott olvasóival. Cikkeit, novelláit a Beszélőben és az Irodalom visszavág című folyóiratban olvashattuk ma­gyar nyelven. Az említett könyv története so­ványka, külsőre részint csak a szerző családjá­ról, nagynénikékről, szépasszony nagymamák­ról és a büszke Bécset aludttejjel meghódító Kolja bácsikáról valamint arról szól, hogy az író, bolyongva Moszkvában barátjával, nem tud eljutni a főtitkár ravatalához - a nagy ese­ményt végül a televízión tekintik meg. Az író minderről egy Fityfirics nevű úr­nak számol be, annak az iróniá­nak a tükrében, amit a könyv nyelvhasználata is megtestesít. Ez a tömegek hatalom­hoz alkalmazko­dó, illetve a hata­lom tömegekhez alkalmazkodó nyelve. Színes, zűrzavaros és ön- leleplezően mulat­ságos - amilyen egy ilyen nyelv le­het a legbensőbb lényege szerint. „Igazi hőse (...) nem valamely személy, hanem maga a nyelv, vagy ha úgy tetszik, a nyelv lelke, igazi témája pedig a keletkező mű nyomon követése (...) Popov tófejezésével élve a paraliteratúra.”- írja az utószóban Szőke Katalin. Ebben a sa­játos egyes szám első személyű elbeszélői for­mában a mesélő rejtjelezett, fiktív médium, hogy ebben a közvetítő tudatban a nyelv hatá­rai végtelenné táguljanak - igazolódjon a nor­mától eltérő beszédmód, így az utca nyelve is. Hozzá tehetjük, hogy túl a posztmodern re­gény-kísérlet nyelvi leleményein, ez a levélfor­ma intimitásába zárt, néha keserűen bohóci at­titűd kemény - kimondott vagy kimondatlan - társadalomkritika is.- Viszonylag fiatalon lesz tagja az akkori író- szövetségnek, de rekordgyorsasággal, hét és fél hónap után ki is rúgják.- Körülbelül akkorra, mire a felvételi proce­dúra befejeződött. 1978-ban léptem be, de Viktor Jerofejevvel és Vaszilij Akszjonovval megjelentettünk nyugaton egy szamizdat- almanachot az oroszországi szegénységről. „Fantasztikus realizmus” volt, fekete humor. Annak idején nem vettek föl a Gorkij Irodalmi Főiskolára - geológus lettem. Csak hat évet húztam le a szakmában, de útjaim során olyan sorsokkal találkoztam, amelyek teljesen felborították az életről való addigi, naiv elkép­zeléseimet. Tizenöt éves korom óta írok, mindig nagyon sokat írtam, főleg elbeszélése­ket, de ezekből eleinte csak nagyon kevés je­lent meg, később több is napvilágot látott a Novij mirben. Az első könyvemet 1981-ben az Egyesült Államokban adták ki, a másodikat, „A hazafi lelkét” - amely még a nyolcvanas évek elején készült - 1989-ben otthon. Több nyelvre lefordították, a magyar előtt például kí­naira.- A hatvanas évektől indulva, a Szovjetunió­ban mennyire volt alkalmazkodó az irodalom? Áttekinthető-e hányféle színt, vonulatot kép­visel? És az úgynevezett „nép” mennyire fogad­ta el a szovjethatalmat, éppen Brezsnyevet is?- Köztem és Brezsnyev közt legalább Hold-Föld távolság volt - mosolyodik el. - Sokféle irodalom létezett - se irodalmában, se kultúrájában soha nem volt egyszínű ez az or­szág. Az emberek éppen eléggé gyűlölték a szovjethatalmat, ha ez passzív szembenállást is jelentett. Én sem publikáltam mindenáron, hogy aztán börtönbe töltsem az időmet. De Brezsnyev sem csavarta ki a'kezemből a tollat, és Gorbacsov se adta vissza. A prágai bevonu­lás nagy sokkot jelentett, főleg a fiatalokból váltott ki heves tiltakozást. 1968 fordulópont. Attól kezdve rohamosan rohad a rendszer. Az azt követő évtizedeknek, a kincstári irodalom­mal való szembenállásnak is terméke a moszk­vai underground irodalom.- Az Oroszországtól nyugatabbra eső „keleti" országokban, például nálunk is, mintha létez­ne egyfajta fölénytudat a vadkeleti régióval, így az Önök országával szemben is.- Az igaz, hogy a „létező szocializmus” ide­jében kifejezetten irigyeltük a magyar írókat. Irigyeltük őket a szabadságukért. Ugyanakkor amikor jártam a tajgát geológusként, azt ta­pasztaltam, hogy az emberek sehol nem fél­nek egymástól. Esténként hallgattuk az Ameri­ka hangját és senki senkit nem jelentett föl. Ma pedig alapvető társadalmi változások zajla­nak itt is, ott is. A kilencvenes évek második felére Oroszországban is körvonalazódni kezd a középosztály, az irodalomban a hatalmas tá­volságok ellenére teljesen megszűnt a vidéki- ség. Igazából őskövületnek nálunk Észak-Ko- rea vagy egy Kuba számít. Más kérdés, és szo­morúan jellemző, hogy annak, ami ma nálunk történik, - hogy a hatalom és a maf­fia újra és újra le­rabolja az orszá­got - megvannak a gyökerei a múlt­ban is. Milliomo­sok, banditák, és a kommunisták­ból is túl sok akad egészen máig. De én még ennél is lenyűgözőbbnek tartom, hogy a ki­raboltak milliói közül milyen so­kan élték túl még ezt a helyzetet is! Az orosz értelmi­séget persze na­gyon zavarja a csecsen-helyzet, zavarja, hogy a KGB-ből érkezettek vannak a hatalom élén, de próbálják türelemmel leegyszerűsíteni a kérdést, várják, hogy Putyin jó elnök lesz-e vagy sem. Ami eddig ebben az ország­ban rejtőzködött, az most mind kibomlik. Jó is, rossz is. Aki akar, utazhat, elmehet más városba, el külföldre. Nincs bezárva. Az újgazdagok építik ugyan kacsalábon forgó kastélyaikat, de legalább embereket foglalkoztatnak. Sajna, de ha Oroszországban az emberek kezdenek végre egy kicsit normá- lisabban élni, mindig történik valami. B. R. JEVGENYIJ POPOV A hazafi lelke, avagy különféle közlelemények Fityfirics he z Kiköltöztetik a zenekart Felmondta a Laterum Kft. azt a szerződést, amely eddig biztosította a Pécsi Ércbá­nyász Fúvószenekarnak, hogy a kft. tulajdonában lévő próbatermet használhassa. Augusztus 19-ig ki kell köl­tözniük. A Pécsi Ércbányász Fúvószenekar 1957-ben alakult a Pécsi Uránércbánya Vállalaton belül ka­tonazenészek közreműködésével. 1961-től már rendszeres résztve­vője a fúvószenei rendezvények­nek Tölgyessy Tibor karnagy veze­tésével, aki az első igazi sikert is elérte együttesével: 1968-ban „Aranylant” minősítést kaptak a Siklósi Fúvószenei Fesztiválon. 1972-től jelentős változások kö­vetkeztek be a zenekar életében, komoly szakmai felkészültséggel bíró zenetanár, Apáthy Árpád lett a karnagy, aminek következtében a magasabb zenei színvonal eléré­sének nem voltak már akadályai. Új kották, hangszerek és egyenru­hák beszerzésére is lehetőség adódott a Mecseki Ércbányászati Vállalat jóvoltából. A felfelé ívelést azonban 1988- ban megtorpanás követte az Érc- bányászati Vállalat ellehetetlenü­lésével, Apáthy Árpád nem tudta tovább vállalni a karnagyi teendő­ket, s a tagok többsége is kivált. 1991 második fele hozta meg a po­zitív változást. Új karnagy, Szabó Ferenc, a Pécsi Szimfonikus Zene­kar szólamvezetője vette át a mű­vészeti irányítást, visszahívták a zenekar időközben nyugdíjba vo­nult elnökét, Bimbó Józsefet. Ettől kezdve sok fiatal jött a zenekar­hoz. Újabb szakmai sikereket ér­tek el: 1993-ban Fesztiválzenekar címet, majd 1994-ben első helye­zést a Siklósi Várfesztiválon, 1995 januárjában a Baranya Megyei Közgyűlés kulturális bizottságá­nak nívódíját, s azóta is számos hazai és külföldi trófeát mondhat­nak magukénak. A zenekar mű­ködtetéséhez szükséges anyagia­kat a pécsi önkormányzat bizto­sítja a Pécsi Kulturális Központ szervezeti keretén keresztül úgy, hogy a zenekar a Mecsek Tánc­együttessel együtt a Pécsi Harma­dik Színház tagozataként funkcio­nál, legalábbis egyelőre. A próbaterem a Laterum Kft. tulajdonát képező épületben van, melyért ötvenezer forint bérleti dí­jat fizet a zenekar, mondja Szabó Ferenc karnagy. A felmondás azért történhetett meg, mert csu­pán szóbeli megállapodást kötöt­tek annak idején a Laterum ügy­vezetőjével a teremhasználatról, hiszen az ügyvezető egyben a ze­nekar elnöke is volt. A vezetőség azonban kicserélődött, s annak a sajátos viszonynak az átkát viseli ma az együttes. A kiköltözés nem csupán a próbalehetőségtől foszt­ja meg a zenekart, de nincs hová vinniük a nagy helyigényű hang­szereket, kottákat és ruhákat. Szo­morú fintora a sorsnak, hogy an­nak idején a zenekar számos tag­ja az ún. kommunista műszakok­kal járult hozzá az épület létreho­zásához, melyet most elhagyni kényszerülnek. Emberemlékezet óta nem újí­tották fel a próbatermet, mondja Gyenis Lászlóné, a Laterum igaz­gatója, a szerződés felmondása a felújítás érdekében született. A felújítást pályázati pénzből szeret­nék finanszírozni, eredménye­képpen szeretnék ha a szálláshe­lyet magasabb osztályba sorol­nák. Ha a zenekar nem talál ma­gának helyet, nem zárkóznak el visszafogadásuktól, bár meghir­detve a bérleti díj háromszorosát is megkaphatnák. A kulturális bizottság legutóbbi ülésén foglalkozott a zenekar tó­költöztetésével. Gida Attila, a ze­nekar titkára elmondta, a bizott­ság egyik tagjának, Kablár János­nak a Laterum vezetője úgy nyi­latkozott, hogy nem kell komo­lyan venni az augusztusi határ­időt, a tóköltözködést szeptember közepéig el lehet tolni. A bizottság állásfoglalása szerint pedig a kul­turális főosztálynak addig meg kell vizsgálni a lehetőségeket, egy­előre az Ifjúsági Ház és a Szivár­vány Gyermekház jött szóba, mint esetleges befogadó intézmé­nyek. CSERI LÁSZLÓ NAGY IMRE FILMJEGYZETE Futnak a képek A vízesés alatt A hősnő, Paz szerepében Ingrid Rubio A spanyolok rendezői kedvelik az erős színeket és az éles kontrasz­tokat, éppen úgy, mint a festőik. Carlos Sauránéd ezek a nyers, ha­tározott tónusok drámai cselek­ményszövéssel és realista ízléssel társulnak. A drámaiság azonban nála, az átmeneti, köztes tónusok gyakori hiánya, az árnyalások mellőzése következtében néha mesterkélt színpadiassággá válik, ami a filmjei centrumában álló nagyjelenetek jelképiségét kissé leegyszerűsíti, minthogy a szim­bolika értelmezési lehetőségei túl­ságosan egyirányúak. Saura gon­dosan, olykor didaktikusán meg­magyarázza a bemutatott szituá­ciókat, megfejti figuráinak titkait, mintha ezek valamiféle egyenle­tek lennének. És miután megvan a végeredmény, elégedetten nyug­tázza: quod erat demonstrandum. Bebizonyítja, amit be kellett bizonyítani saját normái szerint. Levezetései valóban világosak és szemléletesek. De szinte soha nem lep meg bennünket. A Taxi, Madrid című alkotása, amely még 1996-ban készült, ám csak most jutott el hozzánk, a Scorsese és Jarmusch által kimunkált téma sajátos folytatásának tekinthető. Csakhogy Saura nem egyszerűen az erőszakot akarja tetten érni, analizálni, mint Scorsese, és nem csupán ellentétéről, a türelmes humánumról beszél, mint Jarmusch (ami persze náluk ko­rántsem „egyszerű” és „csupán”), hanem kemény és határozott anti- fasizmussal próbálja meg egyet­len konfliktusban megragadni a két jelenséget, magatartást. Saura határozott szemlélet- módja és állásfoglalása minden­képpen tiszteletre méltó, ám esz­tétikai szempontból elnagyolja a sarkítottan szembenálló póluso­kat. „Taxis családijának tagjai extrém jellemek, vezetőjük pedig fanatikus őrült, s ez valójában nem fokozza, hanem inkább kor­látozza a jelenség veszélyességét, mert rendkívülinek, egyedinek mutatja a csoport tevékenységét. A Johanna-frizurás hősnő magá­nyosan száll szembe velük, mégis diadalmaskodik, s a befejező, meglehetősen teátrális jelenet vé­gén megmentett kedvesével távo­zik a színről, fokozatosan távolod­va tőlünk, mint a régi filmek sze­replői. A rendező nem vette észre, hogy a leány apja, maga is a cso­port tagja, éppen ellentmondásos helyzetéből eredően, az összetett ábrázolás milyen izgalmas lehető­ségeit rejti, és mikor, későn, erre ráeszmélt, egy gyors pisztolylö­véssel kiiktatta őt a filmből. Aki az eszmét és az esztétiku­mot ebben a műben egyesíti, az egyedül az operatőr, Vittorio Storaro. Képei tiszták és egyszerű­ek, ha kell (ilyen a megölt áldozat holttestének kiemelése), de a szi­gort legtöbbször árnyalt festéssel és elmélyült elemzéssel társítja. A kibékülő szerelmesek beszélgeté­sének jelenete a taxiban, mikor a tükröződő üvegfelületek egymás­ra vetülő képei vibrálóan gazdag drámai teret hoznak létre, a kor­szerű és igényes fényképezés alig­hanem felejthetetlen példája. Az a felvétel pedig, amely a fia­talokat a szökőkút vízesése alatt ábrázolja (s amivel Storaro képes újraértelmezni Otelló Martelli hí­res képsorát Fellini Édes éle­téből), mindent elmond nekünk a látvány nyelvén, még azt is, amit a rendező elmulasztott közölni. i 1 4 *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom