Új Dunántúli Napló, 2000. július (11. évfolyam, 178-208. szám)

2000-07-20 / 197. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló HITÉLET 2000. Július 20., csütörtök HUI Az olaszi plébános Divat lett a helytörténet-, a falutörté­net-írás. Évente 6-8 jelenik meg Bara­nyában. S ha igényes a szerző, forrás­munkának Brüsztle József műveit ve­szi elő. Ki az a Brüsztle? Dr. Galambos-Göller Ferenc több évtizedes kutatómunka után az utóbbi hónapokban foglalta írásba az olaszi plébános, a Pécsi Egyházmegye Koller József és Aigl Pál mel­lett kimagasló jelentőségű történészének életművét. Dárdán született 1817-ben. Édesapja Eszterházy János nevelője, majd uradalmi tiszttartó. Halála után a 10 éves fiút a roko­nok veszik magukhoz. A rendkívül okos gyermekre bérmáláskor felhívják Szepessy püspök figyelmét. Ezután már pécsi kano­nokok fogadják pártfogásukba. Pappá 1845-ben szentelik. Öt év múlva a pécsi Belvárosi plébánia káplánja lesz, és őt bízzák meg az egyház- megyei Directorium, vagyis a liturgikus elő­írásokkal kapcsolatos naptár szerkesztésé­vel. 22 évig csinálta. , Sczitovszky püspök kezdeményezése volt 1842-ben, hogy az egyházmegyében működő papok névsorát a törökök kiűzésé­től kezdve csatolják az egyházmegyei Schematismushoz. Mivel a két munka, a Directorium és a Schematismus együtt je­lent meg, Brüsztle egy pontosabb és telje­sebb névsorra törekedett. Hamarosan rájött, hogy a lista önmagá­ban nem nagyon olvasmányos és elhatároz­za - ahogy ő úja -, „felöltözteti” a papok működésének körülményeivel. Több ezer három-négy oldalas levelet küldött szét az ország csaknem minden egyházmegye plébániáinak, az egyházme­gyei hatóságoknak: küldjék meg az elődök nevét és azok körülményeit. Ez most egy­szerűnek hangzik, de akkor?! - Tintával és lúdtollal írtak. Nem volt villany, még petró­leumlámpa sem. És posta? - Szederkény­ben műút nélkül. 1861-től ugyanis Brüsztle olaszi plébá­nos. Hét község tartozott hozzá. Kitűnő szónoknak ismerték meg: magyarul, néme­tül, horvátul anyanyelvi szinten beszélt, a latinban perfekt. Jelentős felújításokat való­sított meg minden faluban. S bizonyára fel­tűnt már másoknak is, hogy ezen a kör­nyéken ma is mások a keresztnevek: Piusz, Gallusz, Franciska, Ludmilla a sok János és József helyett. Nos, ez is Brüsztle működé­séhez fűződik. Leveleire az egész országból óriási anyag gyűlt össze. Most már szűkebb határokat szabott magának. „Csu­pán az egyházmegye papjaival, a plébániákkal, azok összefüggéseivel és a helyek történetével fog­lalkozom” - írja. És négy vaskos kötet lett belőle - latin nyel­ven. De nem is a művek megírása - a kiadása bi­zonyult nagyobb problé­mának. Az első kötet 1874- ben, a második 1876-ban jelent meg. Mindkettő­höz Kovács Zsigmond püspök nyújtott jelentős támogatást. Az elsőből a pécsi plébániákat, a püs­pöki intézményeket, a püspökök, papok, szer­zetesek életútját ismerjük meg. A másodikban az egyházmegye plébániáit veszi sorra, s min­dent, ami velük kapcsolatos Abaügettől Gyűdig. A harmadik-negyedikben ábécé szerint folytatódik a sor. S mind nyomasztóbban tor­nyosulnak a pénzügyi gondok. Kovács püs­pököt Dulánszky Nándor váltja fel 1879-ben. Ezt a két kötetet valószínűleg túlnyomóan már csak saját költségén tudja megjelentetni barátja, Troli Ferenc kanonok segítségével. A kölcsönöket élete végéig törlesztette, és kol­dusszegényen halt meg 1896-ban. Tartozunk egy helyesbítéssel: 1999 ok­tóberében a Pécsi Püspöki Levéltárról kö­zölt írásunkban a Magyar Levéltárak című kiadványból idéztünk: „ Brüsztle igen sok aktát elvitt, halála után hozzá'nem értők elégették.”- Ez egyszerűen lehetetlen - írja dr. Galambos-Göller Ferenc. - A negyedik kö­tet megjelenése után még 16 évig élt. A Püspöki Levéltárnak mindig volt levéltáro­sa, az egyházmegyének irodaigazgatója, az esperesi kerületnek esperese. Soha senki nem vette észre, hogy az akták nem kerül­tek vissza; illetve a plébánián erre-arra he­vernek? És Brüsztle, aki oly hosszú ideig fáradozott az anyag összehozásán, képes lett volna azokat a Püspöki Levéltárba visz- sza nem küldeni? Amikor én 1943-ban Olaszra kerültem káplánnak, kerestem Brüsztle négy kötetét, de csak egyet talál­tam elég rossz állapotban. Akkor a környező plébániákon érdek­lődtem a könyvek után. Azt a feleletet kaptam: Brüsztle sok példányt nyomatott, és mivel nem keltek el, halála után a pad­lás tele volt velük, hát eltüzelték. Ezt hihe­tőnek találom. Hogy mekkora művet alkotott? A négy kötet 3668 oldal, benne 2859 pa­pi személy élete és minden, amivel kapcso­latba kerülhettek az iskolától a püspöki vi- zitációk jegyzőkönyvéig. Ez önmagáért beszél. ______________bj. Is ten egyedül - elég! Számtalan elintéznivaló erdejében rohanunk valamerre. Adóbeval­lások, engedélyek, bankszámla, biztosítás, új munkahely vagy munkanélküliség, számlák rendezése, lejárt útlevél, hagyatéki tár­gyalás, egyezkedés a rokonokkal, születésnapi buli-előkészületek, gyerekek nyaralása, új cipő vá­sárlása az elszakadt „ötezerforintos” helyett. Az­tán naponta szembetaláljuk magunkat a jogálla­miság útvesztőivel. Hazugok igaza a jog alapján. Nyugodtan lehet valótlant állítani, bizonyíték úgysincs, vagy ha van, ki tudja, mikor fejeződik be a bírósági tárgyalás. Milyen egyszerű lenne az élet: csak tíz törvényt kellene megtanulni, megtar­tani, vagy legalább a készséget megmutatni, hogy fontosnak tartjuk, és nyugodtabban lehetne élni. De ennek a tíz törvények a figyelembevétele ma már nem érdek, nem korszerű, helyette egyszerűbb millió törvény átláthatatlan út­vesztőiben lavírozni, mert „a gonosz irtózik a tisztességestől” (Péld 29, 27) és így jobban megbújhat, jogairól beszélhet, míg az igaz folyton megszégyenül, mert képtelen az átláthatatlanban az igaz­ság helyett jogaira hivatkozni. „Az istentelen ártó tervet sző az igaz ellen, csikorgatja ellene a fogát. ” (Zsolt 37. 12) Sosem lesz vége? Azt hiszem, nem ez a kérdés. Minden kor meg­szülte a maga hazugságait, az ember ember marad, képes meggya­lázni azt, ami szép, tiszta és attól függően, hogy mennyi hatalom van a kezében, mindezt törvényesítheti. Amit tudunk, tegyünk meg, de mégis a legfontosabb, a legdrágább, ami a hatalmas szupermarke­tekben való vásárlás, adott esetben modem eszközökkel és jó gyógy­szerekkel ellátott orvosnál várás, légkondicionált irodákban történő ügyintézés közben is eszünkbe juthat, mint ahogy eszébe jutott az égő mécses mellett kódexet másoló szerzetesnek, az ekéjével szántó job­bágynak, vagy a gőzgép mellett dolgozó munkásnak az, amit Nagy Szent Teréz oly egyszerűen fogalmazott meg: „Semmitől se félj! / Sem­mi ne ijesszen! / Elmúlik minden. Isten ugyanaz marad. / Mindent elér a csendes türelem. / Aki Isten, annak semmi sem hiányozhat. / Isten egyedül-elég!" Bátor Botond Holland zenekar Pécsett A Hágai Ifjúsági Szimfonikus Ze­nekar nyáresti koncertjére kerül sor július 23-án, vasárnap este 7 órakor a pécs-kertvárosi reformá­tus templomban. Vezényel: Lex Veelo. A zenekar Európa legrégebbi ifjúsági zenekara. 6 évestől 23 éves korig lelkes fiatalok zenél­nek együtt. Mintegy 240 együtt­zenélő fiatalból válogatják össze a szimfonikus zenekart, mely­nek létszáma 80 fő. Játszottak Amerikában, Kanadában, Dániá­ban, Angliában, Ausztriában Olaszországban. 1998-ban ün­nepelte a zenekar 75 éves fenn­állását. A műsoron Dvorák-, Lalo-, Gershwin- és Kodály-művek sze­repelnek. CITROEN Számtalan előnye van... S§ - ' V­tatítBáI ...annak, ha valaki Citroen Xsara-t vesz. És most van egy számos is: 2 570 000? A Citroen Xsara bizonyos modelljei a készlet erejéig most 2 570 000 | forinttól megvásárolhatók. Részletek a Citroen márkakereskedésekben. Az ár az 1.41 SX 5 ajtós és az 1,6i SX Coupé alapmodelljeire vonatkozik. Az Űn Citroen márkakereskedője: Autó-Largo Kft. 7626 Pécs, Vadász u. 83. Tel.:72/236-220, 72/510-805 Fax:72/236-220 Szünet nélkül Korzenszky Richard bencés szerzetes, tihanyi apát sokáig tanított, majd tíz éven keresztül a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója volt. Az Antall-Boross-kormány idején a kultusztárca kormánybiztosa­ként feladata volt az egyházi isko­lák visszaadásának koordinálása, a vitás kérdésekben közvetíteni az állam és az egyház között. Ak­kori tapasztalatait 1997-ben meg­jelent, Páternoszter című könyvé­ben adta közre. Mostani kötetében a nevelés­sel, oktatással foglalkozó cikkeit gyűjtötte össze. Korzenszky Richárd a nevelést a kertész munkájához hasonlítja: a palántát a szülők hozzák, és az iskola feladata, hogy felnöveszti a palántát. A szerzetes tanár alap- gondolata: nem elég a diákot csak a tantárgyak alapos ismeretére megtanítani, többletre is szükség van: arra a hitre, hogy az egyén és A nem hívő emberek is fog­lalkoznak a Bibliával, hi­szen bizonyos fokú ismere­te hozzátartozik az általá­nos műveltséghez. A keresztény ember számára a Szentírás nem csupán történeti elbeszélés, igazságok, erkölcsi törvények felsorolása, hanem az élő Isten üzenete, benne maga Is­ten nyilatkoztatja ki magát, vála­szol az ember kérdéseire: mit je­lent a jó és a rossz, mi az emberi élet célja és értelme. Ahhoz, hogy a Szentírás életformáló erő lehessen számunkra, az első fel­tétel: meg kell ismernünk, rend­szeresen olvasnunk kell. Ezek után a bibliai szövegek értelme­zéséhez az alábbi szempontokat érdemes megvizsgálni: 1. Megérteni, mit mond tulaj­donképpen a szöveg. (Mikor, a világ ezernyi gondja ellenére is érdemes élni - felelősséggel. Korzenszky meggyőződése, hogy az egyházi iskoláknak bi­zonyságot kell tenniük arról, hogy az egyes személy értékét nem a tudás mennyisége, hanem az emberi minőség adja. Ez pedig az egyházi iskola számára mérce­ként állítja: hogyan képes közve­títeni azt az értékrendet, amely­nek forrása az evangélium. Hatá­rozottan állítja: mással össze nem hasonlítható, egyéni légkörük van a keresztény iskoláknak, s olyan lehetőségekkel rendelkez­nek, amelyek fölötte állnak min­den anyagiakkal mérhető feltétel­nek. Kérdése, hogy a keresztény' iskolák élnek-e ezekkel a lehető­ségekkel. hol, miért, kiknek íródtak az adott sorok, miről szól, milyen az irodalmi műfaja, mit jelentenek az egyes sorok, kifejezések.) 2. Megmagyarázni, mi a szö­veg jelentése. (Főtéma, tanulság, mondanivaló a korabeli olvasók számára. Összevetés más szent­írási szakaszokkal.) 3. Alkalmazni, mit jelent a szöveg a mai ember számára. (A szentírásihoz hasonló mai élethelyzetek, tanítások Istenről, emberről, vüágról, egyházról, kö­vetendő példa, figyelmezetés, ígéret, ösztönöz-e bennünket imára, cselekedetre.) Ha Isten felé nyitott lélek­kel olvassuk a Szentírást, ak­kor a Szentlélek segítségünkre siet, hogy a tanítást megért­sük és életünkben alkalmazni tudjuk. HARDI SZILVIA Tényként szögezi le, hogy az ezredforduló világából hiányzik, vagy csak elvétve jelenik meg a krisztusi ember. A másokért élni tudó, szétosz­tani képes személy. Pedig az üyen emberekből álló közösségek „kontrasztot jelentenek ebben a társadalomban. Figyelmeztető jel­ként léteznek a másként élők kö­zött. Jövőt vár mindenki az ezred­fordulón. Jövőnk meggyőződé­sem szerint akkor lesz, ha elsősor­ban a krisztusi ember kialakítása áll majd minden tevékenységünk középpontjában... Iskoláink egy emberibb világnak munkatársai lehetnek, ahol az ember nem ön­magáért él” - írja Korzenszky Ri­chárd, egyértelműen hitet téve az ilyen, a közösség szempontjait el­sődlegesnek tekintő oktatási, ne­velési szellemiség mellett (Bencés Apátság Kiadója). Emlékeztető AUGUSZTUS 15. és 20. között tartják Rómában a XV. Nemzet­közi Ifjúsági Világtalálkozót. Magyarországról 2400 fiatal utazik, a Pécsi Egyházmegyé­ből két busszal indulnak. A fia­talok két előtalálkozón vesznek részt. Az első, az egyházmegyei július 21-én 18.00 órakor kezdő­dik Máriakéménden és vasár­nap 15.00 órakor fejeződik be. A másodikra Olaszországban Reggio Emilia egyházmegyében kerül sor augusztus 10. és 14. között. A BAZILIKÁBAN 21-én, pénte ken este 8 órakor Miklósi And­rás (orgona) és Csavlek Etelka (szoprán) ad hangversenyt. A Püspökvári Zenés Esték soro­zatban vasárnap este 7 órakor az Unióim Laude együttes éne­kel. Művészeti vezető: Kuttnyánszky Csaba. ________■ Is merni, érteni % I 4 » Dr. Galambos-Göller Ferenc és a négy vaskos, latin nyelvű kötet fotó: laufer l

Next

/
Oldalképek
Tartalom