Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-05 / 153. szám

ü 2000. Június 5., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — „Piásan ne menj bankot rabolni!” A Whiskys-sztori (7.) Négy deci tömény ital, közvetlenül rablás előtt, még a Whiskysnek is sok. A ré­szegség csökkentette, de a szőke haj és kihidrogénezett, óriásira növesztett ba­jusz növelte esélyeit. Ezúttal csak kétszázezret sikerült elhoznia, mert egy tán­torgó rablót senki sem vesz igazán komolyan. Ambrus Attila naplójából: Azon a hajnalon elgondolkodtam, mi lenne, ha én is vennék robogót. Tudok vezetni, s ha menekülésre kerül a sor, akkor nem taxit, esetleg a Du­nát, hanem a motort használom majd. Az ötlet azért is jónak tűnt, mert megeszem a cipőm talpát, ha a bukósisakon keresztül felismer valamelyik zsaru. Útközben tehát nem tudok lebukni. Ha csak a bankban is­mernek fel, akkor sincs baj. Kenhetik a ha­jukra. Előbb-utóbb úgyis rájönnek, hogy én riogatom az OTP dolgozóit. Egy rablással több, vagy kevesebb, nekem már nem szá­mít. A rablásnál csak a külváros kerülhetett szóba. Egyszer a belvárossal már megjár­tam, a rendőrök bekerítettek az Ó utcában. Csak akkor szerencsémre elnézték a ház­számot, ezért sikerült kisétálnom. Nem csoda, ha tartottam a belvárostól, ahol ugyan több volt a pénz, de jobb az ördögöt nem kísérteni. Gond volt azonban, hogy Gabival már szinte minden lehetséges helyet felkeres­tünk, nagyítóval sem nagyon találtam olyan új helyet, amelyet biztonságosan le lehetett nullázni. Nem maradt más, csak valamelyik Pest környéki település. Olyant kellett keresnem, amelyik nincs messze a fővárostól és amelyikről könnyen le tudtam lépni. Különben lezárják a kivezető utakat, szisztemaükusan átvizsgálnak mindent, és máris ott a bukta. Őszintén szólva, baromi sok mindennel számolni kell egy szakszerű rablásnál. A tervezett vecsési balhénál a piálást is figyelembe kellett vennem. Ha beiszom, akkor az első kanyarban a motor úgy az is­ten földjéhez teremt, hogy csak úgy nyek­kenek. Ezért elhatároztam, a szokásos ada­gomnak csak a felét iszom, mert akkor a járművet kordában tudom tartani. Új ruhá­zatot szereztem be, mert a régit soha nem használtam többször. Mindig más ruhában tettem tiszteletemet a bankokban. Ennek nincs különösebb jelentősége, inkább ka­balából csináltam. Felkészültem. Vártam a rossz időt, az esőt. De sajnos a hazai idő­jósokban nem lehetett bízni. Hát egyik reg­gel döntöttem, nem várok tovább. Másnap­ra beütemeztem a balhét. Soha nem tud­tam aludni a rablás előtti éjszakán. Ezért minden mozdulatot újra és újra eltervez­tem. Azon a reggelen is kótyagosan ébred­tem. Beöltöztem, mindent ellenőriztem, aztán elindultam bankot rabolni. Naná, hogy hét ágra sütött a nap. A lakásból ész­revétlenül távoztam. A közelből felhívtam két robogó-nagykereskedést. Zuglóban vettem egyet az exbarátnőm nevére. Flep- nit nem kértek, pedig még személyit is be­szereztem. A fénykép ugyan nem hasonlí­tott, de a gyerek is bajszos volt, nekem is kinőtt. A többi apróságra pedig nem adunk. Istenem, nem is gondoltam, mi­lyen jó újból szabadon száguldozni. Ezzel a kis robogóval a 80 kilométeres sebessé­get is elértem. Egyszer olyan lazán álltam meg a motoros rendőr mellett, hogy még én is meglepődtem saját pofátlanságomon. A zsaruknak nem adtam esélyt: az előírás szerinti öl­tözetben, bukósisakban közlekedtem. Elindultam Vecsésre. A bankot, ahová készültem, egyszer már megkopasztot- ták. Úgy saccoltam, maradt azért ott még nekem is egy kis apró. Az érkezés után te­repszemlét tartottam. Fel­mértem a menekülési útvo­nalakat, a bank forgalmát, megnéztem a rendőrség és a bank közötti utat. Elég rövid. Egy perc alatt megtehető. Ha viszont megfelelő időpont­ban támadok, akkor a zsú­foltság miatt lehet esélyem. Talán akkor lassabban érnek a helyszínre. A hiba ott csúszott be, hogy keveset ittam. Bár­mennyire pénzszűkében áll­tam, a bátorságom cserben­hagyott. Hiába szuggeráltam magamba, hogy nem félek. Akkor valahogy egy nyúltól is megijedtem. Hazamentem. Tudtam, hogy amíg egy oszt­rák bank nyereségének 25 százalékát fordítja biztonság­ra, addig nálunk ez csak 4-5 százalék. Ezért szinte bárme­lyik OTP kirabolható. Ná­lunk akkor lesz baj, ha nem ilyen galamblelkű emberek járnak rabolni, mint Gábor vagy én. Szerintem csak idő kérdése, mikor következik be dráma. A rablók pánikba esnek, és egyszerűen lepuf- fantják az alkalmazottakat. A következő vecsési próbálkozás napjára a biztonság kedvéért szőkére festettem a hajam, és az óriásira növesztett bajuszomat is kihidrogéneztem. Felvettem egy szem­üveget is. Még a vizsgálóm sem ismert vol­na meg. Délelőtt indultam, a biztonság ked­véért vittem magammal piát. Ki tudja, ha akcióra kerül a sor, a bennem lévő már el­párologhat. Dél tájban érkeztem Vecsésre. Nem döntöttem el, merre meneküljek, gon­doltam, majd kitalálom, ha már túl leszek az egészen. Zárásig bőven maradt időm, ki­motoroztam a vasúti töltésre, és megittam a magammal hozott 4 deci whiskyt. A nagy melegben elaludtam a sínekhez közeli bo­zótban. A vonatok egyre-másra robogtak el mellettem, de úgy húztam a lóbőrt, hogy ebből semmit nem észleltem. Ha valaki ar­ra jár, még a motoromat is nyugodtan elvi- hette volna, arra sem reagálok. Hirtelen föl­riadtam. Azt sem tudtam, hol vagyok. Kis idő eltelt, amíg derengeni kezdett, miért is jöttem. Már majdnem megint a halasztás mellett döntöttem, mert féltem, bezár a bolt, mire bejutok a faluba. Gondoltam, megnézem. Ráültem a verdára, és rettene­tesbe kapcsoltam. A szél kissé felfrissített. Nem foglalkoztam azzal, van-e rendőr a közelben. Melegében lepattantam a motor­ról, a sisakot a járó masinán hagytam, és bementem az OTP-be. Előtte a gitárt üzem­képes állapotba helyeztem. Egyből a tárgy­ra tértem, és átlendültem a pulton. Persze azonnal elvettem a biztonsági őr pisztolyát. Ment minden. Két-három ember tartózko­dott a bankban. Csórikáim betojtak, mert azonnal hasra vágták magukat. Ahogy a fő­pénztárhoz értem, láttam, hogy épp zárják a time-boxot. A rohadt életbe.- Kinyitni a tetű páncélt, vagy lelövök mindenkit! - ordítottam. De épp, hogy ki nem nevettek. Nagyon látszhatott rajtam a pia. Kezdtem begurulni. Hiába fenyegetőz­tem, a falusi libák bírták a szidást. Tehetet­len dühömben belelőttem az egyik időzá­ras páncél dobozába. Ha pontosan célzok, és eltalálom, az egyik rugószerkezetet talán kinyílik. Viszont örvendtem, hogy egyálta­lán meg tudok állni a lábamon. Talán ha ketten vagyunk, és több az idő, akkor még lett volna esély. így azonban túlságosan nagy volt a veszély. A fiókokban azért talál­tam némi készpénzt. Nem sokat. Néhol még a koldusnak is többet adnak. Cirka kétszázezret hozhattam el. Ennyit sikerült zsebre vágnom. Hagytam az egészet, csak még a sze­mélyzetet megreguláztam. Megígértem ne­kik, ha utánam leskelődnek, egy ólommal lehetnek gazdagabbak. Ezért aztán kussol- tak. Akadt ebben az ügyben tanulság. A legfontosabb: piásan ne menj bankot rabol­ni, mert részeg rablót nem vesznek komo­lyan. Gyuricza Péter - Kardos Ernő (A sorozat következő részét jövő hétfőn olvashatják) Erre is kellett a pénz A manapság divatos fenntart­ható fejlődésről azt írja egy ré­giós programtervezet, hogy a természet és az emberi társada­lom egymással összefüggő ele­mei a földi élet nagy rendszeré­nek. A gazdaság fejlődése csak a társadalmi és természeti rendszerek együttélésének és sokféleségének megőrzésével tartható fenn. Érdekes a földi élet és a ter­mészet efféle különválasztása a harmóniára törekvés jegyében. Voltaképpen az emberközpontú világnézet újabb vakvágánya. Ám ha ki is fogynak majd aló­lunk a sínek, az iránya miatt mégis sokkal jobb ez az út, mint az ipari érdekekkel és nye­reségvággyal kikövezett eddigi. Most sok minden védelemre szorul, hogy lehessen mivel összhangba kerülnünk. A nem­zeti környezetvédelmi program szerint a védett természeti terü­letek el fogják érni az ország te­rületének 11-12 százalékát, és ennek 3-5-szöröse lesz a védő­zónák nagysága. Ez több, mint az ország területének a fele. Ezeken a részeken aztán csak környezetbarát, tisztább, egész­ségesebb termelési tevékenysé­gek, szolgáltatások lehetnek. Másutt majdcsak meglesznek valahogy a régi módon. A Nemzeti Ökológia Hálózat térképén látható, hogy a véde­lemre érdemes természetes élő­helyeket jelölő színfoltok elbo­rítják a Mecsek vidékét, a Drá­va mentét, a Villányi-hegység környékét, Baranya felét. Jó ne­künk: a fenntartható fejlődés elve szerint a kevésbé iparoso­dottság helyzeti előnyt jelent a bio- és ökofejlesztések számára. Ennek ellenére az érintett térsé­gekben ezek még nem igazán stratégiai kérdések. Talán azért, mert a tervezők ránéz­nek az említett térképre, és lát­ják: a főváros körüli régióban és északon, a Duna mentén alig van sötét folt. Szegények­nek arrafelé szinte nincs mit védeniük - a fejlettebb iparon, infrastruktúrán, az oda áramló tőkén és a magasabb jövedel­meken kívül. Rossz lesz majd nekik, az bi­zonyos, ám mifelénk a mara­dibb gondolkodásúak az egyenlítői bennszülöttekhez ha­sonlóknak kezdik érezni magu­kat, akiktől a világ civilizál­tabb fele -közös érdekre hivat­kozva - igyekszik megmenteni az esőerdőket. JCOZMA FERENC Egészségünkre Az idén ősszel komplex felmé­rés készül országunk egészségi állapotáról, mindenre kiterje­dő, nemzetközileg is ajánlható módszerrel. Az ország 480 tele­pülésén véletlenszerűen vá­lasztják ki azt a hétezer em­bert, akiknek 133 kérdést kell majd megválaszolniuk ahhoz, hogy általánosan levonhmó, komplexitásában is értékelhető tanulságokat kapjunk. Külön kérdések vonatkoznak majd az életmódra, az emberek életmi­nőségére, társadalmi jellem­zőkre, a családra és másra. Azt mondják a közvélemény-kuta­tók, hogy ilyen átfogó vizsgáló­dást még sohasem készítettek hazánkban. Elhiszem. A felmérés min­den bizonnyal több újdonság­gal is szolgál amellett, hogy is­mét meghallhatjuk az általáno­san ismert dolgokat. Azt, hogy ramatyul nézünk ki, hogy a várható élettartamunk nem éri el az elvárhatót, rosszul táplál­kozunk, és tunyán élünk. El­isszuk, eldohányozzuk a pén­zünket, zabáljuk a koleszterint kövesztett szalonna formájá­ban, és ekként rohanunk rok­kantnyugdíjba, ha kell, ha nem. A szív zakatol, az ér elzá­ródik, a tüdő köhint, az agy­ban megpattan a vérrög. Köz­ben szorongunk, és kedélyünk alászáll, mert a munkahely és a megélhetés bizonytalanabb mint valaha. Kérem, ez ilyen dolog, s hiába az a sok gyógy­szer (most emelik a gyógyszer- gyárak ismét az árakat), hiába a különféle cseppek és Treiber Mari, a járóbeteg-forgalom vége a fekvő. Ámbár már a felmérés előtt bárki borítékolhatja a végered­ményt is, miszerint az európai összehasonlításban (akár Al­bániához is mérve) kifejezetten leromlott az egészségünk. Egyéb mutatókból tudjuk, hogy minden nálunk született fiú tíz-tizenkét évvel, a leányka pe­dig 6-8 évvel rövidebb életre számíthat, mintha Ausztriá­ban jött volna a világra. Ameri­káról ne is beszéljünk. Hát akkor minek a fölmérés? Hacsak nem arra, hogy a vé­gén azt is megtudjuk, hogy va­jon a véletlenszerűen kiválasz­tott hétezer emberből hányán bírták kitölteni további egész­ségkárosodás nélkül a 133 kér­désből álló ívet. hetedikoldal HOLNAP Riport Három gyerek, négy szoba. Szocpol eladó! - hirdetik öt év óta folyamatosan több- gyerekes családok az újsá­gokban, az ember meg csak töpreng, miként is lehet a lakásépítési támogatás ezen változatából üzletet csinál- ni. Portré Az újságíró munkájának eredménye nem tiszta, örök érvényű arany, hanem a szív rövid öröme, olyan, mint a mindennapi kenyér, amelyik két-három nap alatt megkeményedik - vall­ja Filákovity István újság­író. Portré A sötét jövő jóslata Hirtelen, szinte minden előzmény nélkül lép a nyilvános­ság elé könyvével Cseke Zoltán. S nem is akárhogy: a Kapu Kiadó éppen a könyvhétre időzíti a pécsi extanár kötetét, amelyről maga is vallja, hogy írásának műfaja valamiféle utópisztikus szociológia.- Miről szól valójában ez a kötet?- A jövőnkről, a világunkról, amely meglehetősen rohan a romlásba, hiszen a tőke mint egy új pestis, megfertőz és megöl mindent maga körül. A tőkének lehetetlen megmagyarázni, hogy a környezetrombolásban elpusz­tulhatunk, hogy lassan az ener­giakészleteink végére érünk, hogy habzsoljuk, és ezzel jósze­rével a gyerekeink és az unokáink jövőjét veszélyeztetjük. Hogy a cián nem csak halakat öl.- Nagyon sötét a helyzet?- Meglehetősen. Hacsak nem próbál a világ megváltozni és nem veszik észre a tőke urai, hogy a Föld nem végtelen a kincseiben, hanem na­gyon is vé­ges.- Honnan az ötlet? Egy vegyipari gé­pészmérnök hogyan váük íróvá?- Vallom, hogy legalább há­rom hivatás kell az életben. Kita­nultam egy szakmát, oktattam, majd a festmények, kisplasztikák felé fordulva egy galéria mene­dzselésébe kezdtem. Az a típus vagyok, aki nem szeret helyben ülni, akit inspirál az, ha forr kö­rülötte a levegő, ha van tenniva­lója. Nos, autodidakta módon régóta foglalkozom a jövővel, ol­vasom a szakirodalmat. David C. Körten amerikai közgazdász a tő­két, mint pénztermelő gépezetet látja - könyve kötelező olvas­mány több magyar egyetem köz- gazdasági karán -, én csupán Korten elméletéhez szerettem volna hozzászólni. Egy vitairatot letenni az asztalra.- Ebből is kötelező olvasmány lesz?- Már akkor örvendenék, ha az ajánlottak közé bekerülne. Min­denesetre tükröt szerettem volna magunk elé tenni, kimondva mindazt, amiről ritkán beszé­lünk. Én is tu­dom - falusi kör­nyezetből szár­mazom hogy mit érez egy kis­ember, amikor egészen más tör­ténik körülötte, mint amiről a sza­vak szólnak.- Mi az ön hobbija? Kertészke­dik?- Mindig más. Olykor a pihe­nés, olykor a mozgás. Most, hogy kiírtam magam - egyelőre szá­momra ennyi elég - valami új do­log után nézek. KOZMA F. A zalai születésű Cseke Zoltán Pécsett érettségizett, a Műegyetemen szerzett diplomát. Dolgozott tanárként, ma . galériát vezet, és írt egy könyvet „Mese a harmadik évezredről” címmel. Felesége Bánkuti Gertrud festőművész. Két gyermekük van, Katinka színművésznő, Zoltán egyetemista. Esőerdősítés

Next

/
Oldalképek
Tartalom