Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-13 / 160. szám
Negyedik Napló Nap - a tündérmesétől a tűzijátékig Igazán forró hangulatú volt a Napló Nap szombat délutántól úgy éjfélig a pécsi Széchenyi tér naptól perzselt katlanában. Kezdetben tehát minden közreműködő és vendég - színész, zenész, sportoló, politikus - szó szerint megizzadt az egyre növekvő számú közönség kegyeiért. Este már csak a hangulat kapcsán emlegethetjük a forró jelzőt, több ezren nézték a tűzijátékot és hallgatták Kispálékat. Talán csak Szabó Anita, a nap pécsi ex-szépség- királynő háziasszonya maradt fitt a kezdeti forróságban. És persze Unger Pálma, aki férjével, N. Szabó Sándorral előadott háromnegyed órás Tündérkert című gyermekműsorban talán még azt is elhitette kis közönségével, hogy nincs is olyan dög meleg. Jól állták a kánikula viszontagságait azok is, akik az összesen ezer ajándék cirkuszjegyért álltak sorba a szervezőink sátránál: sokáig nem apadt a várakozók folyama. Bírták a hőséget a mohácsi Duna Quintett nagy tehetségű ifjú rézfűvósai is: nem fújtak gikszereket. A Wing Tsun, a kínai harcművészeti bemutató villámgyors harcosai sem kíméltek magukat a forróságban. Utána már csak szóban került sor a sportra: újságíró kollégáink dr. Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét és két válogatott labdarúgót, Dárdai Pált és Egressy Gábort faggatták a magyar foci állapotáról. (A beszélgetést szerkesztett formában holnap közöljük.) Ezt követően dr. Toller László, Pécs polgármestere köszöntötte a színpadról a Napló Nap közönségét és lapunkat. Háromnegyed órányi politika után kellemesen látványos fürdőruha-bemutató zajlott a színpadon, ahol a nap helyett már csak az anyagtakarékosan öltözött szépségek tündököltek. Hagyományos tablóversenyünk eredményeként a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, az pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és a TÁSIAKG egy-égy végzős osztályának képviselői kapták meg a kategóriagyőzteseknek járó 20-20 ezer forintos díjat Pauska Zsolt főszerkesztőtől. Utánuk a derű áldásos háromnegyed órája terült el a téren Nagy Bandó András jóvoltából. Az éjszaka a zenéé és a látványé volt: St. Martin, utána pedig a Kispál és a Borz koncertje szórakoztatta az összetételében egyre inkább megfiatalodó közönséget. A szünetet zenés tűzijáték szín- és fényorgiája töltötte ki a negyedik Napló Nap fináléja előtt. DUNAI I. Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — „A gazdaság szolgálja az embereket” A Napló Nap vendége volt Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke is. Kérdésünkre elárulta, jól érezte magát pécsi programja során, amikor Mayer Mihály megyés püspökkel, illetve gazdasági vezetőkkel is találkozott. Megtisztelőnek nevezte a közönség érdeklődését. A vele folytatott pódiumbeszélgetés legfontosabb témáit idézzük fel most szerkesztett formában. A pártelnök cáfolta, hogy hatalmi harc kezdődhet az MSZP-n belül a pártelnöki, illetve a miniszterel- nök-jelölti poszt miatt.- Én örülni fogok, ha Németh Miklóst jelölik novemberi kongresszusunkon, és a vezetőség tagja lesz. Miniszterelnök-jelölt 2002-re kell. Mégpedig olyan, akivel a legnagyobb esélyünk van megnyerni a választásokat, kormányt alakítani, és tisztességesen, magas szakmai színvonalon, az ország érdekeinek megfelelően kormányozni. Ha úgy látjuk, hogy Németh Miklóssal lesz erre a legnagyobb esélyünk, akkor én is őt fogom támogatni. Ha úgy látjuk, hogy mással, akkor azt a személyt. Ha úgy látjuk, hogy velem nagyobb az esély erre, akkor nem térek ki a feladat elől. Az MSZP- nek azonban jelenleg egy miniszterelnök-jelöltje sincs. A párt helyzetéről szólva rámutatott, hogy az MSZP 7-8 hónapja 44 és 48 százalékos támogatottság között mozog a felmérések szerint. Eddig a párt tízéves történetében 32-33 százalék fölé nem nagyon jutott. „Ez azt jelenti, hogy nem csak a Fidesz hibáiból élünk, mert ehhez az kevés lenne. A kormányénál jobb megoldásokat javaslunk, nem csak bírálunk.” A legutóbbi hetek terméséből említette a kormány lakáshoz juKovács László (balra) Élő Gábor riporterrel tási programjával szemben kifejtett szocialista megoldást.- Sokkal jobb a központi keretet bérlakásépítésre fordítani, és a fiataloknak első lakásként nem tulajdont adni, hanem lakhatási lehetőséget biztosítani egy viszonylag alacsony bérű lakásban. A pécsi önkormányzat pontosan ezt csinálja. A kormány szintén foglalkozik már ezzel a gondolattal, de egyelőre csak a hitelkonstrukciót erőlteti. Lehetővé tették, hogy a tehetős fiatalok szűk köre mellett most már a tehetős idősebbek szűk köre is igénybe veheti a kedvezményt. Az üzemanyagárak visszafogására szóló javaslatukat is említette.- Amellett, hogy a kőolaj világpiaci ára az egekbe szökött, az üzemanyagárban van még két másik elem: az áfa és a jövedéki adó. A magasabb ár miatt a költségvetés bevétele növekszik. Legalább 20 milliárd forinttal lesz nagyobb az áfa-bevétel idén az üzemanyagárakból a tervezettnél. Mi azt mondjuk: ezt a 20 mil- liárdot adjuk vissza a jövedéki adó csökkentésével. A költségvetés bevétele egyetlen fillérrel sem csökkenne, az üzemanyagárak viszont literenként 8 forinttal lehetnének olcsóbbak. A költségvetés bevétele nem változik, csak nem a jövedéki adóból - amely például 1 liter benzin árában több, mint 90 forint -, hanem az áfából jönne be a pénz. Javaslatunk eddig nem talált fogadtatásra, de nem adtuk fel a reményt, újra indítványozni fogjuk. Az MSZP elnöke kifejtette, a kormányon lévőkkel ellentétben a politikát nem élet-halál harcnak fogják föl, hanem a problémákra adandó válaszok versenyének. A szocialista párt célja, hogy a gazdaság szolgálja az embereket és ne az emberek a gazdaságot. Az MSZP nem a polgárok még pol- gárabbá tételét, hanem a polgárosodás folyamatának támogatását tartja fontosnak. A legsürgősebb az elszegényedés megállítása és az esélyteremtés a visszakapaszkodásra. A tisztességes me- gélhetésű középréteget nem gazdagabbá, hanem szélesebbé kell tenni. Kovács László kifejtette, azt szeretné, ha megnyerve a választásokat, 2002-ben legalább egy, de inkább több olyan párt lenne a politikai palettán, amelyet a szocialisták meg tudnának szólítani, amellyel programjuk összhangba hozható, amellyel tisztességes, az országnak stabilitást hozó kormány összeállítható. „Lehet, hogy 51 százalékos mandátumaránnyal sem az egyedüli kormányzás mellett döntünk. Az ország számára kedvezőbb lehet a koalíciós kormányzás.” A Békejobbról szólva leszögezte: tiszteletben tartják, hogy az MDF a jelenlegi kormánykoalíció tagja. De az kétségtelen, hogy jelenleg a kormánypártok közül az MDF az, amelynek politikai felfogásától most a legkisebb a távolság. Az MSZP elnöke végül elárulta, a 2002-es választási plakáton a pártot reprezentáló legszűkebb csapatként szívesen látná Németh Miklóst, Szili Katalint, Lamperth Mónikát, Lendvai Ildikót és Juhász Ferencet. DUNAI IMRE Nagy Bandó: „Ez a pali ugyanaz fönt a színpadon” Nagy Bandó András humorista műsora és az autogramgyűjtők első rohama után mondta a délutáni szereplése kapcsán:- Az ilyesmi mindig fantasztikus élmény számomra. A fellépés közben az jutott az eszembe, hogy milyen nagyszerű érzés úgy lenni orfűinek, vagyis egész pontosan fél lábbal pécsinek, hogy ahányszor bejövök a városba, találkozom olyanokkal, akiket legalábbis arcról ismerek. A zömüknek persze sajnos nem tudom a nevét, de az arcok mind megvannak a fejemben. A közönségtől és az utcai járókelőktől tapasztalt szeretetet lehet még fokozni, hiszen megvan rá az esély, hogy legközelebb netán találkozunk két szóra. Nekem mindig nagyon jó lelki állapot tudni azt, hogy amikor felmegyek a színpadra, a cuccaim mindig ugyanolyanok, mint amilyenekben a Király utcában sétálok. És azt remélem, hogy a közönség is érzi: ez a pali ugyanaz fönt a színpadon, mint amelyik lent mászkál köztünk az utcán. Szórakoztat bennünket, de azért ő itthon van közöttünk. A Kispál és a Borz most először játszott a téren A pécsi Kispál és a Borz fennállása óta először játszott a pécsi Széchenyi téren. A debütálás meglehetősen erősre sikerült, a csapat a közönség szerint fergeteges három órát produkált, rengeteg régi és rengeteg új dallal. Lovasi András énekes (képünkön) azért hozzátette, egy kicsit talán túl sok is volt ez a három óra, de kifejezetten nagy élmény volt számukra a város főterén zenélni, ami eddig csak a csapat dobosának, Tóth Zoltánnak (Csülök) adatott meg, korábbi zenekaraival. Megfáztam, nagy valószínűséggel a hideg szél miatt - mondta lapunknak Lovasi. Úgy tűnik tehát, mindenki mással ellentétben ők kifejezetten fáztak a júniusi kánikulában. Lovasi most - szó szerint - lázasan készül a következő lemezre a többiekkel együtt, amely a tervek szerint augusztus végén jelenik meg. - Sok szép dal lesz rajta - egyelőre mindössze ennyit sikerült kiszedni az énekesből a va- donatúj albumról. _________ld. he tedik oldal HOLNAP Riport Gimis álmok, egyszerű kivitelben. Évente sok gimnazista döbben rá Baranyában is, hogy vége az iskolának, de a tudás, a tanulmányi eredmények nem elegendőek a továbbtanuláshoz. A felnőtté válás, az önállósodás ideje ez. Portré A székkapitány. Valójában az édesapjának szeretett volna valami emléket állítani Sárdy Imre, amikor vitéznek ált. Annak az édesapának, aki az első világháborúban szerzett érdemeiért jogosult lett volna arra, hogy vitézzé üssék egy kardlappal. Gazdára talált a Mercedes Nyáron újabb akciók előfizetőinknek A Napló Nap közönsége és előfizetőink zöme által talán leginkább várt programpont az esti sorsolás volt - természetesen közjegyző jelenlétében amikor is gazdára talált akciónk nyereménye: a fehér Mercedes A-osztályú személygépkocsi. A számítógép és a számokat húzó gyerekek jóvoltából sellyei lett a nyertes: az 52 esztendős Bicskei Géza. Munkatársaink azon nyomban érte mentek Sellyére, és az esti koncert szünetében, a tűzijáték előtt már át is vehette a nyereményt.- Mivel foglalkozik?- Tíz éve zöldséggel és gyümölccsel kereskedem. Szerencsére elég jól megy a vállalkozás.- Népes a család?- Négyen vagyunk: élettársam és a két nagylányunk. Az idősebbik 20 éves, a kisebbik technikumba jár.- Mióta előfizetője lapunknak, és milyen témákat keres benne leginkább?- Immáron húsz éve vagyok a Dunántúli Napló előfizetője. Leginkább a sportot olvasom benne, és persze azokat az információkat, amelyeket vállalkozóként is hasznosíthatok.- Milyen viszonyban volt eddig Fortunával?- Igen furcsa helyzetbe hozott egyszer. Nyertünk egy kanári-szigeteki utazást, ám nem vettük igénybe, mert éppen három nappal korábban értünk haza a nyaralásból az élettársammal.- Gondolt arra, hogy a Dunántúli Napló akciójában is nyertes lehet?- Akár hiszik, akár nem, szombaton reggel, amikor kezembe vettem az újságot, rögtön az villant az agyamba: milyen jó lenne megnyerni ezt a remek kocsit. És lám, estére teljesült is a kívánságom.- És ki használja majd a Mercedest leginkább?- Alighanem a nagyobbik lányunk. Éppen a jogosítvány megszerzése előtt áll. Az időzítés tehát kiváló volt. Természetesen a Dunántúli Napló akciói tovább folytatódnak, előfizetőink között a nyáron még két görögországi nyaralást, egy félmillió forintot érő robogót, és számos további értékes műszaki cikket is kisorsolunk. d. i. Or. Bayer József, az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója (jobbról) gratulál aaiyerteseknek FOTÓI MÜLLER ANDREA