Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-05 / 153. szám

2000. Június 5., hétfő Új Dunántúli Napló - 9. oldal ISKOLÁK A JÖVŐNEK Oldalszerkesztő: Bóka Róbert Hírcsatorna TEHETSÉGEK köszöntése. A Megyei Közgyűlés Dísztermé­ben június 9-én 14 órakor ün­nepélyes fogadáson köszöntik Baranya megye és Pécs iskolái­nak tehetséges, kiemelkedő eredményt elérő tanulóit és ta­náraikat a megye és a város vezetői. KOSZORÚZÁS Istenkúton. Az iskolaalapító Szieberth Róbert emléktábláját koszorúzták meg június 4-én 16 órakor az Isten­kúti Közösség szervezésében az intézmény egykori diákjai, tisztelői. Az eseményen a neves alapító leszármazottai is részt vettek, s dr. Romváry Ferenc művészettörténész mondott be­szédet. FELVÉTELI a szabadiskolába. Az ANK Martyn Ferenc Művé­szeti Szabadiskolája június 14- én és 15-én 15 órától 18 óráig felvételit és beiratkozást tart ze­nei tagozatára óvodástól felnőtt korig. Ugyanekkor új mozgás­színházi tagozat is indul, amelyre 14-én lehet jelentkezni. LÁNYCSÓKI matematikus. A Janus Pannonius Gimnázium tehetségkutató versenyén első lett Tolnai Gábor, a Lánycsóki Általános Iskola nyolcadikosa. Fekete Lajos tanítványa a Muskát József Emlékversenyen második, a bátaszéki országos versenyen harmadik lett, több alkalommal végzett az ország első tíz tanulója közt. Egy minta önkéntes követői Az elmúlt napokban a holland nagyváros­ból, Rotterdamból tért haza négy baranyai pedagógus, ahol az ottani iskolarendszert tanulmányozták. Azt az országét, ahol külö­nös figyelmet fordítanak a bevándorlók kis­gyermekeinek oktatására. Törökök, irakiak, irániak érkeznek az országba, de a bevándorló letelepülők gyermekeit sem hagyja magára a holland iskolarendszer, mondja Kucsanda Ibolya, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa. Ezért volt jelentősége annak, hogy ké­szülve a minőségbiztosítási rendszer bevezetésére, a hazai iskolák tanárai - megyénként három-három - tanulmányúton vehetett részt az uniós Matra- program keretében. Baranyából Emese Anna, a Versendi Általá­nos Iskola igazgatónője, Fehér Imréné, a Mindszentgodisai Ál­talános Iskola tanítónője és Gajdos Istvánná konzulens, a pedagógiai intézet munkatársa utazott Rotterdamba, míg Kucsanda Ibolya az utazást bo­nyolító győri munkacsoport szervezésében tartott kollégái­val. Azok az iskolák érdeklődtek a holland program iránt, mond­ja a szakember, amelyekben sok a hátrányos helyzetű gye­rek, illetőleg ahol arra töreksze­nek, hogy egyetlen kisdiák se kerüljön speciális osztályba, kisegítő iskolába. A holland minta ugyanis egyéni segítőt alkalmazó programokra épül, hogy a bevándorolt gyerekek megtanulja­nak holland nyelven írni és olvasni, és az iskola lehetőleg egy kisgyereket se veszítsen el nehéz­kes előmenetel, gyenge tanulmányi eredmény miatt. Hollandiában 4-től 12 éves korig egy taní­tó irányítja a kisgyereket, kezdetben az óvodai életkornak megfelelő játékos foglalkozásokkal. Az iskola belső világa dönti el, hogy hány cso­portot - osztályt - alakítanak, de a legfontosabb az, hogy pontosan mérik a gyerekek teljesítmé­nyét, hogy mindenkor tudják, ki miben szorul támogatásra. Az osztályfőnök tevékenységét speciális ismeretekkel rendelkező fejlesztő peda­gógus, az órákon egy-egy gyerekkel külön is fog­lalkozó „egyéni segítő” munkája teszi teljessé. Fél kilenctől 12 óra 30 percig, majd ebédszünet után 15 óra 30-ig tart a tanítás. A gyerek nem vi­szi haza magával a lecke nyűgét. Az oktatás mozgatható padokkal, mobil térben történik, mégis meglepő az a nyugalom, ami a gyerekek magatartását jellemzi. „Sehol nem találkoztunk ordítozó, síró gyerekekkel” - fogalmaz Kucsanda Ibolya. Felsőbb iskolába 12 éves kora után kerül a diák, de ügyelnek arra, hogy az alapokkal mindegyikük tisztában legyen - felnőtt korára önellátó, munkaképes. Tankönyveik jóval kar­csúbbak: kisebb az elsajátítandó tananyag, de az alapismereteket megkövetelik. Emese Anna és Fehér Imréné is megerősíti az elmondottakat, de mindketteif hangsúlyozzák azt is, hogy a 100 diákot számláló versendi és a 200 fős mindszentgodisai iskolában is egyelőre csak a nagyon fontos nyomon követő mérések előkészítéséről van szó. A mérések, a gyerekek­ről alkotott minél hívebb kép az alapja ugyanis a személyre szabott munkának. Mint Fehér Imréné elmondta, korábban a bakócai otthon pedagógusa volt, tudja mit jelent ez a gyerekek számára, ezért is ajánlkozott, hogy egyéni fejlesztő lesz. Ő is említette a hol­land iskolák nyugalmas légkörét, az emberek segítőkészségét, amely együttműködést feltéte­lez és a közoktatásuk egészét is áthatja. Segítséget kap minden rászoruló illusztráció: müller a. Jubileumi csillagok Huszonöt éves a Mecseki Planetárium PÉCS Negyedszázada működik a Mecseki Planetárium, amely ma is minden tava­szi-nyári vasárnap 10 óra­kor várja látogatóit Szőlő utcai gömbjében. A két fémkupola egyikében mű­szerek, távcsövek kapnak helyet, amelyek közelebb hozzák a csil­lagos eget - ez a hagyományos csillagvizsgáló. A másik kupola az építmény északi oldalához si­mul. Az ország három működő pla­netáriuma közül a pécsi az úgyne­vezett kisplanetáriumok közé tar­tozik, a németországi Zeiss Mű­vek gyártmánya, amely 1968 után került Pécsre Budapestről. 1975- ben a Pécs-baranyai TIT kezde­ményezésére kezdi meg rendsze­res oktatást és ismeretterjesztést szolgáló munkáját. Csillaggömb­bel felszerelt műszere mintegy 5100 csillagot vetít, de láthatjuk az PÉCS A vegyes profilú iskolák sorrendjében a pécsiek „ve­gyes” képet mutatnak. A szokásos évzáró kimutatások szerint, melyek összegzését Neuwirth Gábor oktatáskutató végzi el évről évre, huszonkét művészeti szakiskola közül a pé­csi a 11. helyet foglalja el. Ez a he­lyezés, amely az iskola esetében 36,4 százalékos egyetemi felvéte­li arányt jelent, még igen jónak mondható. Köztük a kecskeméti Kodály Zoltán Gimnázium és Ál­talános Iskola áll az élen 64,9 százalékosf!) felvételi aránnyal, Orion-ködöt, az Androméda- galaxist, valamint a Praesepe és a Pleiadok nyílthalmazait is, vala­mint a Herkules gömbhalmazt is. Közelről tanulmányozhatjuk a Napot és Holdat. Minden korosz­tály számára kínál meglepetést, érthetővé téve a csillagrendszer bonyolult jelenségeit. Május elsejétől október köze­péig tart nyitva - a város napközi­sei, Kislippó, Szentlászló, Egerág, Mindszentgodisa, Komló diákjai talán a leggyakoribb láto­gatók, de érkeznek Bonyhádról, Mözsről is. A belvárosi iskolák földrajzóráinak egy része itt zaj­lik. Nyáron a város környékén tá- borozók ülesztik programjukba. A kirándulócsoportok is évről év­re növekvő számban vendégei az oktatást is szolgáló, ritka pécsi nevezetességnek. 1998 óta a Pla- netáriumi Nyár című füzet is ösz- szefoglalja a rendezvényeit, az il­lusztrált előadások mellett szombaton esténként távcsöves bemutatókat is tartanak. ■ második a békéscsabai Bartók Béla Szakközépiskola (53,3 szá­zalék), harmadik a budapesti Bartók (50,3 százalék). A vegyes profilú - gimnázium és szakközépiskola - versenyében jellemző módon a kis- és közép­városok iskolái viszik a prímet. Az ötvennyolc középiskola közt elő­kelő tizennegyedik a pécsi Babits Gimnázium és Szakközépiskola 49,3 százalékos felvételi aránnyal, az élen a csongrádi Batsányi áll (65,4 százalék) megelőzve a tata­bányai Árpád Gimnázium és Szakközépiskolát (65 százalék), és a harmadik helyezett nagykani­zsai Batthyány Lajos Gimnázium és Szakközépiskolát. _________■ A'/ Készülék+kártva A Westel - Magyarországon először - olyan havidíjas előfizetést ajánl, amivel szinte mindegy, mikor beszél. A lényeg az, hogy honnan. Aa áj iMiléma ájafi)|il az «mif tfthrté—It UM áriát MMráféi hálózata« MM csécsidébe« is csak «étté 28 Ft-«* percdíjért beszélhet. Ha a ZóldZóna területén kivúl kezdeményez hívást, a rendszer kapcsolás előtt figyelmezteti. Ekkor dönthet, vállalja-e a beszélgetést magasabb percdíjért, vagy sem. A ZóldZóna díjcsomaggal a Kapcsolat még elérhetőbb, költsége még ellenőrizhetőbb lesz. Egyre több helyen telefonálhatunk egyre kevesebbért. Westel előfizetőként már jóval több mint 1 millióan. Ráadásul DUAL mobiltelefonnal** és kártyával*** már bruttó 7 000 Ft-tól csatlakozhat. Helyből megéri... Önnek is? A Westel mobilról ingyenesen hívható 06-30/803-0000-ás hívószámon egyből megtudhatja, hogy ön a hívás pillanatában a ZóldZóna területén tartózkodik-e. A 1230-as ügyfélszolgálati hívószámon az irányítószám megadásával tájékozódhat, míg a Westel honlapján közvetlenül, a település neve alapján is választ talál. WEftR tatot Net, Rákóczi út 19. tot; 06-72/225-111,06-30/900-4012 Pta, ttocar-Z*. út 9 főni* toteütáz Tét: 06-30/900-9034 Dtoneom hzámszmu*: 06-30/930-3920,06-30/9305247 Kera/t-féc* Pia» Ita, ttomért át 76 « Otefiá Kft. Ha Kfcz&i S. it 1 Net, Makar **Mn a 5. (toset« • Konto, Kom* u. 79. « Tefccoerum BL: Pta, Bajar-Z*. it 4 • Net, Mai tor Z • Ssftarttoo it 41 • K £ K Mbartmr. Pta, a 26. • Mdri, &1Ü6 Ä18*. * A Wertd hálózatán bekül ktveve Hangporta. ** A kószátok tm timtet dóráétól tártjával használható Oak ú) Westd dótttetéHd. Mtt-y« sz«zó<tossd. amíg a készlet tart Az Összeg a tariát résziéi, amelynek befizetése Min a késztitok etethető Az áraMioz 24 havi tóriesztófészlet és ennek majteteló 24*1375 H havi togakní^keóvezinény tártaié. További lehetetek és dformátíó 1230 (a Wertet hálózatából óbmentesen hMistá), 265-4210, ütetve az ttöeutím wwwwerteUw BBBM FOTEfc Keravill ofötért A Westel a Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú Főtámogatója r Ü Jesi el 4 i a L ____ Ka pcsolat __________________4 a­4r f » I Vegyes sorrend

Next

/
Oldalképek
Tartalom