Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-27 / 174. szám
■■ 2000. Június 27., kedd BARANYA I TÜKÖR Új Dunántúu Napló - 5. oldal LŐTTEK A RENDŐRÖK a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és az ORFK Kiképzőközpontjának közös pécsi gyakorlatán. A feladatok között autós üldözés is szerepelt. ________fotó: lmjfer l. Ké t díszkút is épül Szigetvár Bármilyen szorongatott helyzetben is van a város, a millenniumi beruházásról nem mondott le. Az bizonyos, hogy a közel ötmillió forintba kerülő millenniumi Országalma szökőkút felállítása a Deák téren ugyanúgy gazdagítja majd a várost, mint a József Attila utca és a Horváth Márk tér között kialakítandó díszes falikút. A költségvetésből az Országalma közel 3,2 millió forintot visz el. Sokak szerint ez az összeg, a város mai igen nehéz anyagi helyzetében rongyrázás, mások szerint viszont az összefogás bizonyítéka. Kétségtelen, hogy a város jelképének, az Oroszlán szobornak és talapzatának teljes felújítása is hasonló eséllyel indult, aztán a vállalkozók és a polgárok adományaival mégis sikerült a beruházás. A város vezetői most is a hasonló lelkesedésben bíznak. A jótékonysági bál bevétele és az adományozók megközelítően 700 ezer forintos befizetése már bizonyíték a tenni akarásra de legalább egymillió forint még mindig hiányzik. A tervek szerint augusztusban kezdik építeni, és a Zrínyi-napokra a szökőkút és a díszkút is elkészül. A közművesítést ingyen vagy igen kedvezményesen végző vízmű és az áramszolgáltató mellett helyi vállalkozók ajánlották fel, hogy díjtalanul megcsinálják a földmunkát és a térburkolatot. Ezen munkákhoz is hiányzik jó néhány százezer forint. 6. M. L. Riasztóan növekvő drogfogyasztás Nyáron sokkal több fiatal jut kábítószerhez Hamarosan a kormány elé kerülhet az Ifjúsági és Sportminisztérium által elkészített Nemzeti Stratégia a kábítószer visszaszorítására című anyaga. Mindenesetre amíg ez megtörténik, a szakemberek a drogosok számának további gyarapodásával számolnak. A nyár veszélyes időszak; a szabadidő és a nyári bulik sok fiatalt vonzanak a kábítószer közelébe. Pécs-Budapest nyebb drogtörvényének szigorát, egyelőre nem tudni; az érintettek mindenesetre a drogok elleni kemény fellépést ígérnek, ezzel is csökkenteni szándékozva azt a tendenciát, mely szerint - mint azt Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitány a „Szemléletváltás lehetőségei a kábítószerfogyasztók megítélésében” című tegnapi konferencián hangsúlyozta - tavaly jelentősen, közel ötven százalékkal nőtt a drogfogyasztók száma. Németh Zsolt, az Országos Kriminológiai Intézet adjunktusa ugyanezen rendezvényen leszögezte, helytelen a kábítószer-fogyasztók megítélése: úgy véli, a nemzeti drogstratégia komoly hiányossága, hogy nem foglalkozik kellően a fogyasztókkal, emellett a rendőrségnek a kábítószer-ellenes tevékenység kapcsán nagyon erős jogosítványokat enged.- A nyári időszak a drogfogyasztásban mindenképpen mennyiségemelő hatású - válaszolta lapunk kérdésére dr. Személyhez János, a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője. Mint megtudtuk, az emh'tett időben az iskolai kötöttségek nélküli fiatalok a szórakozás, üdülések, nyári partik alkalmával lényegesen könnyebben kerülnek a gyakran használt drogokkal kapcsolatba. Szemelyácz János mindemellett hangsúlyozta, hogy a pécsi és baranyai fogyasztási szokásokra szerencsére a mai napig jellemző az egyik legkeményebb narkotikum, a heroin hiánya: e kábítószer továbbra is csak ritkán bukkan fel a megyében. A fogyasztás elsősorban a marihuánára és az amfetamin-származékokra irányul, melyek mellé az utóbbi időben felsorakoztak a szinteükus hallucinogén szerek is: ez utóbbiak Szemelyácz János szerint azért lettek népszerűbbek, mert a kenderszármazékoktól eltérően csupán rövid ideig mutathatók ki a szervezetben. A drogambulancia vezetője ugyanakkor beszámolt arról is, hogy bár a munkát találó idősebb korosztály tagjai közül sokan abbahagyják az intenzív drogozást, a fiatalok, iskoláskorúak között pedig egyre riasztóbb méreteket ölt a különféle narkotikumok használata: ezt egyébként egy, a pécsi Fact Intézet által a közelmúltban készített reprezentatív felmérés is megerősíti, mely rámutat arra, hogy a baranyai közép- iskolások több mint negyede már kipróbált valamilyen anyagot. Szemelyácz mindezek mellett úgy véli, legalább a fogyasztókkal kapcsolatos és a különféle szerek közötü differenciálás mindenképpen szükséges lenne, ugyanis lényeges a különbség például a különböző drogok veszélyessége között: erre a hazai drogpolitikában azonban kevés esélyt lát a drogambulancia vezetője. T. O. Az ENSZ által Drogellenes Világnapnak nevezett június 26-a alkalmából elhangzott: hamarosan a kormány és az államtitkári tanács elé kerül a bevezetőben említett tervezet. Az ISM szakértői szerint az anyagot az Európai Unió négyéves (2000 és 2004 közötti) prevenciós politikájához igazítva kell majd a kabinetnek elfogadnia. Hogy mindez mennyiben enyhíti - ha enyhíti majd egyáltalán - Európa egyik legkeméHa drogot próbál a gyerek A szakemberek szerint a szülők feltétlenül beszélgessenek el a gyerekekkel a narkotikumokról, tisztában kell lenniük ugyanis azzal, hogy kipróbált-e valamit a fiatal. Tisztázni kell továbbá, hogy a kábítószerek kipróbálása még bulikban sem „kötelező”: az egyszerű fogyasztó is két év börtönbüntetést kaphat. Rendszeres drogfogyasztásra gyanakodhatnak a szülők akkor, ha a gyermekük baráti köre hirtelen kicserélődik, viselkedése beszűkül, vagy nagymértékben megváltozik, gyakori hangulati változások kísérik. Komoly gyanú esetén a szülők haladéktalanul forduljanak szakemberhez. KABITOSZER-FOGYASZTAS A BARANYAI KÖZÉPISKOLÁSOK KÖRÉBEN Egyszeri kipróbáló / Rendszeres Alkalmi fogyasztó 12,8% 3 nem próbálta [yasztó Csótányinvázió: irtó ügyes cégek Csak a szerekre engedéllyel bíró vállalkozásokban bízzunk meg A csótányok lakótelepi elszaporodását kihasználva ügyes vállalkozók naponta ajánlkoznak azok irtására. Az elvégzett munka után néhány nappal a bogarak ismét megjelennek, reklamációra azonban nincs lehetőség, mert a vállalkozás üzletkötőjét már sehol sem lehet megtalálni. Baranyai körkép Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) fertőtlenítő csoportvezetője Sipos Sándor (képünkön) szerint a csótány egészségügyi kártevőnek minősül, közvetlenül ugyan nem okoz fertőzést, ám közvetett módon igen. A rovar hulladékkal táplálkozik, tehát a lábán már hordozhat olyan baktériumokat, amelyek betegség kórokozói lehetnek. A csótányok leginkább a nedves, sötét helyeket kedvelik, táplálékuk az élelmiszer-hulladék. A lakótelepi épületek csővezetékrendszerén keresztül jutnak el a lakásokba, éppen ezért ajánlják a rovarirtók a teljes mentesítést, hiszen ha egy lakás kimarad az akcióból, a csótányok gyors szaporodása miatt már nem garantálható az eredmény. Az emberek elsősorban azért szeretnének megszabadulni a hívatlan lakótárstól, mert jelenlétük undort kelt. Az ügyes vállalkozók ezt használják ki, nemegyszer az ÁNTSZ-re hivatkozva próbálják rávenni a csótányoktól szenvedőket az irtás megrendelésére. Ha olyan szert használnak, amely kiskereskedelmi forgalomban kapható, felelősségre sem vonhatók. A hatékony rovarirtóknak olyan mérget kell a lakásokban szétspriccelni, amelyet csak hatósági engedéllyel lehet alkalmazni. Az egyik Amit megtehetünk nak mutatni, jobb, ha nem megyünk bele az üzletbe. Előfordulhat, hogy a lakásba bekopogtató ügynök azt mondja, a szakembeAz üzletekben kapható csótánycsapdák nem tökéletesen alkalmasak az irtásra, ugyanis csak az edény közelében lévő rovarokat ölik meg. Ha a szintén a boltokban kapható sprével minden lehetséges rést befújtunk, némi esélyünk van rá, hogy egy időre megszabadulunk a jószágoktól, a kezelést azonban havonta, kéthavonta meg kell ismételni. Ha rovarirtók végzik el a lakás egyedi mentesítését, hasonló eredményt várható. A legjobb, ha az egész ház szakszerű irtást rendel meg, megbízható, a szerre engedéllyel bíró cégtől. rovarirtó cég tulajdonosa szerint a házalók nagyon sokat rontanak a szakma hitelén. Az irtást vállaló cégektől ajánlatos hivatalos, az ÁNTSZ-től származó igazolást kérni arról, hogy a szer megfelelő. Ha ilyet nem tudrek később hozzák az igazolást, a pénzt azonban előre kérnék. Ilyen esetben se bízzunk meg a cégben. Az ÁNTSZ által engedélyezett vegyszerek egyébként a melegvérű állatokra (például kutya, macs- ka) veszélytelenek. _________b^c. ■ R Ó Várfesztivál évente?' ItHtl «•*>( Siklós A szervezők reményei szerint az évtized legrangosabb várfesztiválját rende- zilf idén, amelyre több ezer látogatót várnak. A rendezők mostanra szerencsére minden korábban felmerült hiányosságot megszüntettek, így gyakorlatilag semmi akadálya sincs annak, hogy sikeres legyen a hétvégi fesztivál - hangzott el a tegnap délelőtt megtartott sajtó- tájékoztatón. Amint azt a Dunántúli Naplónak Bakó Pál alpolgármester elmondta, több mint 600 résztvevővel zajlik majd le az esemény, s a fúvószenei koncerteken kívül idén számos más program - hadijáték, borkóstoló és más, a városra jellemző bemutató - színesíti a programsorozatot, mely június 30-án kezdődik és július 2- án zárul. A hagyományoknak megfelelően a külföldi zenekarok - idén horvát, norvég, szlovén, lengyel és román együttes is érkezik a városba - Harkányban is fellépnek majd, ám ezekre az előadásokra a korábbi évekkel ellentétben nem ezúttal a Zsigmondy sétányon, hanem a strandfürdő szabadtéri színpadán kerül sor. . f, iutn A fúvószenekarok versenyét négyfős zsűri - Antii Henrik nyugalmazott főkarmester, prof. Eugene Brixel, az Európai Fóvósszövetség szekcióvezetője, Dohos László főkarmester és Neumayer Károly karmester - értékeli. A verseny eredményhirdetésére és a díjak átadására vasárnap este kerül sor a vár udvarán, a programsorozatot tűzijáték zárja. Bakó Pál hozzátette még, amennyiben a rendezvény sikeresen lezajlik, úgy a szervezők tervei szerint hosszú évek után szakítanának a jelenlegi gyakorlattal, s ezentúl nem kétévenként, hanem évente rendeznék meg a várfesztivált. K. J. Lottónyeremények 25. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 13,17,20, 82, 86 Joker: 736562 Ötös nem volt Négyes 1.187.888 Ft Hármas 10.041 Ft Kettes 520 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 3, 15, 17, 27, 28, 43 Pótszám: 13 Hatos nem volt 5+1 3.007.295 Ft Ötös 125.304 Ft Négyes 2.440 Ft Hármas 523 Ft Továbbra is tiltakoznak Istenkúton Pécs Nincs vége az iskola körüli tiltakozásnak, a napokban nyilatkozatot postáztak a szaktárca és a kormány legfelső vezetőihez Szieberth Róbert leszármazottai az Istenkúti Iskoláért perlekedve. A pert ugyan nem szó szerint kell érteni, de tény, hogy a közelmúltban az iskola- alapító tanár leszármazottai az Istenkúti Közösségért Egyesület közvetítésével nyilatkozatban fordultak a város vezetőihez. „Szieberth Róbert alapítványával örökre a gyerekeknek adományozta Istenkúton az iskolát. Sajnálattal vettük, hogy Pécs Városa egy éven át nem gondoskodott a cél megvalósításáról: az Istenkúti iskola működtetéséről. Amennyiben Pécs városa lemond az iskoláról és az e célból rendelkezésére álló tulajdonát átruházza, úgy olyan új tulajdonost kell találnia, aki az adományozott célt megvalósítja.” A levél az egyenesági leszármazottak és az oldalági rokonok nevének feltüntetésével zárul, melyet az Istenkúti Közösségért Egyesület - tudtuk meg ügyvivőjüktől, Thiesz Angélától - csak mint közvetítő juttatott el Mádl Ferenc megválasztott köztársasági elnökhöz, Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Pokomi Zoltán oktatási miniszterhez valamint a város és a megye vezetőihez, képviselőihez. Az Istenkúti Közösségért Egyesület, amely oktatási programmal is rendelkezik, felvállalná, hogy az iskola a szőlőhegyi gyerekek számára működjön, mondja Hormay Mihályné Szieberth Edina, a kis- daindoli szülők egyike. Az ombudsman is vizsgálta az ügyet, és törvénysértőnek találta az eljárást - teszi hozzá a négygyermekes Hormayné. Az iskola egy éve bezárt, közben megfogyatkoztak a gyerekek, a közel 120 kisdiák fele a rácvárosi iskolába került, a többiek ide-oda, a szülők aka-v rata, lehetőségei szerint. Pedig az iskola az itt lakóknak - ahol se vezetékes víz, se járda nincs - nagyon sokat jelentett. Számukra mindegy is volna, ki működteti az intézményt - az önkormányzat vagy az egyetem - de az a gyerekek számára is biztosítva legyen az örökhagyó akarata szerint. Azt is nehezményezik, hogy az önkormányzat csak a Rácvárosi Általános Iskolába került tanulók buszbérletét támogatja, a többiekét nem. Mint Róna Géza, az önkormányzat, oktatatási főtanácsosa elmondta, a levél csak a napokban érkezett meg a polgár- mesteri hivatalhoz, a címzetteknek még nem volt módjukban foglalkozni a kérdéssel. Hozzáfűzte, úgy tudja, hogy a képviselő-testület korábbi döntése értelmében az önkormányzati tulajdonú iskolába a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara költözik majd. Ha legalább 400 gyerek járt volna oda, valószínűleg nem kényszerül ilyen döntésre a város. A buszbérlettérítés azért illeti csak a rácvárosiba járókat, mert az a kijelölt jogutód intézmény, de természetesen voltak számosán, akik megtehették, hogy más, számukra kedvezőbb megoldást válasszanak. Lapunkban többször beszámoltunk már a város közgyűlési határozattal is jóváhagyott szándékáról, amely szerint az egyetem lesz a működtető, de a bérbeadás konkrét feltételei még mindig nem véglegesek. Mint Bársony János, a PTE rektorhelyettese (képünkön) kérdésünkre elmondta, maguk is többször kezdeményezték, hogy. az egyesület képviselői üljenek le tárgyalni velük, hogy egy számukra is elfogadható megoldás szülessen, sőt a helyi művelődési ház egy jelenleg üres épületet - egy ottani kultúrházat - is felajánlott iskolai célokra. A művelődési házban egyébként örülnének annak, hogy a Művészeti Kar hallgatói népesítenék be az iskolát, hiszen egy ilyen intézmény idetelepítése a ház és a környék életére is pezsdítő hatású lehetne. B. R. 4 t I 4