Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-27 / 174. szám

2000. Június 27., kedd HAZAI TÜKÖR Uj Dunántúli Napló - 3. oldal Eltérő értékelések Zárás után - a tavaszi ülésszak mérlege Országház Áder János házelnök kifeje­zetten jónak minősítette a parlament mögött álló ta­vaszi ülésszak eredményeit, míg az ellenzéki politiku­sok bírálták az ülésezési rendet, és kevésnek tartot­ták az elvégzett törvény­kezési munkát. Az elmúlt fél év is igazolta azo­kat a várakozásokat, amelyek szerint a háromhetes munkarend bevezetése kedvezően befolyá­solja az Országgyűlés törvényal­kotási munkáját - jelentette ki hétfőn Budapesten Áder János, az Országgyűlés elnöke. A házel­nök a parlament tavaszi üléssza­kának értékeléséről tartott sajtó- tájékoztatóján elmondta: az Or­szággyűlés munkarendjére - a köztársaságielnök-választás idő­pontját kivéve - a tervezhetőség és a kiszámíthatóság volt jellem­ző, s minden az előzetes elkép­zelések szerint történt.- Nem látom akadályát annak, hogy amennyiben a kormány időben előterjeszti törvényjavas­latait, az Országgyűlés az őszi ülésszak folyamán elfogadja a tervezett 41 törvényt - közölte Áder János. Az SZDSZ és az MSZP vezetői tegnapi értékelésükben ismét ki­fogásolták a parlament ülésezési rendjét. Kuncze Gábor szabad de­mokrata frakcióvezető szerint ebben a formában kiszámíthatat­lan az Országgyűlés munkája, rá­adásul a közvélemény számára is követhetetlen. Azt is kifogásolta, hogy ebben a. ciklusban még nem alakulhatott ellenzéki veze­tésű parlamenti vizsgálóbizott­ság, miközben szerinte a Koszto- lányi-féle megfigyelési és a Pallag-féle olajbizottság lejáratja a parlamenti vizsgálóbizottság intézményét. Az MSZP nevében Juhász Fe­renc frakcióvezető-helyettes azt állapította meg, hogy az elmúlt fél évben is folytatódott a kor­mány és az ellenzék látványos szembenállása. Értékelése sze­rint kevés ülésnapon kevés érde­mi munkát végzett idén tavasszal a magyar Országgyűlés. ______■ Te rjed a cukorbetegség A szülő felismerheti a tüneteket Országos körkép A cukorbetegek számára szükséges inzulinpótlást még jó ideig nem tudják hasnyálmirigy-átültetéssel megoldani az orvosok. Ma­gyarországon is végeztek már ilyen műtéti beavatko­zást, de az eddigi tapaszta­latok azt mutatják, nem ez lesz az igazi gyógyír a bete­gek számára. A cukorbetegek világnapját először 1991-ben szervezte meg az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO), hogy ezzel is felhívja a figyelmet a beteg­ség gyors terjedésére. Különö­sen aggasztóak azok a hazai adatok, ame­lyek szerint a gyermekkor­ban jelentkező diabétesz elő­fordulásának gyakorisága az elmúlt húsz esztendőben a háromszorosá­ra nőtt. Dr. Luczay Andreától a Sem­melweis Orvostudományi Egye­tem 1. számú Gyermekklinikáján megtudtuk: a korai felismerés­ben a szülők szerepe is döntő le­het. Ha egy gyermek feltűnően sokat iszik, és éjszakánként is gyakorta kijár a vécére, akkor jó, ha orvoshoz viszik. Cukorbeteg­ségre utaló jel lehet az is, ha a ki­csi rendesen-étkezik és mégis fel­tűnően fogy. Az utóbbi hetek híradásaiban többször felbukkant lehetséges gyógymódként a hasnyálmirigy átültetése. Dr. Luczay szerint ez a kísérleti stádiumban lévő eljá­rás még nem kecsegtet olyan eredményekkel, amelyek tartó­san megoldanák a szervezet in­zulinellátását. A műtét során agyhalott donor hasnyálmirigyé­ből nyert sejtszigetet ültetnek át a cukorbeteg szervezetébe, de még problémát okoz, hogy az idegen szövet kilökődését gátló gyógyszerek önmaguk is diabé­teszt okozhatnak. A kutatók re­ményei szerint a cukorbetegsé­get azokkal a génsebészeti eljá­rásokkal sike­rül majd orvo­solni, amelye­ket jelenleg még csak állat- kísérletekben alkalmaznak. Dr. Luczay szerint a cu­korbetegek számára most az a legfonto­sabb, hogy a kezelésükhöz nél­külözhetetlen gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök 100 százalékos tb-támogatása meg­valósuljon. A megelőzés érde­kében a kisgyermekes anyukák tehetik a legtöbbet, ugyanis megfigyelték, hogy a tartós anyatejes táplálás elősegíti a gyermekek védelmét. N. ZS. A GYERMEKKORI MEGBETEGEDÉSEK > '03 1*0 GYAKORISÁGA o § 8.6 10,7 o ! 03 3.8 1 ■ 1 1 1978 1987 1997 Az olajügy tanúja saját magát titkosította Nógrádit politikailag semleges szakértők készítik fel a vallomásokra Nógrádi Zsolt - aki egy korábbi vallo­másában az olajmaffiával való össze­játszással vádolt meg több magas rangú politikust - ígérete ellenére hétfőn még­sem jelent meg a parlamenti bizottság előtt, noha egy emelettel lejjebb várt a meghallgatásra. Az egyesek szerint zaklatott idegállapotú tanú már csak az ügyészségen hajlandó beszélni. Olajbizottság Szinte az egész magyar sajtó képviseltette magát az olajbizottság tegnap délelőtti nyílt ülésén. Mindenki a nagy leleplezőre, a „médiasztárrá” vált Nógrádi Zsoltra várt, aki újabb 10-12 nagy nevet, s újabb szen­zációs információkat ígért, ám a megtért maffiózó mégsem jött elő parlamenti rej­tekhelyéről. Pallag László elnök mindjárt az ülés kezdetén bejelentette, hogy Nógrá­di - személyiségi jogaira hivatkozva - zárt ülés elrendelését kérte, ám a bizottsági ta­gok a maguk alkotta friss szabályra hivat­kozva nyílt ülést követeltek. Balogh László (MDF) már azon is cso­dálkozott, hogy Nógrádi ismét jelentkezett, hiszen június elején úgy tűnt: nincs több mondandója. Még izgalmasabb azonban az a kérdés, hogy mit keresett a tanú múlt kedden Pallag elnök irodaházi dolgozószo­bájában. Balogh információi szerint órákon át folyt az „egyeztetés”, ám Pallag most azt mondta: csak arról győzködte Nógrádit, hogy fel kellene vállalnia a nyilvánosságot. Az elnök egy-két órával később korrigált: a tanú magnóra kívánta mondani múltkori vallomása kiegészítését, azzal telt az idő. Igaz, a szerkezetet rosszul kapcsolták be, s három tekercs helyett csak egy fél telt meg. A bizonyítékokat követelő Balogh képvi­selő szerint a bizottsági elnök manipuláció­ja és a tanú háttérből történő felkészítése miatt a nyilvánosság előtt jó ideje színjáték folyik. Ezt a nézetet osztotta Tóth Károly (MSZP) is, aki javasolta, hogy Pallag ossza meg képviselőtársaival az újabb 10-15 nagy nevet, illetve mindazt, amit Nógrádi csak neki mondott el. A bizottsági elnököt bíráló Balogh László MDF-es képviselő FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE Kóródi Mária (SZDSZ) kompromisszu­mos javaslatot terjesztett elő. Az állítólag csak az arcát féltő Nógrádit ültessék be egy másik, üres terembe úgy, hogy az összese- reglett újságírók csak a hangját hallhassák. Az ötletet - az elrendelt félórás technikai szünetben - háromtagú küldöttség tolmá­csolta az egy szinttel lejjebb titokban vára­kozó tanúnak, aki a bizottság „vacakolá­sát” érzékelve visszaüzent: most már a zárt meghallgatást sem vállalja, csak az ügyész­ségen beszél. Balogh László az Europressnek úgy nyi­latkozott: az idegileg igen megviselt Nóg­rádit „folyamatosan egy politikailag semle­ges csoport készíti fel a vallomásokra”, de hogy kik ezek az emberek, azt nem volt hajlandó elárulni. Mint ahogy azt sem: más tanúk segítségével milyen neveket szellőztetnek még meg a politikai és üzleti szférából. Az olajbizottság várhatóan a jövő héten folytatja munkáját, miután az ombudsman ajánlására a korábbi Nógrádi-vallomás jegyzőkönyvéből kiszűrik az állam-, szol­gálati és személyi titkokat tartalmazó rész­leteket. Ez azt jelenti, hogy a dokumentum szövege - a Pallag által korábban feltétele­zett „némi titkosítás után” - rövidesen nyil- vánosságra kerül. ______ TA KACS MARIANN Koncentrálódnak a birtokok Csökkent az állatállomány és az állattartók száma Hazánkban március végén - az előzetes adatok szerint - közel 960 ezer egyéni gazdaság, és több mint 8200, mező- gazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezet volt. KSH Ez utóbbi kör 27 százaléka nem rendelkezik termőterülettel. Az egyéni gazdaságok több mint 70 százaléka 1 hektárnál kisebb te­rületet birtokol. Elsősorban ezek azok a leginkább közérdeklődés­re számot tartó adatok, amelyek a nemrég zárult általános mező- gazdasági összeírásból kiderül­nek - jelentette be tegnap Soós László, a KSH elnökhelyettese. Az állatállomány összetételét a gazdasági szervezetekben a szar­vasmarha-, az egyéni gazdaságok­ban a sertésállomány meghatáro­zó aránya jellemzi. A gazdasági szervezetekben kettő, míg az egyé­ni gazdaságokban négy állatfajta adja az állomány 90 százalékát. Az általános mezőgazdasági összeírás (ÁMÖ) előzetes adatai szerint az elmúlt évtizedben to­vább folytatódott az egyéni gazda­ságok számának csökkenése, meg­szűntek a szövetkezetekhez kötő­dő háztáji gazdaságok, továbbá nincs illetményföld-használat, csökkent az állatállomány és az ál­lattartók száma, egyre több háztar­tás hagyta abba vagy mérsékelte mezőgazdasági tevékenységét. Soós Lászlótól lapunk megtud­ta: az idén tavasszal végzett ösz- szeírás volt Magyarországon az első olyan teljes körű adatgyűj­tés, amely minden szempontból megfelelt az Európai Unió, és az ENSZ normáinak is. Az is példát­lan a KSH történetében, hogy a felmérés után másfél-két hónap­pal adatokat tud közölni a hiva­tal, hiszen eddig ehhez akár egy esztendő is kellett. Soós szerint meglepően jól fogadta a lakosság az összeírást, a kérdezőbiztosok 2,1 millió háztartásban jártak. Végleges eredményekről a Köz­ponti Statisztikai Hivatal szep­temberben tud majd beszámolni. Az elnökhelyettes szerint a leg­szembetűnőbb változás a birtok­szerkezetben van, folytatódott a területek koncentrációja, azon­ban továbbra is a kis földterületek a jellemzőek. ________________________________________1ST«) Hírcsatorna NÉPESSÉGFOGYÁS. Az év el ső négy hónapjában csaknem 20 százalékkal jobb a helyzet, mint a múlt év azonos időszakában - kö­zölte a Központi Statisztikai Hiva­tal hétfőn. A gyorstájékoztató szerint tovább emelkedett a há­zasságkötések, csökkent a halálo­zások száma. EVANGELIZÁCIÓ. Házasok a családért címmel négynapos ka­tolikus jubileumi evangelizációt tart a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia keddtől - a hét végi Katolikus Nagygyűlést megelő­zően - Csillebércen. PÁLYAKEZDŐK. A végzést kö­vető egy év elteltével a fiatal dip­lomások 72 százaléka talált munkát, tavaly a pályakezdők átlagkeresete nettó 55 ezer fo­rint volt - állapítja meg az Okta­tási Minisztérium. ■ Orvosnak készült, színész lett Beszélgetőpartnerünk: Benkő Péter A héten ünnepli névnapját Benkő Péter színművész, akit ezen a nyáron a Mindhalálig Beatles című produkcióban láthat a Városmajori Park­színpad közönsége. Hangja viszont a legkisebb falvakba is eljut a Kossuth Rádióban hétről hétre jelentkező Szabó család-sorozatnak köszönhe­tően. Budapest Édesapja, Benkő Gyula halála óta a rádiós famüiában már csak ő vi­seli a Benkő nevet. Fia, Marci va­jon továbbviszi-e a színészi, csa­ládi tradíciót? - kérdeztük a leg­frissebb rádiófelvétel utáni pihe­nőidőben.- Még csak tizenhét éves, gim­nazista és nem tudja pontosan, hogy mi szeretne lenni. Az ő ko­rában én is így voltam. Sosem ka­cérkodtam a színészettel, inkább a szakma kacérkodott velem. Hat­éves koromban kiválasztottak a Fel a fejjel című filmbe egy kisfiú szerepére. Latabár Kálmán emlé­kezetes alakítását bizonyára so­kan látták. Később aztán a gimná­ziumban is kiválasztott egy filmes stáb, nem tudva, hogy színész­gyerek vagyok. A Játék a múze­umban című produkcióban játsz­hattam együtt Gábor Miklóssal. Orvosnak készültem, de aztán be­adtam a jelentkezési lapomat a színművészetire is. Ma már nem tudom, hogy pechemre vagy sze­rencsémre, nem is mentem el az orvosi felvételire.- Elég távol áll egymástól a két szakma...- Egy jó orvos épp olyan érzé­keny és épp olyan jó kapcsolatte­remtő, mint egy jó színész.- Édesapja mit szeretett volna? ző tiszteletből és szeretetből ne­kem is jutott bőven.- Az elmúlt hónapokban nem csak a színészi munkásságával foglalkozott a sajtó... és mindenért vállalni kell a felelős­séget. Az ügy lezárása előtt nem szeretnék erről többet beszélni.- Mindenesetre kiállt az élettár­sa mellett.- Hiszem, hogy ennek a gazda­sági ügynek ő is áldozata. Áki em­bernek tartja magát, az nem hagy­ja cserben sem a családját, sem a barátait.- Mit tart a legjobb és a leg­rosszabb tulajdonságának?- Ha a legjobbról beszélnék, az nagyképűségnek tűnne. A leg­rosszabb tulajdonságom minden­képpen az, hogy meggondolatla­nul ingerlékeny vagyok. Hamar ki lehet hozni a sodromból. Pedig ez az életben óriási hátrány, hiszen aki indulatból beszél vagy cselek­szik, az többnyire rosszul jár.- Bár a haja színe kissé őszes, a Koppányi aga testamentumában látott fiatalembert könnyű felis­merni önben.- Pedig öregszem. Bár erre büszke vagyok, mert sok tapasz­talattal lettem gazdagabb. Az em­lített filmben pontosan húszéves voltam. Most ötvenhárom.- Sok megrázó, tragikus dolog is történt az életében. Gondolok például arra, hogy az első felesége huszonnyolc éves korában légi utaskísérőként repülőgép-kataszt­rófa áldozata lett.- Minden embernek meg kell birkóznia, ha nem is ugyanilyen, de hasonló tragédiákkal. Betegsé­gekkel, a szerettei elvesztésével.- Mit kéme, ha a névnapja al­kalmából teljesítené egy jó tündér a három kívánságát?- Szeretném megtudni, hogy mivégre születtem a Földre. Ér­zem, hogy még valami komoly feladat vár rám. Boldog lennék, ha a mezőket járva nem látnám azt a szemétözönt, amit az embe­rek a természet nyakába zúdíta­nak. A harmadik kívánságom egy boldog, békés családi élet, amely­ben a gyermekeink is megtalálják a boldogságukat. Németh zsuzsa Hév: Benkő Péter • Született: Budapest, 1947. június 1. Családi állapota: özvegy, élettársa Ildikó Gyermekei: Márton (17 éves), két nevelt lánya van Iskolai végzettsége: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1969 Főbb filmszerepel: A Koppányi aga testamentuma (1967), Egri csillagok (1968) Munkahelye: Petőfi Színház, Sopron.- Hogy orvos legyek.- Később aztán könnyebb vagy nehezebb volt bizonyítania egy ilyen nagy ember árnyékában?- Könnyebb. Apám annyira jó ember volt, hogy a személyét öve­- Én csak magamért vállalha­tom a felelősséget. Tiszta a lelkiis­meretem, és ez remélem, egyre in­kább a bíróság előtt is körvonala­zódik. Az életben nem lehet szín­játékot folytatni. Minden kiderül,

Next

/
Oldalképek
Tartalom