Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-26 / 173. szám

P H 2000. Június 26., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal ~— „Tepsiben” hagyja el a börtönt? A Whiskys-sztori (10., befejező rész) Utolsó részéhez ért a Whiskys rablóról szóló exkluzív riportsorozatunk, amely­ben Gyuricza Péter és Kardos Ernő könyvéből közöltünk részleteket. Ma - amellett, hogy Ambrus naplójából az utolsó rablás részleteiről tudhatunk meg részleteket - megismerhetjük a kötet szerzőinek véleményét is. Ambrus Attila naplójából Mindent alaposan megterveztem. Hétfőn, október 28-án éhgyomorral készültem a rab­lásra. Ez nálam szabály. Előtte csak ittam. Enni meg előző este ettem. Az a futáshoz bőven elég. Nem hiányzik, hogy tele hassal rohangáljak. Előkészítettem a ruháimat. A fürdés, borotválkozás után beöltöztem. A táskámba tettem a tartalék ruhát. Mellé a bi­cikliláncot, ajtózáráshoz, borsot a nyomok eltüntetésére. Meg a telefonkártyát. Gondol­tam, ha kutyás üldözés lesz, elszórom a fű­szert. Ettől a kutya elveszti a szagokat, nem tud majd követni. Úgy döntöttem, a kelleté­nél picit többet iszom. Féltem a kudarctól. Viszont az ivást sem vihetem túlzásba, mert annak a következményei is beláthatatlanok. Hiába tervezem józan ésszel, mit hogyan fo­gok tenni. Ittas állapotban az ember agya ki­hagy. Főleg lövöldözéskor. Előfordult per­sze, hogy megittam két deci whiskyt, és pontosabban lőttem, mint józanul. Ilyen többször előfordult. Innom tehát kellett. Ez­úttal azonban tényleg túllőttem a célon. Amíg készültem, megittam egy fél litert. Ez­zel úgy gondoltam, megtettem a kötelessé­gemet. Szédültem. Gondoltam, majd ki­megy belőlem a lőre. Korán elindultam. Es­te hatkor zárt az OTP, én délután kettőkor már úton voltam. A négy órát ellenőrzéssel akartam tölteni. Háromszor is körbejártam az épületet. Semmi szokatlant nem vettem észre. Tudtam azt is, ha a zsaruk megkapják a riasztást, két-három percnél hamarabb nem érhetnek a helyszínre. Ennyi időm ma­radt. Feltéve, ha csak egy járőrautó véletle­nül nem tartózkodik a közelben. Akkor azonnal megbuktam. Kimentem a Lőrinc Centerbe, és az utolsó fillérjeimet bedobáltam a gépi rulettbe. Ké­sőbb megittam még két deci whiskyt. Majd irány a legközelebbi telefonfülke. A táskám­ból elővettem a telefonkártyát, és felhívtam a rendőrségi ügyeletet.- Jó napot kívánok! - mondtam. - Beje­lentést szeretnék tenni.- Tessék! - szól az ügyeletes.- Név nélkül mondanám.- Ahogy parancsolja - jött a válasz.- Az a helyzet, hogy a Lőrinc Center par­kolójában több kiló kokain cserél gazdát 18.30 és 19.30 között egy fehér BMW-ben. A kocsi már itt van a Centernél, és nemsokára jön mellé egy fekete Jaguár vagy BMW. A két kocsi egyikében lesz a kábítószer - súgtam neki.- Honnan tudja? - kér­dezte.- Nézze, uram! Ne­künk ez konkurencia. In­nen az információ, és sze­retnék inkognitóban ma­radni. Nézzék meg! - mondtam határozottan. Az ügyeletes megkö­szönte a bejelentést, és letette a telefont. Biz­tosan sokakban felmerül, miért hívtam a rendőrséget. A trükk egyszerű. Amíg a zsa­ruk a parkolóban figyelnek, addig sincsenek a bank közelében. Magyarán: átirányítottam a rendőröket. A BMW csakugyan ott állt. Ez azért jó, mert ha a járőr ellenőrzi a bejelen­tést, kiderül annak a valóságalapja. Amíg fi­gyelik az általam megjelölt autót, addig én kipucolom a bankot. A lényeg: a járőrök messze legyenek a banktól. Ha időben meg­kapják a riasztást, akkor is később érnek az OTP-be, mintha a kapitányságról indulná­nak. Vagy bejöhet a csel. Veszteni valóm nincs. Közben felhívtam Domonkost, mert egy hete nem men­tem a lakása felé. Joggal gondolhatta, történt velem valami. Konkrétan nem mondtam, mire készülök, csak annyit említettem, hogy még ma este felme­gyek a lakásba. A telefonálgatás után kerestem égy szabad taxit. Odavitet­tem magam, ahová egy hete. Ugyanazt mondtam ennek a sofőr­nek is. Barátnő, kibékülés stb. A mara­dék kétezresemet adtam oda. Régi megfigyelésem, ha zűrös ügyet csi­nálsz, jobb, ha körülötted minden rendben van. Ha ugyanis a taxisnak nem fizetsz előre, gyanakvóvá válik, még képes utánad menni. Jobb a bé­kesség. Az autót olyan szögbe állítot­tam - úgy 150 méterre a banktól -, hogy még véletlenül se láthassa, mer­ről jövök. Hajszálpontosan 17.30-kor érkez­tem az OTP- be. Kis hiba csúszott a számításba. Kint hűvös volt, bent na­gyon meleg. Elkezdtem az alkoholtól izzadni. Amíg az utcán ténferegtem, nem volt baj, de a bankban szédül­tem. Próbáltam olvasni, de hunyorog­tam. A betűk mintha fordítva lennének előttem. Tíz perc múlva derült ki számom­ra, hogy valójában fordítva van a kezem­ben az újság. Szerencsére senki nem foglal­kozott velem. Ha valaki figyel, biztosan észreveszi, hogy ennél a csókánál nem kó­ser valami. A pisztolyok is nyomták a ha­sam, ezért kigombolkoztam, és próbáltam a fegyvereket megigazítani. Látszólag nyu­godtan tettem-vettem, mintha ez lenne a vi­lág legtermészetesebb dolga. Megszállt a nyugalom. Teljesen lelassultam. Még tíz perc és helyben elalszom. Ha zárásig nem józanodom ki, itt oltári kalamajka kezdő­dik - gondoltam. Ránéztem az órámra. Tíz egész perc, és indul a banzáj. Lapunk most véget érő sorozatából az ol­vasók részleteket tudhattak meg arról, ho­gyan élt a bankrabló a szökés 110 napja alatt. A cikkek alapjául szolgáló könyv szer­zői, Gyuricza Péter (első kis képünkön) és Kardos Ernő (második kis képünkön) emel­lett megírták, miként vélekedett és véleke­dik Ambrus Attiláról az átlagember és a szo­ciológus, a rendőr és az asztrológus. A két televíziós újságíró a napokban személyesen is találkozhatott a Whiskyssel (addig a bankrabló másokon keresztül juttatta ki „naplójának” fejezeteit). A könyv szerzői most azt mondják el, milyennek látták Ambrust a bírósági tárgyalást megelőző té­véfelvételek idején.- Ambrus elegáns volt - meséli Gyuricza Péter és Kardos Ernő. - Látszott, hogy régen készül a beszélgetésre. Frissen borotválva, vasalt ingben, nyakkendőben, mellényben ült és állt a kamera elé. A Whiskys készségesen felelt minden kérdésre, látszott rajta, hogy figyel, és még akkor sem jött ki a béketűrésből, amikor egy-egy kérdés nem tetszett neki, s nem akart válaszolni. Persze, még az interjú után is maradt egy sor tisztázatlan dolog.- A szökés, a bujkálás és az elfogás per­ceit, részleteit másként mondja el Ambrus, és másként a rendőrök. Ambrus például ál­lítja, hogy október 27-én tudta, látta a la­kásból: a házat körülfogták a rendőrök, le­állították a forgalmat, és túl nagy lett a csend. Ő úgy meséli, hogy szándékosan nyitott ajtót a rendőröknek. A nyomozók másként emlékeznek. Esze­rint ők meglepték és megté­vesztették a Whiskyst: azt a látszatot keltették, mintha bújtatója érkezett volna meg. Vagyis Ambrus nem nekik, hanem K. Domon­kosnak nyitott ajtót.- A végeredmény szem­pontjából természetesen mindegy, hogy mi történt pontosan. Ambrus mindenesetre máig nem tudja eldönteni, hogy - vádalku és ötmüliós fejpénz reményében - egy „jóakarója” adta ki őt, vagy lebukásában szerepe lehetett egy apró tárgynak, amit az Üllői úti OTP-ben fe­lejtett; nem kizárt, hogy ez a nyom vezette a rendőröket a zuglói lakáshoz. Ambrus azt mondja, előbb vagy utóbb meg fogja tudni a valóságot.- A Whiskys úgy fogalmazott a beszélge­tésen, hogy reméli: a bírósági per végén „igazságos” ítélet születik. Azt mondta, vál­lalja, amit elkövetett, nem tagadja a harminc bankrablást, de elvárja, hogy tisztességesen vizsgálják ki azt a két ügyet, amelyben em­berölési kísérlettel gyanúsítják. Ha ez a vád számára kedvezőtlen kimenetellel zárul, ar­ra is képes, hogy feladja a szabadulásért folytatott harcot, és „tepsiben” hagyja el a börtönt. DUNAI IMRE Kőtömbök Az ezredfordulós megemlékezés- dömping jegyében angol önkén­tesek arra szövetkeztek, hogy elődeink nyomában, az eredeti útvonalon és azok technikájával alkotják meg a millennium Stonehenge-ét. A dél-walesi he­gyekből kibányászott kék követ fából tákolt vontatóra rakták. Emberi erő húzta a görgős von­tatót, ám sorozatosan elakad­tak a sáros utakon, kénytelenek voltak olykor teherautót hasz­nálni. Aztán egy folyóhoz érve fabárkára emelték a követ, és 20 evezős elindult vele a cardiffi öbölhöz. A tengeren azonban le­csapott rájuk a szél, a kő kibil­lent a bárkából, és eltűnt a mélyben. Minden erőfeszítés kárba veszett. ■ Lám, nem lehet elég körülte­kintően kitervelni az emlékállí­tást. Pécs Közgyűlése nem vál­lalkozott kőtömbök cipelésére. Ámbár annak legalább akkora közönsége és híre lenne, mint legutóbb a városháza előtti pe- rechintéses tiltakozásnak. A testület egy szép millenniumi városi díjat alapított a hagyo­mányoknak megfelelően. Csak­hogy alighanem óvatlan volt az elismerésben részesíthetők kö­rének meghatározásával. A ki­tüntetés ugyanis annak az élő vagy elhunyt magyar állampol­gárságú (összesen 25) személy­nek adható, „aki jelentős mér­tékben hozzájárult hazánk és történelmi múltú városunk szellemi vagy anyagi gyarapo­dásához”. Felmerült, hogy vajon mi­lyen arányt kellene tartani élők és holtak között a kitüntetések-, nél, de határt nem húztak. És abban sem, hogy mennyire nyúlnak vissza az időben. Per­sze szinte biztosnak(l) tűnik, hogy nem Zsolnay Vilmost és kortársait veszik majd számí­tásba. A díjalapításban megfo­galmazott feltételek szerint azonban akár Janus Pannoni- usnak is juthatna a díjból. Hogy ne legyen majd ellent­mondásai miatt sikertelen kí­sérlet az érdemekről való mil­lenniumi megemlékezés, kelle­ne egy aranykönyv, hivatalos dicsőségkönyv, vagy valami ha­sonló, amelyben feljegyeznék a hajdani kiválóságok nevét, akik esetében a díjjal való elis­merés megmosolyogtató ötlet. De mégis valahogy egy csokor­ba kellene őket gyűjteni a jelké­pes pécsi Stonehenge-napra tá­joló emlékkőtömbjeiként. MÉSZÁROS B. ENDRE _____________________ Üg yeskedők Vannak kispályások, s akad­nak nagyhalak is, akik millió­kat céloznak meg illegálisan. Egy bizonyos: az ügyeskedők­ről már az általános iskolában kiderül született, vagy autodi­dakta módon kikristályosított képességük. Mert mindenki­nek volt olyan osztálytársa, aki előbb kivagyiságból bebi­zonyította, hogy félfordulatból is a második emeleti két ablak közé tudja rúgni a bőrgolyót, majd az üvegtörés tettesét vizs­gáló ad hoc számonkérésnél megható pityergéssel jegyezte meg, hogy ő tulajdonképpen tornából fel van mentve. Az­tán a kollektív büntetéskor meggyőzően bizonygatta, hogy ez az igazi csapat, ahol min­denki egyért, egy mindenkiért. A kisügyeseket nem próbál­ja kiszűrni soha senki a társa­dalomból. Átvilágítanak most újabb 15 ezer magyart, bíró­kat, ügyészeket, újságírókat, hogy lll/lll-as ügynökök vol- tak-e, a kisvállalkozóknak a vagyonukról kell elszámolni­uk, ha nem hozzák az éppen soros kormány által megálla­pított éves adóköteles jövedel­met. A teljes vertikumot azon­ban nem vizsgálja senki. így < fordulhat elő, hogy:a Baranya megyei munkaügyi ellenőrzé­sektől már jobban félnek a za­varosban halászók, mint a rendőröktől, az adóellenőrök­től, vagy a pénzügyőröktől. Mert valahogy nem veszik be, hogy az éjszakai lokálokban a „táncosnőket” újabban társal­kodónőként alkalmazzák. Di- vatletz az is, hogy a napi 4. órára szerződtetettek a hét minden napján három műsza­kot is lehúznak, vagyis rendre 12 óráznak. Nem ritka, hogy a night club egész hajnalig egyetlen számlát sem produ­kál, a tulaj pedig az ellenőr­zéskor az átláthatatlanul füs­tös helyiségben széttárja a kar­ját: - mit csináljunk, nincs vendég! A reggel munkába ál­ló pincér győzködi a felügyelő­ket, azért nincs munkaszerző­dése, mert alig egy órája, hogy itt dolgozik. Aztán érkezik egy törzstag, s odakiált: - Józsi, a szokásosat! Persze nem lehet ajtóstól ro­hanni a házba. Előbb a hal fe­jét kell tisztába tenni, aztán re­mélhetőleg idővel eljutnak a farkáig is... Vagy nem. Egy öregember emlékirataiból Józsi bácsi hetedik oldal HOLNAP Riport A ház fél térdre ereszkedett. Legutóbb az egyik család arra riadt, hogy a gyerekek ágyára rádőlt egy teherautó­nyi falrész. A négy szászvá­ri otthon roma lakói úgy vélik, ennél is rosszabb kö­rülmények között kett majd élniük. A polgármester sze­rint viszont a faluban nincs romakérdés. Portré Németh János emlékezetén évtizedek suhannak át, át­ölelve az uránbánya történe­tét a kezdetektől napjainkig. A nyugdíjas bányamérnök papírra vetette az uránércter- melés momentumait. Kárpátukrajnából jött át felsé­gestől. Eleinte főrangú politiku­soknak tolmácsolt Pesten, s a szóbeszéd szerint ennek volt kö­szönhető, hogy elsők között ka­pott engedélyt a Balaton déli partján, maszek zöldségesbódé nyitására. A település pártbizottsága nem hatódott meg attól, hogy Jó­zsi bácsi a nagy SZU-ból jött. A szocializmus fellazításának vél­ték, hogy náluk virágzik egy ma­gánüzlet. Nemsokára az áfész is bódét nyitott közvetlen Józsi bácsi bo- degája mellett. Válogatottan szép gyümölcsöket, primőr zöld­ségeket hoztak messze földről a szövetkezeti boltba, s olyan ol­csón árulták, hogy a vásárlók nem hittek a szemüknek-fülük- nek. Zöldség-gyümölcs bódé. Hamarosan határozat született, hogy a maszekot meg kell lec­kéztetni. Józsi bácsi kedves volt a szomszéddal. Már az első nap reggelén megvette tőle az összes epret, meg a vegyes zöldséget. Igaz, ő sokkal drágábban adta el, de hát késő estig nyitva kellett tartania, míg a szomszéd már délben mehetett fürödni, hisz minden áruja elfogyott. Másnap már minden primőr zöldséget és gyümölcsöt meg­vett, harmadnap már krumplit is, s küldte a fiatalembert füröd­ni. A szövetkezet boldogan jelen­tette, az ő boltjukban már délre elfogy minden, nem győznek elég árut beszerezni, a maszek meg ott gürcöl napestig, hogy a drága áruját eladja. A szövetkezet hamarosan be- legebedt az árletörésbe. Józsi bácsi pedig panziót nyitott Siófo­kon. Pár év múlva ezt is eladta, s a Balatontól tizenöt kilométer­nyire épített egy újabb hatalmas panziót, uszodával, teniszpá­lyákkal. Ezt a felesége vezette, az öreg­úr evett-ivott, és egy mini állat­kertet tartott fönn az udvar végé­ben. Krédlik, nyulak, juhok, sza­már lármázott ott az úri népek örömére. Engem ökröt sütni hívtak meg. Elmondtam, hogy maxi­mum háromszáz kilogramm le­het az ökör élősúlya, ha na­gyobb, nem sül át. így is le kell vágni egy héttel előbb, megtűz­delni, pácba tenni, hogy a húsa puha legyen. Megegyeztünk, hogy a vágás másnapján reggel nyolcra értem jön Pécsre Józsi bácsi, hogy a pácolást irányítsam, s legkésőbb hatra vissza is hoz, mert este a TV-ben van dolgom. Nyolckor vigyázzba állva vár­tam, tízkor telefonáltam. A fele­sége biztatott, időben indult az öreg, talán időzik kicsit valahol. Délután ötkor szólt a kaputele­fon.- Szekszárd felé jöttem, gon­doltam, megnézem kicsit, még sosem jártam ott. Aztán meg Pé­csett is nézelődtem, de mehe­tünk.- Józsi bácsi délután öt óra van, nekem egy óra múlva a TV- ben kell lennem. Én már nem mehetek Berénybe.- Én nem tudom hány óra van. Öt éve eldobtam az órámat. Nem érdekel az idő.- Levágták az ökröt?- Le hát, de nem azt a kicsit, amit maga mondott, hanem öt­mázsásat. Hadd egyenek az em­berek! Föladtam. Már nem azzal az emberrel találkoztam, aki annak idején bolondot csinált az áfészból. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom